Jézus szentsége

(1Pét 1:13-16) Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”

Sokan, sokfélét mondanak az életszentségről, illetve sokan akarnak kikiáltani egyeseket szentnek, anélkül, hogy tisztában lennének a szentség fogalmával. Ma már van élő sztár-szerzetes, akinek béke Nobel dijat akarnak kiharcolni, vagy holt sztár-szerzetes, akinek el akarják hordani nylon tasakokban a földet a sírjáról...

De ki szent?... Egy pap? Egy szerzetes? Egy imádkozó pózba kövült ember? Egy remete? Egy valaki a szentek kalendáriumából? Igen, valamilyen szinten, mindezek szentek, vagy szentek lehetnek... De mitől és hogyan lettek szentek? Lehetünk-e mi is szentek? És egyáltalán, akarunk-e mi szentek lenni?...

A szentség kritériumai

Minden teremtménynek legfontosabb a saját élete, legyen az a biológiai élete vagy a lelkének örök élete. Az élet áll mindenek fölött. De senkinek sincs élete önmagában, csak egyedül Istennek, és Isten teljesen kinyilatkoztatta Önmagát az Ő Szent Fiában...

(Jn 5:28) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

(Jn 6:63) Hozzátok intézett szavaim lélek és élet...

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

(Jn 14:6) Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

Jézus valóságos Isten, a szentháromságos egy Isten második isteni személye, és tudjuk, hogy Isten maga az élet. Mivel Isten maga az élet, Ő maga az élet törvénye, ezért tudjuk, hogy Ő szent. Benne nincs változás, homály vagy zavar, nincs igazítani való, hanem minden Őhozzá igazodik...

Ezért minden, amit szentnek mondanak, három dolog jellemez:

- Istennek lefoglalt és elkülönített;

- Isten akaratához, törvényeihez és parancsolataihoz igazodó;

- Tiszta és tökéletes.

Jézus a Szent

Jézus Krisztus, az Emberfia, az Ő emberi természete szerint betöltötte a szentség három kritériumát:

1. Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, Istennek teljesen lefoglalt Szent

A Fiú teljesen átadta magát a mennyei Atyának, olyannyira, hogy erre senki más nem lett volna képes. Isten létére nem ragaszkodott az Istennel való egyenlőséghez, hanem teljesen kiüresítette Önmagát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig (parabola himnusz, Fil 2:6-11). Ezért aztán nem is volt képes senki más arra, hogy felnyíssa a lepecsételt könyvtekercset, és az ítélet is csak egyedül az Övé (Jn 5:22). Ezért hangzott el két alkalommal is a mennyei Atyától, hogy: Ez az én szeretett fiam… (Mt 3:17; 17:5; Mk 9:7; Lk 3:22) t.i. a Jordán folyónál és a Tábor hegyén.

(Iz 41:14) Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg, te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód.

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

(Fil 2:6-11) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr. 

(Jel 5:4-5) Erre sírva fakadtam, hogy senki sem volt méltó a tekercset kinyitni és elolvasni. Ekkor a vének közül az egyik így szólt hozzám: „Ne sírj! Íme, győzött az oroszlán Júda törzséből, Dávid sarja. Ő majd kinyitja a könyvet, feltöri hét pecsétjét.”

2. Jézus beteljesítette a mennyei Atya akaratát, vagyis a törvényt és a parancsolatokat

Ő nem azért jött a világba, hogy eltörölje a törvényt és a parancsolatokat, hanem hogy beteljesítse és tökéletesítse azokat (Mt 5:17-20). Ő mindenben teljesítette a mennyei Atya akaratát. A küldetése végén egy új és tökéletesebb parancsolatot hagyott ránk, amely valójában nem is egy új parancsolat, hanem a szeretet nagy parancsolatának (Mt 22:36) egy újabb, szintetizáltabb, saját kereszthalálával megpecsételt foglalata...

(Jn 4:34) Jézus erre megmagyarázta: „Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott.

(Jn 5:28-30) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában, s hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mert hiszen ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok rajta! Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát, és előjönnek.  Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek, azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra. Magamtól nem tehetek semmit. Amint hallom, úgy ítélkezem. Ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött.

(Mt 5:17-18) Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik.

(Jn 13:34) Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást!

3. Jézus egésszen tiszta és tökéletes

Isten Fia felvette a mi emberi természetünket, egésszen olyan lett mint mi, kivéve a bűnt. Ő egésszen tiszta és tökéletes, hogy mint tökéletes áldozati bárány váltson meg minket...

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.

(2Kor 5:21) Ő azt, aki bűnt nem ismert, „bűnné” tette értünk, hogy benne „Isten igazságossága” legyünk.

(ApCsel 3:14) Ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson nektek szabadon.

Szentekké kell válljunk a Szentből részesülve

Isten népe szent kell legyen, mert maga Isten szent. Ez nem Isten szentségének lemásolását, utánozását jelenti, hanem inkább részesedést Isten szentségéből a kegyelem által...

(Lev 11:44-45) Én, az Úr vagyok a ti Istenetek. Ti megszentelődtetek, szentté lettetek, mivel én szent vagyok. Ezért ne tegyétek magatokat tisztátalanná a földön mászkáló állatokkal.  Én, az Úr vezettelek ki benneteket Egyiptomból, hogy Istenetek legyek: legyetek szentek, mivel én is szent vagyok.

(Lev 19:1-2)  Az Úr így szólt Mózeshez: „Szólj Izrael fiainak egész közösségéhez és mondd meg nekik: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.

(Lev 20:7-8) Szentelődjetek meg tehát, és legyetek szentek, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek. Tartsátok meg törvényeimet és éljetek szerintük, hiszen én, az Úr teszlek szentté benneteket.

(Iz 6:5-7) Erre így szóltam: „Jaj nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.” Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele az ajkamat és így szólt: „Nos, azáltal, hogy ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bűnöd.”

(Mt 5:48) Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!

(1Pét 1:13-16) Ezért tehát övezzétek fel elmétek derekát, legyetek józanok, és bízzatok tökéletesen a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor felajánlanak nektek; mint engedelmes fiak, nem tudatlanságotok régi vágyaihoz alkalmazkodva, hanem a Szent szerint, aki titeket meghívott, magatok is egész életmódotokban szentek legyetek, mert írva van: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”

A Törvény által az ember nem tudta megvalósítani az életszentséget saját erejéből. A kegyelemmel viszont közre kell működni. Nem lehetünk szentek a magunk erejéből, de Isten sem tud szentté változtatni minket, ha mi nem akarjuk. Az életszentség kettőn áll: Istenen és emberen. Isten adja az Ő kegyelmét, az ember pedig megéli a kegyelem által a maga életszentségét. És kifordítva, a bűnös életmódban úgy vagyunk, mint ahogyan abban a  közismert dalban éneklik: Se veled, se nélküled, élni nem tudok…

Tehát az életszentségre vezető út:

1. Istennek lefoglalt emberek kell legyünk

Ez a karaktert adó szentségek kiszolgáltatása által valósul meg, amikor megkeresztelnek, aztán megbérmálnak, vagy aztán van, akit pappá szentelnek. De ez még nem elég… Ettől még nem leszünk szentek. Az életszentséghez, nap mint nap, Isten lefoglalt emberei kell hogy legyünk, a mindennapi döntéseikben, hogy egyre inkább elkötelezzük magunkat Istennek. Ez a Krisztusba való belegyökerezés, amely aztán a Krisztusban való halállal teljesedik be...

(Kol 2:7) Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban.

(Ef 3:17) ...hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.

(Jel 14:13) Erre szózatot hallottam az égből: „Jegyezd fel: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg. Igen, mondja a Lélek, hadd pihenjék ki fáradalmaikat, mert tetteik elkísérik őket.”

2. Isten akarata, törvényei és parancsolatai szerint kell éljünk

Az az ember él Isten akarata, törvénye és parancsolatai szerint, aki hisz Isten egyszülött Fiában, és szereti Istent meg a felebarátját. Ki az, aki szereti Istent? Az, aki megtartja parancsolatait...

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat...

(Jn 15:10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Azt kérdezed, hogy melyek Isten parancsolatai? Mi az Ő akarata? Keresd és megtalálod... (Mt 7:8)  Nincsenek elrejtve... Azt mondod, hogy megtartod Isten parancsolatait? Meglehet, de vajon szereted-e felebarátodat? Ha nem, akkor az istenszereteted hiábavaló...

(1Ján 4:20-21) Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

3. Tiszták és tökéletesek kell legyünk 

Amikor először olvastam az evangéliumban azt, hogy legyünk tökéletesek, amint a mennyei Atyánk is tökéletes (Mt 5:48), eléggé felháborodtam. Hogyan kérhet ilyent tőlem a Mester? Hát nem látja, hogy mennyire alantas, gyenge és tisztátalan vagyok?... Bizony látja, de Istennek minden lehetséges ( Mk 10:27)... Ő fel tud emelni, meg tud erősíteni, meg tud tisztítani és meg tud füröszteni az Ő szent Lelkének fürdőjében...

(1Kor 6:11) Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által.

A mi dolgunk a jó harcot megharcolni, a pályát végigfutni és a hitet megtartani. A többit Ő majd elvégzi...

(2Tim 4:7) A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

Ima: Uram Jézus Krisztus, Te vagy a Szent és az Igaz, Aki eljövendő. Marana Tha! Jőjj el Uram Jézus. Ámen. 

Jézus jósága

(Mk 10:17-19) Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”  „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.  Ismered a parancsokat...

A bűnre hajló ember három dolgot kíván: testi örömöket, gazdagságot és világi elismerést. Szent János apostol a világias lelkületet a következőképpen fogalmazta meg:

(1Ján 2:16) ... mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.

A gazdagsággal és a világi örömökkel eltelt ember eljut egyszer arra a pontra, amikor elismerésre vágyik, és jónak akar látszani az emberek szemében. A gazdag ember öntetszelgését a mindenkori hízelgők és hajlongók ravaszul megérezik. Így alakult ki az a szokás, hogy ha valaki egy gazdag, híres és befolyásos ember jóindulatát akarta megnyerni, akkor azt „jó”-nak titulálta: Jó uram!... Jó mester!... Jó asszony!... stb...  Valószínűleg a gazdag ifjú nem sokat gondolkodott azon, hogy az Úr Jézus mennyire jó, hanem csak a bevett szokás szerint „Jó Mesternek” nevezte Őt...

Ebből a megfontolásból két dolog következik:

1. Az Úr Jézus megrója a gazdag ifjút ezért a megszólításért, amellyel a befolyásos embereket „jó”-nak titulálja, holott egyedül csak Isten jó.  Ezzel emlékeztet arra, hogy minden ember bűnös, sőt gonosz és nélkülözi Isten dicsőségét (Róm 3:23)...

2. Azzal a kijelentéssel, hogy egyedül Isten jó, nem cáfolva azt, hogy Ő maga jó lenne, az Úr Jézus implicite kinyilatkoztatja saját isteni természetét. Ő valóban Isten, mert Ő valóban jó. A zsidókkal folyatatott vitában is, meg a jobb lator esetében is kiviláglik, hogy Ő csupa jótettet vitt végbe, és nem tett soha semmi rosszat. A bűnös ember is tud néha jót cselekedni, de csupa jót cselekedni, azt csak az tud, aki valóban JÓ...

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”

(Lk 23:41) Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.

Az Úr Jézus jóságát minden evangéliumi részben lehet látni, de ezekből néhányat szeretnék kiemelni:

1. Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban;
2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozáskor;

3. Az Úr Jézus jósága az Eucharisztiában;

4. Az Úr Jézus jósága a kereszten;
5. Az Úr Jézus jósága az Ő átdöfött Szent Szívében.

Mi jó? Mi a jóság? Nehéz szavakba önteni... A jóságot gyakran is nem annyira a jótettekben tapasztaljuk meg, hanem az érzésekben és az állapotokban. A jó azt jelenti, hogy békés, örömteli, felemelő, éltető, müködtető, kiteljesítő, biztonságot adó, méltóságra emelő, megtartó, stb. A jót gyakran csak szavak nélkül érzékeljük, és leginkább csak a jó hiányát szoktuk szavakkal kimondani. Ez a panaszkodás, valami rossz miatt...

1. Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban

Isten soha sem hagyta magára az embert. Az ősbűn esete után, egy kis időre mintha elfordult volna Isten az embertől, de az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetség után, Mózes idejében, már felhőben és tűzoszlopban vezette Izrael népét a pusztában. Isten, a transzcendensből, isteni trónusáról, „átégette” magát az anyagi világba, hogy letelepedjen a Sínai hegyre és beszéljen Mózessel...

(Kiv 19:20-21) Az Úr leszállt a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. Az Úr így szólt Mózeshez: „Menj le és figyelmeztesd a népet: ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük.

(Kiv 20:18-21) Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett és távol maradt. Így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk.” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.”  A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt.

Isten és ember között a találkozás, szemtől szembe, ebben a világban, nem volt lehetséges. Isten lénye és természete annyira hatalmas és dicsőséges, hogy az Ő arcának puszta megpillantása is halálos kimenetelű az emberre nézve. Csak egyedül Mózesnek adatott meg az a különleges kegyelem, hogy Istennel beszélhetett szemtől szembe és életben maradt...

(Kiv 33:20-23) „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

(Kiv 34:29) Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele beszélt.

(Mtörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

De mivel Isten jó, ezért neki volt egy jó terve. Ha a nép csak egy prófétával (pl. Mózessel) képes beszélni (Kiv 20:19), akkor majd eljön Isten az Ő népéhez próféta alakjában...

(Mtörv 18:16-18) Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.”

A próféták sora folyamatosan jövendölte annak a Prófétának, azaz a Messiásnak eljövetelét. Ezekből a próféciákból a legszebb Izajás próféta jövendõlése...

(Iz 7:14) Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.

Ez a jövendölés teljesedett be Bethlehemben, több mint 2000 éve, amikor Agusztus császár népszámlálást rendelt el...

(Mt 1:21-23) Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:  Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

Jézus jósága a bethlehemi jászolnál érezhető a maga teljességében. Ezt a jóságot a bethlehemi pásztorok élőben tapasztalták meg...

(Lk 2:15-18) Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.  Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,  és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Figyeljük meg azt az óriási kontrasztot, amely a Sínai hegyi események és a bethlehemi jászol körüli események között van. Az elsőnél az emberek rettegnek, nem mernek közeledni, nehogy meghalljanak. A másodiknál pedig az egyszerű pásztorok odatérdelnek az isteni jóságtól ragyogó jászol köré, és repeső szívekkel, ragyogó szemekkel örvendeznek. Jézus jósága a bethlehemi jászolban, Isten jósága, amellyel az emberekre bízta önmagát teljesen, kiüresedve, lecsupaszítva, szegényen és tehetetlenül (Fil 2:6-11)...

2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozásban

(Mt 17:1-5) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”

Az Úr Jézus jósága itt nem egy cselekvő jóság, hanem egy jelenlévő, sugárzó jóság. Képzeljük el, hogy Jézus ott ül egy padon. Megpillantjuk Őt, és odamegyünk hozzá. Mit tennénk ekkor? Leborulnánk a lábai elé? Leülnénk melléje? Mit mondanánk Neki? Mit tennénk ilyenkor? Jézus puszta jelenléte a megrendítő jóság...

(Mt 28:9)  Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát.

(Lk 7:35) Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.

A táborhegyi színeváltozásban, Péter és társai, valami olyat tapasztalnak, amit szavakba nem lehet önteni. Jézus jósága elárasztotta szívüket, amikor isteni természete átragyogott az emberi természetén. Erre nincsenek szavak, és mi is csak annyit mondhatunk, amit Péter: Uram, jó itt nekünk!

3. Az Úr Jézus jósága az Eucharisztiában

Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az Úr Jézus megalapította az Eucharisztiát és az egyházirendet. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Lk 22:19; 1Kor 11:24)... Nagy jóságában az Ő valóságos testét és vérét adta és hagyta nekünk eledelül, hogy részesüljünk isteni életében...

Nagycsütörtök este az Úr Jézus elővételezte az Ő kínszenvedését, halálát és feltámadását, hogy nekünk adhassa feltámadt és megdicsőült szent testét eledelül a világ végezetéig (Mt 28:20).

A legszentebb Eucharisztia számunkra élet, megtartó erő és megszentelő kegyelem. A szentáldozáshoz nem kell okosság, írástudás, műveltség, nem kell sem fizikai hallás vagy látás. Csak igaz hittel magunkhoz kell venni, és örök életet ad. Mily nagy jóság ez az Úr Jézustól, hogy mindeféle embernek és az egész Egyháznak, minden időkben, lelki tápláléka lett. És megígérte, hogy velünk marad a világ végezrtéig...

(Mt 28:20) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

4. Az Úr Jézus jósága a kereszten

Azt mondják, hogy a Megtestesülés célja a Megváltás volt. Isten emberré lett, hogy megváltsa az embert a bűn halálából. De van, aki azt is mondja, hogy a Megtestesülés végső célja, hogy Isten teljesen magához ölelje az embert. Isten, Aki lélek, emberré lett, hogy az ember megölelhesse Őt. Mivel az ember csak test (Ter 6:3), ezért azt is mondják, hogy a Megtestesülésnek meg kellett volna történnie az ősbűntől függetlenül, hogy Isten és ember megölelhessék egymást. Van, aki ide vezeti vissza a bukott angyalok lázadásának okát, mert szerintük a magasságos Isten nem alacsonyodhat le annyira, hogy a testtel, a „porral” ( Ter 3:19) egyesüljön, és hogy ők egy test előtt hódoljanak...

A Fiú, a második isteni személy, örök időktől fogva felvállalta, hogy emberré lesz...

(Zsid 10:5-7) Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

Az ember annyira el volt veszve, hogy bocsántért sem tudott esedezni Istenhez, nemhogy elégtételt tudjon adni a bűneiért. Ezért Isten Fia maga jött el, hogy bűnbocsánatért kiáltson minden ember helyett, és elégtételt adjon az Atyának, kiengesztelve Őt az emberiség bűneiért. Az Úr Jézus átokká lett miértünk, és kifizette adóslevelünket. Az Ő végtelen jóságában kínhalált halt értünk bűnösökért, holott még az igazért is alig vállal valaki halált...

(2Kor 5:19) Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelte magával a világot s nem számítja be bűneinket, sőt ránk bízta a kiengesztelés igéjét.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

(Kol2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

(Róm 5:7) Pedig az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jótevőért adja életét az ember.

Az Úr Jézus jósága az átdöfött Szent Szívében

A Megtestesülés által, az Úr Jézus emberi természete hordozója lett isteni természetének, vagyis egy személyben két természete van. Az Úr Jézus valóságos Isten és valóságos ember. A két külön természet, Jézus Szent Szívében egyesül, amely a kegyelem kiapadhatatlan forrása (Jn 1:16). Amikor a katona átdöfte a lándzsával az Úr Jézus Szent Szívét, akkor nyílt meg a kegyelem és az isteni szentség forrása az emberiség számára. Az Úr Jézus Szent Szívéből előtörő vér és víz, a világra kiáradó megszentelő kegyelmet testesíti meg...

(Jn 19:33-34) Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem  az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.

A víz a bűnbánat és a megtisztulás, a vér pedig a megváltás és a megszentelődés kegyelme. Jézus Szentséges Szívében megtörténik a természetek kölcsönös kicserélődése: Isten részesedett az emberi természetünkből, hogy mi, megváltott emberek, részesüljünk isteni természetből. Jézus teste az Ősszentség, a kegyelem és a szentségek kiapadhatatlan forrása. Mi mindnyájan, az egész Egyház, belőle halmozunk kegyelemet kegyelemre...

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

Tehát az Úr Jézus jósága az Ő Szentséges Szívében szemlélhető az ő teljességében, mert onnan származik nekünk minden jó...

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.

(1Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus...

Az Úr Jézus Szent Szívének sebe nemcsak kegyelmeket áraszt ránk, hanem be is fogad minket, hogy elrejtsen a szükség idején. E szent seben keresztül jutunk el az Ő jóságos Szívébe...

Ima: Mennyei Atyánk, kérünk, hogy töltsön el minket jóságod bizonyossága, amelyet Szent Fiadban, Jézus Krisztusban ajándékoztál nekünk. Ámen.

Jézus irgalmassága

(Jn 8:1-11) Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Meghirdették az irgalmasság rendkívüli szentévét és így elég sok szó esik mostanában az irgalmasságáról. A magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a jóság és az irgalmasság között. Mindkettő a Szentlélek műve és gyümölcse, és közös gyökerük a szeretet. Ismerjük az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit...

Irgalmasság testi cselekedetei

- az éhezőknek ételt adni,
- a szomjazóknak italt adni,
- a szegényeket ruházni,
- az utasoknak szállást adni,
- a fogságban lévõket kiváltani,
- a betegeket látogatni,
- a holtakat eltemetni.

Irgalmasság lelki cselekedetei

- a bűnösöket meginteni,
- a tudatlanokat tanítani,
- a kételkedőknek jó tanácsot adni,
- a szomorúakat vigasztalni,
- a bántalmakat békével tűrni,
- az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
- az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus, a földi élete során, számtalanszor gyakorolta az irgalmasságot: tanította a népet, meggyógyított minden betegséget, ördögöket űzött ki, intette a farizeusokat és az írástudókat, feltámasztotta Lázárt, Jairus leányát, a naimi ifjút és végül, imádkozott a kereszten ellenségeiért. Mégis, talán a házasságtörő asszony esetében lehet a legjobban szemlélni az Úr Jézus irgalmasságát...

Az Úr Jézust az írások, mint Messiást, nem az irgalmasság által jellemzik, hanem inkább az igazság által...

(Jer 33:15) Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban.

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(Jel 19:11) Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol.

Az Úr Jézus, nemcsak hogy "az igazságnak" nevezi önmagát, hanem nyomatékosan ki is fejezi, hogy Ő nem törli el a törvényt, hanem  beteljesíti azt. Tehát az igazságban való élet az üdvösség előfeltétele...

(Mt 5:17-20) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem.  Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik.  Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.

Tehát az első, a legfontosabb és a legtisztább erény az igazság és az igazságosság, ami a parancsolatok és a törvény megtartásában áll. Ebben van az igaz szeretet, és ezen kívül nincs szeretet (Jn 14:15; 15:10). Az a szeretet, amely az igazságon kívül helyezkedik, hazugság és képmutatás. 

Az igazság olyan, mint a tér és benne a levegő. Azon kívül nem lehet létezni. Még a legelvetemültebb hazudozó gazember is tudni akarja az igazságot, hogy abból kindulva hazudozzon másoknak a maga javára. Az igazság ismerésének hiánya olyan, mint az a hajó a tengeren, amelynek kapitánya nem rendelkezik térképpel, iránytűvel és navigációs eszközökekel. A lehetelent feltételezve: ha nem lenne igazság, akkor maga Isten, a Szentháromság is meghasonlana...

Az irgalmasság abban áll, hogy valaki megfizet másvalaki helyett, amint az irgalmas szamaritánus is tette (Lk 10:35), amikor kiegyenlítette a számlát a fogadósnál. Az irgalmasságot mindig meg kell fizetnie valakinek. Az Úr Jézus irgalmassága abban áll,  hogy felvitte bűneinket, adóslevelünköt a keresztfára, és kiegyenlítette adóságainkat (Kol 2:14). A mi irgalmasságunk abban kell álljon, hogy magunkkal szemben szigorúan megköveteljük az igazságot és a törvényt, de másoknak elengedjük bűneiket, kártevéseiket és tartozásaikat. Ez a megbocsájtás, az eltűrés és az elviselés...

Az ószövetségben Izrael népe nagyon jól tudta, hogy mi az igazság és a törvény. Szemet szemért, fogat fogért (Mt 5:38). Nem volt ott pardon...

(MTörv 22:22) Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg, a férfi is, aki együtt hált az asszonnyal, meg az asszony is. Irtsd ki, ami gonosz, Izraelből!

Az Úr Jézus ellenségei, látva az Ő jóságát és irgalmasságát (Jn 10:32), rettenetesen irigyek és féltékenyek lettek rá. Ezért megpróbálták Őt tőrbe csalni, hátha valami olyat tanít, ami ellenkezik a törvénnyel. A helyzet igencsak feszült volt: ott volt a házasságtörő asszony, ott voltak a tanúk és ott volt a törvény. Nem lehetett kitérni ezek elől…

 

Az Úr Jézus szimbólumot kreál

 

Amikor kísértik az Úr Jézust a farizeusok és az írástudók, akkor Ő nem válaszol, hanem lehajol és írni kezd a porba. Ezzel a gesztussal egy szimbólumot kreál, amelynek két jelentősége is van:

1. Isten nem elítéli az embert (Jn 12:47), aki porból van és porba tér vissza (Ter 3:19; Préd 3:20), hanem lehajol hozzá, az ő életéhez és problémájához. Isten úgy szereti az embert, hogy egésszen közel hajol hozzá és az ő gyarlóságához (Jn 3:16). Isten nem ráncigálja az embert dühösen az Ő ítélőszéke elé, hanem irgalmasan terelgeti az üdvösség útjára...

2. Isten feljegyzi az ember életét (Lk 10:20; Zsid 12:23), de a bűneit a porba írja. Bűneink ma még csak porba vannak írva, hogy az a Szentlélek szele elfújhassa, illetve Annak vize elmoshassa. Ma még megtérhetünk, ma még megmosdhatunk a Bárány vérében (Jel 7:14). Boldog ember az, akinek bűnei be vannak fedve ( Zsolt 32:1; Róm 4:7-8)...

(Jn 3:8) A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.

(1Kor 6:11) Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.  
 

Az Úr Jézus számonkéri a bírót

Minden bíró az igazságosan ítélő Isten földi helytartója, ezért magasabb szinten kell álljon a vádlottnál. Hogyan ítélkezhetnének a bűnösök, akik cellatársak, egymás fölött? Ezért jogos az Úr Jézusnak a fellebezése. Hogyan hozhat ítéletet, hogyan hajthat végre ítéletet az, aki nem áll feljebb a törvény szerint a házasságtörő asszonynál? A farizeusok és az írástudók jól tudták, hogy olyan prófétával van dolguk, aki előtt nem titok az életük (Mt 9:4). Meglehet, hogy pont a saját vétkeiket olvasták ki akkor a porból, ahová az Úr Jézus írt. Ezért aztán mind elsomfordáltak…

Az Úr Jézus megbocsájt a házasságtörő asszonynak és elnapolja ítéletét

Amikor ketten maradnak, az Úr Jézus meg az asszony, akkor mintha megjelenítődne az ember különítélete...

Az Úr Jézus irgalmassága ekkor abban nyilvánul meg, hogy:

- Megbocsájtja a házasságtörő asszony bűnét;

- Keresztáldozatával Ő majd kifizeti a házasságtörő asszony adósságát;

- Visszaküldi a házasságtörő asszonyt az életbe, hogy egy új és tiszta életet kezdjen;

- Elhalasztja az asszony különítéletét;

- Figyelmezteti az asszonyt, hogy többé ne vétkezzen, és készüljön fel méltó módon az elkövetkező különítéletére.

Uram Jézus! Segíts minket jól felhasználni irgalmasságod idejét és felkészülni különítéletünk napjára. Ámen.

Jézus indulatossága

(Jn 2:13-19) A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.

Ezt az evangéliumi eseményt is az Úr Jézus személyében lévõ két természete szerint kell szemléljük, vagyis az Õ isteni és az Õ emberi természete szerint, annélkül, hogy különválasztanánk is valamit e két természet szerint.

Az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, itt egy prófétikus cselekményt visz végbe, amelyben, végsõ soron, a jeruzsálemi Templom a megváltott embert jelképezi. Az Úr Jézus egyenlõséget tesz az Õ teste, illetve az Õ misztikus Teste, vagyis az Egyház és a jeruzsálemi Templom között (Jn 2:19). Mi pedig egyenként az Õ misztikus testének tagjai vagyunk ( 1Kor 12:12) és a Szentlélek templomai (1Kor 6:19)...

(1 Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?  

(1 Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

Tehát mi, az Egyház tagjai, egyenként, kis templomocskák vagyunk, amelyek mint élõ kövek illeszkednek össze és alkotják Krisztus misztikus testének megatemplomát, Isten házát, az Egyházat. Mindegyik kis templomban a Szentlélek lakozik és ugyanaz a Szentlélek szerkeszti ezeket egybe, mint a malter az épületet, hogy egy nagy templomot alkossanak...

Ez az evangéliumi rész azt mondja nekünk, hogy a mi testünk és lelkünk, de az egész Egyház, mint Kriztus misztikus Teste, az imádság háza kell legyen. Nem lehet az ember élete, teste, lelke vagy az Egyház élete, egy világias, kupeckedõ piactér. Isten olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják õt...

(Jn 4:24) Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

Az Úr Jézus emberi természetét tekintve, habár hordozója, ugyanbban a személyben az isteni természetnek, nem lehetett mentes a természetes emberi indulatoktól. Szerintem nem úgy kell elképzelni az Úr Jézust, mintha képtelen lett volna kilépni az isteni békéjébõl és szelídségébõl és mintha csak megjátszodta volna az indulatosságot. Márpedig ha valaki ostort fon, ostorral csapkod és asztalokat borogat fel, akkor az indulatos...

Tehát az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, szenvedélyesen megélte az Atya háza iránti buzgóságot és szeretetet... Emésztette Õt a buzgalom és a féltékenység az Atya házáért, hogy a szent Templomot ne tegyék vásárcsarnokká...

Ezért mondhatjuk, hogy tévednek azok, akik az Úr Jézust csakis szelídnek, békésnek és nyugodtnak ábrázolják. Mivel az Úr Jézus minden szentnek modellje és õsszentsége, ezért a szentekrõl kialakult kép is gyakran hasonlóan hamis. A mai ember úgy képzeli el a szenteket, hogy egész nap csak összekulcsolt kezekkel szelíden imádkoznak és nyájason tekintenek az emberekre. Nem... Az igazi szent indulatos is tud lenni amikor kell, mert emészti õt a buzgalom az Atya házáért...

(Zsolt 69:10) Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat.

(Zsolt 119:139) Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.

Ezért aztán, egy igazi szent gyakran nem egy nyájas, mézes-mázas és olajozott nyelvû enber, hanem egy indulatos, harcos lélek, aki szóval és akár tettel küzd az Úr ûgyéért.

Ima: Uram emészt a buzgóság a Te házadért és a Te ûgyedért. Nem engedlek el, mint Jákób, míg meg nem áldassz engem. Ámen.

Jézus türelmetlensége

(Mt 17:17)  Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!”

Az Úr Jézus Krisztus, az Õ emberi természete szerint rendekezett minden emberi tulajdonsággal, így akár türelmetlen is tudott lenni...

Jézus türelmetlen volt:
-  hogy már megszabadulhasson a gonoszok és a hitetlenek társaságából;
- hogy már visszamenhessen a mennybe az Atyához;
-  hogy már egyesülhessen a hívõkkel, akik az Õ megváltó és közvetítõ mûve által és a Szentlélek egyesítõ ereje által, megigazulnak és visszakapcsolódnak a Szentháromság életébe.

1. Jézus türelmetlensége világosan kifejezi, hogy az Úr Jézus nem szivesen tartózkodik a hitetlenek és a gonoszok társaságában...

(Mt 17:17)  Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!”

Ezt nem mindenkire mondja, hanem csakis a hitetlenekre és a gonoszokra... A hívõknek, akik befogadták Õt, akiknek megadta, hogy Isten fiai legyenek (Jn 1:12), ezt mondja:

(Mt 28:20) ... és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Milyen keresztények vagyunk: hívõk vagy hitetlenek, igazak vagy gonoszak? Olyanok, akiknek az Úr Jézus szívesen van a társaságában vagy olyanok, akik közül inkább kivolnulna?... 

Fontoljuk meg: ha a gonoszságot és a hitetlenséget választjuk, akkor az Úr Jézus egyszer majd végleg kivonul az életünkbõl és a végsõ ítéleten ezt fogja mondani:

(Mt 25:41) Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült.

2. Jézus türelmetlenül várta már megváltó mûvének beteljesedését és hogy hazatérhessen a mennyei Atyához. Akkor, felemelkedve a mennybe, oda megérkezve, megmutathatta a mennyei Atyának az Õ dicsõséges szent sebeit, amelyek által véghezvitte az Atya akaratát. A mennyei kórusok örvendezve tapsolták és dicsõítették a Fiút, Aki íly nagy mûvet vitt végbe.

(Jn 13:1) Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta, hogy eljött az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához.

(Jn 14:28) Hallottátok, hogy én megmondtam nektek: elmegyek, és visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek, hogy elmegyek az Atyához, mert az Atya nagyobb nálam.

(Jn 16:28) Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itthagyom a világot, és visszatérek az Atyához.”

3. Jézus türelmetlenül várta a hívõk egyesítését az Õ szent testében, amelyet az utolsó vacsorán ad nekünk (Mt 26:26; Mk 14:22; Lk 24:30). "Õáltala, Õvele és Õbenne" egyesülnek az övéi egy kenyérben (1Kor 10:17), akik testének tagjai, vagyis az Egyház (1Kor 12:12). Vágyva vágyott arra, hogy megválthasson minket, feltámadjon, felmehessen az Atyához, hogy elküldje nekünk a Szentlelket (Lk 24:49; Jn 16:7), Aki majd összeszerkeszti Krisztus misztikus testét, az Egyházat. Ezáltal valósul meg az egység, hogy amint az Atya van Õbenne és Õ az Atyában, úgy Õ legyen a hívekben és a hívek is egyek legyenek Benne...

 (Lk 12:25) ... és ezt mondta nekik: „Vágyva vágytam arra, hogy szenvedésem előtt megegyem veletek ezt a húsvéti vacsorát.

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna!

(Jn 17 :21) Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.

Ima: Add Uram, hogy hívõk legyünk és ne hitetlenek. Teremjünk mindig jó gyümölcsöt, hogy ne kelljen megtapasztaljuk türelmetlenségedet. Ámen.

Jézus hallgatása

(Lk 2: 42-47)  Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.  Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.  De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Egy személyben két természete van: isteni és emberi természet. Isten Fia, az Õ emberi természete által, hordozója lett  az isteni természetének. De az emberi természete szerinti kiteljesedését nem kapta készen, hanem emberi módon kellett azt kimûvelnie. Tehát az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, okos volt, értelmes volt és mûvelte magát tanulással és a bölcsességben való gyarapodással.

Olvashatjuk a Lukács evangéliumában, hogy az Úr Jézus már 12 éves korában mennyire értelmes és okos volt. Ugyanakkor, az Õ isteni természete szerint, mivel maga volt a megtestesült örök Ige (Jn 1:1), számára olyanok lehettek az írások, mint a saját szavai. Kereste folyton a mennyei Atya dolgait és csíszolta emberi képességeit, készülve küldetésére...

A jeruzsálemi Templomban való elmaradása után, engedelmesen követte haza szüleit és hosszú éveken át dolgozott csendesen József mûhelyében. Ez az „ácsmester fia” rejtett élete, amelyrõl nem sokat tudunk. Egy dolog bíztos: csendben, feltûnés nélkül élt Názáretben, nem csillogtatva képességeit, amelyek már gyermekkorában csodálatra méltóak voltak és színrelépése után pedig ámulatba ejtették az embereket. Csak a Jordán folyónál történt színrelépése után és a Szentlélekkel való felkenése után (Mt 3:16) kezdett el tanítani, gyógyítani és ördögöket ûzni. De még ekkor is csak fokozatosan bontakoztatta ki fellépését, mert el kellett jönnie mindennek az ideje (Lk 13:32), hogy beteljesedhessen húsvétkor a megváltó keresztáldozat. 

Jézus hallgatása Pilátus elõtt teljesedett be, amikor semmit sem válaszolt az ellene felhozott vádakra, hanem hallgatott (Mt 27:14), mint a vágóhídra elkûlönített bárány (Iz 53:7).

Néhány igerész:

(Mt 13:55-56) Nem az ácsnak a fia? Nem Mária az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? S nővérei nem mind itt élnek köztünk? Honnét vette hát mindezeket?”

(Mt 13:55-56, Károli) ) Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é? Honnét vannak tehát ennél mindezek?

(Mt 27:13-14) Akkor Pilátus azt mondta neki: Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened? Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen.

(Jn 7:3-6),Testvérei ekkor ezt mondták neki: „Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt.” Mert a testvérei sem hittek benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.

(Jn 7:46) A szolgák mentegetőztek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.”

Megfontolások:

1. Mi tudunk-e csendben várni, amíg el nem jön az idõnk, a mi feladatunk ideje, vagy türelmetlenül nekiszökünk idõ elõtt a dolgoknak? Legyünk fegyelmezettek...
2. Mûveljük-e magunkat, törekszünk-e a kiteljesedésünkre és a hivatásunk beteljesítésére? Legyünk képzettek és mûveltek...
3. Tudunk-e hallgatni, elrejtve tudásunkat, képességeinket mások elõtt, kiváltképpen a kisebbek és a gyengébbek elõtt? Legyünk alázatosok és alkalmazkodóak...
4. Tudunk-e háttérben maradni és csöndben dolgozni, nem várva elismerést és érdemeket? Legyünk szerények és visszahúzódottak...
5. Tudunk-e meghallni önmagunknak és a világnak, amikor beteljesítettük küldetésünket, vagy képtelenek vagyunk leállni, lemondani, kilépni a szerepkörbõl (Jn 3:30)? Legyünk nagylelkûek és lemondásra képesek...
6. Fogunk-e tudni hallgatni, ha majd eljön a mi szenvedésünk ideje? Törekedjünk a türelemre és a szenvedések elviselésére...

          (Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem...

 

Várni, visszavonulni, hallgatni... Milyen nehéz feladat ez a mai digitalizált, azonnali, instant, türelmetlen ember számára. Türelmetlenség, hiúság, becsvágy, nagyravágyás, stb... Nagy urak ezek a mai világban. Az értelem, a tudás csillogtatása, a szerepekben való tetszelgés, a közösség elõtt való sürgés-forgás, mind-mind kenegeti a hiú keresztény máját... Nagy dolog az alázat, az utolsó helyre való ûlés és a hallgatás. Tanuljunk az Úr Jézus hallgatásából...

Ima: Mennyei Atyám, tisztíts meg engem a hiúságtól és add meg nekem a hallgatás erényét. Ámen.