Aki világot gyújt

(Lk 8:16-18) Senki, aki világot gyújt, nem borítja azt le egy edénnyel, sem ágy alá nem rejti, hanem a tartóra teszi, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Mert semmi nincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, sem eltitkolva, ami ki ne tudódnék és napfényre ne kerülne. Figyeljetek tehát, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, annak még adnak; akinek pedig nincsen, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.

Mirõl szól ez a példázat? Ki gyújt világosságot és hol? Az emberi lélek egy házhoz hasonlatos és annak belseje egy szobához. Az emberi lélekben lévõ világosság nem más, mint a Szentlélek tüze és annak hét lángja (Jel 4:5), azaz, hét ajándéka (Iz 11:2-3). Isten megajándékozza az embert kegyelmével, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából (Jn 1:16). Ez a kiapadhatatlan forrás pedig az Õsszentség, az Úr Jézus Krisztus, az isten-ember, Aki a világ világossága (Jn 8:12). Õ küldi el nekünk a Szentlelket (Jn 16:7-13), az Igazság lelkét, Aki a Vigasztaló...

A Szentlélekkel eltelt emberi lélek hasonlít az égõ húsvéti gyertyára. A hitehagyott, megbotránkozott ember lelke pedig hasonlít a kialudt gyertyára... Valaha égett, világított, de mára már kihült, a kanóca, dermedt és kormos lett. A hívõ ember szövétneke magassan lobogó lánggal ég és megvilágítja nemcsak lelke bensõ szobáját, hanem külsõ környezetét is. Világít, mert beszél a hitérõl, mert a szív bõségébõl szól a száj (Mt 12:34)... 

A Szentlélekkel eltelt embernek meg kell nyilvánulnia. Azért kapta a Lelket, hogy mûködjön általa, mert ha nem, haszontalan lenne ékessége és adottsága. Isten nem vesztegeti a Szentlélek ajándékait és adományait... Aki használja, annak tovább is adja, aki pedig nem használja és véka alá rejti, attól elveszi és annak adja, aki használja, mert aki Vele nem gyûjt, az tékozol (Mt 12:30)... Ha a gyertyát véka alá rejtjük, nem kap oxigént és kialszik. Ha a Lelket elfojtjuk, akkor a szövétnek lángja kialszik. Szent Pál apostol figyelmeztet bennünket, hogy a Lelket ki ne oltsuk (1Tessz 5:19)...

A dolgok belülrõl kifele, az emberi szívbõl kifele, szerteszét a világban áradnak... Az Úr meggyújtja bennünk a belsõ világosságát és táplálja azt abból a kiapadhatatlan forrásból, amely Õ maga, az Ősszentség. Ez az az örök életre buzogó forrás (Jn 4:14), amely egyszerre víz is, meg lobogó láng is... A buzgó hívõ szívébõl feljövõ bizonyságtétel, jócselekedet és életszentség pedig világosságot áraszt a tégla házakban, a közösségekben és az egyházban. Amint egykor Zebulun és Naftali földjének nagy világosság támadt (Iz 9:1; Mt 4:16), úgy támad ma is világosság a hívõ lelkek között, mert Isten országa bennünk és köztünk van ( Lk 17:21)...

De a világosság nyilvánosságot jelent... Aki megigazult Jézusban az világosságra megy, hogy nyilvánvalóvá váljanak cselekedetei (Jn 3:20-21). Ha gonoszságban maradunk, ha gonoszságot rejtegetünk, ha szégyelnivaló titkunk van, ha titkolnivaló szándékunk van, akkor sötétségben járunk és nincs részünk Jézus világosságában. Ha ilyen dolgok vannak életünkben, akkor hozzuk nyilvánosságra a szentgyónásban, a gyóntató pap elõtt, aki a tanunk az Úr elõtt, hogy elõvételeztük ítéletünket. Ha ilyenmód világosságra hozzuk sötétségünket, akkor fátyol borul rá. Boldog ember az, akinek bûnei elfedeztetnek (Zsolt 32:1). Ha nem ezt tesszük, akkor amit titokban suttogunk, azt háztetõrõl fogják hirdetni (Mt 4:22), nyilvánosak lesznek a szív titkos gondolatai és a szentek közössége széllesvásznú moziban fogja nézni legtitkosabb szégyenünket...

Törekedjünk a világosságra és akkor a világosság ragyogó köntösbe fog öltöztetni bennünket...

Ima: Uram Jézus, fogadd el a mi bűnbánatunkat és tégy minket örök életre búzogó vízforrásokká. Ámen.