2013. április 5., péntek

A szél ott fúj, ahol akar

(Jn 3:7-15) Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.' Nikodémus megkérdezte: ,,De miképpen lehetséges mindez?' Jézus azt felelte neki: ,,Te Izrael tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.

A buzgó lelkiségi közösségekben gyakran  előfordul, hogy amikor olyan magánkinyilatkozatatásokról, ezekhez kapcsolódó "zarándokhelyekről" van szó, amelyek megkülönböztetést vagy kritikát követelnének meg, ezzel az igével csapják agyon a témát, hogy: A szél ott fúj, ahol akar... 
Ezzel azt akarják mondani, hogy a Szentlélek ott működik ahol akar, tehát akár az ilyen kétes helyeken is ott a kegyelem. És még azt is odateszik, hogy az Úr ott is arat, ahol nem vetett (Mt 25:26)...

(Mt 25:26) Az ura azt válaszolta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem."

Ez így igaz, de ez nem jeleti azt, hogy elbagatelizálhatjuk a megkülönböztetést, ami nagyon fontos a hitéletben. Igaz, hogy a Szentlélek fúj, és Ő valóban ott fúj, ahol akar, de nehogy a végén az legyen csak emberileg, hogy: Bolond lyukból, bolond szél fúj... Ezért jó lenne tisztázni, hogy miféle szél fúj, honnan fúj és milyen haszonnal...

A Szentlélek szimbólumai

1. A víz

A víz, mint a Szentlélek szimbóluma, több helyen megjelenik a Szentírásban. Itt következik egy ószövetségi és egy újszövetségi igerész. Már az ószövetségi próféták megjövendölték, hogy ez a víz ki fog áradni, meg fog duzzadni az utolsó időkben...

(Ez 47:1-12 ) Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak. A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.

(Jn 4:7-14) Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” "Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

A Szentlélek vízzel való szimbolizálása, az Ő életet adó, éltető jellegére utal. Amint a víz életet jelent a sivatagban, úgy a Szentlélek életet jelent az emberi léleknek...

2. A tűz

A szentírásban olvashatjuk, hogy Isten jelenlétét tűz kíséri. A csipkebokrot lángokban látta Mózes (Kiv 3:3), Izrael népének az Úr tűzoszlopban jelent meg (Kiv 13:21), a próféták áldozatait az Úr tűzzel emésztette meg (1Kir 18:38) és az apostolokra lángnyevek ereszkedtek alá (ApCsel 2:3)...

(Kiv 3:3) Erre Mózes így szólt: „Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!”

(Kiv 13:21) Az Úr előttük vonult, hogy mutassa az utat, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy mind a két napszakban vezérelje őket az úton.

(Ez 8:1-3) A hatodik esztendőben, a hatodik hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, az én Uramnak, az ÚRnak a keze ott megérintett. Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló. Derekától lefelé tűznek látszott, derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak. Mintha egy kéz nyúlt volna ki, megragadott engem a hajamnál fogva. Fölemelt engem a lélek az ég és a föld közé, és elvitt Jeruzsálembe isteni látomásban, a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van, ahol az Istent bosszúságra ingerlő bálvány foglalt helyet.

(Mal 3:3) Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és megtisztítja Lévi fiait. Megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!

(ApCsel 2:3) Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.

(1Kor 3:13) Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. 

A Szentlélek tűz általi szimbolizálása, az Ő szent és tisztító jellegére útal. Amint a tűz elégeti a pelyvát, kiégeti a szennyet és a salakot, úgy a Szentlélek is kiégeti az emberi életből, lélekből az evilági tisztátalanságot...

3. A szél

Néhány esteben olvashatjuk, hogy Isten a szélben jelenik meg. Nem viharban, nem forgószélben, hanem kellemes, lágy, üdítő szélben. Ez a szél megújítja a természetet és láthatatlan módon növekedést, fejlődést ad a növényeknek...

(1Kir 19:11-13) Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?

(Jn 3:7-8) A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.

(ApCsel 2:2) Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek.

A Szentlélek szél általi szimbolizálása, az Ő megújító, frissítő, növekedést, fejlődést adó jellegére útal. Nem tudjuk, hogyan és mikor működik a Szentlélek "szele", csak azt látjuk, hogy egy embernek lassan megváltozik az élete. Korábban hitetlen és bűnös életű volt, és egyszerre csak hívő és szent életű lesz...

4. A galamb

Az evangéliumokban jelenik meg először a Szentlélek galamb formájában, amikor leszállt a Jordán vizéből kiemelkedő Úr Jézusra...

(Lk 3:22) ...és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."

A Szentlélek galamb általi szimbolizálása, az Ő szelídségére utal. A Szentlélek úgy száll le, úgy telepedik meg az emberen, hogy észre se lehet venni. Nem csap zajt, nem erőszakoskodik, és akárcsak a galamb, a szelíd, békés, nyugodalmas ember lelkét szereti...

5. Az ujj és a kéz

Az Úr Jézus az Isten ujjával űzi ki a gonosz lelkeket (Lk 11:20), és kezét teszi a betegekre (Mk 8:23). Isten törvényét a kőtáblákra "Isten ujja" írta (Kiv 31:18), "Krisztus levele", mely az Apostolok gondjára volt bízva, "az élő Isten Lelkével, nem kőtáblákra, hanem az élő szív lapjaira" (2Kor 3:3) van írva. A "Veni, Creator Spiritus" himnusz a Szentlelket "Te, ujj az Isten jobb kezén" formában hívja segítségül. (KEK 700)...

(Kiv 31:18) Amikor a Sínai hegyen befejezte ezeket a szavakat, az Úr átadta Mózesnek a bizonyságnak Isten ujjával megírt két kőtábláját.

(Mk 8:23) Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?”

(Lk 11:20) De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, biztosan elérkezett hozzátok az Isten országa.

(2Kor 3:3) Mert nyilvánvaló veletek kapcsolatban, hogy Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira.

Az ujj és a kéz Isten érintését szimbolizálja, érintés, amellyel Ő gyógyulást és életet ad, és megszenteli a teljes emberi életet...




A lét három szintje

Az emberi létnek három szintje van... A középső szint, az evilági, az anyagi, vagyis a testi szint. Itt csak egy rövid ideig élünk. Mindnyájan arra vagyunk hívatva, hogy a felső szintre eljutva, örökké boldogan éljünk Isten szent színe előtt. 
Az alsó, az alvilági szint, ahol a bűnös emberi lelkek raboskodnak és tisztulnak a tisztítótűzben (Mt 5:25), vagy ítéletükre várnak. A felső szint a mennyország, Isten örök boldogító látása. De Isten átöleli mind a három szintet, mert Ő mindenhol jelen van. A kárhozat pedig a "nemlét", mely az életen kívül van...

(Zsolt 68:19) Felszálltál a magasba, foglyaidat magaddal vitted, embereket tettél magadévá, ó Isten, olyanokat is, akik konokul ellenálltak házadnak, Uram.

(Zsolt 139:8) Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy.

(Mt 5:25) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek.

(Jel 20:12) És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és könyveket nyitottak ki. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva.

Az Úr Jézus arról beszél Nikodémusnak (Jn 3:12-13), hogy csakis Ő ismeri a felső szintet, mert Ő onnan jött le közénk a középső szintre (Jn 1:9-11). És az Úr Jézus, az Ő megváltó kereszthalála után, lement az alsó szintre is (Hiszekegy: alászállt a poklokra)...

(Zsolt 68:19) Fölmentél a magasba, foglyaidat magaddal vitted. Hódolati ajándékként embereket fogadtál el, hogy még a pártütők is az Úristennél lakjanak.

(Jn 1:9-11) Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.

(Jn 3:12-13) Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia.

Ő azért jött le közénk, hogy magával vigyen minket is a felső szintre (Zsolt 68:19). Ő arról beszél, hogy miként is érthetnénk meg mi alacsony rendűek azokat a dolgokat, amelyek a felső szinten vannak, ha azokat sem értjük, amelyek a mi szintünkön történnek. Azt mondja az Úr Jézus, hogy szükséges nekünk újjá születnünk és átváltoznunk lélekben, hogy alkalmasak legyünk a felső szint dolgainak befogadására. Ezt az újjászületést és átváltozást a Szentlélek végzi el bennünk, mint a víz, amely éltet, mint a tűz, amely megtisztít, mint a szél, amely növekedést ad, mint galamb, amely megtanít szelídnek lenni és mint ujj, vagy kéz, amely gyógyulást ad és megszentel. Így aztán újjá születünk, és átalakulunk lélekben, hogy Krisztushoz váljunk hasonlóvá (Róm 8:29)...

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, és így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

Az Úr Jézus egész tanításával és működésével meg akar menteni bennünket attól, hogy lezuhanjunk a mélységbe, az alsó szintre (Zsolt 49:15), ahol az ideigtartó büntetések szenvedései várnak a bűnösökre, vagy még rosszabb: a kárhozat... Az Úr Jézus arra hív minket, hogy kerüljük el a bűnt, és törekedjünk a felső szint magasztos és szent életére...

(Mk 12:25) Hiszen, amikor feltámadnak, nem nõsülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben.

(Róm 12:2) Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves elõtte és mi a tökéletes.

(Kol 3:1-2) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

A kereszt létrája

Felmászhatunk a magunk erejéből a felső szintre? Eljuthatunk magunktól Isten szent színe látására? Nem... Erre nincs se erőnk, se hatalmunk. Ezt csak az angyalok tudják megtenni, akik Isten létráján szállnak le és fel...

(Ter 28:12) Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel- és lejártak rajta.

(Jn 1:51) "Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött."

A felső szintre, Isten szent színe elé, csakis Isten kegyelméből lehet eljutni, Krisztus megváltó műve által. Csakis az Úr Jézus Krisztus érdemei visznek fel bennünket Isten házába. Ott senki sem dicsekedhet tetteivel, mert senki sem érdemelheti ki a felső szint létének boldogságát...

(1Kor 1:29) Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.

(Jel 4:1-2) Ezek után láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: „Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell.” Nyomban elragadtatásba estem a Lélekben...

Számunkra a létra, a felső szintre való eljutás, az Úr Jézus Krisztus keresztje. A megváltás keresztje híd a halál szakadéka felett, a test halálából a lélek életére, de létra is fel a mennyek országának padlására. Csakis az Úr Jézus  keresztje általa juthatunk fel a felső szintre, vagyis a mennyei létre. 

Ugyanakkor, érdekes ellen-szimbólum a rézkígyó esete. Az őskígyó vitte az embert a bűnbe és a halálba (Ter 3:1), és kígyók marták halálra a pusztában Izrael népét (Szám 21:9). Az akkori megmentő rézkígyó előképe lett a megfeszített és felmagasztalt Úr Jézus Krisztusnak, pedig hát a kígyó az ősellenséget, a Sátánt szimbolizálja. A rúdra függesztett rézkígyó arra utal, hogy az Úr Jézus, Akit a kereszt fájára függesztettek, átok lett érettünk (MTörv 21:22-23, Gal 3:13), hogy mi Istent áldottai lehessünk...

(Ter 3:1) A kígyó azonban ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úr Isten alkotott.

(Szám 21:9) Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

(MTörv 21:22-23) Ha valaki főbenjáró bűnt követ el, s kivégzik, s akasztófára függesztik: holtteste ne maradjon a fán, hanem még aznap temessék el, mert Isten átkozottja az, aki a fán függ: semmiképpen se tedd tisztátalanná földedet, amelyet neked az Úr, a te Istened birtokul adni fog.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: "Átkozott mind, aki a fán függ."

Testvérem, te vágysz-e a felső szintre? Készen vagy-e követni az Úr Jézust, hogy eljuss oda, ahol Ő van?...

Uram, Jézus Krisztus! Hála és dicsőség Neked, hogy vállaltad értem a kereszthalált és megváltottál engem. Adj erőt, hogy mindig Terád tekintsek, kövesselek, és ezáltal eljussak Hozzád, a felső szintre. Ámen.

2013. március 25., hétfő

A ház megtelt a kenet illatával

(Jn 12:1-11) Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: ,,Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?’ Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. Jézus ekkor így szólt: ,,Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Mert a szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.’ A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott halottaiból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

Egyszer a munkahelyemen, amikor egy lazább napom volt, visszavonultam a kabinetbe és elimádkoztam egy koszorú rózsafűzért. Amikor lejöttem és bementem a szomszéd irodába, azt kérdezte tőlem az egyik kolleganőm, hogy honnan jövök, mert olyan érdekes illatom van. Nem tudta megmondani pontosan, hogy milyen illatot érez, de azt mondta, hogy valami olyan illat, amilyent a temetéseken szokott érezni. Mint a koszorúk, a virágok, a gyertyák, vagy a tömjén illata... 

Gyakran lelkendeznek az imádságos asszonyok, amikor egy Mária kegyhelyre zarándokolnak, vagy közösen imádkoznak, hogy különböző illatokat éreznek, pl. tömjén vagy rózsa illatot. 

Aztán olyan is volt, hogy egy hirhedt kártyavető asszony férjének ravatalánál imádkoztak, és orrfacsaró dögszagot, vagy valami romlott tojás szagot éreztek.

Tehát a szent kenetnek jó az illata, míg a gonosznak rohadt bűze van...

A szent kenet illata

Az eredeti bűn által elszakadt az ember Istentől, a kegyelem és az élet forrásától. Azon a napon meghalt úgy az első emberpár, mint az összes jövőbeli leszármazottjuk. De Isten nem hagyja el az embert, hanem a megváltás műve által visszaoltja az embert az isteni életbe. Úgy is szemléltetik ezt, hogy a visszaoltás az isteni életbe, a Szentháromság "háromszögének" a Fiú pontján történik meg...

Az Úr Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a megtestesülés által, egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Ezért Ő a szőlőtő, amelybe mi szőlővesszők beleoltatunk a keresztség által, hogy miután Ő részesült emberségünkből, mi is részesüljünk istenségéből. Így a szőlőtőben lévő illatos kenet és éltető nedű, az isteni kegyelem, belénk árad, a szőlőtőbe oltott szőlővesszőkbe. Szent János apostol evangéliuma tanúsítja, hogy a keresztség szentsége által Krisztusba lettünk beleoltva (Jn 15:1-6). Szent Pál szerint mi, vad olajfa ágak, bele lettünk oltva a nemes olajfába (Róm 11:24). A nemes olajfának pedig finom az illata...

(Jn 15:1-6) Én vagyok az igazi szõlõtõ, s Atyám a szõlõműves. Minden szõlõvesszõt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szõlõvesszõ nem teremhet maga, csak ha a szõlõtõn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk. Aki bennem marad, s én benne, az bõ termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szõlõvesszõt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.

(Róm 11:24) Ha ugyanis téged kivágtak a természetes vadolajfából, és beoltottak a természet rendjén kívül a nemes olajfába, mennyivel inkább be fogják oltani saját olajfájukba azokat, akik a természet szerint oda tartoznak?

Az Úr Jézus Krisztus az Ősszentség, és Ő minden kegyelem abszolut forrása. Ez a kegyelmi forrás olyan, mint egy folyamatosan illatos olajat fakasztó nemes olajfa...

(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Zak 4:12) Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tõle: "Mit jelent az olajfa két ága, amelybõl a két aranycsövön át olaj folyik?"

A Krisztusból áradó szent kenetnek, vagyis ennek a drága olajnak, nagyon finom az illata. Ez az illat az isteni kegyelem és a szentség illata. Mindenki, aki részesül Krisztus szent kenetéből, vagyis az Ő kegyelméből, részesül az Ő jó illatából is...

(Én 1:3) Keneteidnek illata kellemes, mint a kiöntött olaj, olyan a neved, azért szeretnek a lányok.

(2Kor 2:15) Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak.




Ezt az illatot lehet érteni lelki értelemben, mint lelki finomságot és nemességet, kedvességet és jóságot, de ténylegesen is, mint fizikailag érezhető finom illatot, amelyet az Úr megengedi, hogy megtapasztaljuk a mi nagy örömünkre...

A romlottság bűze

A bűn zsoldja a halál (Róm 6:23). A halálnak pedig több formája is van: van élő halott, aki halálos bűnben él (1Tim 5:6, Jel 3:1); van testileg halott, akit eltemetnek; és van a második, vagyis az örök halálban meghalt halott (Jel 21:8), aki örökre elkárhozott...

(Róm 6:23) Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

(1Tim 5:6) Aki ugyanis feslett életet él, eleven halott.

(Jel 3:1) A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Tudok tetteidrõl. Tudom, hogy élõnek neveznek, de halott vagy.

(Jel 21:8) A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égõ kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál.

Amint a testi halál után bekövetkezik a test bomlása, és annak útálatos bűze van, úgy a lélek romlásának és halálának is megvan a maga bűze (2Kor 2:16). A Sátánt, aki a romlottságot és a kárhozatot okozza, és északról érkezik, az exorcisták vallomásai szerint rettenetes bűz kísér (Jo 2:20). A tanítványok tiszták voltak, de nem mindnyájan (Jn 13:10). Az iskarióti Júdásnak, aki elárúlta az Úr Jézust és, akibe a Sátán belement, romlás és rothadás lett a sorsa, és szétrepedvén, erősen bűzlött (ApCsel 1:18)...

(Jo 2:20) Aki észak felõl jön, azt elkergetem. Száraz és kietlen földre ûzöm, elõhadát a keleti tenger felé, utóhadát a nyugati tenger felé. Rossz illata felszáll, romlása érzik.

(2Kor 2:16) Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre.

(Jn 13:10) De Jézus ezt felelte: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan."

(ApCsel 1:18) Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt és minden bele kiomlott.

A gonosz és a bűnös megromlik, de az Úrnak van hatalma megőrizni szentjeit. Amint feltámasztotta Szent Fiát a halálból, úgy van hatalma megadni szentjeinek, hogy testük ne romoljon meg, hanem ép és illatos maradjon. Sok szent van, akiknek teste teljesen ép maradt, az arcukon még ma is az élet pirja ül, és gyakran finom illatot árasztanak...

(ApCsel 2:27) Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

(ApCsel 13:35) Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

Keressük Krisztus illatos kenetét

Rajtunk van még a tisztátalanság és a véteknek bűze? Tisztuljunk meg! De hogyan? 

- Hát elsősorban a szentgyónás által, és utána a szentáldozásban való részesedés által.

- Másodsorban az elégtétel és az engesztelés által. 

- Harmadsorban az ima, böjt és alamizsna által. A szentségek vétele és az ima által a Szentlélek megtisztít minket. 

- Negyedsorban a jócselekedetek által. 

Ha ezeket megtesszük, akkor megtisztuluk lélekben és betelünk Krisztus jó illatával...

(1Kor 6:11) Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által.

(2Kor 2:15) Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak.

Kérjük a mennyei Atyát, hogy teljen be lelkünk háza Krisztus jó illatával a Szentlélek által, és utána az majd szétárad a családi házunkban is, meg környezetünkben is...

Uram Jézus Krisztus! Ments meg minket a romlottság és a tisztátalanság bűzétől. Segíts, hogy megtisztuljunk és beteljünk a Te jó illatoddal. Ámen.

2013. március 21., csütörtök

Áldott vagy

(Dán 3:52-56) Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene! Dicséretre méltó, dicsőséges és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott a te dicsőséges szent neved, dicséretre méltó, és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy dicsőséged szent templomában, mindenekfölött dicséretre méltó és mindenekfölött dicsőséges mindörökké! Áldott vagy királyi trónodon, mindenekfölött dicséretes és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy, aki a mélységeket szemléled s a kerubok fölött trónolsz, dicséretre méltó és mindenekfölött magasztos mindörökké! Áldott vagy az ég erősségében, dicséretre méltó és dicsőséges mindörökké!

Van, akinek bármilyen szépség csak ideig-óráig okoz örömet... Hamar sivárrá válik szemében a szépség, és mindig valami újat, valami rendkívülit keres. Más ember pedig minden apróságban örömét leli, nem ábrándul ki semmiből, és bármiben meglátja a szépet és a jót. Az első mindig ki van ábrándulva, elégedetlenkedik és folyton panaszkodik, míg a második mindig örül, elégedett és derüsen néz a világba...

A lét sivársága

A hitetlen ember hamar kiábrándul mindenbõl. Kiábrándulását pedig elégedetlenség, unalom és zúgolódás követi. Az ilyen ember másnapra már megúnja a tegnapi ruháját, az új mobiltelefonját, a méregdrága autóját és nem utolsó sorban, a fiatal feleségét. Hit nélkül minden egyhamar szürkévé és sivárrá válik...

A kishitű ember néha elmegy a templomba, eljár a szentmisére, sőt még akár szentségimádásra is. Majd azt látja, hogy a templomban, a misén, a pap is téved, a plébánia is tele van vétkekkel, és a tabernákulum is csak egy szekrényke, amelyben valamiféle edények vannak. Ezek is mind olyan üressek és sivárak... Minden olyan sivárnak tűnik neki, és az ilyen ember sehol sem találja meg az Istent. Elégedetlen, és ha a tehetné, kimenne akár a világûlűrbe is, hogy bebizonyítsa magának: Lám, itt sincs az Isten. Mennyire sivár az élet...

De miért sivár az élet? Hát az ember hitetlensége miatt... Mert a hitetlen ember sosem látja meg Istent, ahol Ő jelen van. Ha meglátná, akkor ez a sivárság egyszerre csak eltűnne, és Isten jelenléte bearanyozna mindent. Isten jelenléte és szeretete bearanyozná az új ruhát, az új mobil telefont, az új autót, és áldást látna az ember bennük. Akkor addig használná ezeket a dolgokat, amíg el nem kopnának. Isten jelenléte széppé és kedvessé tenné szemében az ő feleségét, mert benne Isten áldását látná, akit Isten rendelt melléje, hogy együtt boldogok legyenek. És ez a sivárság mind azért van, mert az ember nélkülözi Isten dicsőségét (Róm 3:23)...

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.

De a hívő embernek nem kopik el, nem válik szürkévé az evangélium, nem lesz sivár a templom, nem lesz kiábrádulás a plébánia és a tabernákulumban megérzi Krisztus jelenlétét és világosságát...

Isten dicsőségének ragyogása

Isten dicsősége betölti a mennyet és a földet...

Szent, szent, szent, Seregek Ura, Istene! Dicsőséged betölti a mennyet és a földet! Hozsánna a magasságban! / x3

Isten dicsősége akkor is ragyog, ha azt mi nem látjuk. A nap akkor is süt, ha a felhők eltakarják, vagy ha a vak ember nem látja...

(Iz 6:3) És harsány hangon mondogatták egymásnak: "Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!"

(Hab 2:14) Mert az Úr dicsőségének ismerete betölti majd a földet, miként a víz a tengert.

(Hab 3:3) Közeledik az Isten Támán felől, és Fárán hegyéről a Szent. (Szünet.) Dicsősége elborítja az egeket, méltósága betölti a földet.

A hívő embernek először a lelki szeme nyílik meg. Elkezdi meglátni Istent a természetben, az eseményekben, a Szentírásban, az Egyházban, és végül az emberekben... A szép emberben könnyű meglátni Istent, de nehezebb meglátni Krisztust egy nyomorék betegben.

Minél jobban kitágul az ember szíve a hitben és a szeretetben, annál inkább be tudja fogadni Isten végtelen dicsõségének kiáradását. A Mesteréhez közelítő tanítvány meglátja Isten dicsőségének szélességét, hosszúságát, magasságát és mélységét (Ef 3:18). Ez a dicsőség csodálatos szépség, ragyogó fényesség, boldogító igazság, ámulatba ejtő bölcsesség, gyengéd irgalmasság, tengernyi szeretet, és minden, minden, ami csak jó...

(Ef 3:18) Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység...

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.

Csakis a hívő ember, aki megtapasztalja Isten dicsőségét, csak az tudja igazán áldani és dicsérni az Istent. A hitetlennek ez teljesen 
érthetetlen, és értelmetlen dolog...




Sivár az életed? Keresd Istent a Szentírásban, a bensőséges imában, az Egyházban, a templomban, a szentmisében, a szentségimádásban, az emberekben... Ha rátalálsz, akkor minden egyszerre bearannyozottá válik a te életedben...

Egykor minden jó volt az életedben, de mára minden kopár és sivár lett? Térj vissza Uradhoz, Istenedhez, és szemléld az Ő dicsőségét. Akkor Ő majd megújítja látásodat, és ismét bearannyozza életedet...

Áldás

Áldom a napot,
Mert érleli az almát,
Áldom a földet,
Megtermi a búzát,
Áldom a felhőt,
Öntözi a mezőt,
Áldom a szellőt,
Elűzi a nagy hőt.

Áldom az erdőt,
Mert levegőt hűsítő,
Áldom a rigót,
Jóreggelt fütyülő,
Áldom a patakot,
Nyugtat csobogása,
Áldom a pisztrangot,
Elbűvöl síklása.

Áldom a medvét,
Mert fenyvesek királya,
Áldom a szarvast,
Kecses a járása,
Áldom a tehenet,
Oly finom a teje,
Áldom a báránykát,
Reménységünk jele.

Áldom a házat,
Mert családnak otthona,
Áldom az embert,
Oly szép a mosolya,
Áldom a szemét,
Rámcsillan sugara,
Áldom a két kezét,
Naponta fárasztja.

Áldom a tanítót,
Mert formálja a lelket,
Áldom az orvost,
Gyógyítja a testet,
Áldom a papot,
Kitárja karját,
Áldom a templomot,
Istennek szent házát.

Áldom, aki áld,
De azt is, aki átkoz,
Mindenek felett,
Szívem Téged hordoz,
Te vagy az élet,
És egyedül méltó,
Minden szép és jó,
Mert Tetőled származó.


Uram Jézus, bocsásd meg, hogy amíg másokat tanítok, addig magamat elfelejtem tanítani, hogy amíg másoknak világosságod mutatom, addig én sötétségben járok. Újítsd meg életemet, és ragyogd be azt dicsőségeddel. Ámen.

2013. március 11., hétfő

Valami új

(2Kor 5:17-21) Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott. Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelődött a világgal, nem tartja számon vétkeinket, sőt ránk bízta a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Ő azt, aki bűnt nem ismert, "bűnné" tette értünk, hogy benne "Isten igazságossága" legyünk.

Az elmúlt dolgokért való zúgolódás

Az ember ha egy közösséghez tartozik, akkor elkerülhetetlenül negatív tapasztalatokat is fog szerezni. Ez érvényes a krisztusi közösségre is. Az ember megtapasztalja a testvérek hibáit, tévedéseit, bűneit, és aztán elkezd panaszkodni meg zúgolódni.

Egyszer egy vitorláshajó nagy viharba keveredett. A matrózok próbálták végezni a dolgukat a fedélzeten, de a helyzet nehéz volt és veszélyes. Egyszer csak az egyik matróz elveszítette lélekjelenlétét, és elkezdett siránkozni meg kiabálni: Elsülyedünk! Elsülyedünk! Mindnyájan elveszünk!... Meghallva ezt a hajóskapitány, parancsot adott a legénységnek, hogy azonnal dobják ki a fedélzetről a siránkozót. Nincs szükség egy vészmadárra a fedélzeten... A legények nekiestek a siránkozó matróznak, és addig dulakodtak, amíg meg nem ragadták kezét-lábát, hogy átdobják a korláton. Miközben dulakodtak, az egyik legény észrevétlenül ráhurkolta a hajókötelet a szerencsétlen matróz bokájára. Ezután kidobták az üvöltő matrózt a tengerbe, és az ott rugkapálózva kiabált a hajó után. Egy kis idő után, a kapitány intésére, a legénység húzni kezdte a kötelet, és a kiabáló matrózt visszavonták a fedélzetre. A csuromvizes, remegő matróz egy ideig hallgatva ült, majd lassan felállt, és csendben végezni kezdte a munkáját...

Hát, mi is ilyenek vagyunk... Amikor az Egyház hajója viharban hánykolódik, fennhangon siránkozunk és panaszkodunk, megfeledkezve arról, hogy valami új dolog következik. Arról is megfeledkezünk, amikor az állapotok miatt siránkozunk, hogy bizony lehetne ennél még rosszabb is: A pesszimista mondja: Ennél már rosszabb nem lehet... Az optimista erre rávágja: De igen, lehet...

Hagyjuk az elmúlt dolgokért való panaszkodást és zúgolódást. Engedjük el azokat, mert valami új vár ránk. Engedjük el a sértéseket, az igazságtalanságokat, a megbántásokat, az ítélkezéseket, stb. Figyeljünk arra, amit az Úr most fakaszt a mi életünk horizontján...

Az új dolgokra való odafigyelés

Gyakran annyira lekötnek az elmúlt dolgok sérelmei, hogy belesavanyodunk azokba, és képtelenek vagyunk elfogadni azokat az új dolgokat, amelyeket az Úr készített számunkra. Gyakran használják a tanításokban a "teli kéz" hasonlatát. Ha tele van a kezünk, akkor nem vagyunk képesek elfogadni ajándékokat, nem tudjuk átvenni azokat az új dolgokat, amellyel az Úr akar megajándékozni minket.

Az Úr valami újat hoz létre bennünk, velünk, és folyamatosan valami új dologra akar vezetni minket. A mesében, a kacsalábon forgó kastélyban mindig van egy legbelső szoba, ahová nem szabad belépni. Amikor aztán végül belép oda a királyfi, megtalálja a kardot meg a páncélt, amelyekkel kiszabadíthatja a hetedhét ország legszebb királylányát. De az Úrnál, ebben a legbenső szobában, rátalálunk még egy titkos ajtóra, amely egy újabb szobába vezet, ahol megint találunk valamilyen kincset. És ott is lesz majd egy másik ajtó, amely továbbvezet, és ez így folytatódik örökké... Egyesek szerint, Isten boldogító színe látása egy folyamatos megújulás... Az ember mindig valami újat és újat, valami csodálatosat szemlélhet majd örökkön-örökké...


Engesztelődjünk ki

A valami új lelki megtapasztalásának előfeltétele a kiengesztelődés. Ezért hát előbb engesztelődjünk ki Istennel (2Kor 5:20)... De az Istennel való kiengesztelődés csakis az Úr Jézus Krisztusban lehetséges, és Őbenne valósulhat meg. És mivel az Úr Jézus azonosul a legkisebbekkel (Mt 25:45), ezért aztán az Istennel való kiengesztelődés előfeltétele az emberekkel való kiengesztelődés (Mt 6:15)... 

(Mt 6:15) De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

(Mt 25:45) Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.

(2Kor 5:20) Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!

Miért van ez így? Mert Ő ezt mondta... Ezért hát engedjük el az embereknek minden adósságukat, és ne vonjuk vissza soha ezt az elengedést. A Károli fajta szentírás fordítás oly találóan fejezi ki az emberek visszavonó magatartását. Isten ha ad valamit, vagy ha elenged valamit, azt soha nem vonja vissza... Az Úr nem a visszavonás Istene...

(1Kor 3:3, Károli) Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok-é és nem ember szerint jártok-é?

(1Kor 14:33, Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében..

Ezek a dolgok a szívünkben és az elménkben dőlnek el. Tehetünk bármit, de amíg nem hozunk magunkban egy határozott döntést, hogy szívből megbocsájtunk mindenkinek, addig nem tudunk továbblépni. Nem tudunk szabadulni bűneinktől, és nem tudunk egy felsőbb tagozatú lelki tanítványság osztályába belépni. A vizsgákat pedig mindig le kell tenni, mert elmaradt vizsgákkal nem lehet egy felsőbb tagozatra továbbjutni...

(Mt 6:14) Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek.

(Mt 18:35) Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának.

Mi az, ami számunkra a régi, és mi az a valami új? Az énképem, az istenképem, a világképem, az emberi kapcsolataim, a gondolataim, a sebzetségem, a szívem, a lelkem?... Ezeknek megújulása csakis az Úr Jézus Krisztusban lehetséges, a kiengesztelődésen keresztül, a kiengesztelődés szolgálata által, ami a szentgyónás (2Kor 5:18)...

(2Kor 5:18) De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.

Uram Jézus! Oly sokszor haragudtam, zúgolódtam, paszkodtam és ítélkeztem. Segíts kérlek, hogy el tudjam engedni ezeket a régi dolgokat. Hiszem, hogy valami újat készítettél számomra. Ámen.

2013. február 28., csütörtök

Nagy szakadék

(Lk 16:19-31) Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ,,Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!'' Ábrahám ezt felelte neki: ,,Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.'' Erre az így szólt: ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.'' Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!'' Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.'' Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!''

Amikor egy közeli rokonom halálos beteg lett, két alkalommal is olyan rosszúlléte volt, amely alatt azt érezte, azt látta és élte meg egy pillanat erejéig, hogy egy végtelenül mély, sötét szakadékba zuhan bele. Ekkor rettenetesen felsikoltott... Ezt a jelenséget még mások is említették, akik súlyos betegek halálközeli állapotának szemtanúi voltak...

Szakadék az életünkben

Isten akarata az egység: legyen a család egységes, ennek ellentéte a házasságtörés és a válás; legyenek a barátok egyek, ennek ellentéte az harag és az ellenségeskedés; legyen a munkaközösség egységes, ennek ellentéte az egymás elleni munkahelyi áskálódások; legyen a társadalom egységes, ennek ellentéte a gazdagok és a szegények közötti olló folyamatos nyílása és a társadalmi megosztottság; legyenek a keresztények egyek, mint Krisztus misztikus teste, ennek ellentéte az egyházszakadások és a szektásodások...

A szakadék mindig egy repedéssel kezdődik, és a repedés mindig két ember véleménykülönbsége vagy érdeke mentén jön létre. Később, amikor a repedés nagyobbra nyílik, az emberek a szakadék egyik vagy a másik oldalára állnak. De vannak olyan emberek is, akik lélekben vállalják, hogy beállnak résbe, a szakadékba, hogy mintegy feszületként áthídalják azt. Ezek a békességszerző emberek...

(Mt 5:9) Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.

A szakadékok kialakulását párbeszéddel, engedményekkel, megkövetéssel, kiengesztelődéssel és jóvátétellel lehet megakadályozni. A szakadékokat az igazság és az igazságosság tömi be, illetve a megbocsátás és a megújult szeretet heggeszti össze. Ez a békesség záloga. A házastársak megbeszélik az egymás iránti panaszukat, megbocsátanak egymásnak és igazságban, szeretettel kiigazítják a korábbi hibákat. Az összeveszett barátok leülnek, és egymás iránti tisztelettel megbeszélik nézeteltéréseiket. Megbocsátanak egymásnak, és többé nem tesznek olyat, ami sérti a másikat. A munkaközösségben elősegítik a párbeszédet, az együttmüködést, és egymást tisztelve, nem sértik meg többé egymás hatáskörét és személyét. A keresztény közösségekben lépéseket tesznek az egység és az igazság keresésének irányába, tiszteletben tartva a másik testvér hitét. A gazdagok nem gazdagítják többé magukat visszaélésekkel, hanem vagyonuk egy részét a gyengébbek és a kisebbek megsegítésére fordítják. A nemzetben, a különböző politikai nézetű emberek nem ragadtatják magukat szélsőséges kijelentésekre, döntésekre, hanem törekednek az együttmüködésre, a nemzet és az ország javára. Ezek azok a jó irányok, amelyek nem kellene föltétlenül utópiák vagy elérhetetlen ideálok legyenek, hanem egy normális társadalomhoz illő, megújító, gyógyító folyamatok.

A szakadék szükségessége és a szigetek

Ahogy a bűn nem Isten akarata, de mégis jelen van a világban, úgy a szakadékok sem Isten akarata szerint valók. Mégis, úgy tűnik, mintha a szakadék egy szükséges rossz lenne... 

A szakadék szükségességének evangéliumi megtestesítője az iskarióti Júdás. Az apostolok közössége már kezdettől fogva nem volt egységes. Egyvalaki nem volt közülük való...

(Mt 18:7) Jaj a világnak a botrányok miatt! Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik.

(Mt 26:21) Vacsora közben megszólalt: "Bizony mondom nektek, egyiketek elárul."

(Jn 6:64)... de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.

(Jn 13:10-11) De Jézus ezt felelte: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."

A júdási állapot akkor kapott tágabb értelemet, amikor az Úr Jézus azonosította magát minden egyes emberrel. Isten Fia, magára öltve az emberi természetet, és megváltva az emberi nemet, azonosult minden egyes emberrel. Ezért aztán, aki júdási magatartást gyakorol akár egyel is a legkisebbek közül, az megismételi az iskarióti Júdás tettét...

(Mt 25:45) Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.

A júdási magatartás mára már igen gyakorivá vált... Nem ostorozhatjuk folyton a posztmodern világot, mert nincs semmi új a nap alatt (Préd 1:9), és minden gonoszság megvolt már korábban is, de tény, hogy a mai világban megsokasodott a gonoszság. Nehéz időket élünk, amikor a szakadékok az emberek között megsokasodnak és elmélyülnek (2Tim 3:1)... 

(Préd 1:9-10) Mi az, ami volt? Ugyanaz, mint ami lesz. Mi az, ami történt? Ugyanaz, mint ami ezután is történik, és semmi sem új a nap alatt.

(2Tim 3:1) Azt pedig tudnod kell, hogy az utolsó napokban veszedelmes idők következnek.

A hívő, igaz emberek elszigetelődve érzik magukat, és gyakran elszigetelődve is élnek. Sőt, olyanok ezek, mintha szigetek lennének a hitetlenség és a gonoszság tengerében. Az ilyenek epekedve várják az igazság napját és a Megváltó visszajövetelét...

(Iz 41:5) A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyűlnek.

(Iz 42:12) Adják meg az Úrnak a tiszteletet, és a szigetek hirdessék dicsőségét.

(Iz 51:5) Hamarosan elérkezik igazságosságom, és szabadításom felragyog, mint a fény, karom ítéletet tart a népeken; a szigetek bennem bizakodnak, és karom erejébe vetik reményüket.

A szakadék áthídalása

A bűn és annak következménye nem orvosolható emberileg. Azért jött el Isten Fia a világba, hogy felvigye bűneinket a keresztfára és, hogy odaszegezze adóslevelünket, eltörölve minden adósságunkat (Kol 2:14). A kereszten bevégzett megváltó művével, az Úr Jézus Krisztus áthídalta a szakadékot Isten és ember között, az élet és a halál között (Lk 16:26, Jn 10:10)... 

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen.

(Lk 16:26) Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.

(Kol 2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

Ezt gyakran ábrázolják úgy, hogy egy kereszttel hídalják át a szakadékot, ami lehetővé teszi, hogy az ember átkeljen a halálból az életre. Krisztus keresztje nemcsak Isten és ember közötti híd, hanem ember és ember közötti is. A megtért ember rálép a kereszt hídjára, és közeledik rajta Istenhez és embertársaihoz. A megtért ember rendezi kapcsolatait Istennel és embertársaival, kiengesztelődik mindenkivel, és ha csak mód van rá, mindenkivel békességben él...

(Róm 12:18) Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.

(2Kor 13:11) Végül, testvéreim, örüljetek, állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek békességben, akkor a szeretet és a békesség Istene veletek lesz.

(2Tessz 3:16) A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal!

(Zsid 12:14) Törekedjetek rá, hogy mindenkivel békességben éljetek, és a megszentelődésre eljussatok, mert enélkül senki nem látja meg az Urat.




De az Úr Jézus határozottan feltárja az elkárhozás lehetőségét és valóságát is. Aki nem hisz Őbenne és megveti Őt, az elkárhozik. Az ilyenek nem veszik igénybe a kereszt hídját, hogy átjussanak a szakadék felett az életre, hanem megmaradnak a test halálában...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

A gazdag ember és Lázár esete drámai módon szemlélteti, hogy a szakadék egyszer végleg különválik, és nem lesz már ott a kereszt, hogy áthidalja azt. A híd meg az átjárás egyszer végérvényesen megszűnik, és ki ahová rekedt, ott marad. Aki test szerint élt, az a test halálban marad, és aláhullik a szakadékba, mert ez a világ elmúlik...

(1Ján 2:17) Ez a világ elmúlik, és elmúlik a kívánsága is. De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.

A kárhozat egy olyan szörnyű valóság, amelyet a keresztény ember még a legnagyobb ellenségének sem kívánhatja. Ezért hát szeressük ellenségeinket, és próbáljuk megmenteni őket a kárhozat szörnyűségétől. Reménykedjünk minden ember megtérésében és üdvösségében. Reméljük mindig, hogy abban az emberben is van egy porszemnyi hit, egy leheletnyi jó, ami által irgalomra talál az Úrnál...

Uram Jézus! Hála és dicsőség Neked, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Köszönöm, hogy szent kereszted ma is híd a szakadék fölött, amelyen átmehetünk az örök életre. Ámen.

2013. február 26., kedd

Mózes székében ülnek

(Mt 23:1-12) Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

Van egy kollegám, akinek néha el szoktam kérni az irodáját, amikor bizonyos programokat nem tudunk lebonyolítani a miénkben. Az íróasztala mögött egy szép, kényelmes, fekete bőrhúzatú, forgós karosszék áll. Amikor beleülök, mosolyogva szokott figyelmeztetni: Ez a szék kényelmesnek látszik, de a látszat csal... 

Igen, sokan kívánnak bizonyos főnöki, igazgatói, főpapi székeket, de nem tudják, hogy valójában mit is kívánnak. Mindenki maga tudja, hogy mennyire kényelmes az ő széke. Sok olyan szék van, amelyik egyáltalán nem kényelmes, hanem inkább olyan, mintha egy szöges, kínzó vasszék lenne, mintha Dózsa György felforrósított vas-trónusa lenne...

Mózes széke az ószövetségben

Hol volt Mózes széke? A fáráó udvarában?... Hiszen onnan el kellett menekülnie, mert megölt egy egyiptomi katonát. Midián pusztájában? Hiszen ott csak egy pásztor volt, és a sátorban a földön ült. A pusztai vándorlásban? Hiszen ott csak egy botja volt. Néha ugyan leült Mózes a nép előtt, de akkor is csak egy kőre...

(Kiv 17:11-12) Valahányszor aztán Mózes felemelte kezét, győzedelmeskedett Izrael, ha azonban egy kissé leeresztette, Amalek kerekedett felül. Mózes keze azonban elfáradt. Fogtak tehát egy követ, és odatették alá. Ő ráült, Áron és Húr pedig kétfelől felemelve tartották a kezét. Történt aztán, hogy keze nem ernyedt el naplementéig...

Mózesnek nem volt széke, nem volt trónusa, nem volt háza, sőt, még egy darab földje se volt. Az ígéret földjét is csak a hegy tetejéről pillanthatta meg, de rá nem léphetett.

Mózes széke az ő prófétai küldetése volt. Ez a szék vitte, repítette, miután az Úr elhívta őt a csipkebokornál. Mózes székét a csipkebokor tüzében kovácsolták (Kiv 3:12), és az nem volt egy kényelmes szék. Nem a hatalom és az erő széke volt, hanem a gyengeség és az alázat széke. És nem volt Mózesnél alázatosabb ember a földön...

(Kiv 3:12) Isten ezt válaszolta: „Veled leszek, s ez lesz a jel, amelyről felismered, hogy küldetésed tőlem van… Ha majd kivezetted a népet Egyiptomból, ezen a hegyen mutattok be áldozatot Isteneteknek.”

(Szám 12:3) Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.

Mózes küldetése óriási feladat volt... Amint Ábrahám, hit szerint, a fiát feláldozó mennyei Atyát jelenítette meg (Ter 22:10), úgy Mózes az eljövendő Prófétának, Isten Fiának, Jézust Krisztusnak előképe volt...

(Ter 22:10) Aztán Ábrahám kinyújtotta kezét, és megfogta a kardot, hogy feláldozza a fiát.

(MTörv 18:17-19) Erre így szólt hozzám az Úr: "Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki." Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertől.

Mózes székét aztán a papok és a leviták, az írástudók és a farizeusok örökölték, akik a vezetést, a Törvényt, a tanítást és a hatalmat gyakorolták Izrael népe fölött. Ők örökítették át Mózes székét az ószövetség ideje alatt...

Mózes széke az újszövetségben

Amint az ószövetség Mózesen alapszik, aki által az Úr átadta a Törvényt Izraelnek, úgy az újszövetség, az idők teljességében, már Jézus Krisztuson alapszik, Akit Mózes megjövendölt, Akiről az írások szóltak, és Aki nem azért jött, hogy a törvényt és a prófétákat érvénytelenné tegye, hanem hogy betöltse azokat...

(Mt 5:17) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.

(Lk 24:27) Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.

Tehát, amint a törvény nem vált érvénytelenné, úgy Mózes széke sem múlt el, hanem beteljesedett Jézus Krisztusban, és Őáltala, az apostolok székeiben. Az Úr Jézus részesítette az apostolokat az Ő székében (Mt 19:28), hogy majd egykor Vele együtt ítélkezzenek, és átadta nekik a kulcsokat, meg az oldozzó-kötöző hatalmat 
(Mt 16:19; 18:18)...

(Mt 16:19) Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is.

(Mt 18:18) Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is.

(Mt 19:28) Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsőséges trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét."

Ahogy Mózesnek nem volt földje, háza és széke, úgy az Úr Jézusnak sem volt háza, földje vagy széke itt a földön. A széke az Ő küldetése volt itt a földön (Mt 15:24), és a mennyben volt az Ő elkészített trónusa (Mt 20:23). És hasonlóképpen volt az apostolokkal is (Mt 29:28)...

(Mt 8:20) Jézus így válaszolt: "A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania."

(Mt 15:24) Ekkor így szólt: „Nem kaptam küldetést máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.”

(Mt 19:28) Jézus erre ezt mondta nekik: "Bizony, mondom néktek, hogy ti, akik követtek engem, a megújult világban, amikor az Emberfia beül dicsőségének királyi székébe, ti is tizenkét királyi székbe ültök, és ítéletet tartotok Izráel tizenkét törzse felett.

(Mt 20:23) Ő erre azt mondta nekik: „A kelyhemből ugyan inni fogtok, ám nem az én dolgom eldönteni, hogy a jobbomon vagy a balomon ki üljön. Az a hely azoké lesz, akiknek Atyám készítette.”

Amint az írástudók és a farizeusok átörökítették Mózes székét nemzedékről nemzedékre 
Izrael körében, úgy az apostolok székeit is átörökítik az apostolutódok, vagyis a püspökök, nemzedékről nemzedékre, a kézrátételek által. A püspökök megbízottjai pedig az újszövetség presbiterei és a diákónusai, akik a mai papok és diakónusok. 

Ők a püspökök megbízásából, ugyancsak az apostolok székeit képviselik. Ezeket a székeket nem a plébániákon vagy a templomokban kell keresnünk, hanem az apostolutódok küldetésében. Ezek a székek is kényelmetlenek, mintegy forró, szöges vasból készített székek. Akinek kényelmes ez a szék, annak meglehet, hogy nincs rendben a hivatása. S ha valakinek nincs rendben hivatása, annak milyen a küldetése?...




Mózes széke a mi életünkben

Amint mindnyájan részesülünk az Úr Jézus királyi papságában és prófétaságában (1Pét 2:9), úgy mindnyájan részesülünk az Ő székében is (Jel 3:21). Tehát visszavezetve az ószövetségre, Krisztusban, mi, a pogányok ivadékai is, bizonyos értelemben részesülünk Mózes székéből (Róm 11:24)
...

(Szám 11:29) Mózes így válaszolt: "Tűzbe jössz miattam? Bárcsak az egész népet prófétává tenné, s kiárasztaná rájuk lelkét az Úr!"

(Róm 11:24) Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

(1Kor 14:5) Szeretném, ha mindnyájan szólnátok az elragadtatás nyelvén, de még inkább azt, hogy prófétáljatok, hiszen aki prófétál, az nagyobb annál, mint aki az elragadtatás nyelvén szól, hacsak szavait meg nem magyarázza, hogy az Egyház is épüljön rajta.

(1Pét 2:9) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.

(Jel 3:21) Aki győz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon, mint ahogy én is győztem, és Atyámmal ülök az ő trónján.

Ha nekünk is részünk van Mózes székéből, azaz Krisztusban, Krisztus és az apostolok székéből, akkor nekünk is vállalnunk kell e széknek szögeit, forróságát ebben a világban, azzal a tudattal, hogy annak dicsősége a mennyben van.

Nagyot téved az az ember, bármilyen hivatása is legyen, aki azt gondolja, hogy a széke kényelmes lehet, evilági dicsőséget hozhat neki, vagy visszaélhet vele. Az ilyen nem nyeri el az örök élet székét, ami mennyekben van (Jn 14:3). Nekünk mindig a székre kell tekintenünk amelyben az előljáró ül, nem pedig az emberre, aki benne ülve vétkezik...

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

A székben mindig Jézus Krisztust kell látnunk, Aki az első és az utolsó, a kezdet és a vég, Aki az Alfa és az Ómega (Iz 44:6, Jel 22:13), Dávid fia és Ura (Mt 22:45), Aki Mózes székének és Dávid trónjának alapja és beteljesítője. Az Egyház mindenkori tanítását tartsuk szemünk előtt, de a rossz szolga életpéldája mellett tekintsünk el...

(Iz 44:6) Így szól az Úr, Izrael királya és megváltója, a Seregek Ura: „Én vagyok az első, és én vagyok az utolsó, rajtam kívül nincs Isten.

(Mt 22:45) Ha tehát Dávid Úrnak hívja őt, hogyan lehet az ő fia?

(Jel 22:13) Én vagyok az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég.

Uram Jézus, hálát adok neked, hogy a Tied lehetek és részesülhetek dicsőségedben. Kérlek add, hogy soha meg ne feledkezzek arról a székről, amelyet számomra készítettél a mennyben. Ámen.

2013. február 15., péntek

Elveszik tőlük a vőlegényt

(Mt 9:14-15) Akkor odajöttek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: ,,Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?' Jézus így felelt nekik: ,,Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.

A megtérés kegyelmi időszakának öröme

Isteni hívogató, segítő kegyelmének időszaka talán a legszebb az egész kegyelmi életben... Az ember kíváncsian, megrendülve, szent izgalommal és örömmel fedezi fel Istent és országának titkait. Az ember azt gondolja, hogy megtalálta Istent, de valójában Isten mutatja meg magát az embernek. Sokaknak, sokféleképpen mutatkozik meg Isten. Minden történet egyedi és személyre szabott. Ahogyan nincs két egyforma szerelmi történet, úgy nincs két egyforma istenélmény, vagy két egyforma megtérés se. Egy álom, egy különös megtapasztalás, egy villanásnyi felismerés, egy csodás gyógyulás, egy megrendítő figyelmeztetés, stb., ezek mind-mind arra valók, hogy Istenre tereljék az ember figyelmét. Isten beleszól az ember lelkébe: Itt vagyok! Én vagyok az, aki VAGYOK (Kiv 3:14)...

Ha az ember hisz és kész megteremni a lelki gyümölcsöket (Mt 13:8), akkor elkezd haladni a kegyelem útján, amelyet Isten nyitott meg neki és készített számára. Az ember elkezd imádkozni, elkezd istenes könyveket, olvasmányokat olvasni, megismeri az evangéliumokat, és lassan megismeri bensőségesen a Szentírást, az Egyházat, stb. Az ember elkezd fokozatosan előrehaladni a kegyelmi élet útján, és elkezd megtisztulni... Krisztus tanítása, a Szentlélek által, lassan megtisztítja az embert, mert az igazság szabaddá tesz...

(Mt 13:8) Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat.

(Jn 8:32) ... megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket."

(Jn 8:36) Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.

(1Kor 6:11) Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által.

Ebben az időszakban, ezekben az években, minden élmény nagy öröm, és Isten jelenlétét folyamatosan érzékeli a megtért ember. Ilyenkor minden olyan jó, és minden oly nagyon rendben van... Az ember lelkében a kegyelmi folyó bőségesen árad, a fák zöldelnek, és vidám, mintegy lakodalmi muzsika zeng a szívében. A frissen megtért ember nem is gondol arra, hogy egyszer a kút kiszáradhat, a vásárcsarnok kiürülhet és a lakodalmas muzsika elhallgathat...

A kegyelmi vásárcsarnok

Az ember először felismeri, hogy ott van az Isten. A lelkileg vak embert a mennyei Atya vezeti a Fiúhoz. Senki sem mehet magától a Fiúhoz, az Úr Jézus Krisztushoz, csakis akkor, ha az Atya adja meg neki (Jn 6:65). Aki megismeri Jézus Krisztust és meg is szereti Őt, az megtartja parancsolatait, és annak a Fiú megmutatja az Atyát (Mt 11:27). Az Atya és a Fiú megismerése viszont a Szentlélek által lehetséges (1Kor 2:11), így aztán az ember megismeri a Szentlélek Úristent is, Aki majd bevezeti őt az Egyház életébe... 

(Mt 11:27) Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.

(Jn 6:65) Majd hozzátette: „Ezért mondtam nektek: Senki nem jöhet hozzám, hacsak az Atya meg nem adja neki.”

(1Kor 2:11) Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember bensejében levő lelke? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke.

Az Egyházban, Krisztus misztikus testében (1Kor 12), mindenki keresi a neki rendelt helyet. Ez szakasz a kegyelmi ajándékok felismerésével és megtapasztalásával jár. Minden tagnak előre elrendelt helye és feladata van, amely megvalósításához bizonyos lelki felszereltséget kap. A tagot fel kell öltöztetni és fel kell fegyverezni (Ef 6:13; Kol 3:12)...

(Ef 6:13-17) Vegyétek fel tehát Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, s megállhassatok, mert mindent megtettetek. Úgy álljatok tehát, hogy derekatokat övezzétek fel igazságossággal, s öltsétek magatokra a megigazulás vértjét! Lábatok saruja legyen a béke evangéliumának hirdetésére való készség. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét.

(Kol 3:12) Mint Isten szent és kedves választottjai, öltsétek magatokra az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatot, a szelídséget és a béketűrést!

Ezért aztán cipőt, ruhát, ékszereket adnak neki, amelyek lelki, kegyelmi ruházatok és ékességek. Ezek a Szentlélek ajándékai és adományai, amelyeket Isten kegyelmi vásárcsanokában árusítanak. Vannak ott szerszámok a munkához, szemüvegek a látáshoz, fegyverzetek a harchoz, és gépek is a hatékonyság növeléséhez. Van, aki kardot kap, hogy harcoljon; van, aki egy szerszámot kap, hogy dolgozzon; van, aki szemüveget kap, hogy tisztán lásson; de van olyan is, aki versenyautót vagy traktort kap, hogy erővel és gyorsan haladjon. Aztán van, aki zeneszerszámot kap: gitárt, hegedűt vagy zongorát, hogy dicsőítsen. Ezek mind-mind olyan kegyelmi, lelki eszközök, amelyekkel Isten országát építhetjük az emberek szívébe, és ezek mind ki vannak állítva Isten vásárcsarnokában...

Lelkünk gyermeki csodálkozással jár körbe a vásárcsarnokban, bámulva mindezt a gazdagságot. Tudjuk, hogy ezek a dolgok nagyon drágák, és nem tudjuk kifizetni őket, de szívünk mélyén érezzük, hogy a tulajdonos végtelenül nagylelkű, és ingyen adja azt, ami nekünk való. A 2000-es milleniumi kegyelmi évet hasonlították egy ilyen akcióhoz, amikor ingyen osztogatták a kegyelmet az Egyház kegyelmi vásárcsarnokában...

A kifosztott vásárcsarnok

A sok örömhöz, Isten folyamatos jelenlétéhez, a díszes, zsúfolt kegyelmi vásárcsarnokhoz szokott hívő előtt, egyszer csak felötlik egy elszomorító jövőkép, egy  nyugtalanító sejtelem. A kút kiapadhat, a folyó kiszáradhat, a virágzó kert elhervadhat, a lakodalmas zene elhallgathat és a vásárcsarnok kiürülhet. 
Egyszer csak, ahol korábban oly sok ruha, ékszer, fegyverzet, zeneszerszám, autó, meg sokminden egyébb volt, üressen áll. Csak egy-egy polcmaradvány, lelógó vezeték, vagy piszkos reklám jelzi, hogy valamikor ott vásárcsarnok volt. Nem tudjuk mi történt... Lehet, hogy csődöt mondott a csarnok, lehet hogy továbbköltözött, mert az emberek nem akartak vásárolni... A patron, vagyis a Vőlegény elment... Eltávózott, és Vele együtt a Szentlélek is elvitte a kegyelmi ajándékait... És ez a lelki szárazság... 

Az első szerelem ideje elmúlt, és Isten magára hagyja szerelmesét, hogy kipróbálja hűségét. Hadd lássuk, a lelki szárazságban, a lelki éhségben és szomjúságban, a rongyos kegyelmi ruhákban és a lyukas cipőben, hű marad-e hozzám?... Visszaveszi a gyémántos nyakéket és a rubintos pecsétgyűrűt, mintha felbontotta volna a jegyességet. Oda az öröm, és oda az ékesség... Lám, kifosztottságában (Jób 1:11) megmarad-e hű menyasszonynak, hitvesnek, vagy paráznává, házasságtörővé válik, azokhoz pártolva, akik a bálványok díszeivel kecsegtetik. Magára ölti-e a kevélység köntösét? Felrakja-e nyakára a hiúság gyöngyeit? Vigasztalja-e magát a Mammon biztonságával?...

(Jób 1:11) Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!”




Elveszik tőlük a Vőlegényt

Nem kell különleges böjtöket kifundálnunk magunknak... Nézd meg jól a nagypénteki oltárfossztást, és fakadj könnyekre... Elég böjt már az is önmagában, hogy nincs többé veled a Vőlegény és az Ő vigasztaló jelenléte. Nincs többé ott az öröm bora, és nincs ott a Szentlélkek bőséges áradása. Mintha minden homokká változott volna, és a sivatag állapotába zuhant volna vissza... Csupa lelki éhség és szomjúság van bensődben. Elég ez böjtnek. Elég ezt elviselni úgy, hogy nem veted bele magad a világi örömek vigasztalásába. Oh, marana tha, marana tha... Jöjj el Uram újra... Oly hosszú volt már ez a böjt... Erőm ellankad, testem is kiszárad, s már a szemem sem tudom nyitva tartani, hogy virrasszak...

(Zsolt 104:29-30) De ha elfordítod arcodat, megrémülnek, ha leheletüket megvonod, elenyésznek, porrá lesznek ismét. Ám ha kiárasztod lelkedet, ők életre kelnek, és megújítod a föld színét.

Uram Jézus, csakis Te vagy az egyetlen vigaszom, erőm és éltető forrásom. Marana tha! Jöjj vissza már, hogy véget érjen hosszú, kilátástalan szűkölködésem. Ámen.