Kövess engem!

(Mt 9:9-13) Amikor Jézus továbbment onnan, meglátott egy embert, aki a vámnál ült. Máténak hívták. Megszólította: ,,Kövess engem!" Az fölkelt és követte őt. Történt pedig, hogy amikor asztalhoz ült a házban, íme, sok vámos és bűnös jött, és letelepedett Jézussal és tanítványaival együtt. Ezt látva a farizeusok megkérdezték a tanítványait: ,,Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?' Ő meghallotta ezt és így szólt: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek és tanuljátok meg, mit tesz az: ,,Irgalmasságot akarok, és nem áldozatot'' [Óz 6,6]. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.'

Az apostolok meghívása látszólag egy banális evangéliumi rész... A leendő apostol épp dolgozik a hálójával, vagy ül a vámhivatali asztalánál, amikor odalép hozzá az Úr Jézus és azt mondja neki: "Kövess engem!". Erre az apostol azonnal feláll, otthagyja a munkáját és követi Őt. Mintha csak meghipnotizálta volna őket az Úr Jézus... Se szó, se beszéd, se kérdés, se magyarázkodás... Az apostolok egy szóra otthagyták az addigi életüket és egy teljesen új életbe vágtak bele... 

Minden igaz hívő, krisztuskövető dillemája: ha én lettem volna akkor ott, meg tudtam volna ezt tenni?... Vajon én képes lennék-e azonnal mindent otthagyni és követni az Úr Jézust?... Azonban, ahogy az ember jobban belegondol, lassan rájön, hogy ez a rövid tudósítás, ez csak az eisberg csúcsa... Az apostol, aki a krisztusi meghívásra azonnal válaszolt, már korábban megért erre, és már csak egy meghozott döntést vitt végbe. Isten már régóta munkálta benne ezt a döntést ott mélyen a szívében. Máté már sokat hallott a názáreti Jézusról, már követte az Urat távolról a vámasztal mellől.az ő lelkében, szívében, hallgatta beszédeit, figyelte csodatetteit, forgatta magában igéit. Senki sem mehet az Úr Jézushoz, ha a mennyei Atya nem vonza őt...

(Jn 6:44) Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza...

Tehát az apostol döntését talán már hetekkel azelőtt elkezdte érlelni az ő szívében a mennyei Atya. Sok álmatlan éjszaka, sok imádkozás, sok töprengés előzhette meg az apostoli hivatás elfogadásának pillanatát. Sokszor suttoghatta az Úr az szívébe: Az enyém vagy... Kiválasztottalak ... Tervem van veled... Küldetésed van... Az azonnali felállás, és az Úr Jézus követése, nem egy spontán felbátorodásból fakadó lépés, hanem egy bizonyos idő alatt titkon megharcolt és megfontolt döntés eredménye...

Az apostol, amikor otthagyta a munkáját és az Úr Jézus után szegődött, még nem tudta pontosan, hogy mivel jár az Ő követése. De az Úr Jézus fokozatosan kibontotta előtte az Ő követésének emelkedőjét. Azt mondta nekik, hogy aki követni akarja Őt, az vegye fel keresztjét és úgy kövesse. Aki nem veszi fel keresztjét, az nem méltó Őhozzá (Mt 10:38; Mk 8:34; Lk 14:27). Péter apostol, amikor János sorsáról érdeklődött, a saját sorsára kapott választ: Mi közöd hozzá... Te kövess engem (Jn 21:22)... Ebből Péter apostol megértette, hogy egyszer majd életét kell adnia az Úr Jézusért...

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Mk 8:34) Azután magához hívta a tömeget a tanítványaival együtt, és azt mondta nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.

(Lk 14:27) És aki nem hordozza keresztjét és nem követ engem, nem lehet az én tanítványom.

(Jn 21:22) Jézus azt felelte neki: „Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!”

Az első lelki szerelem ideje alatt (Jel 2:4) sokszor gondolunk arra, hogy az Úr Jézus követése valami rendkívülit, valami más életállapotot jelent. Valami nagy hivatásról ábrándozunk, amelyre nem vagyunk rendelve, vagy elmennénk misszióba akár a a világ végére is. De az Úr lassan megtanítja az embert, hogy az utazás és a misszió nem a messzeségben van, nem is az életállapot megváltoztatásában, hanem odabent, az ember szívében. Ez egy benső utazás, egy mélyre ható, de felfele tartó, hosszú, lelki erőlködés...  

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

(Jel 2:4) De van egy kifogásom ellened: nincs meg benned már az első szeretet.

Ezen a benső utazáson, ha akarjuk, ha nem, vinnünk kell keresztünket. A keresztünk hordozása pedig a mindennapi döntéseinkből és lemondásainkból áll, amelyek majd nem fognak tetszeni sem a családunknak, sem a rokonságunknak, sem a munkatársainknak, sem a régi barátainknak, s végül, lehet, hogy még a testvéreknek sem. Ez a kereszt gyakran magányossághoz vezet, mert ez az emelkedő mindig magányos... A Golgotára vezető út nem csoportkirándulás... Meglehet, hogy akad néha egy-egy cirenei Simon számunkra is, de ne feledjük el: csak Istennel születtünk erre a világra, és csak Istennel halunk meg...

Eleinte az út könnyű és virgoncan haladunk rajta, mert visz magával a kezdeti szeretet és buzgóság. Aztán jönnek nehéz szakaszok, amikor majd nyavalygunk és háborgunk, vagy amikor a lelki szárazságtól nyűszíteni tudnánk. A vége felé megerősödünk, s már örömmel haladunk felfelé, mert meglátjuk azt, ami Krisztus keresztjén túl van: a hegyen ragyogó Szent Várost. Ez a vízió erőt ad, mert a Szent Város csodálatos, mert Isten olyan szépet készített azoknak, akik szeretik Őt, amilyent szem nem látott, fül nem hallott és emberi ész föl nem foghat...

(1Kor 2:9) Hanem, ahogyan megírták: „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ami az ember szívébe föl nem hatolt, azt készítette Isten azoknak, akik szeretik őt.”

Kövess engem! - mondja az Úr Jézus. Ha test szerint magunkra is maradunk, lelkileg azonban az Úr mindig velünk van. Minél nehezebb az út, annál inkább érezzük az Úr segítségét, mert Ő nem engedi, hogy erőnkön felül próbáltassunk meg (1Kor 10:13). És az ígéretek igen nagyok...

Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Add nekünk, hogy mindvégig kitartsunk Veled. Ámen.