Amikor kirekesztenek

(Lk 6:20-26) Akkor szemeit tanítványaira emelte, és így szólt: ,,Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert kielégítenek benneteket. Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok lesztek, amikor gyűlölnek titeket az emberek, amikor kirekesztenek és szidalmaznak, és kivetik neveteket mint gonoszat az Emberfiáért. Örüljetek azon a napon és vigadjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok a mennyben! Hiszen atyáik éppen így cselekedtek a prófétákkal. De jaj nektek, gazdagok, mert megkaptátok vigasztalástokat! Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! Jaj nektek, amikor mindenki magasztal titeket, mert atyáik éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal!

Az ember, élete folyamán, hamar megtapasztalja a kirekesztést. Már az óvodában, ha rosszalkodunk, a tanítónéni sarokba állít. Nem mozdulhatunk onnan és nem játszodhatunk a többiekkel. Később megtapasztaljuk azt is, hogy egy ravaszabb osztálytársunk ráveszi a többi osztálytársat, hogy csak vele barátkozzanak, és ne álljanak szóba velünk. Az életben sok ilyen kirekesztés adódik, amikor egyenességünk, a becsületességünk, igaz véleményünk miatt magunkra hagynak, mellőznek, vagy "megfeledkeznek" rólunk... Ebből bizony nemegyszer anyagi hátrányunk is származik, mert hát ugyebár, a "zsírosabb bulikból" mindig kihagynak...

Ekkor feltevődik a kérdés: Miért van ez? Velem van a baj? Rossz a természetem? Nem tudok viselkedni? Nem vagyok megfelelő? Nem tudok viselkedni, beilleszkedni?...

Amíg az ember nem tér meg és nem tisztulnak le benne a dolgok, addig nem érti, hogy mi is történik valójában, és azt sem tudja, hogyan kellene reagálnia. Gyakran az van, hogy az emberben ott van öntudatlanul az igazságosság, és természtéből adódóan őszintén és becsületesen nyilvánul meg. Amikor aztán, erre válaszul, megtapasztalja a kirekesztést, nem érti, hogy mi történik...

Ilyenkor két lehetőség van: az ember vagy visszavonul magában, vagy próbál megfelelni a "csapatnak"... Gyakran olyan nagy a megfelelést sürgető "társadalmi nyomás", hogy az igazlelkű ember is próbál megfelelni a csapat követelményeinek. Így aztán, csak az az ember tud igazán megmaradni az igazságban, aki tudatosan vállalja a kirekesztést, és azt is tudja, hogy miért vállalja a kirekesztést. De főleg, tudja, hogy Kiért vállalja a kirekesztést...

A megtért ember tudja, hogy ha igaz életet akar élni, akkor a világ gyűlölni fogja őt. A tanítvány nem lehet nagyobb a mesterénél (Mt 10:24; Jn 16:20). Ha a Mestert gyűlölték, akkor a tanítványt is gyűlölni fogják (Jn 16:18). A Mestert előbb gyűlölték, mint minket, és Ő ott áll előttünk példaként. Ha Ő nem sóvárgott az emberek elismerésére és elfogadására (Jn 2:25), akkor mi miért tesszük ezt? Ha Ő eljött az övéi közé, és övéi nem fogadták be (Jn 1:11), akkor kövessük az Ő példáját. Értsük meg, hogy minket sem fognak befogadni...

Amikor végeztem a gimnáziummal, volt egy emlékezetes álmom: Egy városban repültem az éjszakában. Odalebegtem egy felhőkarcoló ablakához, amelyben nagy világosság volt. Benéztem, és láttam, hogy a felettünk végző osztály bulizott odabent, akik már egyetemre mentek. Amint néztem őket, az egyik fiú, akit közelebbről ismertem, meglátott és elhúzta az ablak üveglapját. Arra gondoltam, hogy de jó, én is bemehetek bulizni. De nem ez történt. Ő csak kiadott nekem egy köteg könyvet, és rögtön visszacsukta az ablakot. Én meg kint maradtam egyedül a könyvekkel az éjszakában...

Ahogyan az évek teltek, egyre inkább rájöttem, hogy habár mindig voltak társaim, valójában nagyon ritkán volt barátom. Nagyon ritkán viszonozta, értékelte valaki az őszintén odaajándékozott barátságomat, vagy fogadta el igazán társaságomat. Valahogyan, legtöbbször nemkivánatos személy lettem. Gyakran az első beszélgetés, vagy véleménynyilvánítás után megszakadt a kapcsolat. Arra is elmékszem, hogy volt idő, amikor nagyon erőlködtem, hogy megfeleljek, hogy befogadjanak, de valahogyan soha sem sikerült. Csak később, amikor megismertem az Úr Jézust, akkor értettem meg, hogy a sötétség nem fogadja be a világosságot. Ha az Úr Jézust követem és az Övé vagyok, akkor nem fogadnak be, hanem szép csendesen elutasítanak, többé "nem bírnak", és nincs amiért számítsak a barátságukra...

A legnehezebb az volt, amikor rájöttem, hogy az elfogadás és szeretet hiányát a keresztény közösség sem pótolja. Pedig elméletileg kellene... Az ember azt gondolná, hogy ha egy keresztény közösségbe került, akkor ott a világosság fiai vannak (Jn 13:36), akik igazságban és szeretetben élnek (Jn 14:34). De sajnos, az ember gyarló, az ördög nem alszik, és gyakran, a keresztény máz alatt hatékonyan müködnek a világi beidegződések: az anyagiasság, a nagyravágyás, a versengés, karrierizmus, stb. Amikor szembetalálod magad ezekkel és meg akarsz maradni az igazságban, akkor kereszténység ide, kereszténység oda, de a kirekesztés elkerülhetetlenül bekövetkezik. Gyakran ugyanoda jukadunk ki a keresztény közösségben is: magunkra maradunk. És ez a legkeservesebb kirekesztés, a legfájdalmasabb szeretethiány. Talán ez a legnehezebb kereszt…

Meg kell tanulnunk férfi módjára viselkedni. Ne sündörögjünk az elfogadásért... Ne kunyeráljuk az elismerést és a szeretetet, hanem álljunk meg az Úr Jézusban, panaszok és elvárások nélkül. Magunkra vagyunk, de nem vagyunk magányosak, mert velünk az Úr Jézus, és velünk van az Őtőle származó öröm, amely az örök boldogságra mutató remény. Ebből táplálkozva legyünk oszlopok és támaszok mások számára, akik hasonlóképpen a kirekesztés áldozatai és a szeretet koldusai...

Ima: Uram Jézus, kérjük az állhatatosság erényét és az erősség ajándékát. Add nekünk, hogy feltétel nélkül tudjunk szeretni. Ámen.

Semmit sem fogtunk

(Lk 5:1-11) Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!' Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.' És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!' Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.' Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

A halászok élete egy külön világ. Már az is külön fejezet, ha amatõr horgásszal van dolgunk, hát akkor, amikor egy profival, akinek a megélhetése is a halászattól függ. A vérbeli halászok nem csak halásznak, hanem élik a halászatot. Náluk minden a halakról és a halászatról szól. Azzal kelnek, azzal feküsznek, azt vitatják, arról élcelõdnek... Ha jó fogás volt, akkor mindenkinek derüs az arca, ha nem volt fogás, akkor komorak és panaszkodnak a körülményekre...

A halászat nagyon jól szemlélteti az evangelizációt... Az evangelizálók világa nagyon hasonlít a halászok világához. Ott is minden az evangéliumról és az evegelizációs élményekrõl szól. Hogyan hirdettük az evangéliumot, az Úr Jézust, mennyire kérügmatikus volt az evangelizáció, hány ember szívét érintette meg, hányan tértek meg, hány tanúságtétel volt, hány új ember jár a közösségbe, stb. A halász nagy fogásról álmodozik és az evangelizáló sok megtért emberrõl...

Nagy reményeket fûzünk az új evangelizációhoz, a megújuláshoz, de ahogy az évek telnek, mintha a remények nem válnának valóra... Mintha azt tapasztalnánk, hogy nem virrad, hanem sötétedik. Mintha nem a nappal jönne, hanem az éjszaka... A kezdeti fellángolás után, mintha eltüntek volna az örömteli találkozások, a mosolyok, a segítõkész testvérek és a nyitott szívek. Mintha mindenki visszahúzódott volna a saját kagylójába. Mintha mindenki csak a saját fonnivalójával törõdne...

Mindjárt itt a halászati szezon vége és úgy tûnik, hogy nem sok halat fogtunk. Ha körülnézünk, alig látunk néhány hûséges embert, akiben megmaradt a kezdeti buzgóság. Az az érzésünk, hogy munkánk hiábavaló volt... Mintha egy életen át halásztunk volna és nem fogtunk volna semmit... Vajon ez így van? Csalódtunk vagyunk? Érdemes volt? Kiábrándultunk?...

Ilyen érzések között ér el minket az Úr Jézus szava: Evezz a mélyre és vesd ki a hálót!... De vajon, tudunk még remélni, hinni? Ennyi kudarc után, még ki tudjuk mondani, hogy: Uram! Ha Te mondod, kivetem a hálót?...

Ne csüggedjünk. Elõször is, nem tudjuk pontosan, hogy mennyit fogtunk... Másodszor, nem tudhatjuk, hogy ki botránkozott meg a hitben (Mt 13:20-21) és ki tartott ki... Nem láthatjuk át az idõk homályát, nem láthatjuk át a lelkek állapotát és az emberi életeket. Mi csak azt tudjuk, amit látunk, de az Úr mindent lát és mindent tud. Az evangelizáció legtöbbször pusztába kiáltott szó (Jn 1:23)... Visszhangra nem számíthatunk és teli hálót meglehet, hogy nem fogunk látni ebben az életben, hanem csak odafenn a mennyben. Nekünk csak egy a dolgunk: vakon hinni (Jn 21:29) és naponta kivetni a hálót...

Ima: Add Uram, hogy mindig újra tudjunk kezdeni és újra legyen hitünk kivetni a hálót. Ámen.

Mindjárt fölkelt és szolgált nekik

(Lk 4:38-44) Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: ,,Te vagy az Isten Fia.' De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: ,,Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.' És tanított Júdea zsinagógáiban.

Egy asszony megbetegszik és ágynak esik. Láza lesz, mint oly sok más embernek abban az éghajlatban. Nincs orvos, nincs orvosság, csak a szervezet erõsségére lehet számítani... Tudja, hogy a fia nemsokára hazajön. Nem egyedül... Vele jön a nagytiszteletü Mester, akit követ és a tanitványai... És õneki pont most kellett megbetegednie. Micsoda kalamajka! Össze kéne szedni a házat, kiseperni, fõzni...

Belépnek az ajtón. Itt van Péter is, meg a többiek is mind... Az elsõ szavak után, a tanitványok csendesen megkérik az Urat, hogy segítsen az asszonyon. Az Úr Jézus odalép fekvõhelyéhez, megérinti a kezét (Mt 8:15), majd parancsol a láznak és az tüstént helyrejön. Az asszony, amint megérzi, hogy jobban van van, hogy ereje visszatért, azonnal felkel. Nagy örömmel, gondolkodás nélkül ugrik neki házi teendõknek. Nagyobb az öröme, hogy dolgát teheti, mint az, hogy meggyógyult. Hát miért is gyógyulna meg, ha nem azért, hogy szolgáljon ezeknek a drága, szent férfiaknak...

Péter háza, a benne történt események által, az apostol lelkéhez hasonlatos. A béna meggyógyítása is Péter házában történik. Akkor kibontották a ház födelét. Innen meglátszik, hogy az elkötelezõdött apostol nem ura többé életének, nincs többé intimitása, mert lelke ki van szolgáltatva az emberek tolakodásának. Mindig készen kell állnia mindenféle zaklatásra, kérésre, szolgálatra...

Ez az asszony, az apostol szolgáló lelkületét ábrázolja az egyházban. Az apostol lelkülete nem lehet más, mint önfeláldozó, önmagáról megfeledkezõ, kiüresedett, szolgáló lelkület (Fil 2:5-7). De ez a lelkület ellankadhat, megbetegedhet, ágynak eshet. Ilyenkor szüksége van az Úr érintésére (Mt 8:15). Ez azt jelenti, hogy a kitartó apostoli müködés titka az Úr Jézus gyakori érintése és a kegyelem vétele. Ez egy hitbeli, kegyelem-közvetítõ érintés...

Minden nap kell kérni az Urat, hogy érintse meg a világ bajaitól megbetegedett, begyúladt szívünket. Csak egyedül Õ tud parancsolni szívünk lázas állapotának és csak egyedül Õ tudja lecsendesíteni lelkünk viharait, hogy alkalmasak legyünk a szolgálatra. Ha Õ megérint, akkor a Szentlélek betölti szívünket és új lendületet kapunk. Ezáltal, elkezdünk jönni-menni szívünk kamrájában, elkezdünk sütni-fõzni jó terveket, amelyeket onnan elõhozva és megvalósítva, megdicsõitsük Istent a világban.

Ez gyakorlatban a rendszeres napi imában és a szentségek vételében valósul meg. Minden reggel, minden este, minden Szentírás olvasás elõtt, minden szentbeszéd elõtt, minden döntés elõtt imádkozni kell, meg kell hívni az Úr Jézust, hogy érintse meg lázas szívünket, hogy egészségesen, józanul, bölcsen tudjunk gondolkodni, szólni és cselekedni, mert magunktól semmit sem tehetünk. Õ segíthet rajtunk, mert Õ elvette betegségeinket és felvitte azokat a keresztre (Iz 53:4; Mt 8:17; 1 Pét 2:24) , hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen (Jn 11:10).

Ima: Uram Jézus, hálát adok Neked teljes szívembõl, hogy oly mélyen megérintetted szívemet, lelkemet. Dicsõség és hála legyen Neked. Ámen.

Mi közünk hozzád?

(Lk 4:31-37) Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: ,,Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.' Jézus azonban megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle!' Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: ,,Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?" És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Megkereszteltek minket kiskorunkban... Nem emlékszünk rá, de a keresztelési emléklap és egy megsárgult plébániai bejegyzés igazolja, hogy szüleink elvittek egykor Isten házába. Pogányként vittek a templomba és keresztényként vittek haza... Helyettünk megfogadták, hogy jó katolikus kereszténynek leszünk, hogy annak nevelnek bennünket és aztán felneveltek, ahogyan tudtak... Ha nem váltak el, ha nem züllöttek le és a sok munka mellett, nem hanyagolták el a vasárnapi szentmisét, akkor legalább néha elvittek a templomba, voltunk elsõáldozók és legalább karácsonykor, húsvétkor eszünkbe jutott, hogy Jézus is létezik ott, valahol. Ezek mind lényeges dolgok, de ezeken túl, van-e közünk Jézushoz?...

Az ördög is hisz és mégis retteg Jézustól. Azt kérdezi, hogy mi köze neki Hozzá. Hát semmi... Az ördögnek annyi köze sincs Jézushoz, mint az éjszakának a nappalhoz. A természetes világosságban van szürkület is, de Krisztus világosságában nincs. Ezért vagy Krisztus világosságában járunk vagy lelki sötétségben. Nincs kettõs választás, nincs két út, nem szolgálhatunk két úrnak...

Mi közünk Jézushoz? Erre a kérdésre nem szóval kell válaszolni, hanem a szívünkkel, lelkünk állapotával... A keresztséggel beleoltattunk a nemes szõlõtõbe, Jézus Krisztusba, az isten-emberbe és általa a Szentháromság istenes életébe ( Jn 15:1-2). Péter apostolnak azt mondta az Úr Jézus, hogy ha meg nem mossa lábát, akkor nem lehet vele közösségben (Jn 13:8). Ugyanígy, mi is, a keresztség által közösségbe kerültünk Krisztussal. Lelkünk és szívünk Krisztus világosságának hatalmába került és ez mindaddig így is marad, amíg önszántunkból fel nem rugjuk ezt az állapotot.

Mivel meg vagyunk váltva, ezért az ördögnek nincs joga felettünk. Ami Krisztusnak le van foglalva és el van pecsételve, azt nem érintheti meg. A baj akkor kezdõdik, amikor valaki vét a Tízparancsolat elsõ parancsolata ellen és meggyûlölve Istent, önszántából átadja magát az ördögnek. Ilyenkor, mivel az ember saját akarata szerint mondott le Krisztusról és választotta az ördögöt, az isteni világosság visszavonul lelkébõl és helyét szellemi sötétség foglalja el. Az ember kerülhet akár részlegesen, vagy akár teljesen a sötét erõk hatalma alá (a teljes megszállottság, ami elég ritka eset). Minél inkább uralkodik a sötétség valakiben, annál inkább leromboltabb és nyomorúságosabb lesz az élete...

Ha valaki átadta magát az ördög hatalmának, akkor csak nehezen szabadulhat meg és bûnének következménye kihat egész életére, sõt leszármazottaira is, harmad és negyedíziglen (Lev 20:5; 34:6, Szám 14:18, MTörv 5:9). Az ilyen ember csak akkor szabadulhat meg, ha belátta nyomorúságát és kéri, hogy visszakerühessen az Úr Jézus fennhatósága alá, a bűnbocsánat és a szabadító imák által. De ha meg is szabadul, míg él, viselnie kell tetteinek következményeit...

Mi közünk Jézushoz? Mi közünk Hozzá, ha meg is kereszteltek, ha meg is ismertük tanítását, de teljesen ellenekezõ módon élünk. A hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2:17). Aki szereti Jézust, az megtartja parancsolatait. Tehát, aki nem tartja meg parancsolatait, az nem szereti Jézust (Jn 14:15; 14:21; 15:10). Aki gyûlöli embertársát, az sötétségben jár, hazug és embergyilkos (1Ján 2:9; 1Ján 2:11; 1Ján 3:15; 1Ján 4:20). Az ilyen ember, habár nem megszállott, mégis az ördögöt szolgálja, az ördög az atyja és nincs köze Jézushoz...

Ha azt akarjuk, hogy közünk legyen Jézushoz, tartsuk meg a parancsolatokat. Ezek sûrítve vagy kibontva, a szeretet új parancsától (Jn 13:34), a nagy parancsolattól (Mt 22:36), a Tízparancsolatig, sokféleképpen vannak elénk tárva. Nem mentegetõzhetünk, hogy nem ismerjük õket. Mi közünk Jézushoz? Keressük-e igéit, keressük-e a Vele való találkozást, a Vele való egyesülést?... Megcselekedjük-e parancsolatait? Megjelenítjük-e Õt és Isten országát a világban? Mi közünk Hozzád Uram?...

Ima: Uram Jézus, rettegve könyörgünk, hogy irgalmazz nekünk és legyen közünk Hozzád, legyen közösségünk Veled. Ámen.

Légy türelemmel irántam

(Mt 18:21-19:1) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?' Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.' Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.

A legtöbb embernek születésileg hajlama van valamilyen bûnre... Megromlott emberi természetünkbõl fakadóan - habár küzdünk ellene - évekig, évtizedekig vagy akár halálunkig, ki vagyunk szolgáltatva a bûnnek valamilyen területen. Van aki hajlamos a lopásra, vagy a harácsolásra, van aki durva lelkületű, van aki hajlamos a részegeskedésre, vagy a paráznaságra...  Hasonlóképpen, van aki hajlamos arra, hogy könnyen megharagudjon, hogy haragtartó legyen... De van akinek enyhébb a természete és ha megharagszik is, hamar megbocsájt, nem duzmál és könnyen megbékél. Erre mondják, hogy ez nem érdem, hanem ez természetszerûen van így...

Jómagam is, ilyen soha meg nem bántódó tipusú ember voltam. Édesanyám is ilyen volt. Mindig azt gondoltam, hogy nálam olyan, hogy harag, haragtartás, nem létezik. Ez igaz is volt, egésszen addig, amig az egyszerû, gyarló, világi emberek közt forogtam. Ha úgy adódott, egyszerûen lehülyéztem az illetőt, egyet legyintettem és a dolog el volt intézve. A probléma akkor kezdõdött, amikor már megtértem és a keresztény közösség belsõ életével kerültem kapcsolatba. Ott menyországra számítottam, de amikor azt tapasztaltam, hogy az az ember, aki leginkább ismeri és hirdeti az igazságot, az ver át, az csal meg, és az semmiz ki, akkor beengedtem a szívembe a haragot. Ez olyan volt, mint amikor egy svábbogár besurran a fehér hálószobába... Ott aztán elszaporodik és megkeseríti, nyugtalanná teszi az ott alvók életét...

A harag, a megbántódás, olyan repedést okoz az ember szívén, lelkén, ami nagyon fájdalmas... Ez a fájdalom, a továbbiakban, olyan lelki gyengeségként nyilvánul meg, amely döntõen tudja befolyásolni a megbántott ember érzéseit, kapcsolatait, döntéseit és cselekedeteit. Ha ez a folyamat nem áll le, nem gyógyul meg, akkor annyira elmérgesedhet, hogy végül tragikus véghez vezethet. Egy egyszerû, mindennapi megbántódás, akár emberöléshez is vezethet, ha nem uralkodik az ember érzésein és cselekedetein. A harag gerjedésének kezdetétõl és keletkezésétõl fogva, az ördög mindvégig hatékonyan dolgozik, hpgy az embert romlásba döntse. Ha lehetséges, akkor bemagyarázza, fokozza a haragot, mert neki az tetszik ha békétlenség van és ha az embert helyrehozhatatlan, tragikus cselekedetekre veheti rá...

A hívõ ember ebbõl a példabeszédbõl is, és a Miatyánkból is tudja, hogy mindenkinek meg kell bocsájtania, mert különben számára sincs bûnbocsánat. Csak a teljesen elvetemült emberek tagadják, hogy meg kell bocsájtani... De ennek ellenére, nagyon sok embernek megy nehezen a megbocsájtás. Ha megbocsájtásról van szó, akkor leginkább a szájukkal bocsájtanak meg, de a szívükben ott marad a harag. Azt mondogatják: Megbocsájtok, megbocsájtok, de nem felejtek...

A megbocsájtás nem érzelem kérdése, hanem az egy személyes döntés. Döntenünk kell, erõs elhatározással, hogy megbocsájtunk az ellenünk vétõnek. Megtegyük ezt a lépést formailag és mégis, egy idõ után arra ébredünk, hogy ugyanott vagyunk ahol voltunk. Ugyanúgy fáj a szívünk, a lelkünk, ugyanúgy haragszunk, úgyanúgy szapuljuk a másik embert, mint korábban...

A haragnak és a megbocsájtásank van egy bensõ lelki mechanizmusa. Tudatosítanunk kell, hogy ha lekünk van, akkor az érinthetõ, és ha érinthetõ, akkor sebezhetõ is. Ha már megsebzõdik, akkor annak fájnia is kell és ha meggyógyul, akkor heg is marad rajta. Tekintsünk a lelkükre kivülrõl és kezeljük el úgy, mintha egy idegené lenne. Ismerjük meg sebeinket, tartsuk számon és gondozzuk azokat. A lelki sebeket csakis az Úr tudja meggyógyítani... Ezért van szükség a lelkigondozásra. De minden lelkigondozás ellenére megtörténhet, hogy a fájdalom nem tûnik el hamar.

Ha megbocsájtottunk és mégis, akkár egy életen át fáj az a seb, akkor egy életen át kell folyamatosan megbocsájtunk. A megbocsájtás nem maradhat csupán lelki síkon, hanem meg kell nyilvánulnia az életben is. Ez leginkább egy kimodott fohász által nyilvánulhat meg: Uram! Bocsáss meg ennek a testvéremnek, aki megkeserítette életemet, megfosztott az örömtõl és megsebezte szívemet. Áld meg õt és vezesd el õt a Te országodba. Habár ma még cselekedetei miatt el vagyunk egymástól választva, add, hogy egykor együtt játszodhassunk Tenálad a mennyek országában. 

A megbocsájtás egy életre szóló kihívás. Hányszor kell megbocsájtanom testvéremnek? Hétszer? Bizony, hogy hetvenhétszer (Mt 20:22), vagyis mindig. Meg kell bocsájtanunk akár kér bocsánatot az illető, akár nem... Miért? Mert a megbocsájtás a mi érdekünk is.

Ha nem bocsájtunk meg, akkor annak következménye lelki betegség lesz (pl. depresszió), amelyet hamarosan követhet testi betegség is. A harag és a meg nem bocsájtás szorongást, félelmet és belső feszültséget okoz, amely kihat valamelyik testrészünkre... A harag lehet oka az agyvérzésnek, gyomorbajnak, idegbajnak, stb. Ezek már önmagukban büntetései a haragtartásnak, de a legnagyobb büntetés a bûnbocsánat elvesztése és az ítélet, amely lelki tömlöcbe juttathat, ami a tisztítótûz.

Törekedjünk ezért minden nap megbocsájtani és imádkozni azokért az emberekért, akikkel ütközéseink, koccanásaink voltak. Legyünk türelemmel egymás iránt, mert nem tudhatjuk, hátha eljön az a nap, amikor eltünnek azok az átléphetetlennek tûnõ bántó akadályok, amelyek köztünk állnak.

Ima: Uram Jézus, add meg nekem az alázat kegyelmét, amely soha sem enged komolyan haragudni és az igazi szeretetet, amely mindig kész megbocsájtani. Ámen.

Munkában talál

(Mt 24:42-51) Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: ,,Késik jönni az én uram'', és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!

A munkafolyamat felügyeletében az egyik ellenõrzési módszer a villámellenõrzés. Ez egy hasznos módszer, de lehet igazságtalan is, mert lehet hogy valaki lelkiismeretesen dolgozik, mégis épp rossz helyzetben kapják el egy ilyen ellenõrzés alklamával. Persze, a valószínüségszámítás szerint, általában azt kapják el rossz helyzetben, aki rendszeresen lazsál, de az is megtörténhet, hogy egy jól teljesítõ munkaerõt kapnak el és büntetnek meg... Isten mûhelyében azonban ilyen nem fordulhat elő, mert Õ mindig, mindent tud és mindent lát. Õ nem ítél látszat szerint...

A másik kérdés az, hogy vajon, minden szentírási rész egyformán vonatkozik-e mindenkire? Persze, sokaknak ez nem kérdés, de sokaknak az. Egy kezdõ szentírásolvasó, amikor elkezdi megélni az evangéliumot és lélekben társul az apostolokhoz, meg a tanítványokhoz, minden tanítást, ígéretet és követelményt megpróbál önmagára vonatkoztatni. De mivel az elhívások különbözõek, ezért a szolgálatok is különbözõek. Ezért aztán, nem minden szentírási rész alkalmazható egyformán mindenkire. Persze, létezik egyfajta analógia, amely által minden igerészbõl, ígéretbõl részesedünk, de nem egyformán. Így van ez az Isten csûrében, mûhelyében, vagy szõlõsében való munkálkodásnál is: az Úr mindenkit elhív valamilyen munkára, de a szolgálatok különbözõek (1Kor 12:5). Aki sokat kapott, attól sokat kérnek számon és aki kevesebbet kapott, attól kevesebbet kérnek számon (Lk 13:47-48). Ez azt jelenti, hogy akiket az Úr közösségi szolgálatra hív el, azokat jobban felszereli kegyelmi szerszámokkal, adományokkal, életállapothoz szükséges eszközökkel és hatalommal. Ezeket a szerszámokat, eszközöket, meg a kapott hatalmat használni kell, mert szükségük van az embereknek, hogy szolgáljanak feléjük, hogy segítsék őket az üdvösség útján való haladásukban. 

Aki keveset kapott, az kevéssel szolgáljon, aki sokat kapott, az sokkal szolgáljon. Senki sem mentes a szolgálat alól, mert senki sincs, aki semmit se kapott volna. A szolgálatok pedig azért vannak, mert Isten nem csak közvetlenül akarja üdvösségre vezetni az embereket, hanem angyali és emberi közremüködéssel is az Egyházban. Minden nagyobb szolga és testvér, szolgál a kisebbek felé. Mi Isten szolgái vagyunk, de Õ minket munkatársainak, kollegáinak, barátainak becsül...

Isten nem egy távoli kontinensre elutazó menedzser, hanem Õ a szívünkben élő Szentháromság. Nem Õ utazik el messzire, hanem mi távólodunk el Tõle gondolatainkkal, lelkületünkkel és életvitelükkel. Az ember gyarló, gyenge és állhatatlan. A kezdeti fellángolás, tûz és buzgóság idõvel lelohad... Hamar kiábrándulhatunk... Aztán hajlamosak leszünk leinteni a fiatalokat: Majd meglássuk úgy 30 év múlva... Vajon akkor is így fogsz-e majd áradozni?... Pedig csak arról van szó, hogy a saját lelki kudarcaink szerint akarunk határt szabni mások életszentségének... Mivel van baj? A fiatalok forrófejüségével vagy az idõsek lankadtságával?... Talán bölcs dolog lenne elõre számítani erre és ráállítani a gázpedálra, hogy legyen amivel pótolni az utolsó évek lankadtságát. Ha nem, akkor félõ, hogy egyébbel kell pótolni majd a lelki ûrt, mint pl.: evéssel-ivással, dorbézolással, anyagi javakkal, hobbyval vagy különbözõ mulandó világi szerepekkel... Aztán a végén valakinek híbásnak is kell lennie, valaki másnak, akin szájunk "ütlegeléseivel" bosszút állhatunk kudarcainkért...

A nappali csendjében falióra ketyeg... A ketyegés egyre hangosabb és zavaróbb. Tik-tak, tak-tak... Talán, mert közeleg a lefekvés ideje. Ó!... Miért ketyeg ez itt a fülembe? Rohan az idõ és én még nem vagyok felkészülve... Nem vagyok rendben odabent a benső szobámban... Az Úr bármelyik pillanatban betoppanhat. Egy betegség, egy baleset és többé már nem tudom rendberakni a csomagomat, a szolgálatomat, a könyvelésemet, a nyilvántastásomat... Nem lesz idõm kiengesztelõdni és visszaterelni életemet a rendes kerékvágásba. Úgy kellene sietni... Ki tudja hány napom van még hátra, hány órám és hány percem van még...  Siessünk, mert nem tudjuk, mikor érkezik meg az Úr.  De hátha munkában talál...

Ima: Segíts Uram kegyelmeddel, hogy mindvégig kitartsak és eljussak az üdvösségre. Ámen

Láttalak

(Jn 1,45-51) Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.' Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?' Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!' Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'

A hit és a vallásosság nem egy földrõl elszállt, lebegő állapot, nem is egy elvont elmélet, hanem egy nagyon is reális, értelmes, logikus és józan viszonyítási rendszer. Az igazán hívõ, vallásos ember, mielõtt még elkötelezett hívõ lett volna, megküzdött egy sor kérdéssel: Valós dolog ez? Hiteles dolog ez? Józan dolog ez? Nem csapom be magam? Nem kacagtatom ki magam? Alapozhatok-e erre? Jó-e ez valamire? Nem tévelyedek el? Hogyan bizonyosodhatok meg?...

A kereső embernek is elmondja valaki: „Gyere és lásd!” Ekkor az ember, talán jogosan kérdezheti: Jöhet-e valami jó a katolikusoktól vagy általában a mai keresztényektõl? Hiszen annyi mindent hall manapság az ember... Nem tudja elfogadni a tanuságtételt és nem tud hinni, amíg valami bizonyosság meg nem érinti õt... Ez a bizonyosság nem más, mint az Istennel való személyes találkozás.

Náthánael nem aludt a fügefa alatt, hanem imádkozott. Igaz, vallásos izraelita ember volt, aki tudta, hogy amikor titkon imádkozik, akkor Isten látja õt (Mt 6:6). Azt is tudta, hogy senki más nem látta õt a fügefa alatt csak egyedül az Isten. Meglehet, hogy akkor, ott, volt egy erõteljes lelki megtapasztalása, amelyben meghallotta Isten szavát. Megtapasztalta Istent... Lehet, hogy a fügefa akatt volt egy istenélménye...

Náthánáel számára az volt a hitbeli bizonyosság, hogy valaki, egy bizonyos ember, fényt derített az Õ tikos istenélményére, megélésére, amit kincsként hordozott szívében. Mivel az elõtte álló ember látta azt, ami neki egy személyes, bensõséges esemény volt, ami csak közte és Isten között történt, elegendõ bizonyíték volt arra, hogy Isten Fiával all szemben.

Bennünket is meggyõz Isten az események által és elvezet a hitre. Annak idején, amikor elkezdtem keresni Istent és eljutottam az evangélium elolvasásához, rájöttem, hogy nemcsak csodálom az Úr Jézus tanítását, hanem szeretem is Õt. Annyira szeretem, hogy követném is ténylegesen, ha lehetséges lenne. De amikor a mennyei Atyához jutottam, akkor egy bizonyos ûrt találtam a szívemben. Egy bizonyos határozatlanságot... Jól van! Tudom, hogy van mennyei Atya. Tudom, hogy Õt tisztelni kell, de hogyan tudjam Õt szeretni? Mi okom lenne szeretni Õt? Ekkor, azonnal kaptam egy jelenetet a szívembe, amint kb. tíz évesen ( kb. 22 évvel korábban) ott állok az udvarunkon, egy szerszámasztal mellett és azon gondolkodom, hogy biza milyen csúnya kisbabája van a szomszédasszonynak. Többször voltam náluk és nem tetszett... Akkor, ott, elképzeltem, hogy én egy szép kis szõke fiúcskát szeretnék, akivel aztán sokat játszanék. Ekkor hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem az én gondolataim voltak, hanem a Szentlélek jutatta eszembe ezt a jelenetet. Amint feolcsúdtam, az aranyhajú szõke kisfiam ráncigálta a kezem, hogy menjek vele rajzolni... Ekkor felismertem a mennyei Atya végtelen jóságát, szeretetét és gondviselését.  Láttalak, amikor az udvaron voltál... Te kisgyerekként gondoltál egy szép szőke kisfiúra és Én valóra váltottam vágyadat... Láttalak...

Ima: Drága mennyei Atyám, leborulok végtelen jóságod elõtt és hódolok Neked, mert valóban jó vagy és méltó az imádatra és szeretetre. Ámen.

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét

(Mt 23:23-26) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Kemény beszéd! Ki hallgathatja?... Elsõ olvasásra, az ember, mint a villámlást és a mennydörgést fogja fel. Pedig ez az igerész valójában szeretet és jóság... 

Az ember, mint Isten teremtménye, egy edényhez hasonlatos. Olyan, mint egy cserépedény, amelyet a fazakas formáz és éget ki. De nem csak cserépedény lehet, hanem lehet arany, ezüst vagy akár faedény is...

(2Tim 2:20) Egy nagy házban nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelõ, ezek alantas használatra.

Tehát, amint egy házban az edények sokfélék, úgy mi emberek is sokfélék vagyunk Isten házában. A Teremtõ dönti el, hogy kibõl, miféle edény lesz. Nem az lesz az aranyedény, aki erõlködik, hanem az, akinek az Úr kegyelmez, mert van akin könyörül és van akit megátalkodottá tesz... 

Mindez azért van, hogy az Úr kinyilvánitsa végtelen dicsõségét, hatalmát és irgalmát (Rom 9:15-18; Kiv 33:19).

(Róm 9:21-23) Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsõségre készített, dicsõségének gazdagságát akarja megmutatni?

De ez nem jelenti azt, hogy elengedhetjük magunkat és azt mondhatjuk: Nekünk semmi dolgunk, mert úgyis Isten dönti el, hogy milyen edények leszünk... Nekünk feladatunk van. Isten kegyelmével, arra kell törekedjünk, hogy tisztes edényekké váljunk. Ez a törekedés abból kell álljon, hogy törekszünk megigazulni az Úrban és tiszta életet élünk. Nekünk okvetlenül Isten parancsolatai szerint kell élnünk, vagyis óvakodunk minden istentelenségtõl...

(2Tim 2:21) Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelõ rendeltetésû edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.

Meg kell tisztítanunk lelkünk edényét. De hogyan tegyük? Úgy, ahogyan az Úr Jézus parancsolta...

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Mit jelent ez? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy az edény csak az anyagi testünket jelképezi, amely a lelkünk hordozója, de valójában ez az edény a szellemi-lelkünket jelképezi, mint szellemi testet... Ebben az edényben van a mi szívünk, lelkünk legbensõ magja. Mivel a szívünkbõl jön ki minden élet, gondolat és indulat (Péld 4:23), ezért elõször azt kell megtisztítanunk. Akkor onnantól kifele, az egész lelkünk, az egész testünk és az egész életünk megtisztul. Az ember szívébõl származik minden tisztátalanság, paráznaság és egyéb gonoszság (Mt 7:21). Ha az ember szíve tiszta lesz, akkor megszûnik gonoszat cselekedni.Törekedjünk megtisztítani szívünket bûbánattal, erõs elhatározással, szentgyónással, imával, engeszteléssel, virrasztással és akkor betölti szívünket a Szentlélek tüze és életre szükkelő bugyogó vízforrás tör fel belőle (Jn 4:14). Akkor alkalmasok leszünk minden jócselekedetekre és felebaráti szeretetre...

Ha megtisztítjuk szívünket, akkor tiszta lesz a lelkünk is, a tekintetünk is, mert a szem a test lámpása (Mt 6:22). Így aztán tiszta és világos lesz a testünk is, meg az életünk is, és akkor áldás leszünk a környezetünk számára. Így végül elnyerjük jutalmunkat és tisztes edények leszünk Isten házában...

Ima: Add Uram, hogy megtisztuljunk és méltó életet éljünk. Ámen.

Menyegzős ruhába öltözve

(Mt 22:1-14) Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ,,Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: ,,A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.' A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ,,Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?' Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ,,Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.'

A szentírás üzenete az, hogy Isten úgy szereti az embert, mint a võlegény menyasszonyát, vagy mint a férj feleségét. Isten feleségül veszi népét (Iz 62:5). Nagy titok a házasság, amit Szent Pál, Krisztusra és az Egyházra vonatkoztat (Ef 5:32). De ebben a viszonyban, fordítva állnak a dolgok. Ha az emberek között a férfi udvarol a nõnek, a kegyelem rendjében, sok szûz jár egy férfi után (Jer 31:22, Káldi-Neovulgata). Egy a Krisztus, a Vőlegény, de a Menyasszony (Jel 21:9) sok menyasszonyból áll, akik a Szentlélek egyesítő erejében, egységben, az Õ testét alkotják (1Kor 12:12).

Bárkit is keresztelnek meg az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az keresztény és egyben meghívott is a királyi menyegzõre. De a kérdés az, hogy méltó lesz-e mindenki, hogy részt vegyen a menyegzõn? És nem nehéz megsejteni, hogy itt az ember üdvösségérõl van szó...

Mivel a választott nép, Izráel, nem fogadta el az Üdvözítőt, így mi, a pogányok ivadékai is, meghívásban részesültünk Isten országába, az üdvösségre (Róm 11:11). De ez nem jelenti azt, hogy automatikusan részesülünk is a mennyei lakomából. A jó Isten, a Király, pretenciós és bizony követelményei vannak... Nem akarja tudomásul venni a mi demokratikus felfogásunkat, hanem követelményeket támaszt... Ezek a követelmények tömören: tartsd meg a parancsolatokat (Jn 14:15) és öltözz a kegyelem menyegzõs ruhájába...

De mi ez a menyegzõs ruha?

Már tudjuk, hogy az embernek halhatatlan lelke van, azaz szellemi-lelke, amelynek középpontja a szíve. Ennek a léleknek, amely egy személy, van alakja, vannak tulajdonságai, van értelme, érzelme és akarata. Az ember szellemi-lelkének minden élete, megmozdulása az õ szívébõl indul ki, és annak tulajdonságai, döntései által választ a jó és a rossz között. Ez a lélek képes Istennel találkozni, Vele egyesülni és képes befogadni az Istentõl kapott éltetõ Lelket, amelyet Isten elküld hozzá, hogy belöltse ajándékaival (Iz 11:2-3). De mindezek befogadása az emberi szívtõl és akarattól függ. Ha az emberi szív Isten mellett dönt, akkor a kegyelmi ajándékok által magára ölti a szép magatartásokat és tulajdonságokat. Ezek a magatartások és tulajdonságok felékesítik a lelket, mint a ruha a testet és alkalmassá teszik arra, hogy részesedjen a királyi menyegzőből...

Az alábbi igerészekbõl láthatjuk, hogy melyek azok a magatartások és tulajdonságok, amelyek szép, menyegzõs ruhába öltöztetik a lelket...

(Róm 13:14) Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

(Ef 4:24)... öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

(Ef 6:13-17)  Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

(Kol 3:12) Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.

(1Pt 5:5) Hasonlóképpen ti ifjak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek! Mindnyájan öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

Öltsük tehát magunkra az isteni erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet. Öltsük magunkra az igazságot, az irgalmasságot, a jóságot, az engedelmességet, az alázatot, a türelmet, a szelídséget, az evengélium hirdetésének készségét, a Lélek ajándékait és adományait. Teremjünk meg a Lélek gyümöcseit (Gal 5:22). Ezek azok a ruházatok és ékszerek, amelyek díszes menyasszonyi ruhába öltöztetik lelkünket...

Tehát, hogyan kell várakozzunk az Úrra?... Virrasztva, menyegzõs ruhába öltözve, felövezett derékkal, tartalék olajjal és égõ lámpással a kezünkben...

(Lk 12:35-37) Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok.  Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál.

Ima: Uram Jézus! Kérjük a Szentlelket, mert magunktól ébren nem maradhatunk. Jöjj Szentlélek Úristen és segíts virrasztani. Öltöztess bennünket menyegzõs ruhába. Ámen.

Az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók

(Mt 20:1-16) Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.'

Amíg egy társaságba, közösségbe vágyódunk, addig csak arra gondolunk, hogy miként juthatnánk be, miként tartozhatnánk oda, de amint a lábunkat betehettük, bizonyos idő elteltével, azon kapjuk magunkat, hogy keressük a jobb és a rangosabb helyeket. Így lehet ez az üdvösséggel, a mennyországgal is: amíg még kint vagyunk, addig rettegünk és kétségekkel küzdünk. Arra gondolunk, hogy bár csak épp a menny küszöbén belül lehessünk. De amikor már bent vagyunk, akkor lejátszódhat lélekben bennünk is a Zebedeus fiainak esete...

(Mt 20:21)Jézus megkérdezte: »Mit kívánsz?« Az így válaszolt: »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.«

(Mk 10:37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.

Az Úr Jézus elutasította a Zebedeus fiainak anyját is, és el fog utasítani minket is ha így viselkedünk, mert mindenki csakis azt a helyet kaphatja meg, amelyet a mennyei Atya készített számára...

Nem az a kérdés, hogy milyen helyünk lesz a mennyben, hanem az, hogy elnyerjük-e az üdvösséget és a számunkra elkészített helyet (Jn 15:3). Képzeljük el, hogy ott vár ránk, odafenn, egy gyönyörű karosszék, összekulcsolt karfákkal. Ezek a karfák csakis bennünket ismernek fel, és csakis nekünk nyílnak meg, hogy beleülhessünk a számunkra elkészített karosszékbe. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell dolgoznunk lelki nagyságunkért és kijelölt helyünkért. Aki megtartja a törvényt és úgy tanítja, az nagy lesz a mennyek országában (Mt 5:19 ), és aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mt 12:44)... Ez is egy nagy misztérium: a predesztináció és a személyes cselekedetek közötti feszültség...

A helyek nem egyformák. Egy asztal körül sem lehet úgy leüllni, hogy mindenkinek egyforma helye legyen. Van aki a főhelyen ül, van aki jobbról, van aki  alról és van aki az asztal végén... Szűzanya csak egy van, a pátriárkák, a próféták, az apostolok is mind-mind egyedi személyek és megismételhetetlenek... Mégis, az Úr, az utolsónak is ugyanannyi fizetséget ad, mint ezeknek az első választottaknak (Mt 20:13). Így nyilvánul meg az Úr végtelen jósága és hatalma, amely lehetővé teszi, hogy mindenki, üdvtörténeti szerepétől függetlenül, egyformán elégedett és boldog legyen a mennyben...

A helyek, a szerepek és a feladatok különbözőségében való egységes megnyugvásról és boldogságról, Szent Pál is ír a Krisztus misztikus teste hasonlatában...

(1Kor 12:14-23) Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: "Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: "Nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem!", sem a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" Sőt a test gyöngébbnek látszó tagjai sokkal inkább szükségesek, és a test kevésbé nemesnek tartott tagjait nagyobb tisztességgel vesszük körül.

Bármennyire kicsik is leszünk a mennyek országában, mégis ott tökéletes boldogság vár ránk. Minél kisebbek leszünk, annál inkább fognak gondoskodni rólunk és annál inkább szeretni fognak minket. Ez megszüntet mindenféle versengést, törtetést, félelmet, szorongást és már itt a földön, buzgóságra és jócselekedetekre serkent minket. Jó nekünk kicsinek és utolsónak lenni... Az a hely lesz jó nekünk, amelyet a jóságos mennyei Atya öröktől fogva elkészített számunkra. Csakis ott fogunk örökre boldogok lenni, mert ott birtokoljuk Isten örök boldogító látását. Ezért hát Lisieuxi Kis Szent Terézzel együtt merjünk elindulni a kicsinység útján...

 

 

Ima: Add Uram, hogy mindvégig kitartsunk Tebenned és elnyerjük a nekünk szánt helyet a mennyben. Ámen.

Bemenni a mennyek országába

(Mt 19:23-30) Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: ,,Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.' Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?' Jézus rájuk tekintett és így szólt: ,,Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: ,,Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?' Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.

Mirõl van itt szó? A gazdagság elítélésérõl? Vajon csak a szegények üdvözülhetnek? Láthatjuk a szentírásban, hogy Isten adott egyeseknek nagy vagyont, hatalmat és dicsõséget, míg másoknak kevesebbet, mert bizony szükség van egy társadalmi rendre ebben a világban (Dán 2:37). Csak a kommunizmus állította, hogy mindenki egyenlõ, de ez nem igaz sem ebben a világban, sem a mennyben... Ott is fog létezni egy szent hierarchia, ahol sok elsõbõl lesz utolsó és sok utolsóból lesz elsõ (Mt 19:30). Ezért kell nekünk törekednünk az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk (Luk 14:10)...

A történelemben láthatjuk, hogy a királyságok, országok hatalmasságai és a nemesség, önmagában jó rend volt, amikor nem csupán birtokolta hatalmát, hanem szolgált is azzal a népnek. Ez a rend, ha tökéletlenül is, de egyfajta mása volt az égi hatalmasságok és fejedelemségek rendjének... Még 1990-ben is találkoztam olyan öreggel, aki Ferencz Józsefet „drága királyunknak” nevezte és a grófját pedig „jó gazdánk”-nak. Persze, mindig lesznek olyanok, akik lázadnak a monarchia ellen, de Krisztus királysága ellen nem lesz majd lehetõség lázadni...

De ha nem a gazdagság elítélésérõl van szó, akkor hát mirõl? Szerintem, itt az lélek és az anyagiak viszonyáról van szó. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk az ember lelki felépítését és mûködését. Az ember nem csak test, nem csak lélek, hanem a test és a lélek szétválaszthatatlan egysége. Olyan mint a vizes szivacs: nem csak szivacs és nem csak víz, hanem vizes szivacs...

Az ember lelke szellemi "építmény", ezért hívják szellemi-léleknek. Az ember szellemi-lelkének formája olyan, mint amilyen a testének formája. Ezt bizonyítja a szentírás, amikor Saul megidézteti Sámuel lelkét (1Sám 28:12), vagy amikor az Úr Jézus bizonyítja, hogy nem szellem, hanem valóságos test (Lk 24:39)... A szellemi-lélek maga is egy test a szellemi dimenzióban, de nem anyagi értelemben vett test, hanem csak a lényegét tekintve. Ugyanis a szellemi-léleknek, habár halhatatlan, nincs autonómiája önmagában, hanem életét és mozgató tetterejét a Teremtõtõl kapja, Akinek egyedül van élete önmagában (Jn 5:26). Ennek a szellemi-léleknek van egy bensõ magva, amit szívnek neveznek, ahonnan, Salamon szerint, indul ki minden élet (Péld 4:23). Ez a szív, egyesek szerint, hasonlatos egy fénygömbhöz. Azt mondják, hogy a kegyelmi állapotban levõ szív olyan fényes, hogy ha a bûnös ember megpillanthatná, megvakulna tõle. A bûnös ember szíve viszont kérges, sötét és homályos burok borítja. Ezért Isten megvilágosító kegyelme nem tud belehatolni...

Míg a szellemi-lélek test hasonlatos egy sok szobával rendeljező házhoz, vagy egy Windows operációs rendszerhez, addig a szív hasonlatos az operációs rendszer kurzorához. Ez a kurzor hordozza az „Én”-t. Ez a kurzor, mozogva a szellemi-lélek test házában, vagy operációs rendszerében, ablakból ablakba, ajtóról ajtóra, szobáról szobára, tárolja, megkeresi, felfedezi ismereteit, öntudatát, használja értelmét, tapasztalaja érzelmeit és birtokolja akaratát...

Az élet folyamán a szellemi-lélek háza gyarapodik, növekszik, kamrái-szobái szaporodnak. Ezek a szobák megtelnek mindenféle gazdagsággal vagy kacattal. A kurzor pedig naponta végigpásztázza vagy keresi azokat szükség szerint és az emlékezet által leltározza azokat. Ha valaki birtokol valamilyen anyagi javat és magáénak tekinti, akkor annak a birtoklásnak szellemi képmása és tudata ott van lelke kamrájában. Ezért van az, hogy ha valakitõl valamit ellopnak, akkor az úgy érzi, mintha a lelkébõl téptek volna ki egy darabot...

(Mt 6:21) Ahol a kincsed, ott a szíved is.

Ha valaki evilági kincseket birtokol, akkor azok szellemi képmásait pásztázza kurzora, vagyis a szíve. Ilyenkor a szív elsõsorban a földiekhez ragaszkodik és nem Istenre irányul, Aki az elsõ helyen kellene hogy legyen az életében. Ha valaki viszont Istenben gazdag, akkor a kurzora mindig Istenre és a mennyek országára irányul. Ez a kétféle irányultság, a szív tisztaságát vagy tisztátalanságát, azaz fényességét vagy kérgességét és homályosságát meghatározza meg. Ha valaki nem ragaszkodik az evilági dolgokhoz és Istenre figyel, akkor annak szíve tiszta és ragyogó. Viszont ha valaki nem Istenre figyel, hanem az  evilági dolgokhoz ragaszkodik, akkor annak szíve kérges, homályos és sötét lesz...

Ugyanakkor, ez a folyamat a szellemi test méretét és tartalmát is meghatározza...

(Mt 7:13-14) A szûk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ha valaki evilági javakban akar bõvelkedni, annak szellemi-lelke kamráiban olyan sok kacat gyûl fel és olyan „kövérré” teszi õt, hogy nem bír beférkõzni a szûk kapun. Az ember bármit is akar rendetlenül birtokolni, az szellemileg "kövérré", nehézkessé teszi õt és emiatt nem tud bejutni a mennyek országába. Ezért mondja, az Úr Jézus, hogy amíg olyanok nem leszünk mint a gyermekek, addig semmiképpen sem mehetünk be a mennyek országába (Mt 18:3). A gyerek nem kíván sokat birtokolni, nem törekszik dicsõségre, nem ragaszkodik okvetlenül dolgaihoz, hanem egyszerû engedelmességgel fogadja mindazt, amit kap. A kapu azért szûk, hogy ne vihessünk be rajta tisztátalanságot, kevélységet és önzést...

Egy idõben volt egy visszatérõ álmom: Egy házban voltam és kacskaringós folyosókon, titkos járatokon kúsztam keresztül. Volt egy hely, ahol olyan szûk volt a járat, hogy azt éreztem megrekedek és megfuladok. De mindig felbátorodtam és valahogy átpréseltem magam. Amikor bejutottam, egy gyönyörû könyvtárban találtam magam és tudtam, hogy valami nagyon nagy kincset találtam. Ez a jelenet sokszor megismétlõdött és ahogyan telt az idõ és nõttem, egyre nehezebben tudtam átpréselni magam a szûk járaton. Ezt az érzést leginkább a szpeológusok tudják megérteni. Õk azok, akik elindulnak a barlangok szûk járatain, nem tudva, hogy hová vezet és hogy átférnek-e majd rajta. Õk tudják, hogy ha megszorulnak, akkor nincs visszaút...

Ne ragaszkodjunk se vagyonhoz, se anyagiakhoz, se tárgyakhoz, se a szellemi javakhoz, még a lelki adományokhoz se... Nem föltétlenül az a szegény, aki anyagilag szegény. Nemhiába beszél az Úr Jézus „lelki szegényekrõl” (Mt 5:3). A szegény ember is tud helytelenül ragaszkodni, akár egy varrótûhöz is... Ugyanakkor, lehet valaki nagy vagyon kezelõje és sikerül neki szabadnak maradni lélekben és gyermeki lekülettel összepakolni a szûk kapun való átjutáshoz (Páli Szent Vincze)...

Ugyanakkor, ha valaki helyetelenül ragaszkodott, helyelenül gyûjtött is életében, van remény... Az Úr Jézus tanúságot tett Isten jóságáról és irgalmáról, Akinek az is lehetséges, amit az ember lehetelennek gondol. A gazdag ember is Isten gyermeke és a piszkos arany alatt is van szeretnivaló, csak épp annyit kell mondania a bűnös embernek: Uram! Légy irgalmas bûnös lelkemhez. Emlékezzél meg rólam a Te országodban... és Õ akkor azt feleli, hogy: Még ma velem leszel a paradicsomban...

Ima: Köszönöm Jézusom végtelen jóságodat és irgalmadat. Ámen.

Elhagyja apját és anyját

(Mt 19:3-12) Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?' Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?' [Ter 1,27] Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.' Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?' Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.' Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.' Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.'

Elhagyja apját és anyját ...  Ez lenne a közösség sejt-osztódásának mechanizmusa is. Egy közösségben, amikor a létszám meghaladja az ideálist, akkor osztódnia kellene, hogy egy új közösség jõjjön létre. Gyakran ez nehezen megy. Vannak érzelmi, önállósági és lét-téri akadályok. Hogyan, miként, hová szakadjunk külön?... Ezeknél a kérdéseknél megreked az osztódás: hiányzik a bátorság, az önállóság, az áldozatkészség vagy az anyagi lehetõség...

A házasságnál ez a meginkább sajnálatos. Együtt szórakozik két fiatal. Komoly az udvarlás és látszólag szeretik is egymást. Úgy gondolják, hogy már az óra is odaketyegett, hogy az oltár elé álljanak. De amikor a mézeshetek után jönnek a gyakorlati mindennapok, akkor a feleség, vagy a férj, egy ki nem mondott elképzelés szerint, a szülei házasságába akarja beleintegrálni a párját. Apúék, anyúék így szeretnék, így kívánják, így akarják ... Azt szeretnék, ha a hétvégét náluk töltenénk. Aztán a gyerek nevét is az anyós határozza meg, meg a lakásberendezést is, meg a mosogató szivacs színét is...

A fiatal házasok közül, az egyik nem hagyja el az apját és anyját. Rajtuk lóg... Inkább tartozik hozzájuk, mint házastársához. Ez idõvel egy húzós probléma lesz a házasságukban és ha jóidejében, akár kemény harcok árán is, ez a kötelék nem lesz elszakítva, akkor biza megtörténhet a válás...

A történelem is bizonyítja, hogy az erõszakos integrálás  mennyire alantas, mennyire nem emberi és nem tisztességes. Az ilyen integrálási szándék fittyet hány a másik ember identitására, elképzeléseire, vágyaira. Legyen csak õ olyan, amilyennek én elképzeltem, amilyennek én akarom, ha kell, manipuláció árán is. Az muszály-integrálási szándék erõszak az emberi lélek legbensõbb és legérzékenyebb mozgatórugói ellen...

Aki úgy házasodik, hogy nem hagyja el szívében apját és anyját, az nem is szereti teljes önátadással párját. Habár soha nem tudatosította, hazudik önmagának is, a párjának is, környezetének is, meg Istennek is. Tudatán kívül, csak egy gépies igent mondott az esküvõ alkalmával a szeretet-kérdésre. Nem is észlelte, hogy csakis önmagát, az õ elképzeléseit, ragaszkodásait és a szülõi ház biztonságában eltöltött gyermekkori életét szereti...

A felelõs, felnõtt ember, az oltárhoz való járulás elõtt tudatosítja, hogy vége egy korszaknak az életében és egy teljesen más, új korszak kezdõdik. Tudatosítja, hogy habár élete végéig gyereke lesz szüleinek, a szüleivel való viszonya örökre megváltozik. Ebbe beletartozik az is, hogy ha netán a szülõk helytelenül viszonyulnak párjához, gyerekeihez, az õ családjához, akkor pontra teszi õket. Ebbe beletartozik az is, hogy esetleg, végsõ esetben, elutasítja, vagy kiútasítja õket. Párja mellett mindig és mindenképpen ki fog állni. Isten után, most már nem a szülei állnak, hanem a férje, illetve a felesége...

Aki úgy házasodik, hogy nem hagyja el szívében apját és anyját, az valójában nem is házasodik és nem is lesz teljesen egy test házastársával. Ilyen esetben a szentségi házasság létrejötte is kérdéses, mert akaratlanul is hazudott az oltárnál, hiszen nem szerette igazán férjét, feleségét úgy és abban az értelemben, ahogyan az kérdezve volt...

Ima: Mennyei Atyánk, bocsáss meg nekünk, mert gyakran nem tudjuk mit cselekszünk. Ámen.

Az alvilág kapui nem vesznek erõt rajta

(Mt 16:13-20) Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?' Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?' Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.' Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.' Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. 

Botrányok mindig voltak az egyházban és ez úgymond "természetes", mert meg van írva...

 
(Mt 19,7)  Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik. 

Viszont ami 2000-tõl történik az egyházban, az valami rendkívüli... Ilyen soha nem volt korábban az egyház történelmében. Kb. 2000-tõl jelentek meg az USA-ban az elsõ püspöki lemondások. Elegendõ rákeresni a google-ben a "catholic bishop resigned" szavakra és a lista elképesztõ ... Az okok általában leleplezett gazdasági visszaélések vagy szexuális botrányok. A dolgok a pedofilia ûgyekben durvultak el végleg. Pár év alatt a botrányok olyan méreteket öltöttek ( lásd a bostoni eseményeket), hogy azok lassan felemésztették az egyes egyházmegyék gazdasági erõforrásait, plébániáit és templomait...

Ekkor még mindenki arra számított, hogy az illetékesek felocsúdnak és határozott lépéseket tesznek a botrányok továbbterjedésének megelõzésére és a dolgok helyrehozására. A dolgok azonban nem csillapodtak. Amerika után sorra következtek az európai botrányok. Egy újabb mérföldkõ volt, amikor a Belgiumi Püspöki Konferencia tagjait, a belga világi hatóságok egy napig örizetben tartották a konferencia épületében...

Ezután jött az írországi katasztrófa: a Ryan, a Murphy és a Cloyne jelentések. Az ír egyház püspökeinek jelentõs része lemondott, a nunciust visszahívták és az ír miniszterlenök a legkeményebb hangnemben bírálta Vatikánt a visszaélések eltusolásáért. Az ír hatóságok durva intézkedéseket helyeztek kilátásba, ami már a gyónási titkot is erõszakolta. A katasztrófa felmérhetetlen volt és a következményei beláthatatlanok. Volt aki már egyenesen az ír katolicizmus végérõl beszélt. A kár olyan hatalmas lett, hogy soha, semmiféle elnyomás nem okozott korábban ekkora kárt az egyházban...

A botrány okait Enda Kenny ír miniszterelnök így nevezi meg: "felháborító klerikalizmus, arrogancia, elitizmus, narciszizmus, lelkiismeretlen és bûnpártoló eltusolás, a bûnösnek való kedvezés", stb.  Az áldozatok évtizedekig éltek egy közösségben az õket meggyalázó, bûnös, egyházi elõljáróikkal, akik továbbra is köztiszteletben álltak és gyakran házasítottak vagy temettek áldozataik családjában...

Az intézmény a romlottsággal azonosult és ezáltal, most már kiengesztelheteten konfliktusba került a világi hatóságokkal, akik oldalán ezúttal az igazság is ott állt. És mindez történt egy olyan országban, ahol a Katolikus Egyház a legnagyobb tiszteletben állt, ahol a világi hatóságok térdet hajtottak, kezet csókoltak az egyházi méltóságoknak és ahol a mindennapokban a legynagyobb tiszteletben tartották az egyházi ünnepeket és eseményeket. Ugyanakkor félõ, hogy mindez csak az eisberg csúcsa... Vajon hol robban ki a következõ botrány, hová fajul mindez?... ( Ma már látjuk...)

Ilyen körülmények között az ember az csak "ördög harapofogójára" gondolhat... Célja a papság szétzúzása, a szentmise és a szentáldozás eucharisztikus órájának megállítása és az emberek elszakítása az Oltáriszentségtõl. Egyik felõl az ördög elveszi az egyházi elõljárók, a hatalmasságok józan eszét, hogy súlyos bûnöket kövessenek el, másrészt pedig a világi hívek haragját szabadítja rájuk, hogy a gyalázat és a rombolás teljes legyen...

A eucharisztikus óra megállítását nem képzelhetjük lehetelennek, mert írva van...

(Lk 17,22) "Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni.

Ekkor az emberek elszakadnak az üdvösség forrásától és beáll a végidõk elõtti nagy elpártolás (2Tessz 2:3). Valószínűleg ezután jelenik meg a pusztító utálatosság a szent helyen (Mt 24:15), amiről Dániel próféta jövendölt...

Habár az utolsó óráig hirdetni fogják az evangeliumot az egész világon, a továbbiakban, lehetséges, hogy csak rombolásra és pusztításra számíthatunk az egyházban... A gonosz fitogtatja erejét, de ugyanakkor lesz egyvalami, amit nem érhet el: ez a péteri szikla és az Egyház, amely erre épült. Ezt az Úr Jézus megígérte. És ha megígérte, akkor az úgy is lesz. Ebben a tudatban kell imádkoznunk és bíznunk, hogy bármilyen szörnyûség és szorongattatás is lesz, az Úr Jézus egy szilárd alapot igért, amelyhez nem érhet hozzá a Sátán. Ebbe a sziklába kell kapaszkodnunk és hozzá kell viszonyúlnunk ezekben a viharos idõkben...

(Mk 13:31) Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.

Az, hogy a "pokol kapui nem vesznek erőt rajta", az egyház említése után következik... A péteri sziklát, nem azonosítom föltétlenül a latin egyház primátus fogalmával, hanem az eredeti péteri sziklával, meg az Egyházzal egésszével... Az Egyház sokkal magasztosabb, mint amit látunk vagy elképzelünk. Az Egyház misztérium...Bízzunk és tartsunk ki, mert velünk van a szentek eggyezsége.

(Jud  1:3) Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek.

Ima: Uram Jézus, az ég és a föld elmúlnak, de a Te szavaid soha el nem múlnak. Végy el tőlünk minden aggodalmat. Ámen

A kiskutyák is esznek

(Mt 15:21-28) Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.' És abban az órában meggyógyult a lánya.

Habár ugyanannak az Ádámnak és Évának vagyunk leszármazottai, mégis vannak magasabb rendűek és vannak alacsonyabb rendûek. Vannak kiválasztottak és vannak kiskutyák...

Vajon Isten jobban szeret az egyeseket, mint a kettõsöket? Nem hinném... Ez ellene mondanak Isten szetetetének, Aki minden embert szeret és meghív az üdvösségre, az örök boldogságra (1Tim 2:4).

Egyesek kiválasztottsága és elsõbbsége nem azért volt, mert Isten õket jobban szerette, hanem azért, mert az üdvrendben, nekik az Isten népe iránti szolgálatban különleges szerep jutott, az üdvözülendõk javára.

Izrael népe, a kiválasztott nép, azért lett kiválasztva, hogy világosság legyen minden nemzet számára és hogy belõle származzon az Üdvözítõ. Mária azért lett Isten Anyja, hogy az emberiségnek világra szûlje Isten Fiát, az Üdvözítõt. A papság azért van, hogy a hívõknek adják az Oltáriszentségben Krisztus testét. De ez nem jelenti azt, hogy Isten másokat nem szeret ugyanúgy... Amikor majd eljutunk a feltámadás dicsõséges állapotába, ezek a kérdések nem fognak már számítani, mert sok utolsóból lesz elsõ és sok elsõbõl lessz utolsó (Mt 19:30). Akkor majd mindenki boldog lesz a szentek hierarchiájában...

Elõszeretettel helyezzük magunkat a választottak szerepébe... Azonban nehezebben gondoljuk magunkról azt, hogy mi is kiskutyák lennénk. Pedig az alázatos ember el kell tudja képzelni magát az utolsó helyen is, a legkisebb, legalantasabb helyen is... Képzeljük el, hogy nem vagyunk választottak és kegyeltek, hanem alig engednek oda az asztal alá, hogy ott, a kiskutyák társaságában, elragadhassunk egy-egy lehulló morzsát. Nem kellemes, de ha sikerül, akkor talán  hasznunkra válhat az ítéletkor...

Ajtód elõtt

Ajtód elõtt kutya szundít,
Mancsán orra, bóbiskol,
Tudja, erre jár a gazda,
Nemhiába rostokol.

Nem kóborol zsákutcákban,
Átkutatva árkot-bokrot…
Én vagyok az ajtód elõtt,
Hűségesen reád várok.

Ajtód elõtt kutya szűköl,
Kilincset nyal, kaparász,
Tudja, megnyítja a gazda,
Nemhiába ostromolja.

Nem kutat a szemetesben,
Minden kukában kajtatva,
Én vagyok az ajtód elõtt,
Téged éhezve-szomjazva.

Ajtód elõtt kutya nyűszit,
Reszket lába, horpasza,
Tudja, megvédi a gazda,
Nemhiába símul hozza.

Nem habozik, merre fusson,
Véreznek a csípõs sebek,
Én vagyok az ajtód elõtt,
Oltalmadért esedezek.

Bárcsak, bárcsak én lennék az,
Nem gyűlne halomba vétkem,
Nem inognék, el nem esnék,
Mindig tudnám mit kell tennem.

Ima: Uram Jézus, segíts megaláznom magam, hogy ne kelljen szégyent érnem az ítéletkor. Ámen.

Amint a tengeren jár

Mt 14,22-36

Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!', és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!' Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.' Ő azt mondta: ,,Gyere!' Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!' Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?' Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!' Átkeltek a tavon és Genezáret földjére jutottak. Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, üzentek az egész környékre, odahozták hozzá mindazokat, akik betegek voltak, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.

Hajlamosak vagyunk az Úr Jézus vízenjárását természttudományi, testi szempontból figyelni. Odalett a gravitáció, megnövekedett a vízmolekulák közötti vonzerõ, angyalok hordozták vagy elváltozott, megdicsõült testtel járt a vízen?...  Hát nem mindegy? Nem az a lényeg, hogy hogyan járt Isten Fia a tengeren, hanem az, hogy mit akar mutatni nekünk ezzel a jelenettel.

Egy egész napos ima után, az Úr Jézus eldönti, hogy végigsétál azokon a vízmolekulákon, amelyek általa lettek megteremtve és amelyek fölött neki abszolut hatalma van. Eldönti, hogy egy olyan színjátékot hoz létre, amellyel mély benyomást kelt és amely mélyen beleég a tanitványok szemébe, szívébe. Egy olyan jelenetet, amelyet majd leírnak az evangéliumokba, hogy minden nemzedéknek képet nyújtson Isten örvendetes tervérõl.

Az Úr Jézus vízenjárása nem más mint egy kép, egy ikon. És mint minden ikon-értelmezésnél, itt is ismerni kell az kép részleteinek értelmét. A tenger az emberiséget ábrázolja. Ezt leginkánbb a Jelenések könyvébõl érthetjük meg, a tengerbõl feljövõ fenevad leírásánál.  És valóban, ez logikus is... Mondjuk, hogy egy ember átlagban 60 kg. Az embernek kb. 70%-a víz, tehát az átlagban kb. 40 l víz. A Földön kb. 6 milliárd ember él, ami 240 milliárd liter víz. Egy köbméter vízben 1000 l víz van, ami azt jelenti, hogy az emberiség kb. 240 millió köbméter víz. Ez egy méteres magasságban 240 millió négyzetmétert jelent, ami 240 négyzetkilométer, vagyis felületileg nagyobb mint a Gallileai tenger, amely 166 négyzetkilóméter.

De valójában, az emberiség tenger általi ábrázolása, mozgásában, zúgásában morajlásában, hánykolódásában nyer értelmet. A bábeli összezavarodás utáni, nyelvekre, nemzetségekre hullott emberiség, folyamatos ön-leráncigáló, ön-leromboló hullámzásban van, hogy többé ne tudjon Bábel tornyot építeni és öncélú módon az ég felé törni. Az Úr Jézus e tenger fölött jár. Õ minden nyelv és minden nemzet fölött van. Õ fölötte van e világ minden háborgásának és hullámzásának és felülrõl, az Õ isteni perspektívájából szemléli a világot.

A tanítványok bárkája egy halászbárka. Ez az Egyházat és annak küldetését ábrázolja. Evezz a mélyre és dobd ki a hálót...- hallottuk a jelszót. A Tizenkettõ az Egyház fundamentoma, akikre épültünk. Ha a fundamentom a bárkában van, akkor mi is ott vagyunk. Ha Péter kilépett a bárkából és a vízen járt, akkor mi is vízen jártunk, mert Péter a tizenkettõt képviseli, akik a fundamentom, amelyen mi is állunk. Ha Péter kételkedni és sülyedni kezdett, akkor mi is sülyedni kezdtünk és ha az Úr Jézus Pétert megmentette, akkor minket is megmentett.

De ha Péter által a népek és nemzetek, e világ, hiábavaló háborgásai és torzsálkodásai fölé emelkedtünk, akkor miért akarjuk fejünket megint beledugni a tengerbe? Miért akarunk ismét belesûlyedi annak sötét habjaiba? Az Úr Jézus arra hívott meg minket, arra nyújtotta nekünk kezét, hogy felemeljen bennünket maga mellé, ahonnan száraz lábbal, tisztán láthatjuk a tenger morajlását, a nemzetek és népek hiábavalóságait. Nem bánthatjuk meg Õt azzal, hogy a felemelõ kezét elengedve visszasülyedünk a tenger habjai közé.

Amikor édesanyja, Mária és testvérei keresték, mit mondott? Aki cselekszi Atyám akaratát, az az én anyám és az az én testvérem. Máshol meg: Aki jobban szereti apját, anyját és testvéreit mint engemet, az nem méltó énhozzám.

Aki jobban szereti a tengert, vagyis e világot, aki jobban szereti a családját, a nemzetét, a hazáját, a nyelvét, stb.,mint az Úr Jézust, az nem méltó Õhozzá és nem méltó, hogy a tenger habja fölötti, isteni magaslatokban járjon. Õ arra hívott meg minket, hogy mennyei állapotra, lelkületre törekedjünk, nem arra, hogy a tengerbe tekintve hitetlenül elsülyedjünk. Aki a nemzetek hiábavaló torzsalkodásaitól elbizonytalanodik, felhborodik és megszédül, az sülyedni kezd. Ekkor föltétlenül Jézus kezébe kell kapaszkodnia, hogy új hitet kapva megállhasson.

A tenger háborgásának ideje, vagyis a népek és nemzetek ideje lejár, de az Úr Jézus az örök élet. Az ég és a föld elmúlnak de az Õ szavai örökké megmaradnak. Emelkedjünk hitben a tenger fölé és kapaszkodjunk az Úr Jézus kezébe. Ámen.