Csókkal árulod el

(Lk 22:48) Jézus megkérdezte: „Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?”

Kevés ember van aki ne csókolt volna életében. Tudjuk, hogy kétféle csók létezik: a szerelmes csók és a szent csók. A szent csók az, amellel anyánkat vagy szent testvéreinket köszöntsük.
(1Tessz 5:26) Köszöntsetek minden testvért szent csókkal!

A szerelmes csók is Isten ajándéka, az emberi természetûnk gyönyörû képessége. Aki már csókolta szerelmesét, az tudja, hogy milyen csodálatos dolog a szerelmes csók. De mitõl is olyan csodálatos a szerelmes csók? Sokmindentõl: a selymes puhaságától, az illatától, az édességétõl, a forróságától, stb., de alapjában véve, mindez a szerelmes ember éltetõ leheletétõl van. A csókban kapott élõ lehelet által tudunk legközelebb kerülni ahhoz a lélekhez, akibe szerelmesek vagyunk. Miért? Mert a lehelet az élõ lélek…

A Szentírásban olvashatjuk, hogy a lehelet, a lehelet által kimondott beszéd az lélek és élet:
(Jn 6:63) A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet…
(Jn 20:22) Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket!

De nemcsak Jézus lehelete lélek és élet, hanem minden hívõ emberé is, aki ráborul és rálehel valakire:
(2Kir 4:34) Aztán fölment az ágyra és a fiúra borult, száját a szájára, szemét a szemére, kezét a kezére tette. S ahogy így ráborult, a fiú teste fölmelegedett.
(ApCsel 20:10) Pál lement hozzá, ráborult, átölelte, s így szólt: „Ne aggódjatok, még benne van a lélek.”

De van egy harmadik fajta csók is: a hazugság csókja. A hazugság csókja is kétféle lehet: lehet szent testvéreket eláruló csók vagy lehet a hazudott szerelem csókja. Mindkettõ judási csók, amely a Sátántól van. Tudjuk, hogy árulása elõtt belément a Sátán Judásba:
(Lk 22:3) A sátán hatalmába kerítette az iskarióti Júdást, a tizenkettõ közül az egyiket.
(Luk. 22:3 Károli) Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek * neveztetik, és a tizenkettõnek számából vala.

Tehát a judási csók is lélek, de ez gonosz lélek, mert hazugságból fakad. A judási csók a képmutatás, a hazugság és az árulás csókja.
(Jn 8:44) A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettõl fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

Akár szent testvérnek, akár szerelmesnek adják, a hazug csók, judási csók. Minden férfi vagy nõ, amikor csókkal hazudja a szerelmet, judási tettet hajt végre. Minden szerelemet hajhászó fiatalnak kellene ezt tudatosítania… A hazug csók, az árulás, súlyos sebet ejt a szíven, amelyet nehéz kiheverni… Teljünk el Szentlélekkel, hogy leheletünk, csókunk legyen szent és életet adó csók.

Ima: Uram Jézus! Kérlek bocsásd meg, ha Júdás módjára csókkal árultalak el. Bocsásd meg, hogy hazug csókot adtam testvéremnek, barátomnak, barátnõmnek és hogy hazug szájjal, hazug lehelettel igérgettem. Ámen.

Nyugalmat találtok

(Mt 11:29) Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.

2014-et írunk... Nyugtalan a világ és egyre inkább forrong... Háborús hírek jönnek Afrikából, Ázsiából, sőt, most már Európából is. Nemzet nemzet ellen támad és ország ország ellen. Nyugat Afrikát az Ebola járvány sújtja és az egész világ aggódik, hogy nehogy elterjedjen. Kelet Afrika éhezik és Irakban meg Szíriában az úgynevezett ISIS iszlám állam erőszakhulláma elől százezrek menekülnek. Japán még ki sem heverte a fukushimai tszunamit és máris egy vulkánkitöréssel küszködik...

Úgy néz ki, hogy itt az idő és eljött az ősz (Mt 24:7; 32)... A gazdasági krízis az embereket összezavarta: rendelet rendelet hátára és törvény törvény hátára. Itt egy kicsit, ott egy kicsit (Iz 28:10)... A szabályozások mára már átláthatatlanok és követhetetlenek. Az egyszerű kisember gyakran feladja és inkább bedobja a törülközőt... Nem érti ezt a sok követelményt, bürokráciát, programot meg menűsort. A gyengébbek összeroppannak és depresszióba esnek, de még az erősek is stresszben élnek. Nincs nyugalom...

A krisztuskövető ember, Krisztus kegyelmével ( Jn 1:16), minden nap felveszi keresztjét (Mt 10:38), és újrakezedi a harcot a kisértésekkel és a megpróbáltatásokkal (Ef 6:12). Hittel teszi ezt, hogy Szent Pállal együtt mondhassa:

( 2Tim 4:7) A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam és a hitet megtartottam. 

Sokan azt gondolják, hogy ha az Úr Jézust követik, akkor már ebben a világban beteljesedik rajtuk szó szerint a fenti igerész (Mt 11:29), és háboríthatatlan lesz a lelkük nyugalma. Az ilyenek hamar megtapasztalják, hogy a nyugalom ebben a világban nem tart sokáig. A megtérés után, és az Úrral töltött első szerelmi időszak után, az Úr egyre inkább "rászabadítja" követőjére a lelki küzdelem zivatarát. A lelki ember egyszer csak azt érzi, hogy mindenhonnan szorogatva van, fenyegetett a helyzete, és az egész élete kétségek között vergődik. Szent Pál így ír erről:

(2Kor 4:8-10) Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak, letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben.

(2Kor 2:4) Hiszen szívemnek nagy szorongattatásából és aggodalmából írtam nektek sok könnyhullatás közepette, nem azért, hogy szomorúságot okozzak nektek, hanem hogy megismerjétek, milyen szeretettel vagyok elsősorban irántatok.

Akkor, hogy is van ez?... Szent Ágoston azt mondja: Magadnak teremtettél minket, s nyugtalan a szívünk, míg csak el nem pihen benned. De mikor pihenhetünk meg az Úr Jézusban? Hiszen Ő maga mondta, hogy addig kell munkálkodni, amíg nappal van, és nem lehet megpihenni míg a mennyei Atya munkálkodik (Jn 5:17; 9:4). Amíg e világban élünk, folyamatosan törtetnünk kell a beteljesedésünk felé, hogy Krisztus példájára mi is azt lehelhessük halálunkkor, hogy: Beteljesedett! (Jn 19:30)

Nyugalom csak akkor lesz, amikor már ott vagyunk bent a szent falak mögött, ahová senki sem juthat el a maga tehetségéből és érdeméből, hogy senki se dicsekedhessék (Ef 2:9). Ez az a hely, amelyet az Úr Jézus készített számunkra (Jn 14:3). Ez a krisztuskövető ember szombatja, a nyugalom helye, ahol az ember végleg megnyugszik, beteljesedve Isten boldogító örökkévalóságában (Zsid 4:9-10)...

Ima: Uram Jézus, Te vagy a mi életünk és sorsunk. Add nekünk kegyelmedet, hogy semmi el nem szakíthasson Tőled, a Te szeretetedtől és nyugalmadtól. Ámen.

Senki se keresse a maga javát

(1Kor 10:24) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.

A helyes önszeretet

A legnagyobb parancsolat a szeretet parancsolata: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl és szeresd felebarátodat, mint önmagadat ( Mt 22:37-39; Mk 12:30-31; Lk 10;27). Tehát a a felebarát iránti szeretet, a nagy parancsolat második fele és egyenrangú része. Sõt, olyannyira egyenrangú része, hogy az istenszeretet nem is valósulhat meg nélküle, mert ha valaki nem szereti felebarátját, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát (1 Jn 4:20)?...

A felebaráti szeretet alapja viszont az önszeretet, mert úgy kell szeretnünk felebarátunkat, ahogyan szeretjük önmagunkat. De hogyan szeretheti valaki felebarátját, amikor gyûlöli önmagát?... Sehogy... Az ilyen ember lelki beteg... Ahogyan gyûlöli önmagát, úgy méginkább gyûlöli egész környezetét... Tehát létezik egy helyes és egészséges önszeretet, amely által szeretjük, gazdagítjuk, növeljük és ápoljuk önmagunkat.

Az Úr Jézus nem arra hív meg minket, hogy gyûlöljük magunkat, hogy szegények, kicsinyek és satnyák legyünk. Amikor azt mondja, hogy gyûlöljük meg lelkünket ( Lk 14:26), hogy törekedjünk az utolsó helyre (Lk 14:10), hogy legyünk kicsinyek, mint a gyermekek (Mt 18:3), akkor ezzel, erre a bûnös világra és a mi bûnös vágyainkra utal. Az örök élettel és az üdvösséggel kapcsolatosan pedig azt mondja, hogy gyûjtsünk kincset a mennybe ( Mt 6:20), hogy nagyok lehetünk a mennyben ( Mt 20:26), hogy ottan trónokon ülhetünk majd (Mt 19:28) és hogy ragyogni fogunk egykor, mint az ég csillagai ( Dán 12:3).

A helytelen önszeretet

A helytelen önszeretet mindenben magát helyezi az elsõ helyre és mindenben saját magát keresi. A helytelen önszeretet vagyont gyûjt, de nem adakozik, az elsõ helyre gyúrakodik, de nem alkalmas oda, dicsõséget hajhász, de méltatlan rá. A helytelen önszeretetben, az önzõ ember, a testvérben is önmagát szereti. Mindenkit csak lépcsõfoknak tekint, amelyen fennebb léphet az önmegvalósítása érdekében. Gyakran látni a keresztény közösségekben is ezt a fajta rendetlen önszeretetet, amikor az egyik ember csakis azért rajong a másikért, mert az megfelel az õ céljainak, érdekeinek, véleményének, vagy mert az az ember olyan számára, mint a Hófehérke meséjében a gonosz királynõ tükre. „Tükröm-tükröm, mond meg nékem, ki a legszebb a világon?” Amig a tükör azt válaszolja, hogy: „Te vagy a legszebb a világon!”, addig szereti a másikot, de amikor egy õszinte pillanatban, a tükör megmutatja a valóságot, akkor megharagszik rá és eldobja. Ilyenkor már nem megy tovább a testvéri szeretet...

A rendetlen önszeretet súlyos eltorzulásokhoz vezethet, ami miatt még egy betegben vagy egy haldoklóban is önmagunkat síratjuk. Minden emberi kapcsolatunkban vagy ragaszkodásunkban, ott lehet a helytelen önszeretet és legtöbbször ez a félelmeinknek is a gyökere...

Az önmegtagadás

A helytelen önszeretet ellenszere mindig az önmegtagadás. Az önmegtagadás pedig abból áll, hogy Krisztus iránti szeretetbõl, az Õ példájára, nem önzõ vágyainkat hajszoljuk, hanem önmagunkból kilépve másokat szolgálunk:
(Lk 9:23) Amikor az egész néphez szólt, ezt mondta: „Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen.
(Róm 15:2-3) Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.”
(1Kor 10:24) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.
(1Kor 13:5) Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.
(Fil 2:3-5) Semmit se tegyetek vetélkedésbõl vagy hiú dicsõségvágyból! Inkább mindenki alázatosan a másikat tartsa magánál kiválóbbnak. Senki ne keresse csak a maga javát, hanem a másét is. Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt.

A krisztuskövetõnek fel kell ébrednie lelkileg és meg kell tanulnia megfeledkezni önmagáról. Kemény lecke megtanulni azt, hogy ne a magunk javát keressük, hanem a testvéreinkét. Ábrahám példájára, arról kell lemondanunk, ami a legkedvesebb számunkra. Mindenrõl le kell mondani Krisztusért: az anyagiakról, a megtiszteltetésekrõl, a világi dicsõségrõl, az elismerésekrõl, a barátokról, a testvérekrõl, sõt még a családról is.

Nem azért kéri Jézus mindezt, hogy elvegye tõlünk, hanem azért, hogy helyessé válljon bennünk az Isten és felebaráti szeretet. Csakis így akalulhat ki bennünk egy helyes és egészséges értékrend, amelyben a szekér nem kerüli meg a lovakat. Csak ezáltal juthatunk el oda, hogy minden a maga helyére kerüljön, és ne becsüljük az értéktelenebbet feljebb az értékesebbnél. A legnagyobb értékünk Isten és Õeléje semmit sem helyezhetünk. De láthatjuk, hogy az emberek legtöbbször valamiféle bálványt helyeznek Isten elé. Ez lehet az ember, önmaga is, lehet a nemzet, a vagyon, a dicsõség, a megtiszteltetés vagy bármi más...

Ha nem keressük a magunk javát, hanem Krisztusban, önzetlenül kilépünk magunkból, akkor minden a helyére kerül és egy isteni harmónia alakul ki életünkben. Ebben a harmóniában, mindennek megvan a maga helye, sorrendje és értéke. Ebben a harmóniában teljes szabadságban élhetjük meg viszonyainkat és kapcsolatainkat.

Ima: Uram Jézus, kérlek segíts, hogy megtagadhassam magam és így igazi követõd lehessek. Ámen.

Nem találtatok semmit a kezemben

(1Sám 12:3-5) Nézzétek, itt állok! Járuljatok az Úr elé és fölkentje elé, és tanúskodjatok ellenem! Kinek vettem el egyetlen ökrét is? Kitõl vettem el egyetlen szamarat is? Kit nyomtam el? Kivel szemben folyamodtam erõszakhoz? Kitõl fogadtam el megvesztegetésül ajándékot, s hagytam, hogy így bekösse a szemem? Vádoljatok, s megfelelek nektek!” „Nem nyomtál el minket, nem alkalmaztál velünk szemben erõszakot, s nem vettél el senkitõl semmit” - felelték neki. Erre azt mondta nekik: „Az Úr a tanúm veletek szemben, s fölkentje a tanúm ezen a napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben.” „Igen, õ a tanú” - válaszolták.

Sámuel volt az egyik legjelentősebb ószövetségi próféta. Ő kente fel Izrael első királyát, Sault (1Sám 10:1), és ő kente fel helyette Dávidot (1Sám 16:12), akinek trónjáról, az Úr ígérete szerint, soha nem fogy el a férfiú (Jer 33:17). És Dávid az, akinek fia és Ura maga az Úr Jézus Krisztus (Lk 20:44)...

Isten embere hűséges

Isten emberének hűsége a következőkben kell megnyilvánulnia:

- Átadja teljesen életét az Úrnak és feltétlenül engedelmeskedik parancsolatainak;

- Nem él vissza felkentsége hatalmával;

- Nem tulajdonít el semmit, és nem fogad el javakat vagy ajándékot megvesztegetésül.
 

Isten embere nem lopkodhatja vissza életét és nem alkothat magának rejtett rezervátumot, ahová néha elmenekül az Úr elől, az emberek és a küldetése elől. Isten embere nem gondolhatja magát kiváltságos személynek, nem élhet szenteskedő aroganciában és felfuvalkodottságban, és nem dominálhatja szellemileg a kicsinyeket. Isten embere nem alapíthat magánvállalkozást és nem hozhat létre magának lelki üzletágat, amely által magát gazdagítsa, kihasználva a kicsinyek istenfélelmét (1Tim 3:8)...

A hűtlen sáfár már nem Isten embere

 

(Lk 16:1-8 Károli ) Monda pedig az õ tanítványainak is: Vala egy gazdag ember, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja. Hívá azért azt, és monda néki: Mit hallok felõled? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár. Monda pedig magában a sáfár: Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tõlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba. És magához hivatván az õ urának minden egyes adósát, monda az elsõnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az pedig monda: Száz bátus olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén, hamar írj ötvent. Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolczvanat. És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.

A hűtlen sáfár (intéző) már rég nem az Úrnak és az Ő országának szolgál, hanem csakis a saját, önző és kicsinyes életének. A hűtlén sáfár már csak kihasználja tisztségét, hogy urakodjon a kicsinyek fölött és hasznot húzzon belőlük. Eltulajdonítja a nyáj gyapját és nem szolgáltatja be azt jogos tulajdonosának. A hűtlen sáfár már akkor megszünt Isten embere lenni, amikor szívében először eldöntötte, hogy megcsalja Urát...

 

 

 

Mi hűségesek vagyunk-e?

De hát mi próféták vagyunk?...  Mi is Isten emberei vagyunk, hogy számot  kelljen adnunk sáfárkodásunkról?... Igen, azok vagyunk! Keresztségünk által részesedtünk Krisztus királyi papságában és prófétaságában. Nekünk is számot kell adnunk a lelki Izrael előtt, vagyis a szentek közössége előtt, sáfárkodásunkról.  Hűségesek voltunk-e?... Éltünk-e vissza pozíciónkkal és hatalmunkkal? Tulajdonítottuk-e el mások testi vagy lelki javait? Tiszták vagyunk-e?...

Már a gyermeken meglátszik, hogy hűséges lessz-e, amint játszik...

(Péld 20:11) Ahogy a gyerek játszik, abból látni lehet, tiszták és igazak lesznek-e a tettei.

A házasságban meglátszik, hogy ki mennyire hűséges a párja iránt, és asszerint Isten iránt is...

(Mt 15:19) A szívbõl törnek elõ a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás.

A papi és szerzetesi hivatásban meglátszik, hogy ki mennyire hűséges hivatásához, előljáróihoz, és ez által Istenhez is...

(Zsid 13:17) Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, kövessétek õket, mert õk vigyáznak rátok, abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekrõl. Bárcsak örömmel tehetnék, nem sóhajtozva, mert hisz az nem válnék javatokra.

Ki nem vétett? Ki nem volt hűtlen? Ki nem lopott?... Vajon elítél-e bennünket a szentek közössége?... Megköveznek-e bennünket?... Az Úr azt mondta, hogy senkit sem ítél el, ha megtér és többé nem vétkezik...

(Jn 8:10-11) Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?”  „Senki, Uram” - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Nézzünk le életünk tenyerébe!... Mi van benne: Csalás? Lopás? Paráznaság? Házasságtörés? Hűtlenség? Anyagi visszaélés? Eltulajdonítás? Összeharácsolt vagyon? Lopott szerelem? Önteltség és gőg? Durva elnyomás? Szegények kitaszítása? Mukabér ki nem fizetése? A szomszéd elszántott határa? A testvér elperelt öröksége?...

Még van időnk visszaadni, jóvátenni, eldobni ezeket, és megmosni kezünket az Úr Jézus Krisztus Szent Vérében. Törekedjünk megtisztítani magunkat, hogy ne találjanak semmit a kezünkben...

Ima: Könyörülj rajtunk Uram, mert vétkeztünk ellened. Ámen.

A sátán kikért titeket

(Lk 22:31) Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát.

Több szentírási könyvbõl kitűnik, hogy ideig-óráig a gonosznak hatalma van a világ fölött. A Sátánnak bizonyos "joga" van a világ uralmához, amit gyakorol is kegyetlenül. Honnan van neki ez a joga és miért gyakorolhat hatalmat?...

Megtérünk az Úrhoz, Jézus Krisztus követői és tanitványai leszünk, és mégis, egy idő után azt tapasztaljuk, hogy a Sátán belekavar az életünkbe... Miért van ez?... Miért engedi meg ezt Isten?...

A Sátán joga

Az eredeti bűnnel, Ádám és Éva esetével, a Sátán nemcsak a bűnt és a halált hozta be a világba, hanem el is lopta az embert Istentől. Az egész emberiséget elrabolta... 

Azóta is, mindmáig, a Sátán Adj király katonát! játszik a világban. Ez a játék abból áll, hogy a gyerekek két, szemben álló sorban állnak fel, összefogott kezekkel, majd egymásnak szaladnak, hogy a  szemben álló sorból, lehetőleg minél több katonát szakítsanak el. Akiket elszakítanak, azok át kell álljanak a másik oldalra.

Adj király katonát! – üvölti a Sátán – és nekirohanva az embereknek, sokakat elszakít Istentől, Isten országától és az Egyháztól. Mint ordító oroszlán jár körbe, hogy kit nyeljen el (1Pét 5:8)... 

(1Pt 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.

Mindaz, aki bűnt követ el, az a Sátán és a bűn rabszolgája. Az Úr Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy lerombolja a Sátán műveit és annak országát, és kiszabadítson minket az ő igájából...

(Jn 8:34-36) Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bûnt követ el. A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.

(Jn 8:44) A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettõl fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság.

(Róm 6:22) Most azonban felszabadultatok a bûn alól, és Isten szolgái lettetek.

(1Ján 3:8) Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse.

A Sátán követeli jogát

Habár mindent Isten teremtett, és jog szerint minden az Övé, mégis, mivel szabad akaratunk van, ezért Isten tiszteletben tartja döntésünket. Ha mi nem Őmellette döntünk, hanem a Sátán mellett, akkor Isten nem kényszeriti magát ránk. Így volt ez Ádám és Éva esetében is, és így van a mi esetünkben is. Isten meghív bennünket az Ő országába, megváltott minket Szent Fia, Jézus Krisztus keresztáldozata által, de ha mi a Sátánt választjuk, akkor Ő ezt tiszteletben tartja...

Ugyanakkor, tudni kell, hogy, aki a Sátánt választja, afölött a Sátánnak joga van. Mivel az emberek bűnben élnek, és nem Isten akarata szerint, ezért a Sátánnak joga és hatalma van a világon és az egyes emberek életének területein, az ők dolgain, alkotásain, élet és lelki állapotain... 

Amit a Sátán hoz létre az emberek bűnös élete által, az a Sátáné... Mivel a dolgok igencsak vegyesek az emberek életében, ezért azokat meg kell rostálni, hogy kiderüljön, mi az Istené és mi a Sátáné. A Sátán arcátlanul kikéri magának azt, ami az övé, sőt, még azt is, ami nem az övé... Láthatjuk Jób életében, hogy milyen igaz ember volt, semmit sem harácsolt, mindene ami volt Istentől való volt, és mégis, igencsak megrostáltatott és megpróbáltatott, Isten nagyobb dicsőségére (Jób 1:6-12). Péter apostol is azt gondolta, hogy készen áll követni az Úr Jézust a halálba, és nem is sejtette, hogy hamarosan, mennyire megrostálja őt a Sátán (Lk 22:31)...

(Jób 1:6-12) Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük. Az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán ezt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta.” Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.” A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélõ az a Jób? Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtõl szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elõl.

(Lk 22:31) Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát.

A világi hatalmat és gazdagságot a Sátán magáénak tartja, olyannyira, hogy még az Úr Jézusnak is felkínálta azokat. Az Úr Jézus, a Sátánt, a világ fejedelmének nevezi, és abban határozza meg saját erősségét a kereszthalála előtt, hogy a Sátánnak semmije sincs Őbenne (Jn 14:30). Tehát a Sátán nem tudta fogva tartani az Úr Jézust semmilyen evilági dologgal és ragaszkodással...

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme elõtt a világ minden országát és dicsõségüket. „Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem.”

(Jn 14:30) Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

A Sátánnak hatalma van a világon, a nemzeteken és az embereken, és mindenkin, aszerint, ki-ki hogyan hódolt be neki... Sőt, úgy néz ki, hogy egy időre hatalmat kap még a szentek eltiprására is…

(Jel 13:7) Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és gyõzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre.

Az Úr Jézus Szent Vérének kupolája

Az Úr Jézus Krisztus beteljesítette egyszer s mindenkorra a Megváltást. A keresztfán lefolyt az Ő Szent Vére. Felvitte a keresztfára adóslevelünket (Kol 2:14) és lemosta azt az Õ Szent Vérével (1 Jn 1:7). Kifizette tartozásunkat és jogilag visszaszerzett bennünket a mennyei Atyának. A mi dolgunk az, hogy megnyerjük magunk számára is Krisztust, a megváltás gyümölcseit, a Szent Kereszt és a Szent Vér oltalmát.

Ha mi hiszünk, megkeresztelkedünk és Urunknak valljuk Jézus Krisztust, akkor az Õ Szent Vérének védõ kupolája alá kerülünk. Az Õ Szent Vérének kupolája borít be és oltalmaz meg minket. Ez annyira igaz, amennyire a mi életünk és dolgaink Krisztusban vannak. Hogyan akarunk Jézus Krisztus Szent Vérének védõ kupolája alá vinni olyan dolgokat, amelyek nem Tõle valók? Ha szánkkal valljuk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, de az életünk tele van mindenféle bûnös cselekedettel, dolgokkal, szerzeményekkel és állapotokkal, akkor ne csodálkozzunk, ha az ördögnek hatalma van az életünk fölött.

Ha azt akarjuk, hogy az ördögnek ne legyen hatalma fölöttünk, és hogy Jézus Krisztus Szent Vérének kupolája alatt legyünk, akkor tisztitsuk meg életünket az evilági bûnös vágyaktól, dolgoktól és cselekedetektõl. Ha igaz lesz a mi életünkre is az, hogy nem e világból való, akkor az ördögnek nem lesz hatalma rajtunk.

(Jn 17:14-16) Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyûlölte õket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tõled, hogy vedd ki õket a világból, hanem hogy óvd meg õket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
(Gal 1:3-4) Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentõl és Urunktól, Jézus Krisztustól, aki odaadta magát bûneinkért, hogy kiragadjon minket ebbõl a jelen gonosz világból, Istenünk és Atyánk rendelése szerint.
(1Jn 4:4-5) Gyermekeim, ti az Istentõl vagytok, és legyõztétek õket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Õk a világból valók, ezért a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk.

Adj király katonát

A jó hir az, hogy nem csak a Sátán kiált “adj krály katonát”, hanem az Úr Jézus is. A mi dolgunk odaszakani Jézus Krisztus csapatába és átmenekülni a Sátán igájából, a Isten országába. Hogyan lehetséges ez? Ha megtesszük a következõket:

1. Higyünk Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki megváltott minket;
2. Hallgassuk Isten igéjét és váltsuk is hamar tettekre;
3. Ne késlekedjünk közremüködni Isten kegyelmével;
4. Rendezzük át életünket Isten akarata szerint, az Õ parancsolataival összhangban;
5. Szabaduljunk a rendetlen életmódtól, mint pl. a rendetlen TV-zés, filmnézés, internetezés, szorakozás, irodalom, zene, italozás, cigarattázás, rossz társaság, stb.
6. Fedezzük fel természeti gyengeségeinket, függõségeinket és küzdjünk ellenük Isten kegyelmének segítsége által;
7. Fedezzük fel családi gyökereink gyengeségeit, átkos örökségeit és imádkozzunk a szabadulásért;
8. Rendezzük mindenkivel kapcsolatainkat Isten szeretete szerint, elõször tettekben, kiengesztelõdésben és aztán szívben meg érzésben is;
9. Naponta törekedjünk minden fölösleges, anyagi, evilági kötõdéstõl szabadulni, az egyszerûség és a lelki szegénység jegyében;
10. Törekedjünk a szeretetre, az irgalmasságra, az alázatosságra, a szegénységre, az egyszerüségre és Krisztus szenvedéseinek utánzására.

Fontos az ima, de nem csak imáról van itt szó, hanem az egész életünkrõl, lényünkrõl és minden hozzánktartozó dologról. Törekedjünk megfoghatatlanná válni Krisztusban. Krisztus olaja sikamlóssá tesz minket a küzdelemben, a tusakodásban és nem talál fogást rajtunk a Sátán.

Ima: Uram Jézus, tudom, hogy még nem vagyok méltó hozzád, de kérlek add kegyelmed szent olaját, hogy ne legyen fogása rajtam a Sátánnak. Ámen.

Mózes holtteste

(Júd 1.8-9) Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat, jóllehet még Mihály fõangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor Mózes holtteste miatt heves vitába szállt a sátánnal, csak ennyit mondott: „Büntessen meg az Úr!” Ezek pedig káromolják azt, amit nem ismernek; azok meg, amiket mint az oktalan állatok, ösztönösen ismernek, romlásukra válnak.

Olvasva ezt a szentírási részt, láthatjuk, hogy mennyire mély az írások értelme, és mennyire csodálatosak Isten országának titkai. Sehol sem olvashatunk Mózes holttestéről vagy az ő sírjáról (MTörv 34:5-8), de Júdás apostol, szent felindulásában, amikor elítélően ír az istentelenekről, akik nem félik Istent és az égi hatalmasságokat, felfed nekünk egy titkot. A titok az, hogy Mózes halálával nem zárultak le a nagy próféta földi dolgai. Lám, ebben az igerészben olvashatjuk, hogy a Sátán hevesen vitatkozott Szent Mihály arkangyallal Mózes holtteste fölött...

(MTörv 34:5-8) Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint.  (Az Úr) Moáb földjén, a völgyben temette el Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig. Mózes 120 esztendõs volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt. Izrael fiai 30 napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ért Mózes siratásának ideje.

Ugyan miért vitázott volna a Sátán Isten főangyalával egy holttest miatt, amely amúgy is oszladozásra van ítélve? Mit számított az neki?... Vajon nem-e azért, mert Mihály főangyalnak az volt a küldetése, hogy felvigye Mózes holttestét a menny küszöbére? Úgy néz ki, az lehetett vita tárgya, hogy Mihály főangyal, Isten parancsára, fel akarta vinni Mózes holttestét az égbe, de a Sátán nem akarta ezt engedni...

De miért csak a menny küszöbére, és miért nem a mennyei dicsőségbe?... Azért, mert a megváltás beteljesedéséig (Jn 19:30) és a szentély kárpítjának kettéhasadásáig (Mt 27:51), amikor megnyílt az út a mennybe, és amikor a régmúlt idők szentjei feltámadtak (Mt 27:52), ember nem léphetett be a mennybe (Zsid 11:39-40)...

(Mt 27:51-53) Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.

(Jn 19:30) Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.

(Zsid 11:39-40) És mindezeken, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem teljesült be az ígéret, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.

Mózes halálával kapcsolatosan a következőket lehet megállapítani:

1. Mózes volt Izrael legnagyobb prófétája, akivel az Úr szemtől szembe találkozott (MTörv 34:10)...

(MTörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

2. Mózesnek igen közeli és személyes kapcsolata volt az Úrral, olyannyira, hogy Isten dicsősége beragyogta az ő arcát (Kiv 34:35). Ezért ugyanez a közeli találkozás történhetett halálának órájában is...

(Kiv 34:35) Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.

3. Izrael népe nagyon tisztelte vezetőit, és holtestüket nagy becsben tartotta. Több mint 400 év után, Mózes magával vitte az egyiptomi kivonuláskor József csontjait (Kiv 13:19), melyeket később Józsué helyezett örök nyugalomra Szichemben (Józs 24:32). Hogyan lett volna lehetséges, hogy Mózes sirjának nyoma vesszen, ha Mózes Izrael körében halt volna meg? Hiszen Mózes volt a legnagyobb prófétájuk és vezetőjük?...

(Kiv 13:19) Mózes József csontjait is magával vitte. Ő ugyanis megeskette Izrael fiait: „Ha Isten egyszer kegyesen hazavezet, akkor az én csontjaimat is vigyétek el innét magatokkal.”

(Józs 24:32) Eltemették József csontjait is, amelyeket Izrael fiai felhoztak Egyiptomból, éspedig Szichemben, azon a meződarabon, amelyet Jákob vett meg Szichem atyjának, Hémornak fiaitól száz fiatal juhon, s amely József fiainak birtoka lett.

Tehát Mózes, amikor az Úr tudtára adta, hogy el kell távóznia e világból, felment Nebo hegyére, a Piszga-(hegység) csúcsára, Jerikóval szemben, ahonnan az Úr megmutatta neki az ígéret földjét. Miután meglátták szemei azt a földet, ahová vezette a népet, lelke felemeltetett az égbe, a menny küszöbére. Előbb csak a lelke emelkedett fel, de később, úgy gondolom, hogy Mihály főangyal által, az ő teste is fel lett emelve...

Mózes meghalt ugyan, de nem tűnt el az idők folyamán, hanem ismét találkozunk vele a Tábor hegyén...

(Lk 9:28-31) E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsõülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.  ( v.ö. Mt 17:3, Mk 9:4)

Tehát Mózest Illés társaságában látjuk, és ugyanolyan színben jelenik meg, mint Illés. Mindketten az Úr Jézus, a Megváltó előtt jelennek meg. Találkozásuk ideje alatt tanácskoznak a Megváltás nagy művéről, mindarról, aminek be kell következnie. A táborhegyi eseményből meglátszik, hogy Mózes és Illés nagyon közel állnak az Úr Jézushoz az üdvrendben. Úgy tűnik, mintha ők ketten lennének azok, akiknek a mennyei Atya szánta az Úr Jézus melletti helyeket, az Ő jobbján és balján...

(Mt 20:21-23) Megkérdezte tõle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felõl üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” - felelték. Erre õ így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felõl üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

Olvashatjuk, hogy Illés nem halt meg, hanem testestől lelkestől  elragadtatott, és felemeltetett az égbe tüzes szekeren...

(2Kir 2:11) S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta õket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.

Ha Illésnek a teste is felemeltetett az égbe, és Mózes meg Illés egyforma színben jelentek meg a Tábor hegyén, akkor arra gondolhatunk, hogy Mózes testének is fel kellett emeltetnie az égbe. Tehát ez lehetett a vita tárgya és oka Mihály főangyal és a Sátán között...

A táborhegyi jelenet Zakariás próféta látomására is rátereli a figyelmet, amely a két felkentről szól...

(Zak 4:1-14) Azután visszatért az angyal, aki hozzám beszélt, és fölébresztett úgy, mint amikor álmából keltenek föl valakit. Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égõ a mécsesek számára, amelyek rajta vannak. Mellette két olajfa van, az egyik jobbról, a másik meg balról.” Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek a dolgok, Uram?” Az angyal, aki hozzám beszélt, ezt válaszolta: „Nem tudod, hogy mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre így felelt:  „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.” Ismét megszólaltam és megkérdeztem: „És mit jelentenek az olajfák a mécstartó mellett jobbról és balról?”  [Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tõle: „Mit jelent az olajfa két ága, amelybõl a két aranycsövön át olaj folyik?”] Azt felelte: „Nem tudod, mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre õ: „Ez a két Fölkent, akik az Úr elõtt állnak az egész földön.”

A két fölkent, akik a Messiásnak, a Fölkentnek jobb és bal oldalán állnak, azok Mózes és Illés próféták. Ők lehetnek a végidők két tanúja is, akiknek hatalmuk van súlytani e bűnös világot (Jel 11:3:12). Megjegyzendő, hogy sokan itt Hénoch-ra és Illésre gondolnak, mert ők ketten azok, akik nem haltak meg...

(Jel 11:3-12) „Két tanúmnak meghagyom, hogy szõrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bûnbánatot.” Õk a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe elõtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tûz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az esõ. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységbõl, harcra kel ellenük, legyõzi és megöli õket. Holttestük ott hever majd a nagyváros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap elteltével az Istentõl az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták õket, azokat nagy félelem fogta el. Az égbõl hangos szózat hallatszott: „Gyertek fel ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhõn fölszálltak az égbe.

Ez a szentírási rész világosan kapcsolódik Zakariás próféta látomásához (Zak 4:11), és utal Mózes "karizmájára", amelyel vérré változtatta a vizeket Egyiptomban (Kiv 7:20) meg Illés próféta "karizmájára" (1Kir 17:1), amellyel bezárta az eget. De amint már említettem, sokan e két próféta eljövetelét Hénoch-ra és Illésre vonatkoztatják, azon az alapon, hogy ők ketten nem ismerték meg a halált. Azonban, szerintem nem az az irányadó, hogy nem ismerték meg a halált, hanem az a "karizma" és az a hatalom, amelyet gyakoroltak...

(Kiv 7:20)  és Áron úgy tettek, ahogy az Úr parancsolta. Felemelte botját, s a fáraónak és szolgáinak szeme láttára rácsapott a folyó vizére, s a folyó egész vize vérré változott.

(1Kir 17:1) A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”

Lelki tanulságok

Tudomásul kell vennünk, hogy létezik egy szent, mennyei hierarchia, amelyben a mennyei Atya öröktől fogva elrendelte minden szentje helyét (Jn 14:3). Nem tudjuk, hogy mi mire vagyunk rendelve, ezért törekedjünk mindig lélekben az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk, amikor eljön a jutalom ideje (Lk 14:10)...

(Lk 14:10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

 

Uram Jézus! Jó nekünk Veled, Illéssel és Mózessel együtt. Elkérjük Mózes alázatosságát, aki alázatosabb volt minden embernél és Illés tüzességét, hogy lángoljon a szívünk. Ámen.

Kell szenvedni

(1Pét 4:12-19) Szeretteim, ne lepõdjetek meg azokon az égõ fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsõsége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevõ vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsõítse meg az Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek? Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek.

Az mondják, hogy a szenvedés misztérium. Tiszteletre méltó Márton Áron püspökünk meghatározásában, a misztérium nem az, ami távol van és elérhetetlen, hanem az, ami egészen közel van hozzánk, de megfoghatatlan. Habár érezzük hatását, lényegét meg nem foghatjuk...

Azt gondolom, hogy a szenvedés témájában ez csak részben érvényes, mert a szenvedés okai gyakran igenis megfoghatók. Ami nem megfogható, az a Krisztus szenvedéseivel való egyesülés és a szenvedés személyes megélésének hatásai. Ez egy olyan területe életünknek, ahol mintha tűz tisztítana meg, és amelyről még az sem tud igazán beszélni, aki már keresztülment rajta...

A szenvedés okai:

1. Az eredeti bűn

Minden szenvedés az eredeti bűnre vezethető vissza (Ter 3). A Sátán, az őskígyó, irigységből bűnre csábította az első emberpárt, és ezzel belépett a halál és a szenvedés az ember életébe. Az eredeti bűnt követte a lelki halál, a bűnhődés, az átok, a gyilkosság és végül, az ember testi halála is (Ter 5). Aztán jött a sokféle betegség, szenvedés és nyomor, amelyek mind a testi halál előfutárai. Tehát minden rossznak oka a Sátán kisértése és az eredeti bűn...

2. Elődeink bűnei

Eltekintve az eredeti bűntől és annak minden emberre kiterjedő következményétől, láthatjuk az ószövetségben, hogy az atyák egy-egy bűnös tette vagy magatartása miatt, egy egész nemzettség sorsa pecsételődött meg. Itt megemlíthetjük Káin leszármazottjait (Ter 4:24), Kham leszármazottjait (Ter 9:25) vagy a kannaneusokat (Kiv 23:23). De sok népet, várost vagy királyságot (pl. Ácháb háza, 1Kir 21:17-29) ért csapás és egésszen kiírtó pusztítás, mert az atyák és az előljárók vétkeztek az Úr ellen.

Nem kell messzire menni. Ma is, egy-egy családon, átkos szenvedés uralkodik, mert a családban a dédszülők, a nagyszülők vagy a szülők elpártoltak Istentől és az ördögnek hódoltak. Ezek az elpártolások mind Isten gyűlöletéből és az ellene való lázadásból fakadnak. Ezek lehetnek népi babonaságok, varázslások, boszorkányságok, megcsináltatások, átkozódások, de lehet, hogy modern boszorkányságok, intelektuális jellegű okkultizmusok, mint pl. a sátánizmus, szabadkőmüvesség, ezoteria, reiki, stb. Akik ilyen ördögi dolgokba keverednek, azok előbb-utóbb megkóstolják cselekedetük átkos, szenvedést okozó következményeit, és azok átöröklődnek leszármazottjaikra is, harmad és negyedíziglen...

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.”

(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz.

3. Személyes bűneink

Minden ember örökli a bűnre való  hajlandóságot, amit a keresztség szentsége sem szüntet meg. Ha az ember vétkezhet, akkor bizony vétkezik is. A kisgyermek ártatlanságában már jelen van az eredeti bűn foltja, meg az elődök bűneiknek következménye is. És a kisgyermeki ártatlanság elvesztését követik aztán a személyes bűnök és azok következményei.

Habár az eredeti bűn és az elődök bűneinek következményei jelen vannak az ember életében, mégsem határozzák meg az ember végső sorsát. Isten minden embert egyformán szeret, minden embert megváltott és minden embert egyformán meghívott az üdvösségre (1Tim 2:4). Mindenki csakis a saját, személyes életéért felelős, és csakis azért ad számot Istennek. Így mindenki azzal bűnhődik, amivel vétkezett (Bölcs 11:16)...

(Bölcs 11:16) …hogy megtudják: ki-ki azzal bûnhõdik, amivel vétkezik.

(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.

(1Tim 2:4) aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

4. Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

A szenvedés misztériumát leginkább abban láthatjuk meg, ami nem a testi életből származó bűnök következménye, hanem Krisztus engesztelő áldozatába belekapcsolódó, odatársuló, Ővele egyesülő szenvedés...

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedésébõl hiányzik, testének, az Egyháznak javára.

Az ember engesztelő szenvedése először a saját bűneiért kell munkálkodnia, és csak azután, ha azok már teljes búcsút nyertek, csak akkor kezdődhet el a másokért való engesztelő szenvedés. Mindenkinek elég a maga baja... Szenvedhet-e valaki másokért, amikor saját bűneiért kell bűnhődnie?...

Hogy kinek, miért és kiért kell szenvednie, az egy misztérium... A másokért szenvedő, és az engesztelés kiváló példája, Egyházunk XX. századi nagy szentje, Pietrelcinai Szent Pió atya. Az ő életében figyelhetjük meg az engesztelő szenvedés misztériumát. Tiszta, szűz, szent, Istennek elkülönített és feddhetetlen életű ember volt, aki az Úr Jézus Krisztussal egyesülve, sokat szenvedett a bűnösökért. Vágyódhatunk Pió atya életszentségére, de tudnunk kell, hogy egy bizonyos korszakban, egy bizonyos helyre és az Egyház egésszére való tekintettel, az ilyen emberek valamiképpen predestináltak és elhívottak. Nem azé az ilyen életszentség és az ilyen szenvedés, aki azt akarja, aki törtet utána, vagy aki ábrándozik róla, hanem azé, akit Isten elhívott erre...

(Róm 9:16) Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erõlködik vagy törekszik, hanem a könyörülõ Istenen.

A szenvedés vállalása:

1. A szenvedéstől irtózunk

Bármilyen szenvedésről legyen is szó, írtózattal húzódunk vissza tőle. Péter apostollal együtt mi is mondjuk: Isten mentsen, hogy ilyen történjen velünk!...

(Mt 16:22) Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.”

Ha látunk egy nyomorékot vagy egy gyógyíthatatlan beteget, akkor visszahúzódunk, mint egy leprástól. El akarunk távolodni tőle, hogy ne is lássuk. Semmi közünk ne legyen hozzá, nehogy ránk ragadjon a baj. Pedig az Úr Jézus azt kérte Assziszi Szent Ferenctől, hogy menjen oda a lepráshoz, ölelje át és csókolja meg. Gondoljuk bele... Milyen nehéz odamenni egy nyomorék gyermekhez és anyjához, mennyire nehéz odamenni egy rákos beteghez. Mit mondjunk neki? Hogyan fogjuk meg a kezét?...

2. A szenvedést képtelenek vagyunk vállalni

Ha el is jutunk oda, hogy érzésünk szerint vállanánk a szenvedést, valójában csak áltatjuk magunkat. Péter apostol is váltig fogadkozott az Úr Jézusnak, hogy bizony, ha kell, meg is hall Vele együtt. De az Úr Jézus, Aki előtt az ember szíve és élete nyitott könyv, egyhamar lehütötte fellángolását, és megjövendölte neki háromszoros tagadását. Bizony, mielőtt a kakas megszólalna, háromszor tagadjuk meg az Úr Jézust, amikor megérezzük a szenvedés sáfrányillatát... Egyhamar felkössük a nyúltalpakat, hogy elmeneküljünk és mentsük az irhánkat. Még olyanok se vagyunk, mint a béresek, mert a béres legalább ott van a nyáj mellett, és csak a veszély idején menekül el. De mi még oda se megyünk, nehogy bajunk essék...

(Lk 22:33-24) „Uram - felelte -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sõt még a halálba is kövesselek.” Õ azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

Egyedül Isten tehet képessé minket az önként vállalt szenvedésre: az Atya akarata, a Fiú igéje és a Szentlélek kegyelmi ereje teszi lehetővé számunkra a szenvedés vállalását. A Szentlélek segítő kegyelme nélkül mindenki csak egy gyáva nyúl...

3. A szenvedésre készülni kell

Keresztelő Szent János tudatában volt annak, hogy miután beteljesíti küldetését, szenvedni fog. Az Úr Jézus feltámadása után, amikor Péter apostol háromszor vallotta meg az Úrnak, hogy szereti Őt, megtudta azt is, hogy milyen sors vár rá. Úgy apostolkodott, hogy tudtatában volt a maga bekövetkezendő szenvedésének és halálának. Pál apostol is előre tudta, hogy nem fog visszatérni szeretett közösségéhez és, hogy életét fogja adni Rómában Krisztus evangéliumáért...

(Mt 14:11) Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.

(Jn 21:18) „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.”

(Jn 21:22) Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”

(ApCsel 20:38) Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont.

(Fil 1:20-21) Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sõt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsõül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(2Tim 4:6) Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, elköltözésem ideje közel van.

A szentek példaképe az Úr Jézus Krisztus a kereszten, erejük pedig a Szentlélek kegyelme. A szenvedést senki sem kerülheti el, de rajtunk áll, hogyan nézünk vele szembe. A Gladiátor című filmben (2000, Ridley Scott rendezésében), Proximo, a gladiátorok gazdája, így szólt a harcba induló gladiátoraihoz: Halálunkat sajnos nem választhatjuk meg, de eldönthetjük, hogyan nézünk szembe a véggel, hogy férfiként emlékezzenek ránk...

A szenvedésre készülni kell, mint a harcba induló katonáknak. Márpedig mi is katonák vagyunk, Krisztus katonái, ha valóban azok vagyunk...

4. A szenvedést gyakorolni kell

Hogy felkészülhessünk a szenvedésekre, edzenünk kell magunkat. A szenvedésre való felkészülés, a megpróbáltatások szives és önkéntes vállalásában áll. Minden döntésnél választhatjuk a szűkebb és nehezebb utat, és minden útkereszreződésnél választhatjuk a meredekebb emelkedőt...

(Mt 7:14) Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ezek a dolgok világ szemében bolondságok, és csakis a Szentlélek képesíthet valakit ilyen természetfeletti gondolkodásmódra. A keresztény ember, az Úr Jézus iránti szeretetből, vállaja a szenvedéseket...

Uram Jézus! Bevallom, hogy nélküled semmit sem tehetek. Nemcsak a nagy dolgokat nem tehetem meg, de még a legkisebb dolgot sem. Viszont ha Te velem vagy, és eltölt a Szentlélek, akkor Tebenned mindenre képes vagyok. Ámen.