Elhanyagoljátok az igazságot

(Lk 11:42;46) De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.’’ Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: ,,Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.’’ Ő ezt felelte neki: ,,Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket. 

Mostanában sokan beszélnek a szeretetről... Ez aféle divat lett. És gyakran hamisan beszélnek róla. Ilyenkor mindig arra gondolok: Hogyan is merészelnek beszélni a szeretetről, amikor tudják, hogy maga Isten a szeretet? (1Ján 4:8)...

(1Ján 4:8) Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.

+Bálint Lajosérsek úrnak volt egy kis hitvédelmi füzete a szektákról, a Ne osszátok meg Krisztus köntösét!, Gyulafehérvár, 1993. Abban olvastam először arról, hogy nincs igaz szeretet, csakis az igazságban. Minden, amit szeretetnek neveznek, de az igazságon kívül helyezkedik, az csak hazugság...

A bevezető igerészben nyilvánvalóan megmutatkozik, hogy az igazságban való élet megelőzi a szeretetet. Mindenféle szeretetet... Az Isten iránti szeretet magába foglalja azt is, hogy szeresd Uradat Istenedet, és azt is, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A második szeretetparancs valójában Isten szeretete, mert hogyan szerethetnénk Istent, ha nem szeretjük felebarátunkat? És ha szeretjük Istent, akkor az Ő szeretete elvezet minket a felebaráti szeretetre is. És Isten szeretetének bizonyítéka pedig nem más, mint a felebaráti szeretet...

(Mk 12:30-31) Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. Ez az első parancs. A második így szól: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezeknél nagyobb parancs nincsen.”

(1Ján 4:20-21) Aki azt állítja: szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug. Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné? Ezt a parancsot kaptuk tehát tőle: Aki szereti Istent, szeresse testvérét is.

(Gal 5:14) Mert az egész törvény egyetlen mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

Mi következik ezekből? Az, hogy egy dolog a mi szeretünk, és más dolog Isten szeretete. Ebből viszont három dologra jöhetünk rá:

1. Ha szeretjük Istent, akkor rendeznünk kell életünket Isten igazsága szerint;

2. Az igazság meg kell előzze a mi emberi szeretetünket. De az igazságot bennünk Isten kegyelme munkálja ki, mert Ő előbb szeretett minket (1Ján 4:19). És az igazság az, ami elvezet minket a helyes szeretetre. Aztán ismét: a szeretetben való tökéletesedés elmélyíti bennünk az Isten igazságát...

(1Ján 4:19) Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket.

3. Nincs igaz szeretet igazság nélkül, és az igazságon kivüli szeretet csak hamis szeretet, vagyis bűn...

(1Ján 5:17) Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal.

Ilyen például a "szivárványos" szeretet és a humanizmus. Isten megteremtette az embert: férfinak és nőnek teremtette őket, és látta, hogy ez nagyon jó (Ter 1:31). De mit jelent az, hogy "jó"? Azt jelenti, hogy működőképes... És mit jelent az, hogy az ember működőképes? Azt, hogy életképes, szaporodik, önálló és uralma alá tudja hajtani a földet...

(Ter 1:28) Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.  

(Ter 1:31) Isten látta mindazt, amit alkotott, és íme, nagyon jó volt. Azután este lett és reggel: hatodik nap.

Ha az óraműves órát alkot, akkor utána felhúzza, és megfigyeli hogyan működik. Megfigyeli, hogy ketyeg-e, hogy a mánusok jól járnak-e és, hogy az óra hosszútávon pontosan jelzi-e az időt... Összehasonlítja az óra járását egy etalon órával. Ha azok eléggé egyeznek, akkor azt mondja az órás, hogy az óra "jó". Így van ez az emberrel is, akinek etalonja maga az Úr Jézus Krisztus, a Mester...

A „szivárványos óra” nem jó... Nem életképes, nem termékeny, nem szaporodik, és csakis gyengeséget, kihalást von maga után. Ezért aztán nem is tudja uralma alá hajtani a földet... Az a nép, az a civilizáció, amelyben hamis szeretet uralkodik, amely Isten igazságán kívül helyezkedik, halálra van ítélve. Tehát itt elsősorban nem az erkölcsről van szó, hanem az Isten igazságában való életről...

Első az igazság. A többi csak utána következik... Elhanyagoljátok az igazságot? Hát, ami Isten igazságán kivül helyezkedik, az pusztulásra van ítélve. Vagy másképpen mondva: aki Isten igazságán kívül építi életét, az menthetetlenül romba dől, és el fog veszni... 

(Mt 7:26-27) Mindaz pedig, aki hallgatja e szavaimat, de nem váltja tettekre azokat, hasonlít a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy rommá lett.

Uram Jézus, szeretem az igazságot, mert Te vagy az út, az igazság és az élet. Ámen.

Álljon el a hamisságtól

(2Tim 2:19-21, Károli) Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.

Sokat rágódtam azokon a híreken, amelyek ránk zúdultak az utóbbi évtízedben a világi vagy egyházi, hivatalos vagy nem hivatalos hírportálokon. Hát, mindettő felkavaró, főleg az egyházi hírek... Van, aki azt mondja, hogy nem szabad ezeket olvasni; van, aki azt mondja, hogy mindez sátáni rosszindulat, egyházellenes támadás; van, aki inkább behunyja a szemét, és végzi a maga dolgát; stb... Viszont, egy dolog, amikor csak az interneten olvasod ezeket, és más dolog, amikor melletted, a szemed láttára történnek hasonló dolgok... Mit tegyünk? Milyen véleményünk legyen és milyen következtetésre jussunk? Milyen döntéseket hozzunk? Mert ha nem hozunk semmilyen döntést, az is egy döntés lesz.

Ha felemelem lelki szemeim és körbenézek, gyakran csupa hamisságot, tisztátalanságot, önzést, becstelenséget és förtelmet látok. És itt nem a világra gondolok... Nincs egy ép hely a testben, amint a próféta megmondta (Iz 1:4-6), és a test mi más, mint mi, Krisztus teste (1Kor 12:12)...

(Iz 1:4-6) Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Még említeni is szégyen, ami egyes helyeken történik... Vannak, akik az Egyház vagyonát lopva építenek maguknak házakat; vannak, akik az árvák sonyorú sorsára kapaszkodva szereznek maguknak dicsõséget és vagyont; vannak, akik a legnemesebb nemzeti érzésekkel élnek vissza Isten nevében; vannak, akik a nemzetet istenítik; vannak, akik paráznaságban vagy házasságtörésben élnek; vannak, akik folyamatos szentségtörésben élnek; vannak, akik hűtlenek a szerzetesi fogadalmukhoz; vannak, akik csak a pénzt harácsolják; vannak, akik a házasság érvénytelenítésével élnek vissza; vannak, akik titokban szodomiták; vannak, akik gyerekekkel, fiatal lányokkal vagy fiúkkal élnek vissza; vannak, akik New Age-el és okkult bálványimádással foglalkoznak; vannak, akik piszkos politikai játszmákba bonyolodnak bele; vannak, akik egyházi hatalmukkal és törvénnyel élnek vissza; stb...

De egy dolog van, ami nagyon fájó... Sokmindenre lehet valamilyen magyarázatot, mentséget keresni, mint pl: az a bizonyos hamis irgalmasság fogalma, vagy a kulturális párbeszéd a pogányokkal és más egyebek is, de az égbekiáltó bűn templomban való megáldására nincs semmilyen mentség... Hányszor hallottuk már prédikációkban, hogy: A vétkesek közt cinkos, aki néma...  Na, akkor most hol vannak azok, akik ezt prédikálták? A szodomia egyházi megáldása nemcsak, hogy nem lehetséges (a Hittani Kongregáció szerint sem), de nagy valószinűséggel kimeríti az istenkáromlás fogalmát is... 

Miért van az, hogy egy-két bátor püspökön, bíboroson kívül, senki sem szólal meg? Méghogy távol van ez tőlünk!... Az Egyházban nincs távolság... Ha a Katolikus Egyházban megáldanak valamit egy helyen, akkor az meg van áldva az egész Egyházban... Úgy érzem, hogy a püspökeink és papjaink elárultak minket... És nemcsak ezzel a hallgatással, hanem a Pachamama üggyel is, a német szinodalitással is, a Great Reset-el is, a migránsűggyel is, a Covid-al is, a vakcinával is, és egyáltalán mindazzal, ahogyan mellénk álltak az egész pandémia ideje alatt...

Mit lehet tenni? Erre csak azt tudom mondani, amit Józsué mondott (Józs 24:15)...

(Józs 24:15) De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! 

Vagyis, legalábbis én, személyesen, megpróbálok helyt állni ebben a helyzetben, és az Urat szolgálni...

Azt, aki testvér létére, ilyen dolgokat cselekszik, de azt is, aki ezeket a dolgokat hallgatólagosan elfogadja, azt kerülni kell, és még egy asztalhoz sem szabad vele ülni (1Kor 5:11)...

(1Kor 5:11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek!

Ha pedig valaki a bálványimádást, az égbekiáltó bűnt, vagy Isten törvényeinek meggyalázását akarja megáldani templomainkban, akkor meg kell próbálni meginteni és leállítani. Ha nem hallgat az intésre és nem áll le, akkor szerintem még a port is le kell ráznunk a ruhánkról, és ki kell mennünk abból a templomból. Nem maradhatunk olyan templomban, amelyet megszentségtelenítenek... Az ilyen templomot újra kell szentelni...

Álljon el a hamisságtól mindenki, aki Krisztus nevét vallja! Ha nem, akkor részese lesz annak a bűnnek. Ha pedig részese lesz a bűnnek, akkor részese lesz a büntetésnek is... Az Írás világosan tanít az elpártolt, bálványímádókkal kapcsolatosan (Jel 18:4)...

(Jel 18:4) Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból...

Legyünk állhatatosak, és álljunk el a hamisságtól, a bűntől és a gonoszságtól. Tartsuk tisztán magunkat a világ szennyétől (Jak 1:27), hogy Istenünk aranyedényei lehessünk (2Tim 2:20-21)...

(2Tim 2:20-21) Egy nagy házban nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelő, ezek alantas használatra. Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelő rendeltetésű edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.

(Jak 1:27) Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől.

Uram Jézus, őrizz meg minket az ítélkezéstől, de adj nekünk erős akaratot is, hogy távol tartsuk magunkat minden hamisságtól. Ámen.

Nyújtsd ki a kezedet!

(Mk 3:1-6) Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: ,,Állj középre.’’ Aztán megkérdezte tőlük: ,,Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?’’ Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!’’ Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Vagy, amint a Lukács evangéliumában áll...

(Lk 6:6-11) Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!' Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?' Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!' Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Életemben két elszáradt kezű embert ismertem. Mindkettő fiatalon halt meg. Az egyik az unokatestvérem férje volt, aki kb. harminchárom évesen hunyt el, és a másik egy szomszéd fiú volt, aki talán a huszadik évét sem érte meg. Amint felnőttek, a zsugorodott kar mindkettőnél olyan vérkeringési problémákat okozott, amelybe aztán korán belehaltak.

Hajlamosak vagyunk ne gondolni az ilyen sorsú emberekre. Nem szeretjük magunkat a helyükbe képzelni.... Hálistennek nem mi vagyunk azok... Szegények... Azzal rohanunk is tovább, hogy bűnt bűnre halmozzunk. Pedig ha leállnánk egy percre, és odahajolnánk az ilyen életekhez, az talán a javunkra válna.

Őket is nagy reményekkel várták a világra. Először úgy látszott, hogy minden rendben van. Aztán, amikor kiderült a baj, beköltözött a nyomorúság a családba. Ideig-óráig reménykedtek, ilyen-olyanban hittek, de aztán szép lassan belefáradtak, elcsüggedtek és elfogadták az elfogadhatatlant. A szomszédok először sajnálkoztak, aztán meg arra gondoltak, hogy vajon mit véthetett a család, hogy ilyen nagy büntetést mért rájuk a jó Isten. Vajon ki vétkezett? A gyerek biztos nem... Talán az apja? Az anyja? Vagy talán a nagyszülők?... Aztán szép lassan megfeledkeztek róluk a szomszédok, elkerülték portájukat, és a szenvedő család meg a beteg gyermek maradtak a nyomorúságos életükkel. Minden nap figyelni a növekvő gyermeket, és fájlalni a zsugorodó karját... Minden nap aggódni érte, szégyenkezni miatta... Próbálni takargatni, rejtegetni a probémát, és próbálni normálisan viselkedni, beilleszkedni az iskolai vagy munkahelyi közösségbe...

Ne kerüljük irtózattal a szenvedést és a szenvedőket. Ne kérdezzük, hogy miért van a szenvedés. Ha az Úr Jézusnak szenvednie kellett, hogy bejusson dicsőségébe, akkor nekünk is szenvednünk kell. Hiszen Szent Pál is megírta a szenvedés hasznát (Róm 5:3-5, Zsid 5:8)...

(Róm 5:3-5)  De nemcsak ezzel, hanem szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből meg remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által.

(Zsid 5:8) Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett...

Azt gondolhatnánk, hogy távol áll tőlünk ez a fajta nyomorúság... Nagyon fittek vagyunk, kemény fiúk, és jól elrejtjük problémáinkat, érzéseinket és fájdalmainkat. Pedig odabent, a szívükben, a lelkünkben, sokan nagyon csonkák vagyunk (Mt 15:30, Luk 14:21, Fil 3:2)...

(Mt 15:30, Károli) És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket...

(Lk 14:21, Károli) Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.

(Fil 3:2, KNB) Ügyeljetek a kutyákra, ügyeljetek a rossz munkásokra, ügyeljetek a megcsonkítottakra!

Hogy melyek a mi csonkaságaink?... Hát olyan sokan vagyunk, akiket nem akartak elfogadni, befogadni, akiket nem szerettek, nem dicsértek meg, nem ünnepeltek meg középre állítva:

- Már anyánk méhében összehúzódtunk, összezsugorodtunk, amikor megéreztük, hogy el akarnak tetetni, és kaparókanalat szánnak nekünk...

- Összeszorult a szívünk, amikor szüleink nem fogadtak el, nem szerettek és nem dicsértek meg, mert tán fiút vártak; mert csak a testvérünket szerették; mert önmagukat, az ő szüleiktől kapott sérüléseiket látták bennünk; mert nem voltunk olyan ügyesek és okosok, ahogyan azt elvárták volna...

- Félelem és szorogás költözött a szívünkbe, amikor a durva osztályközösség vagy rideg munkaközösség nem fogadott el, kiközösített, mert mi valahogyan mások voltunk...

- Súlyosan sérültünk, amikor házastársunk nem szeretett eléggé, megcsalt, elhagyott, eldobott, vagy amikor a hívatásunk síklott félre életünkben...

- Hasonlóképpen sérültünk, amikor árvák maradtunk, özvegyek vagy magányosok...

- Vagy talán akkor sérültünk, amikor keményen megbántottak, erőszakosok voltak velünk, vagy szexuálisan bántalmaztak...

Aztán, szép lassan, a sok félelem, sérülés, szorongás és összeszorulás, lelki zsugorodássá vált bennünk, és elzsugorodtak lelki tagjaink, amelyek bízalomra, hitre, tettvágyra, jócselekedetekre kellett volna segítsenek minket. Testvérem! Miben áll a te lelki csonkaságod? Mi történt a te életedben?...

Talán könnyes szemmel nézünk egy szép amerikai filmet, amelyben meglepetésszerűen ünnepelnek meg valakit egy szép születésnapi tortával meg pezsgővel, ahol a család és a sok barát örömmel, tiszta szívből énekeli a „Happy birth day to you”-t. Nekünk, talán soha nem volt születésnapi tortánk, talán soha nem ünnepeltek meg minket és soha nem álltunk középen. Talán ez a mi lelki csonkaságunk, az, hogy mi soha nem állhattunk közepén... Talán soha nem volt olyan, hogy legalább néhány percig minden csak rólunk szóljon és, hogy mindenki minket szeressen...

Amikor az Úr Jézus azt mondta az elszáradt kezű embernek, hogy: Állj középre!, akkor a zsinagógában minden szem a csonka emberre szegeződött, és minden csak róla szólt. Róla, akit soha, senki nem vett számba és, akit mindig félretaszígáltak a fal mellé. És most egyszerre csak a Mester szólította őt a zsinagóga közepére. Ez a pillanat volt ennek az elszáradt kezű ember születésnapja, a „Happy birth day to you”-ja... 

Az Úr Jézus bement a zsinagógába, és jócselekedetével megdicsőítette a mennyei Atyát. Ma is, ezen a képzeletbeli helyen, egy zsinagóga van... Az Úr Jézus itt van közöttünk, mert többen összejöttünk az Ő nevében (Mt 18:20). Ha felismertük a szívünkben, lelkünkben lévő csonkaságunkat, bizzunk az Úrban, és ma, itt és most, nyújtsuk ki imában az elszáradt tagunkat: Íme Uram, itt van az én elszáradt kezem! Gyógyítsd meg kérlek... 

(Mt 18:20) Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.

Higgyük el, hogy itt van a mi „Happy birth day to you”-nk is, amikor mi vagyunk közepén, amikor egyedül miránk figyel az Úr Jézus és az egész szentek közössége, és mindnyájan minket ünnepelnek...  Az Úr Jézus meggyógyít majd minden csonkaságot (Jer 34:6), és letöröl minden könnyet (Jel 7:17; 21:4), mert mi, akik Őbenne bízunk, örök boldogságra vagyunk híva...

(Jel 7:17) ...mert a Bárány, aki a trón közepén áll, legelteti, és élő vizek forrásához tereli őket, az Isten pedig letöröl a szemükről minden könnyet.

(Jel 21:4) Letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak.

Uram Jézus, kérlek mutasd meg dicsőségedet és kegyelmedet. Kérlek gyógyítsd meg csonkaságomat, hogy a jót cselekedhessem, és töltsd be szeretetéhségemet, hogy én is szerethessek másokat. Ámen.

Szamárcsikó

(Mt 21:1-7) Amikor már Jeruzsálem közelében jártak és odaértek Betfagéhoz az Olajfák hegyén, Jézus előre küldött két tanítványt. Azt mondta nekik: »Menjetek be az előttetek lévő faluba. Mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele egy csikót; oldjátok el, és vezessétek ide hozzám.  Ha pedig valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rájuk szüksége, és azonnal el fogja engedni őket. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott: "Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád; szelíd ő, s szamárháton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián". A tanítványok elmentek és megtették, amit Jézus parancsolt nekik. Odavezették a szamarat és a csikót, rájuk tették ruháikat, ő pedig felült rájuk. (KNB)

Ha figyelmesen elolvassuk ezt az evangéliumi részt, akkor láthatjuk, hogy van benne néhány tisztázandó dolog:

1. Az világos, hogy a szamár, a hátaslóhoz viszonyítva, az alázatot szimbolizálja, de miért választott az Úr Jézus egy olyan szamarat, amelynek csikója is volt?...

2. Az is világos, hogy az Úr Jézus nem ültetett „rájuk” (mármint egyszerre két szamárra), ahogyan azt leforditották, hiszen nem szoktak egy fenékkel két lovat ülni, de még két szamarat sem...

3. Akkor most melyikre ült az Úr Jézus? A kancára vagy a csikójára?...

A jobb megértés végett, olvassuk el a Szent István féle biblia szerinti  fordítást is:

(Mt 21:1-6) Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá.

Tehát itt már világos, hogy csak az egyikre ült fel, de vajon melyikre? Mert hát minden Jeruzsálembe való bevonulás jelenetben csak egy szamár szerepel, nem kettő. A válasz szerintem egyértelmű: az Úr Jézus a szamárcsikó hátán vonult be Jeruzsálembe...

Ennek pedig a magyarázata a következő:

1. Istennek mindenben kijár az elsőbbség;

2. Isten lefoglalja és kisajátítja az övéit.

1. Istennek mindenben kijár az elsőbbség

Már az ószövetségben láthatjuk, hogy az Úr minden elsőszülöttet lefoglalt magának, akár ember, akár állat. Egyiptomban minden elsőszülöttet elpusztított, amikor kiszabadította Izrael népét az egyiptomi rabságból...

(Kiv 34:19) Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is.

(Szám 3:13) Az enyém ugyanis minden elsőszülött attól kezdve, hogy megvertem az elsőszülötteket Egyiptom földjén. Magamnak szenteltem mindent, ami elsőnek születik Izraelben, akár ember, akár állat: az enyémek. Én vagyok az Úr!«

Az újszövetségben, az Úr Jézus, Aki Isten egyszülött Fia, Aki megtestesült, megváltott minket kereszthalálával és feltámadt a halálból, Ő az „Alfa” (Jel 1:8), vagyis a kezdet, és az elsőszülött (Róm 8:29), vagyis az Egyháznak, Krisztus misztikus testének Feje (Kol 1:18)...

(Jel 1:8) „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

(Kol 1:18) Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

Tehát azért választotta az Úr Jézus azt a szamarat, amelynek csikója is volt, mert a csikó még nem volt elválasztva az anyjától, és még nem használták sem teherhordásra, sem megülésre. Így érvényesült és beteljesedett ezen a szamárcsikón is az Úr elsőbbsége. Hogy mi lett a továbbiakban a szamárcsikó sorsa?... Ki tudja... Lehet, hogy az apostoloknak maradt teherhordó állatként...

2. Isten lefoglalja és kisajátítja magának az övéit

Ez szorosan összefügg az előbbiekkel. Isten nemcsak elsőbbséget kíván az övéitől, hanem le is foglalja magának, ki is sajátítja magának az övéit, akik a választottak. Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak az ószövetségben pl. az ősatyák, a pátriárkák, a próféták, a bírák, a papok, stb... Majd végül pedig maga a Szűzanya Mária, aki méhébe fogadta Isten egyszülött Fiát. Ő lett a lefoglalt Szűz, aki által Isten eljött közénk (Mt 1:23)...

(Mt 1:23) Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

De ott van Sámson példája (Bir 13:4-5)...

(Bir 13:4-5) Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.”

Vagy Keresztelő Szent János példája (Lk 1:14-17)...

(Lk 1:14-17) Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

És a Szűzanya példája, aki szűzen szűlő és Isten Anyja (Mt 1:20-23)...

(Mt 1:20-23) Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. ( v.ö. Iz 7:14, Lk 1:26-38)

Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak a szentek is: az apostolok, az egyházatyák, Nursiai Szent Benedek, Szent Domonkos, Casciai Szent Rita, Assziszi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Svéd Szent Brigitta, Néri Szent Fülöp, Páli Szent Vincze, Viannei Szent János, Szent Pio atya és sokan mások. Ők is mind szamárcsikói voltak az Úrnak, azaz Isten szent emberei...

Az Úr Jézus az ilyen Őneki lefoglalt szentekkel kisérteti magát az Ő dicsőségéges működésében...

(Jel 14:1-5) S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.

Isten szamárcsikói kell legyünk

Nem vagyunk sem szüzek, sem a világból kivonultak, sem teljesen lelki emberek... Mégis, arra kell törekedjünk, hogy az Úr Jézus szamárcsikói legyünk. Törekednünk kell arra, hogy Ő legyen az első helyen a szívünkben és az életünkben. Engednünk kell, hogy egyre inkább lefoglaljon minket magának. Ha ezt tesszük, akkor Őneki van hatalma, hogy megtisztitson minket, hogy olyanok legyünk, mintha szüzek lennénk, mintha egy lennénk a szentek közül. Jusson eszünkbe, hogy Szent Ágoston is milyen világi ember volt, és mekkora nagy szent lett belőle. Ha engedjük, hogy a Szentlélek alkalmassá tegyen minket (1Kor 6:11), akkor az Úr Jézus szamárcsikója lehetünk, amelyen bevonul az emberek Jeruzsálemébe, azaz a szívükbe, lényük legmélyére...

(1Kor 6,:11) Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.

Ennek ellenkezője, amikor az embert az ördög lovagolja meg és használja eszközként, hogy romboljon és pusztitson a szívekben meg a világban. Rajtunk áll, hogy kinek leszünk az eszköze: az Úr Jézus szamárcsikója, vagy az ördög fekete paripája...

Jézusom, tudom, hogy még mindig inkább vagyok dacos ló, mintsem alázatos szamárcsikó. Add nekem Szentlelkedet, hogy átformáljon engem, és így egyre inkább alkalmas legyek, hogy eszközöddé váljak. Ámen.

Nem adunk

(Mt 25:1-13) A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Első látásra furcsának tűnik ez a parabola... A szeretet parancsolata arról szól, hogy szeressük egymást (1Ján 3:11), éljünk közösségben, adjuk életünket barátainkért (Jn 15:13), és lám, mégis az okos szüzek egyszerűen azt mondják a balgáknak, hogy: Nem adunk.. Nem adnak és kész... És mégis ők az okosak, és ők jutnak be az örök mennyegzőre. Akkor most hogy van ez?...

(Jn 15:13) Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.

(1Jn 3:11) Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!

Az Anyaszentegyház, az egyházi közösség szűlt minket önmagába a keresztség szentsége által, az istengyermeki életre. Az Egyház és a közösség tart meg minket, és vezet el az üdvösségre, az igehirdetés meg a szentségek kiszolgáltatása által. A szentek szeretetközösségébe készülünk, hogy ott Krisztus misztikus testének örökké boldog tagjai legyünk. És mégis, van néhány fontos pillanat az életünkben, amikor a közösség már nem sokat segíthet...  Ez azért van, mert Isten elsősorban nem közösségként szeret minket, hanem egyénenként. Ő személyesen, egyénenként ismer és szeret minket, és Ő a nevünkön szólít (Jn 10:3)...

(Jn 10:3) Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.

Krisztus a Vőlegény, mi pedig egyenként menyasszonyai vagyunk (Jn 3:29). Sok-sok menyasszony van, de a Vőlegény mindegyiket úgy tudja szeretni, mintha csak egy volna. Úgy tudja szeretni őket, hogy egyik menyasszony sem féltékeny a másikra. És ez azért lehetséges, mert Ő Isten... 

(Jn 3:29) A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett.

Isten bárhány felé is osztja magát, Ő teljesen jelen van és egésszen adja magát. És ebben a bizalmas kapcsolatban nincs helye egy harmadik személynek. Amint a vőlegény és a menyasszony nászéjszakáján nincs helye egy harmadik személynek, úgy Krisztus és a krisztuskövető lelki kapcsolata is egy intim, bensőséges kapcsolat.

Három ilyen intim és bensőséges találkozásunk is van a Vőlegénnyel:

1. Amikor szól hozzánk a Szentlélek lélekben vagy álomban, és cselekszik bennünk

Amikor a Szentlélek, Aki az Atya és a Fiú Lelke, szól hozzánk lélekben vagy álomban, és hathatós kegyelme által cselekszik bennünk, akkor olyan dolog történik, amit senki sem ismer, csak az Isten meg az az egyén. Ez csak őrá tartozik, meg a Szentháromság egy Istenre...

2. Amikor szentáldozáshoz járulunk

Amikor magunkhoz vesszük a szent Eucharisztiát, Krisztus valóságos testét, a szentáldozásban, akkor olyan dolog történik legbelül, ami csak az egyénre és Istenre tartozik. Ezt a találkozást is csak a Vőlegény és a menyasszony ismeri bensőségesen. Ez megint csak őrá tartozik, meg a Szentháromság egy Istenre... 

3. Amikor eljön a halálunk órája

Azt mondják, hogy egyedül jöttünk a világra és egyedül is halunk meg... Hát nem egyedül, hanem Istennel. De mégis egyedül, olyan értelemben, hogy mindkét kapu átlépését csak magunk tudjuk megélni, és ebben más ember nem tud közvetlenül segíteni. Ez is egy olyan pillanat, amely csak őrá, meg a Szentháromság egy Istenre tartozik...

Ezekhez hasonlók a többi szentségekkel való találkozások is, vagy halálunk után a különítéletünk is, amikor meg kell jelennünk Krisztus itélőszéke előtt (Róm 14:10). Itt is egyénenként fogunk majd állni...

(Róm 14:10) Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé.

Amint a sok menyasszony egy egységes és misztikus Menyasszonyt alkotnak (Jel 21:9-10), amely felékesíttetve ereszkedik alá a Vőlegény jobbjára, úgy ezek az egyéni, intim, Isten-ember kapcsolatok is felépítik a közösséget. Ugyanakkor, habár ott van mellettünk a Szűzanya, ott vannak az őrangyalaink meg a védőszentjeink, azt kell megértenünk, hogy ezeket a dolgokat a közösség nem élheti meg, hanem csak mi egyedül...

(Jel 21:9-10) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet.

Ezért van az, hogy a lámpás olaja annyira drága, hogy azt senkivel sem lehet megosztani. Drága, mert mindenkinek a saját üdvössége, a saját örök élete a legdrágább. Mivel a lámpás olaja magával az Élettel való találkozás előfeltétele, ezért gyakorlatilag az élettel válik egyenlővé. Ekkor közösség ide, vagy közösség oda, de mindenkinek a saját örök élete a legfontosabb... 

Egy zsidó bölcseletben mondták: Tegyük fel, hogy egy bárkában, a tengeren, két hajótörött van, és az egyiknek van egy kenyere. Csak az maradhat életben, amíg jön a megmentő hajó, aki megeszi az egész kenyeret. Ha megosztják a kenyeret, akkor egyik sem marad életben. Ki egye meg akkor a kenyeret? Ők azt mondják, hogy annak van joga megenni a kenyeret, annak jár az egész kenyér, és vele együtt az életben maradás is, akinek az a tulajdonát képezi...

Az olaj az isteni kegyelem, amely a hit lámpásának lángját, melegét és fényét táplálja. A kegyelem olaja a hitet és a szeretetet táplálja... A közösség segít, hogy olajat szerezzünk a közösségi ima által, a szentségek által, a közösség megtartó és buzdító ereje által, de az olaj gyűjtése, a korsó megtöltése, az egyéni feladat és felelősség. Ha imádságos életet élünk, akkor az Úr megtölti lelkünk korsóját a kegyelem olajával. A hit által végbevitt jócselekedetek szaporítják az olajat. De vannak olyanok is, akik csak szipolyozzák a közösséget, benzinkútnak tekintik a krisztusi közösséget, de nem töltik meg korsójukat a kegyelem forrásánál (Jn 1:16)...

(Ján 1:16) És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.

Ezek vagy nem imádkoznak hittel, vagy nem járulnak szentségekhez, vagy nem visznek végbe hitből fakadó jótetteket, de meg se becsülik a kapott kegyelmeket. Az ilyenek mindig csak kérnek, de sosem adnak... Aztán, amikor már nincs mellettük egy társ, egy testvér, egy közösség, mert az embernek óhatatlanul egyedül kell szembenéznie az élet nagy kérdéseivel, akkor üres a lelki korsójuk. Ekkor futnak ide, futnak oda, kérik a segítséget innen is, meg onnan is, de senki sincs, aki segíthetne rajtuk, mert a felkészülés ideje lejárt, és elérkezett a levizsgázás órája...

A lámpás tartalék olajának titka az imában és a virrasztásban rejlik (Mk 13:33; Lk 21:36). Imádkozzunk és virrasszunk. Vigyünk végbe jócselekedeteket. Felövezett derékkal, tartalék olajjal és égő lámpással a várjuk az Urat, Aki eljön mindnyájunkat megitélni (Lk 12:35)...

(Mk 13:33) Vigyázzatok tehát, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!

(Lk 12:35) A csípőtök legyen felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva.

(Lk 21:36) Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.

Uram Jézus, add nekünk az istenfélelem ajándékát, az éberséget és a szent okosságot, hogy el ne hanyagoljuk dicsőséges érkezésed várását. Marana tha! Ámen.

 

Mindenkit magamhoz vonzok

(Jn 12:28-33) Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.

Manapság egyre furcsább dolgok történnek a világban és az Egyházban... Minden értelmes, tájékozódó ember felteszi magában a kérdést: Mi történik valójában? Miért vannak ezek a dolgok?A válasz szerintem egyszerű: Mindez azért történik, mert kezd eltünni a hit a földről. Maga az Úr Jézus is feltette annak idején a kérdést, hogy az Ő dicsőséges visszajövetelekor, talál-e még hitet a földön (Lk 18:8)...

(Lk 18:8) De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?...

De hát annyi keresztény felekezet van, és annyi vallásos rendezvény... Hogyhogy nincs hit a földön? Hát úgy, hogy egy dolog a vallásosság, és más dolog a hit...

A hitnek több fokozata is van: 

- Van a természetes hit: Nem szakad le alattam a híd, a szék, stb., mert azokat jól megcsinálták;

- Van a távolról szemlélődő hit: Érdekel, amit Istenről mondanak, de csak távolról, anélkül, hogy azt személyesen felvállalnám;

- Van az igaznak tartó hit: Elhiszem, amit Istenről mondanak, de még nem élek úgy, ahogyan az Ő igéi megkövetelik;

- Van az élő hit: Isten igéi, parancsolatai szerint élek, átadom neki életemet, és megtapasztalom Őt személyesen az életemben;

- Aztán van a belülről tanító hit: Eltelek Szenlélekkel, Aki feltárja bennem Isten igéinek és igazságainak összefüggéseit, és belülről megismerem Isten országának titkait.

A hit csúcsa és forrása a legméltóságosabb Oltáriszentség, vagyis a szent Eucharisztia. Addig van hit a földön, amíg hisznek a szentmiseáldozatban és az Oltáriszentségben, amelyben valóságosan jelen van a megdicsőült Úr Jézus Krisztus.

Az Oltáriszentségben való hit nem ma kezdett el gyengülni, hanem már a középkorban a reformációval. A protestánsok gyakorlatilag megtagadták mindazt, ami a hit és az Egyház magtartó ereje: a papságot, vagyis az egyházirendet, de különösen a szentgyónást és az Oltáriszentséget. Náluk nincsen pap, csak lelkipásztor, nincs szentmise, csak istentisztelet és nincs Oltáriszentség csak megemlékező Úrvacsora. Nem hiszik, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt, élő Úr Jézus Krisztus, és a szentségimádást bálványimádásnak gondolják...

Mi azonban hisszük, hogy az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színe alatt, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus van jelen. Az Oltáriszentségben ott van a megfeszített, értünk szentvedő Úr Jézus Krisztus, az Ő szent teste és vére. De nem csak az Ő megváltó kereszthalála van benne, hanem az egész teremtett világ és az egész üdvtörténet. Ha az Oltáriszentségben benne van az Ő megfeszítése, akkor benne van az Ő halála is. Ha benne van az Ő halála, akkor benne van az Ő feltámadása is. Ha benne van az Ő feltámadása, akkor benne van az Ő megdicsőülése is. Mivel Ő a Fő, Krisztus misztikus testének, az Egyháznak Feje, Benne foglaltatik össze minden, hogy Őbenne engesztelődjön ki minden a mennyei Atyával (Kol 1:14-20)...

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Tehát az Eucharisztiában, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus szent testében és vérében foglaltatik össze az egész világmindenség, vagyis az egész teremtés műve: Ádám és az ősatyák sora; Ábrahám és a pátriárkák sora; a próféták és minden ószövetségi választott; az apostolok és minden újszövetségi szent... A szent Eucharisztia, mint az üdvtörténet misztikus színpada, a középpontjában, valóságosan megjeleníti az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztáldozatát és kínhalálát: Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre... Továbbá, benne van az Eucharisztiában minden megváltott hívő ember, egésszen a világ végezetéig. Mindezeket, az Úr Jézus Krisztus, a szentmisét bemutató pap szavai és keze által hozza létre, a Szentlélek közreműködésével, a konszekrációban, hogy az Atya kebelére vigyen minket a szentáldozásban, oda, ahol Ő is van...

(Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az Egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

A szentmisében, az átváltoztatásban, amikor a kenyér és a bor valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik, valóságos Ajtó nyílik meg a mennyre (Jn 10:7; 9), amelyen Krisztus jön le hozzánk, és amelyen mi emelkedünk fel Őbenne a mennyei Atyához. Ő magára vette emberi természetünket, hogy részesítsen minket az Ő isteni természetében. Ekkor, a szentáldozásban, már elővételezzük Krisztusban a feltámadást és az örök életet...

(Jn 10:7) Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. 

(Jn 10:9)  Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál..

Az Eucharisztiában nincsen idő, hanem csak örökkévalóság... Az alatt a kb. 10 perc alatt, amíg a szentség elveszíti a látható színét a szánkban, mert feloldódik a természetes anyaga, isteni élet tölti be lelkünket és testünket, szívünket és lényünket. Ez idő alatt, Krisztus által, a mennyei Atya kebelén vagyunk az örökkévalóságban, Aki azt mondta Mózesnek az égő csipkeborkornál, hogy: Én vagyok az Aki VAN (Kiv 3:14), vagyis az örök jelen...

(Kiv 3:14) Isten erre azt mondta Mózesnek: „Én vagyok az, »Aki vagyok.«” Aztán azt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az »Aki van« küldött engem hozzátok!”

A szentmisében, az Úr Jézus maga az Oltár, a Pap és az áldozati Bárány... Ő az Ajtó a mennybe (Jn 10:9), Ő a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Aki eszi az Ő testét és issza az Ő vérét, annak örök élete van...

(Jn 6:35-57)  Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Ez nem lehet vita tárgya, és ezen nincs amit okoskodni... Nem lehet vita tárgya, mert itt az örök életről van szó. Még ha - mint abszurdum - nem is lenne mindez igaz, akkor is hinnék benne, mert oly nagy igéret fűződik hozzá. Ezt az igazságot nem lehet bizonyítani, és amikor már lehetne, akkor már túl késő lenne. Ezért aztán valaki vagy hisz az Oltáriszentségben, mint egy gyermek, az Egyház tanítása szerint, vagy nem...

Manapság egyre több katolikus püspök és pap veszíti el a hitét az Eucharisztiában. Érvényesen miséznek, a feltámadt Úr Jézus Krisztus szent teste és vére jön létre az ő kezeik között, és mégsem hiszik e nagy misztériumot. Nyugaton, ahelyett hogy a protestánsok visszatérnének a Katolikus Egyházba, inkább szentáldozásban részesítenek olyan protestánsokat, akik se nem tagjai a Katolikus Egyháznak, se nem járultak szentgyónáshoz és nem is hisznek az Eucharisztiában a katolikus hit szerint...

Szent Pál erőteljesen figyelmeztet mindenkit, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt az Úr testét magához venné, mert ha nem hisz benne, ha méltatlanul veszi magához, akkor nem áldást, hanem átkot vesz magához. Ez pedig nem más, mint a szentségtörés...

(1Kor 11:23-29) Az Úrtól kaptam ugyanis, amit közöltem veletek: az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: „(Vegyétek és egyétek), ez az én testem, melyet értetek (adok). Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után (fogta) a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből, és igyék a kehelyből, mert aki méltatlanul eszik és iszik, anélkül hogy megkülönböztetné az Úr testét, tulajdon ítéletét eszi és issza.

Itt a méltatlansággal kapcsolatosan Szent Pál nem csak az áldozó lelki állapotára utal, hanem arra is, hogy hisz-e a szentáldozáshoz járuló ember a valóságos jelenlétben, abban hogy nem egyszerű kenyeret és bort fogyaszt, hanem az Úr Jézus feltámadt és megdicsőűlt testét...

Továbbá, ha valaki azt hinné, hogy az Úr Jézus csak a szentáldozás ideje alatt van jelen az Eucharisztiában és utána „visszavonul”, hogy megint csak egyszerű kenyér legyen az ostya, az is téved, mert az Úr nem a visszavonás Istene. Ő amit megcselekszik, az meg van cselekedve, és az átváltoztatott szentostya addig marad Krisztus valóságos teste, amíg a szentség színének elemei megmaradnak...

(1Kor 14:33 Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.

Sokan nem értik Isten szerénységét a legszentebb Eucharisztiában. Isten az Eucharisztia legparányibb darabocskájában is teljesen jelen van. Egyesek figyelik, hogy megcsillan-e, áraszt-e fénysugarakat az Oltáriszentség. Valóban, sok eucharisztikus csoda történt már az Egyház történelme során, de mindegyiknek csakis az volt a szerepe, hogy a hitetlenek hitét erősítse. Ha megnyílna a lelki szemünk, és láthatnánk, hogy milyen is valójában az Úr az Eucharisztia színe alatt, akkor olyan nagy fényességet látnánk, hogy abba rögtön belehalnánk. Amikor Mózes kérte az Urat, hogy bár csak egyszer láthassa az Ő arcát, akkor azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges, mert ember nem maradhat életben ebben a világban, ha meglátja az Ő arcát. Ezért az Úr betakarta Mózest, és csak hátulról láthatta az Úr elvonulását (Kiv 33:18-23). Hát akkor mennyire ragyoghat az Úr Jézus Szent Szíve az Oltáriszentségben?...

(Kiv 33:18-23) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Aztán vannak, akik azt hiszik, hogy a szentáldozás magánűgy. Azt gondolják, hogy ki és hogyan áldozik, az csakis őrá tartozik. Pedig valójában a szentáldozás a legnagyobb közösségi, egyesítő szent cselekmény, amelyet a Szentlélek egyesítő ereje hoz létre. Mi mindnyájan egy kenyér vagyunk (1Kor 10:15-17)...

(1Kor 10:15-17) Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Milyen gazdag a mi hitünk!... Ha valóban ismernék az Úr Jézus Krisztus szeretetét és jóságát, látván hitünk gazdagságát, nem félnének a protestánsok attól, hogy a bálványimádás bűnébe esnek. Még ha tévednénk is, a különítéletnél mentség lenne számukra e magasztos hit magyarázata. Azoknak viszont, akik arra vannak rendelve, hogy átváltoztassák a kenyeret és a bort a szentmisében az Úr Jézus Krisztus szent testévé és vérévé, de nem hisznek Őbenne, vagy folyamatosan szentségtöréseket követnek el, azoknak nincs mentségük...

Az Eucharisztia az elhalt búzaszem "százszoros" termése (Jn 12:24), amelyben a test szerint meghalt Úr Jézus Krisztus sokszoroson megjelenik megdicsőülten, a kovásztalan kenyér színe alatt...

(Jn 12:24) Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.

Az Eucharisztia az egykori kenyérszaporítás megdicsőült beteljesedése. Akkor az emberek a folyamatosan, újra és újra megtelő kenyeres kosaraknál dúlakodtak, ma pedig a szentséget őrző cibórium előtt, hogy magukhoz vegyék az örök élet kenyerét. És a hét, illetve a tizenkét kosár kenyérmaradék is megvan a szentségimádási imaórákban, hogy semmi el ne vesszen (Jn 6:12)...

(Jn 6:12) Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!”

Az Egyház szíve a nagycsütörtöki utolsó vacsora. Itt alapította meg az Úr Jézus a szentmisét, a papságot, vagyis az egyházirendet és az Eucharisztiát. Aki hozzányúl és egyfajta emberi szolidaritás eszközévé degradálja ezeket, az az Egyház szívét és a sokasság üdvösségszerző szentségeit sérti meg. Ne ejtsen meg minket a szemfényvesztő álszeretet és álirgalmasság... Nincsen szeretetet és irgalmasság csakis az igazságban. Az igazság pedig nem egy állítás, hanem egy isteni személy, maga Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Ő az Ősszentség, minden szentség forrása...

(Jn 14:6) „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

Maga az Ősszentség a legméltóságosabb Oltáriszentségben vonzon minket is magához, amint az Úr Jézus mondta egykor Nikodémusnak a rézkígyóról (Jn 3:14-16), vagy amint a példázatban, a sivatagban kidőlt tetem odavonza sasokat a pusztában (Lk 17:37)...

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ( v.ö Jn 12:32);

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: Hol lesz ez, Uram? Ő azt felelte nekik: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.

A test az Eucharisztiát szemlélteti, a sasok pedig a hit által szárnyaló hívőket (Iz 40:31)...

(Iz 40:31) De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Az Úr Jézus az örök ragyogó fényforrás... Ő felmagasztaltatott mindenek fölé, és mágnesként vonz magához minden szikrányi csillagot, minden Őbenne hívő értelmes lelket (Dán 12:3, Mt 13:43). Adja meg az Úr, hogy szárnyaljunk, mint a sasok, fussunk, mint a bajnokok, hogy eljussunk a célba, ahol elnyerjük jutalmunkat, az örök élet koronáját (Jak 1:12)...

(Dán 12:3) Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint az égbolt fénye, és akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.

(Mt 13:43) Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a Nap. Akinek füle van, hallja meg!

(Jak 1:12) Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért.

Uram Jézus, Te tudod, hogy emberi erővel senkit sem lehet elvezetni a szent Eucharisztiában való hitre. Add segítő kegyelmedet, hogy mindaz, aki olvassa ezen sorokat, eljusson a hit teljességére. Ámen.