Nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai

(Jel 1:17-18) Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítása:

KRISZTUS ALÁSZÁLLT A POKLOKRA

632 Az Újszövetségben gyakran előforduló állítás, mely szerint Jézus "föltámadott a halálból" (1Kor 15,20), föltételezi, hogy föltámadása előtt a holtak honában időzött. Az apostoli prédikáció Jézus pokolraszállásának ezt az elsődleges jelentést adta: Jézus, mint minden ember, megismerte a halált, és a lelke leszállt hozzájuk, a holtak honába. De mint Üdvözítő szállt le oda, hirdetvén a jó hírt az ott fogva tartott lelkeknek.

633 A halottak honát, ahova a meghalt Krisztus alászállt, az Írás alvilágnak, seolnak vagy hádésznak nevezi, mert akik ott vannak, meg vannak fosztva Isten látásától. A Megváltóra várva ebben az állapotban voltak az összes megholtak, gonoszok és igazak egyaránt, ami nem azt jelenti, hogy azonos volt a sorsuk, miként Jézus az "Ábrahám kebelére" fogadott szegény Lázárról szóló példabeszédben megmutatta. "Az igazak lelkét, akik Ábrahám kebelén vártak az Üdvözítőt , a pokolraszálló Úr Krisztus kiszabadította". Jézus nem azért szállt alá a poklokra, hogy a kárhozottakat szabadítsa ki, nem is azért, hogy a poklot, a kárhozat helyét megszüntesse, hanem hogy az igazakat szabadítsa ki, akik őelőtte éltek.

634 "A halottaknak is hirdették az evangéliumot (...)" (1Pt 4,6). A pokolraszállás az üdvösség evangéliuma hirdetésének megvalósulása a beteljesedésig. Ez Jézus messiási küldetésének utolsó szakasza, mely az időben sűrített, ugyanakkor mérhetetlen jelentőségű, mert a megváltás művét kiterjeszti minden hely, minden idő összes emberére, mindnyájan ugyanis, akik üdvözültek, a megváltásnak lettek részesei.

635 Krisztus tehát alászállt a halál mélységébe, hogy "a megholtak" hallják "Isten Fiának szavát, és akik meghallották", éljenek (Jn 5,25). Jézus, "az élet Szerzője" "a halál által" lerombolta azt, "akié a halál birodalma volt, tudniillik az ördögöt, és" kiszabadította "azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgákká tett" (Zsid 2,14-15). Ezek után a föltámadott Krisztusnál vannak "a halál és az alvilág kulcsai" (Jel 1,18), és "Jézus nevében" meghajol "minden térd, az égieké, a földieké és az alvilágiaké" (Fil 2,10).

"Ma nagy csönd van a földön; mélységes hallgatás és néma csönd; nagy csönd, mert a Király alszik; a föld megremegett és elnyugodott, mert Isten testben elaludt, és a régóta alvókat fölébresztette (...). Bizony, először az ősszülőt megy keresni mint elveszett bárányt. Azokat akarja megkeresni, akik teljes sötétségben és a halál árnyékában ülnek; a teljesen fogoly Ádámhoz és vele együtt a fogoly Évához jön Isten és az ő fiuk, hogy eloldja őket a fájdalmaktól (...): Én a te Istened, aki miattad lettem a fiad (...). Serkenj föl, aki alszol: mert nem azért alkottalak téged, hogy az alvilág foglya légy. Ébredj föl a halálból; én vagyok a halottak Élete."

Összefoglalás:

636 A hitvallás a "Jézus alászállt a poklokra" kifejezéssel vallja, hogy Jézus valóban meghalt, és halála által számunkra legyőzte a halált és az Ördögöt, "aki birtokolta a halál birodalmát" (Zsid 2,14).

637 A meghalt Krisztus isteni személyével egyesült Lelkével szállt alá a holtak honába. Az Őelőtte élt igazaknak megnyitotta a mennyország kapuját.

Olvassuk el az idézett szentírási részleteket:

(Mt 27:51-53) És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.

( Jn 5:25) Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak.

( 1Kor 15:20) Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje.

( Fil 2:9-11) Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja,, hogy »Jézus Krisztus az Úr!« az Atyaisten dicsőségére.

( 1Pét 4:6) Mert azért hirdette Krisztus az evangéliumot a megholtaknak is, hogy bár test szerint, emberek módjára ítélet alá estek, de a Lélek szerint Istenben életük legyen.

( Zsid 2:14-15) Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek halált osztó hatalma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott.

(Jel 1:17-18) Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

Megjegyzések:

Az Úr Jézus Krisztus, amikor alászállt a pokolra, az igazaknak hirdette az evangéliumot és az igazaknak hozott szabadulást. Ez a kárhozottakat nem érintette. Mivel már az Úr Jézus pokolra való alászállásakor is külön voltak választva az igazak a gonoszaktól ( Lk 16:25), ezért mondhatjuk, hogy ezeknek már megtörtént a különítélet. Tehát, a Krisztus elõtt élõknek is, mindjárt a haláluk után meglett a különítélet. Mivel az ítéletet az Atya a Fiúnak adta át, ezért gondolhatjuk, hogy az örök Ige, megtestesülése elõtt is és Krisztus földi élete alatt is betõltötte ítélõbírói feladatát.

(Jn 5:22) Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át...

Azt mondják, hogy mivel a Fiú, a második isteni személy, a Szentháromság mindeneket betöltõ egy Isten második személye, ezért a megtestesülésével, valójában nem is hagyta el sem a mennyet, sem a szentháromságos isteni életet, amely végtelen és mozdulatlan (v.ö. Aquinói Szent Tamás, A teológia összefoglalása, 4. fejezet).

Tehát a különítélet folyamatosan megtörtént minden megholt esetében, közvetlenül a haláluk után, csakhogy a Krisztus megváltó keresztje elõtt megholt igazaknak, a szabadulás csakis a Krisztus pokolra való alászállásával jöhetett el. Ezért boldogok a Kriszus után születettek, akik hisznek és Benne alusznak el, mert nekik nem kell várniuk a szabadulásra.

(Jel 14:13) Egy hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írjad: Már most boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg! Igen, mondja a Lélek, hogy megpihenjenek munkáiktól; mert cselekedeteik követik őket!

Ima: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tûzétõl, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen.

Amelyik feltekint rá, az életben marad

(Szám 21:6-10) Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez, és azt mondták: ”Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!”  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ”Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Izrael népe a megváltottak előképe

Az Úr Ábrahámmal kezdte el megvalósítani üdvözítő tervét, amikor kihívta őt rokonsága köréből, hogy elvezesse arra a földre, amelyet neki és utódainak ígért (Ter 12:1, ApCsel 7). Ha végigkövetjük Ábrahám, Izsák és Jákób történeteit, aztán József történetét, az egyiptomi fogságot, Mózes életét és az egyiptomi kivonulást, akkor láthatjuk, hogy az Úr Ábrahám sátrától, az egyiptomi kivonulásig, egy milliós népet hozott létre, teremtett magának (Kiv 12:37)...

Izrael népének története, amely az egyiptomi fogság, az Egyiptomból való kivonulás, a Vörös-tengeren való csodálatos átvonulás, a pusztai vándorlás, a Jordánon való átvonulás és az ígéret földjére való bevonulás történeteiben bontakozik ki, a mi történetünk is. Ezek a történetek mind a hívő, keresztény, krisztuskövető ember lelki életének és a küzdő, e földön vándorló Egyháznak előképei. Az egyiptomi szolgaság – a bűn rabsága; az egyiptomi kivonulás – a segítő kegyelem általi személyes megtérés és a megváltás elfogadása; a Vörös-tengeren való átkelés – az újjászületés és a lelki szabadság Krisztusban; a pusztai vándorlás – életünk gyarlóságokkal terhelt vándorútja; a Jordánon való átkelés – az üdvösség elnyerése és a halálunk utáni belépés az Isten örömébe...

Ebben a történetben egy sor prófétikus előkép van, amelyből csak az egyik a rúdra szegezett rézkígyó. Nagyon sok előkép van a Torában: Izsák - a feláldozott Fiú előképe (Ter 22:6-8); József - a megdicsőült Krisztus előképe (Ter 41:42); Mózes - az eljövendõ Próféta, a Messiás előképe ( MTörv 18:18-19); a szikla, amelyre Mózes ráütött a botjával - Krisztusnak, az élő vizek forrásának előképe (Kiv 17:6; Jn 4:14), stb... Itt csak a rúdra szegezett rézkígyóra tekintünk...

 

Isten Báránya Aki elveszi a világ bűneit

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a második isteni személy, a Messiás, azaz a Krisztus, Aki azért jött a világba, hogy megváltsa az embert és felajánlja a megváltást minden egyes embernek (és az egész világnak, 1Tim 2:4). Ő önszántából vállalta értünk a kereszthalált, hogy önmagát adja értünk (Tit 2:17). Bűnt nem ismerve, bűnösök közé állt értünk (2Kor 5:21), hogy megváltson minket bűneinktől. Felvitte a keresztre adóslevelünket (Kol 2:14), hogy megváltson minket adósságainktól. Átokká lett értünk a keresztfán, hogy megszabadítson minket a bűn átka alól (Gal 3:13)...

Hallhatunk, olvashatunk, vagy akár láthattunk filmekben az Úr Jézus kínszenvedéseiről olyan dramatizált képeket, amelyben próbálják hangsúlyozni az egész világ bűnrinek súlyát, mely a Passióban, hegyként nehezedik az Úr Jézus vállára. Ha őszintén belegondolunk, akkor be kell látnunk, hogy emberileg ezt nem tudjuk felfogni, és lehet, hogy nem is így kellene ezt szemléljük...

Engem nem az kell érdekeljen, hogy mennyire nyomta az Úr Jézus vállát az egész világ bűne, hanem az, hogy mennyire nyomják az Ő vállát az én bűneim. Amikor a megváltást szemlélem: a vérrel való verejtékezését, az ítéletét, a megostoroztatását, a kereszthordozását, a keresztre feszítését és halálát, akkor csakis azt kell látnom, hogy ezt egyedül értem tette. És fordítva: az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, csakis értem szenvedett, és csakis engem váltott meg. De mivel sok hívő van, és sokan tekintenek rá, ezért az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, mindenkit magához vonz, mindenkit megvált, mindenkit egybefog és üdvözít.

Tehát, nem úgy kell szemlélni a Passiót, hogy Krisztus a világot váltotta meg, hanem úgy, hogy Krisztus mindig azt a személyt váltja meg, aki a megváltás művére hittel tekint fel és hittel fogadja el. Így valósul meg az, hogy „aki feltekint rá, az életben marad” és az, hogy „mindenkit magamhoz vonzok”...

(Jn 3:14-16) És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

(Jn 12:32) Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.

A megváltottak egysége

Krisztus teste olyan tagokból álló Test (1Kor 12:12), amelynek közvetlen, személyes és bensőséges kapcsolata van a Fővel, Jézus Krisztussal, a Megváltóval és Võlegénnyel (Jn 3:29). Amint minden kígyótól megmartnak egyénileg kellett feltekintenie a rézkígyóra, hogy életben maradjon, úgy a megváltás elnyeréséért is egyénileg kell feltekinteni a megfeszített Jézus Krisztusra, hogy elnyerjük az örök az életet. 

Ekképpen, az egy Menyasszony (Jel 21:2) tagjai, a sok kis menyasszonyka is (Lk 17:2), egyénileg lesznek a Vőlegény karjára emelve. Az Úr Jézus, a saját megélésem által, az Ő emberi természete szerint, csakis engem szeret, és csakis engem emel a karjára, mint az én Vőlegényem. De mivel sokan vagyunk így, Ő az isteni természete szerint, megteszi ezt minden egyes megváltott hívővel. Ezért lehet minden megváltottnak egyéni, bensőséges és boldog magánkapcsolata a sokakat megváltó Isten Fiával...

Ebben rejlik a egyéni hitélet és a közösségi hitélet közötti kapcsolat. Egyénileg, a saját döntésemből és saját felelõségemre leszek Krisztusé, de hasonlóképpen történik ez másokkal is, akikkel közösségben vagyok. A sok egyéni istenszeretetet, Krisztus, az Ő isteni természetében fogja össze, a Szentlélek egyesítő ereje által, egy Menyasszonyá, Krisztus misztikus testévé.

Ima: Csak Jézus és én!  Jézusom ölelj engem és ments meg engem!  Crux Sacra Sit Mihi Lux!  A Szent Kereszt legyen az én fényem! Ámen.

Új szívet

(Ez 36:26) Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekbõl a kõszívet és hússzívet adok nektek.

2014 október 11-én abban a kegyelemben részesültem, hogy részt vehettem az EKKM XI. találkozóján, ahol a nap előadója David Payne, az angliai Westminster-apátság székhelyű Katolikus Evangelizációs Szolgálat elnöke volt. Nagy örömmel hallgattam meg a tanuságtételét és tanítását. 

Habár ő inkább más dolgokat hangsúlyozott, engem mégis ez a két mondása ragadott meg:

- Jézus szívműtétet végez rajtunk: kiveszi a mi bűnös szívünket és az Ő szívét adja nekünk;

- Minden nap "le kell tusoljunk" az Ő oldalsebéből kiáramló szent vér és víz sugaraiban.  

Vajon hogyan történik ez? Valóban nekünk adja az Úr Jézus az Ő Szent Szívét? Hogyan? És hogyan "tusolhatunk le" az Ő Szent Vérében, amely több, mint 2000 évvel ezelőtt folyt ki?...

A kőszívü ember fiai

Az eredeti bűn által, az első emberpár elszakadt Istentől és meghalt ( Ter 2:17). Az ember szíve mintegy kővé változott. Eltompult értelmében, érzelmeiben és akaratában. Ezáltal nemcsak bűnös lett, hanem bűnre hajló természetű is, vagyis hajlamos a bűn elkövetésére. A bűnre hajló szív bűnre vezetett: testvérgyilkosságra (Ter 4:8), paráznaságra ( Ter 6:2), bálványimádásra, és így, a bűn elterjedt és megsokasodott a föld színén (Ter 6:5)...

Isten teremtette Ádámot az Ő képére és hasonlatosságára (Ter 1:27), de Ádám már nemzette Séth-et az ő képére és hasonlatosságára (Ter 5:3). Habár Isten Ádámot élő szívvel teremtette, az eredeti bűn miatt ő már csak halott, kőszívet tudott átörökíteni ivadékainak. Ezért, az első emberpár miatt, mindenki a bűn és a halál alá rekesztetett, és így mindenki kőszívűnek születik...

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

Isten szívcserét ígér

Dávid, a bűnbánó zsoltárában, mélyen átérzi bűnösségét, amelyet anyja méhéből hozott magával, de ugyanakkor, nagy hittel és bizalommal fordul az irgalmas Úrhoz, és hiszi, hogy Ő képes egy új szívet adni neki...

(Zsolt 51:12) Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erõs lelkületet!

Az Úr válaszol népének Ezekiel próféta által és megígéri, hogy új szívet és új lelket ad neki. Elveszi a nép kőszívét, és érző hússzívet ad helyette. Egy új szívet és egy új lelket ad Izrael házának...

(Ez 11:19, Károli) És adok nékik  egy szívet, és új lelket  adok belétek, és eltávolítom a kõszívet az õ testökbõl, és adok nékik hússzívet;

(Ez 18:31) Vessetek el magatoktól minden bûnt, amit ellenem elkövettetek, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért is halnátok meg, Izrael háza?

(Ez 36:26) Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekbõl a kõszívet és hússzívet adok nektek.

Jézus az Ő szívét adja nekünk

A Megtestesülés lényege, hogy a Isten, Aki lélek, magára vette emberi természetünket testben, hogy az hordozója legyen isteni természetének és személyének. A második isteni személy, a Fiú, az örök Ige, emberré lett ( Jn 1:14), hogy velünk legyen az Isten (Emmanuel; Mt 1:23). Jézus Krisztus, egy személyben, valóságos Isten és valóságos ember. Így létrejött a természeti tulajdonságok kicserélődése. Isten részesült emberi természetünkben, hogy részesítsen bennünket isteni természetében. Mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt ( Zsid 4:15). Habár nem leszünk olyan, mint Isten, mégis megistenesít bennünket a Megváltónk, hogy hozzá hasonlók legyünk, hogy "istenek legyünk” (Zsolt 82:6; Jn 10:34). Mindezt három dolog által valósította meg: Lélek, víz, és vér. És ez a három egy...

(Jn 19:34) ...az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belõle.

(1Ján 5:6-8) Õ az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.

A Szentlélek Úristen, misztikus módon, mindig megjeleníti, folytonosan ontja az Úr Jézus Krisztus oldalsebéből a vér és víz sugarait az Egyházba. Amint az oltár áldozatban mindig benne van az Úr Jézus Krisztus egész élete: rejtett élete, működése, megváltó keresztáldozata, halála és feltámadása (Kol 1:19), úgy az oltárról, az Oltáriszentségből, mindig ránk patakzik Jézus Krisztus oldalsebének szent vér és víz áradata. Mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, és abban, hogy Ő megváltott minket a kereszten, megmosakszik ( Jel 7:14; 22:14), illetve "letusol" az Ő oldalából kifolyó vízben és vérben. 

Szent Fausztina nővér látomásában a víz a fehér sugár és a vér a piros sugár, amelyek az Úr Jézus oldalából törnek elő. A víz a bűnbánat, a vér pedig a megszentelődés. Ez Isten nagy irgalma, amelyet felajánl a világnak, mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3:16).

Mindenki, aki megkeresztelkedik és részesül a szentségekben, új teremtménnyé válik. Tehát nem úgy történik a szívcsere, hogy Jézus szíve kerül a mi szívünk helyére, hanem úgy, hogy a Szentlélek által, az Ő isteni természete árad belénk. Krisztus Szent Vére, a Szentlélek által, formálja át kőszívünket, belekapcsolva azt a Fiú ponján a Szentháromság isteni életáramlatába. Tehát a szívcsere nem forma szerint történik, hanem természet szerint. A szívünk a miénk marad, de mégis egy teljesen új szív lesz. Ez a Krisztusban való újjászületés, ez az új teremtmény… A kőből, a mocskosból, a förtelmesből, egy élő, tiszta és szent lesz…

(2Kor 5:17-18) Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszûnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelõdés szolgálatával megbízott.

(Gal 6:15) Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.

(Ef 2:14-16) Õ, a mi békességünk a kettõt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerzõ, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettõt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.

(Ef 4:23-24) Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

A lelki higiénia

Ha a testünket megfürösztjük, letusoljuk, akkor mennyivel inkább kell az értékesebbet, a lelkünket füröszteni, letusolni. De hogyan lehet ezt megtenni? Úgy, hogy:

- Havonta szentgyónáshoz járulunk és meggyónjuk még a bocsánatos bűneinket is.

-  Lehetőleg naponta részt veszünk a szentmisén és szentáldozáshoz járulunk.

- A két vagy három egybegyűlt hívő között jelen lévő Krisztussal gyakran találkozzunk (Mt 18:20), azáltal, hogy részt veszünk lelki találkozásokon, imákon és lelkigyakorlatokon.

- Naponta Istenhez emeljük szívünket imában a benső szobánkban (Mt 6:6).

- Gyakoroljuk a böjtöt, az önmegtagadást és az alamizsnát (Mt 6).

- Gyakorta táplálkozunk a Szentírásból és elmélkedünk a szent igéken ( 2Tim 3:16).

- Nagy tisztelettel tudakozzuk a szentek életét és megpróbáljuk őket követni (Ef 1:15).

- Törekedünk minden nap, hogy jócselekedeteket vigyünk végbe...

Ima:

Teremtő Szentlélek, jövel,
Tiéd a lelkünk, töltsed el,
Te alkotád a szíveket,
Hozd el nekik kegyelmedet!

Vigasztaló, a kegyes Úr
Adott nekünk ajándokul,
Eleven kútfő, égi láng,
Mennyei kenet, szállj le ránk!

Te hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobbja, te,
Te kit nekünk az Úr ígért,
Ajkunk sugalmas ihlete.

Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
Szálljon szívünkbe szeretet,
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
Légy mindig éber gyámolunk!

Űzd messze tőlünk ellenünk,
Szent békességed add nekünk,
Te járj, vezér, utunk előtt,
Veszélyről védjen szent erőd!

Add, ismerjük meg általad
Az Atyát és az egy Fiat,
És kettejüknek lelke, te,
Maradj lelkünk örök hite!

Dicsérjük Istent, az Atyát,
S ki feltámadott, szent Fiát,
S a Lelket, a Vigasztalót
Most és örök időkön át. Ámen.

Aki hisz és megkeresztelkedik

(Mk 16:15-16) Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

Azt gondolhatnánk, hogy itt csak a keresztség szentségéről van szó. Elvigyük a csecsemőt a templomba, megkereszteli a pap, ahogyan minket is megkereszteltek, majd egyet eszünk-iszunk, és megnyugszunk, hogy lerendeztünk egy dolgot az életben... Azonban, később, a felnőtt keresztény megtapasztalja életében, hogy ebben az igében, egy sor Isten benső életébe beavató, segítő kegyelemről van szó, a csecsemőkori keresztség szentségétől, a felnőttkori Szentlélek keresztségig...

Szüleink által részesültünk a csecsemőkori keresztségben, akik elkérték benne számunkra Istentől a hit ajándékát. Ettől kezdve beleoltattunk szentségi módon Isten szentháromságos életébe, Krisztus által, a Fiú pontján, és ha Istennel éltünk, akkor azóta sok lelki ajándékot kapunk a Szentlélek által. Az első szentgyónás, az elsőáldozás, a bérmálkozás és a további lelki fejlődésünk, mind-mind, újabb és újabb fokozatai voltak a "hit és megkeresztelkedés" folyamatának. Ilyenkor, több alkommal is, megújítottuk a keresztségi fogadalmat...

Az iskolában is külön tananyag a logika. Már az első órákon megtanítják az “és” meg a “vagy” logikai műveleteket. Aki - hisz „és” megkeresztelkedik = igaz; aki - hisz „vagy” csak megkeresztelkedik = hamis... Gyakran felháborító egyes emberek ignoranciája, felületessége, képmutatása, kényelmessége, lelki tunyasága vagy restsége...

 

1. Vannak, akik látványosan, fennhéjázó módon nyilvánítják ki hitüket, de ez nem társúl hitből fakadó cselekedetekkel és a kereszt vállalásával...

(1Ján 3:18) Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.

(Jak 1:22-23) A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a természettõl kapott arcát tükörben nézegeti.

(Jak 2:26) Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

Ha a hit nem társul hitből fakadó tettekkel, ami valójában a megkeresztelkedés tanusága Krisztusban, akkor az a hit halott.

2 Másfelől, sokan gyakorolják így-úgy vallásukat, vadárnapi keresztény módjára, néha még szentségekhez is járulnak, de valójában nem hisznek...

(Mt 17:20 ) Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.

(Jn 16:8-9) Amikor eljön, meggyõzi a világot a bûnrõl, az igazságról és az ítéletrõl. A bûnrõl, amiért nem hittek bennem.

(ApCsel 28:24) Némelyek hittek szavainak, mások nem hittek.
 

Sajnos, a hit és a tett közötti összhang hiányának vannak igen rossz példái is:

- Nagy esemény volt egy valahol. A kisváros egyik leggazdagabb embere, aki ismert vállakozó, s az élettársa, aki egy mondén hölgy, aki hetente bulvárlapok hasábjain tündököl botrányaival, megkereszteltette gyermekét. A keresztelő a helység legnevezetesebb templomában volt megtartva, hirességek, újságírók és a helyi televizió jelenlétében. A végén azt kérdezték az emberek: Hogy van az, hogy egy ilyen, össze se házasodott pár csecsemőjét így megkeresztelik? Hát nem a szülők hiteles keresztény élete a garancia a csecsemőnek kiszolgálatott kereszségre? És akkor hogy van az, hogy más, szegény ember gyerekét, aki hasonló helyzetben van, nem keresztelik meg, holott csak az van, hogy nincs még elég pénzük családot alapítani? Vajon ilyenkor nem csúfoljuk meg a hitet és a szegény embereket?...
- Egy másik városban, egy nyilvánosan törvénytelen életet élő, egy egész várost rettegésben tartó milliomos maffiózó, kereszteltette meg csecsemőjét, több magas pozíciójú, vele lepaktáló előljáró társaságában. A keresztelés közben, az egyik keresztszülő egy marok bakjegyet dobott a keresztelő vízbe. Amikor a pap odaért a szertartással, látta a bankjegyeket a keresztelő vízben, de úgy tett, mintha misem történt volna, és elvégezte a keresztelés szertartását. Vajon ez lenne a krisztusi lelkület?...

      
Miről van szó ezeknél? A hitről és a megkeresztelkedésről? Kétlem... Habár van egyfajta igényük a vallás, a hagyomány és a tisztesség látszata iránt - mert hát kérték a keresztség szentségét - valójában szó sincs igazi hitről és hitből fakadó cselekedetről...

Íme néhány különböző megkeresztelkedésre utaló szentírási rész...

(Mt 3:13-16) Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett.

(Mk 10:38) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelybõl, amelybõl majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?”

(Mt 28:19) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg õket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére…

(Lk 12:50) Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik.

(ApCsel 2:38) „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bûnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

(ApCsel 19:3-5) „Mire keresztelkedtetek?” - kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.” „János a bûnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére.

(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az õ halálában keresztelkedtünk meg?

(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Hányféle keresztség van akkor?...
 

1. Az Úr Jézus megkeresztelkedett Keresztelő János vízkeresztségével, ami a bűnbánat keresztsége (Mt 3:13-16). Habár Ő bűnt nem ismert (2Kor 5:21), mégis beállt a bűnös emberek sorába, hogy egy legyen közülünk, és így mindnyájunk adóslevelét felvigye a keresztfára (Kol 2:14). Láthatjuk, hogy a bűnbánat keresztsége egy hitből fakadó, aktív cselekedet, beállás a bűnbánók és bűneiket megvallók sorába. Ezt a lépést a Szentlélek alászállása követi. Tehát a hit bűnbánatra és kiengesztelődésre vezet. Enélkül nincs szentségi keresztség és nincs Szentlélekben való részesedés...

2. Az Úr Jézus megkeresztelkedett az Ő kínszenvedése és kereszthalála által. Ezáltal megnyította számunkra az utat a Kálvárián és a templom kettéhasított kárpiján keresztül a szentélybe (Mt 27:51). Ezt az utat járják a szentek, akik hittel követik Krisztust. Tehát a hit krisztuskövetésre és kereszthordozásra kell vezessen. Enélkül nincs keresztség és nincs Krisztus dicsőségében való részesedés (2Kor 3:10).

3. Az Úr Jézus meghagyta az apostoloknak és rajtuk keresztül az apostolutódoknak, a püspököknek és az összes felhatalmazott presbiternek, hogy kereszteljenek meg minden nemzetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ez a első és legfontosabb beavaltó szentség, amely mindenkit a hitre és az istengyermeki életre szűl meg az Egyházba. Ez a szentség megelőzi a hit kegyelmét...

4. Aztán ott van a Szentlélek keresztség Jézus Krisztus szent nevében, ami egy a lelki csatornát pucoló, kegyelmi tüzes folyam, mindent elárasztó kristálytiszta vízesés, menyasszonyi ékszerekkel felékesítő násznagy (Jel 21:2), ajándékokat hozó királyi nagykövet (Ef 4:8), vagy turbékoló, fejre letelepedő fehér galamb (Mt 3:16; Mk 1:10). A hit által, a Szentlélek keresztége, szőlőmunkássá avatja a hivő embert (Mt 20:2)...

5. És végül, ott van a Krisztus halálára és az elhunytak halálára való megkeresztelkedés (1Kor 15:29), mivel a keresztségben meghalunk test szerint ennek a világnak, hogy egy új életre támadjunk lélekben. A keresztségben újjászületünk (Jn 3:5; 1Pét 1:23; Tit 3:5), és új teremtményekké válunk Krisztusban ( 2Kor 5:17; Gal 6:15)...

Mit jelent akkor az, hogy “aki hisz és megkeresztelkedik”? Azt, hogy folyamatosan meg kell térünk hitből Istenhez, és gyakran meg kell mosakodjunk Jézus Krisztus Szent Vérében. Minden nap új hitre kell fakadjunk Isten kegyelme által, hogy naponta megújítsuk keresztségünket bűnbánattal, hitvallással, jócselekedetekkel és kereszthordozással...

Ima: Uram Jézus, segíts nekünk, hogy ne vegyük hiába kegyelmedet, és ne valljunk szégyent a szentek eggyessége előtt. Ámen.

Csókkal árulod el

(Lk 22:48) Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”

Kevés ember van aki ne csókolt volna életében. Tudjuk, hogy kétféle csók létezik: a szerelmes csók és a szent csók. A szent csók az, amellel anyánkat vagy szent testvéreinket köszöntsük.
(1Tessz 5:26) Köszöntsetek minden testvért szent csókkal!

A szerelmes csók is Isten ajándéka, az emberi természetûnk gyönyörû képessége. Aki már csókolta szerelmesét, az tudja, hogy milyen csodálatos dolog a szerelmes csók. De mitõl is olyan csodálatos a szerelmes csók? Sokmindentõl: a selymes puhaságától, az illatától, az édességétõl, a forróságától, stb., de alapjában véve, mindez a szerelmes ember éltetõ leheletétõl van. A csókban kapott élõ lehelet által tudunk legközelebb kerülni ahhoz a lélekhez, akibe szerelmesek vagyunk. Miért? Mert a lehelet az élõ lélek…

A Szentírásban olvashatjuk, hogy a lehelet, a lehelet által kimondott beszéd az lélek és élet:
(Jn 6:63) A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet…
(Jn 20:22) Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!

De nemcsak Jézus lehelete lélek és élet, hanem minden hívõ emberé is, aki ráborul és rálehel valakire:
(2Kir 4:34) Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett.
(ApCsel 20:10) Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.”

De van egy harmadik fajta csók is: a hazugság csókja. A hazugság csókja is kétféle lehet: lehet szent testvéreket eláruló csók vagy lehet a hazudott szerelem csókja. Mindkettõ judási csók, amely a Sátántól van. Tudjuk, hogy árulása elõtt belément a Sátán Judásba:
(Lk 22:3) A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettõ közül az egyiket.
(Luk. 22:3 Károli) Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek * neveztetik, és a tizenkettõnek számából vala.

Tehát a judási csók is lélek, de ez gonosz lélek, mert hazugságból fakad. A judási csók a képmutatás, a hazugság és az árulás csókja.
(Jn 8:44) A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettõl fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

Akár szent testvérnek, akár szerelmesnek adják, a hazug csók, judási csók. Minden férfi vagy nõ, amikor csókkal hazudja a szerelmet, judási tettet hajt végre. Minden szerelemet hajhászó fiatalnak kellene ezt tudatosítania… A hazug csók, az árulás, súlyos sebet ejt a szíven, amelyet nehéz kiheverni… Teljünk el Szentlélekkel, hogy leheletünk, csókunk legyen szent és életet adó csók.

Ima: Uram Jézus! Kérlek bocsásd meg, ha Júdás módjára csókkal árultalak el. Bocsásd meg, hogy hazug csókot adtam testvéremnek, barátomnak, barátnõmnek és hogy hazug szájjal, hazug lehelettel igérgettem. Ámen.

Nyugalmat találtok

(Mt 11:29) Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.

2014-et írunk... Nyugtalan a világ és egyre inkább forrong... Háborús hírek jönnek Afrikából, Ázsiából, sőt, most már Európából is. Nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Nyugat Afrikát az Ebola járvány sújtja és az egész világ aggódik, hogy nehogy elterjedjen. Kelet Afrika éhezik és Irakban meg Szíriában az úgynevezett ISIS iszlám állam erőszakhulláma elől százezrek menekülnek. Japán még ki sem heverte a fukushimai tszunamit és máris egy vulkánkitöréssel küszködik...

Úgy néz ki, hogy itt az idő és eljött az ősz (Mt 24:7; 32)... A gazdasági krízis az embereket összezavarta: rendelet rendelet hátára és törvény törvény hátára. Itt egy kicsit, ott egy kicsit (Iz 28:10)... A szabályozások mára már átláthatatlanok és követhetetlenek. Az egyszerű kisember gyakran feladja és inkább bedobja a törülközőt... Nem érti ezt a sok követelményt, bürokráciát, programot meg menűsort. A gyengébbek összeroppannak és depresszióba esnek, de még az erősek is stresszben élnek. Nincs nyugalom...

A krisztuskövető ember, Krisztus kegyelmével ( Jn 1:16), minden nap felveszi keresztjét (Mt 10:38), és újrakezedi a harcot a kisértésekkel és a megpróbáltatásokkal (Ef 6:12). Hittel teszi ezt, hogy Szent Pállal együtt mondhassa:

( 2Tim 4:7) A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam és a hitet megtartottam. 

Sokan azt gondolják, hogy ha az Úr Jézust követik, akkor már ebben a világban beteljesedik rajtuk szó szerint a fenti igerész (Mt 11:29), és háboríthatatlan lesz a lelkük nyugalma. Az ilyenek hamar megtapasztalják, hogy a nyugalom ebben a világban nem tart sokáig. A megtérés után, és az Úrral töltött első szerelmi időszak után, az Úr egyre inkább "rászabadítja" követőjére a lelki küzdelem zivatarát. A lelki ember egyszer csak azt érzi, hogy mindenhonnan szorogatva van, fenyegetett a helyzete, és az egész élete kétségek között vergődik. Szent Pál így ír erről:

(2Kor 4:8-10) Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.

(2Kor 2:4) Hiszen szívemnek nagy szorongattatásából és aggodalmából írtam nektek sok könnyhullatás közepette, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy megismerjétek, milyen szeretettel vagyok elsősorban irántatok.

Akkor, hogy is van ez?... Szent Ágoston azt mondja: Magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned. De mikor pihenhetünk meg az Úr Jézusban? Hiszen Ő maga mondta, hogy addig kell munkálkodni, amíg nappal van, és nem lehet megpihenni míg a mennyei Atya munkálkodik (Jn 5:17; 9:4). Amíg e világban élünk, folyamatosan törtetnünk kell a beteljesedésünk felé, hogy Krisztus példájára mi is azt lehelhessük halálunkkor, hogy: Beteljesedett! (Jn 19:30)

Nyugalom csak akkor lesz, amikor már ott vagyunk bent a szent falak mögött, ahová senki sem juthat el a maga tehetségéből és érdeméből, hogy senki se dicsekedhessék (Ef 2:9). Ez az a hely, amelyet az Úr Jézus készített számunkra (Jn 14:3). Ez a krisztuskövető ember szombatja, a nyugalom helye, ahol az ember végleg megnyugszik, beteljesedve Isten boldogító örökkévalóságában (Zsid 4:9-10)...

Ima: Uram Jézus, Te vagy a mi életünk és sorsunk. Add nekünk kegyelmedet, hogy semmi el nem szakíthasson Tőled, a Te szeretetedtől és nyugalmadtól. Ámen.

Senki se keresse a maga javát

(1Kor 10:24) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.

A helyes önszeretet

A legnagyobb parancsolat a szeretet parancsolata: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és szeresd felebarátodat, mint önmagadat ( Mt 22:37-39; Mk 12:30-31; Lk 10;27). Tehát a a felebarát iránti szeretet, a nagy parancsolat második fele és egyenrangú része. Sõt, olyannyira egyenrangú része, hogy az istenszeretet nem is valósulhat meg nélküle, mert ha valaki nem szereti felebarátját, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát (1 Jn 4:20)?...

A felebaráti szeretet alapja viszont az önszeretet, mert úgy kell szeretnünk felebarátunkat, ahogyan szeretjük önmagunkat. De hogyan szeretheti valaki felebarátját, amikor gyûlöli önmagát?... Sehogy... Az ilyen ember lelki beteg... Ahogyan gyûlöli önmagát, úgy méginkább gyûlöli egész környezetét... Tehát létezik egy helyes és egészséges önszeretet, amely által szeretjük, gazdagítjuk, növeljük és ápoljuk önmagunkat.

Az Úr Jézus nem arra hív meg minket, hogy gyûlöljük magunkat, hogy szegények, kicsinyek és satnyák legyünk. Amikor azt mondja, hogy gyûlöljük meg lelkünket ( Lk 14:26), hogy törekedjünk az utolsó helyre (Lk 14:10), hogy legyünk kicsinyek, mint a gyermekek (Mt 18:3), akkor ezzel, erre a bûnös világra és a mi bûnös vágyainkra utal. Az örök élettel és az üdvösséggel kapcsolatosan pedig azt mondja, hogy gyûjtsünk kincset a mennybe ( Mt 6:20), hogy nagyok lehetünk a mennyben ( Mt 20:26), hogy ottan trónokon ülhetünk majd (Mt 19:28) és hogy ragyogni fogunk egykor, mint az ég csillagai ( Dán 12:3).

A helytelen önszeretet

A helytelen önszeretet mindenben magát helyezi az elsõ helyre és mindenben saját magát keresi. A helytelen önszeretet vagyont gyûjt, de nem adakozik, az elsõ helyre gyúrakodik, de nem alkalmas oda, dicsõséget hajhász, de méltatlan rá. A helytelen önszeretetben, az önzõ ember, a testvérben is önmagát szereti. Mindenkit csak lépcsõfoknak tekint, amelyen fennebb léphet az önmegvalósítása érdekében. Gyakran látni a keresztény közösségekben is ezt a fajta rendetlen önszeretetet, amikor az egyik ember csakis azért rajong a másikért, mert az megfelel az õ céljainak, érdekeinek, véleményének, vagy mert az az ember olyan számára, mint a Hófehérke meséjében a gonosz királynõ tükre. „Tükröm-tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a világon?” Amig a tükör azt válaszolja, hogy: „Te vagy a legszebb a világon!”, addig szereti a másikot, de amikor egy õszinte pillanatban, a tükör megmutatja a valóságot, akkor megharagszik rá és eldobja. Ilyenkor már nem megy tovább a testvéri szeretet...

A rendetlen önszeretet súlyos eltorzulásokhoz vezethet, ami miatt még egy betegben vagy egy haldoklóban is önmagunkat síratjuk. Minden emberi kapcsolatunkban vagy ragaszkodásunkban, ott lehet a helytelen önszeretet és legtöbbször ez a félelmeinknek is a gyökere...

Az önmegtagadás

A helytelen önszeretet ellenszere mindig az önmegtagadás. Az önmegtagadás pedig abból áll, hogy Krisztus iránti szeretetbõl, az Õ példájára, nem önzõ vágyainkat hajszoljuk, hanem önmagunkból kilépve másokat szolgálunk:
(Lk 9:23) Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.
(Róm 15:2-3) Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.”
(1Kor 10:24) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.
(1Kor 13:5) Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
(Fil 2:3-5) Semmit se tegyetek vetélkedésbõl vagy hiú dicsõségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.

A krisztuskövetõnek fel kell ébrednie lelkileg és meg kell tanulnia megfeledkezni önmagáról. Kemény lecke megtanulni azt, hogy ne a magunk javát keressük, hanem a testvéreinkét. Ábrahám példájára, arról kell lemondanunk, ami a legkedvesebb számunkra. Mindenrõl le kell mondani Krisztusért: az anyagiakról, a megtiszteltetésekrõl, a világi dicsõségrõl, az elismerésekrõl, a barátokról, a testvérekrõl, sõt még a családról is.

Nem azért kéri Jézus mindezt, hogy elvegye tõlünk, hanem azért, hogy helyessé válljon bennünk az Isten és felebaráti szeretet. Csakis így akalulhat ki bennünk egy helyes és egészséges értékrend, amelyben a szekér nem kerüli meg a lovakat. Csak ezáltal juthatunk el oda, hogy minden a maga helyére kerüljön, és ne becsüljük az értéktelenebbet feljebb az értékesebbnél. A legnagyobb értékünk Isten és Õeléje semmit sem helyezhetünk. De láthatjuk, hogy az emberek legtöbbször valamiféle bálványt helyeznek Isten elé. Ez lehet az ember, önmaga is, lehet a nemzet, a vagyon, a dicsõség, a megtiszteltetés vagy bármi más...

Ha nem keressük a magunk javát, hanem Krisztusban, önzetlenül kilépünk magunkból, akkor minden a helyére kerül és egy isteni harmónia alakul ki életünkben. Ebben a harmóniában, mindennek megvan a maga helye, sorrendje és értéke. Ebben a harmóniában teljes szabadságban élhetjük meg viszonyainkat és kapcsolatainkat.

Ima: Uram Jézus, kérlek segíts, hogy megtagadhassam magam és így igazi követõd lehessek. Ámen.