Útközben

(Lk 12:54-59) Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső'', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz'', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.'

Az emberi élet valóban hasonlít egy úthoz. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Mivel az Úr Jézus valóságos Isten, ezért az Ő lényege azonos az Ő tulajdonságával. Ő nemcsak egy utat mutat nekünk, hanem Ő maga az út. Ő nemcsak igazat mond nekünk, hanem Ő maga az igazság. Ő nemcsak él közöttünk, hanem Ő maga az élet. Ő nemcsak szeret minket, hanem Ő maga a szeretet. Ő az út, amelyen igazságban tartunk az örök élet felé, ahol az örök szeretet...

Az emberi élet szó szerint is egy út... Képzeljük el milyen lenne, ha láthatnánk az összes lábnyomunkat, attól a perctől kezdve, ahogyan döcögve elindultunk, egésszen a mai napig, addig a helyig, ahol most állunk... Legyen minden lábnyomunk pl. piros színű. Így rátalálnánk lábunk nyomára az irodában, a folyosókon, az utcákon, a templomban, a kocsmában, vagy olyan helyeken is, amelyekről már rég meg szerettünk volna feledkezni. Igen, mert azokon a helyeken olyan dolgokat műveltünk, amelyekre nem vagyunk túl büszkék. Ezeket a lábnyomokat általában cipőnkkel (sarunkkal) hagytuk ott. A talpunk nem érte a földet, hanem a cipőnk talpán járt-kelt... Ezért a cipőnk, a mi életünket, munkánkat jelképezi, és ez az életút gyakran igencsak gyarló és bűnös. Ezért kellett lehúznia saruját Mózesnek is az égő csipkebokornál (Kiv 3:5). Nem léphetett saruival a szent helyre. Nem vihette be a bűnös életét Isten szentségébe, hanem csakis a lecsupaszított emberi lényét. Ezért van az, hogy nem vagyunk méltók megoldani az Úr Jézus saruszíját (Mk 1:7), mert Õ mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt (Zsid 4:15)...

(Kiv 3:5) Az Úr ekkor így szólt: „Ne lépj közelebb! Oldd le lábadról sarudat, mert a hely, amelyen állsz, szent föld!”

(Mk 1:7) Ezt hirdette: „Utánam jön az, aki erősebb nálam, és nem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját."

(Zsid 4:15) Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de bűnt nem követett el.

Milyen a mi életútunk? Mondjuk, hogy a kék szín az eget, a lelkit és a szentet jelzi, míg a piros szín a vért, a testet és a bűnös életet. Milyen a mi lábunk nyoma? Inkább kék, vagy inkább vörös?... Vigyáztunk-e lábunk nyomaira, hogy azok helyesek legyenek?...

Az életben sokan nem a saját útjukat járják, hanem követnek valakit, pl. mentorokat, lelki vezetőket, különböző mestereket, gurukat, stb. Ez sajnálatos, mert az Úr Jézus világosan megmondta, hogy csakis Őt kövessük, hiszen csak Ő az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Ő a Mester, akit követnünk kell. Rajta kivül nincs más mester és nincs más szabadító. A legnagyobb szent is, még a legszentebb pápa is, csak testvér az Úrban és az Úr Jézus tanítványa (Mt 23:8). Ez nem jelenti azt, hogy nem szorulunk az Egyház anyai vezetésére, hanem azt, hogy van amikor nem hallgathatunk testre és vérre, amint Szent Pál sem tette (Gal 1:15-17)... Nem az a férfi aki keménykedik és macsó, hanem az, aki szilárdan megáll az élet viharaiban. Ezért aztán sok női szentről el lehet mondani, hogy: Micsoda férfi ez a nő…

(Mt 23:8) Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.

(Gal 1:15-17) De amikor úgy tetszett annak, aki már születésemtől fogva kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa bennem Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak; nem hallgattam a testre és a vérre, és Jeruzsálembe sem mentem föl apostolelődeimhez, hanem elmentem Arábiába, majd ismét visszatértem Damaszkuszba.

Életútunk sokszor göröngyös és tele van ütközésekkel. Ennek egyik legnagyobb problémája a megbántódás és a harag. Mivel gyarlók vagyunk, ezért gyarkan vétünk embertársaink ellen, vagy mások vétenek ellenünk. Így aztán, az egyik legnagyobb ajándék az, ha nem sértődünk meg, ha nem haragszunk, ha nem ítélkezünk, hanem minden gyarlóságot irgalommal és azonnal megbocsájtunk...

Gyakran egy véleménykülönbség miatt is egy életre szóló harag születik. Sajnos… Gyakran az is baj, hogy az előljárók nem döntik el a vitás kérdéseket, és nem közvetítenek alárendeltjeik között. Ekkor megszakad a párbeszéd, és a párbeszéddel együtt a szeretet is. Ezután nem marad más, mint a harag és annak konzerválása. Nem haragszom rád, csak jól elraktam panaszaimat a mélyhűtőbe. Aztán majd, amikor eljön az ideje, kiolvasztom onnan azokat. Ha hamarabb nem, hát majd akkor, amikor különítéletre megyünk az Úr Jézus trónja elé. Mert a legnagyobb előljáró, Aki előtt mindenkinek meg kell jelennie, a nagy Király és Ítélőbíró, az Úr Jézus Krisztus (2Kor 5:10)...

(2Kor 5:10) Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.

Ha bölcsek vagyunk, akkor minden vitás kérdésünket megoldjuk ebben az életben, és mindenkivel megbékélünk. Ismerek olyan embert, aki egy komoly vita után azzal vált el embertársától, hogy: Majd odaát elválik!… Micsoda vakmerőség!... A buta ember, vitás kérdését, vakmerően az isteni itélőszék elé meri vinni… Honnan veszi, hogy abban a perben nyerni fog és, hogy az ő javára fog ítélni az Úr? Hátha veszíteni fog? Akkor mi lesz?... Hát az lesz, hogy akkor majd meg fog fizetni az utolsó fillérig (Mt 5:25-26). És az nem más, mint a tisztítótűz...

(Mt 5:25-26) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted.

Mivel Isten szentségébe nem lehet bevinni semilyen bűnt, sem vitát, sem haragot, ezért Isten, az Ő irgalmasságában és szeretetében, a tisztítótüzet adta nekünk. Ott már a célba értünk, csak még az ideigtartó szenvedés és tisztulás van hátra. Az emberek sokassága nem veszi komolyan a tisztítótüzet és a tisztulást. Nem engesztelődnek ki, nem gyónnak meg és nem részesülnek búcsúban sem. 

Az emberek nagy sokassága a tisztítótûz felé tart. Képzeljük el a mai embereket, hosszú-hosszú sorokban, mint amikor az szovjetek az emberek tízezreit terelték nyolcas-tízes oszlopokban Szibéria felé fogságba. Sokan hét év múlva tértek onnan vissza, lefogyva és legyengülve. Ehhez hasonló a tisztítótűz is. Vagy ott van a parajdi sóbánya legalsó fejtése. Olyan sötétség van ott, hogy még a vak is többet lát, mint egy lámpás nélkül maradt bányász. Ha a bennünk lévő világosság sötétség, akkor mekkora a sötétség (Mt 6:22-23)? Mekkora sötétség lehet az Isten boldogító világosságának a hiánya?...

(Mt 6:22-23) A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség!

Mit tegyünk? Ha valakinek vétettünk, kérjünk bocsánatot, és ha valaki duzmál ránk, kérdezzük meg, hogy mivel bántottuk meg. Béküljünk ki, amennyire csak rajtunk múlik. Legyünk jóakarattal ellenfeleinkkel szemben, és sose keményítsünk be. Mindig tartsuk fenn magunknak azt a lehetőséget, hogy hátha mi tévedtünk, és legyen mindenkihez egy jó szavunk. Egyszer hallottam egy kollegámtól egy jó román mondást: Sã lasi întotdeauna loc de bunã ziua... ami kb. annyit jelent, hogy: Mindig hagyj helyet a holnapi "jó napot" köszönésnek… Vagyis sose vesszél össze valakivel annyira, hogy másnap ne tudj neki köszönni... A békesség Ura őrizzen meg minket mindenféle haragtól...

Uram Jézus, őrizd meg utunkat, hogy tisztán és feddhetetlenül járuljunk szent színed elé. Ámen.

Esztelen!

(Lk 12:13-21) Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!' Ő azt felelte neki: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?' Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.' Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ,,Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.'' Majd azt mondta: ,,Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!'' Isten azonban így szólt hozzá: ,,Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?'' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.'

Mennyire rosszul esik, ha azt mondják nekünk, hogy: Te bolond!, vagyis, hogy: Esztelen!... Ezt népnyelven úgy is mondják, hogy: Te hülye!… 

Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette (Ter 1:26). Ennek a hasonlatosságnak az egyik legfontosabb jellemzője, hogy az ember értelmes, okos lény. Az okosság egyike a sarkalatos erényeknek. Ha azt mondjuk embertársunknak, hogy "esztelen", ezzel a benne rejlő Istenhez való hasonlatosságot sértjük meg. És ez nemcsak az embert, mint teremtményt sérti, hanem magát a Teremtőt is. Ezért az Úr Jézus szigorúan szól az ellen, hogy valaki, akár csak felindulásból is, ostobának vagy bolondnak nevezze embertársát. Az ilyennek azt mondja, hogy méltó a pokol tüzére...

(Mt 5:22) Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.

Tehát, itt nemcsak arról van szó, hogy ne haragudjunk embertársunkra, hanem arról is, hogy minden embertársunkban tisztelnünk kell Isten képmását. Tudatosítanunk kell, hogy az embernek igen nagy az értéke. Értékesebb egy hegynyi aranynál, mert az arany csak élettelen fém, de az ember élő, gondolkodni és érezni tudó, alkotó képességgel rendelkező lény. Még ha meg is sérült az emberben az értelem az eredeti bűn miatt, vagy valami betegség által, tisztelnünk kell az embert, amint tisztelünk egy romos templomot is (1Kor 6:19). Tisztelnünk kell azért, ami volt, és Akiért, vagy Akinek házaként egykor felépült...

(1Kor 6:19) Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és ezért nem vagytok a magatokéi? 

Kétféle okosság van: van az Isten akarata szerinti, lelki okosság és van az evilági, ördögi, ravasz okosság (Jak 3:15). És a világ fiai a maguk nemében eszesebbek a világosság fiainál (Lk 16:8)...

(Lk 16:8) Az úr megdicsérte a hamis intézőt, okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

(Jak 3:15) Mert az ilyen nem felülről jövő bölcsesség, hanem földi, érzéki, ördögi.

E világ fiainak okossága ravaszság, amely által, minden cselvetést és furfangot bevetve, felülkerekednek embertársaikon, kirabolják a szegényeket, és vagyont halmozva basáskodnak mások fölött. Azt tartják, hogy ők jogosan gazdagok, mert ők okosabbak, és mert ők többet dolgoznak. Azt tartják, az a helyes rend, hogy egyesek nagyon gazdagok legyenek, mások meg kopogó szegények. Sőt, vannak olyanok is, akik azt állítják, hogy a kapitalista rendszer gazdagjai az életszentség bizonyos formáját élik meg. Ez persze nem jelenti azt, hogy a kommunizmus jó, hanem azt, hogy a vagyon halmozása és az életszentség kizárják egymást...

Az Úr Jézus, az életszentségre vágyó gazdag ifjútól azt kérte, hogy ossza szét vagyonát és kövesse Őt (Mt 19:21). A gazdagokról pedig azt mondta, hogy nehezebben jutnak be a mennyek országába, mint ahogyan a teve átjut a tű fokán (Mt 19:23-24). Az Úr Jézus, tanítása igéiben, arra hív minket, hogy ne gyűjtsünk vagyont itt a földön (Mt 6:19), adjunk a rászorulónak (Mt 5:42) és, hogy nem szolgálhatunk két úrnak. Nem szolgálhatunk a vagyonnak is (a Mammonnak), meg Istennek is (Mt 6:24). A gyakorlat azt bizonyítja, hogy ha komolyan törekszünk az Úr Jézust követni, akkor kizárt dolog, hogy meggazdagodjunk, mert mindig az Urat szolgáljuk és mindig van akin segíteni (Mt 26:11). És forditva: aki gazdagodni akar, az törvényszerűen elzárkozik Istentől és az embertársaitól. Tehát az Úr Jézus nem kerül ellentétbe önmagával a példabeszédében. Az elhangzott esztelenség, ott lelki esztelenség. A lelki esztelenség pedig a lelkiekben való gazdagodás törekvésének hiánya...

(Mt 5:42) Aki kér tőled, annak adj, és aki kölcsön akar kérni tőled, attól el ne fordulj.

(Mt 6:24) Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti.

(Mt 19:21) „Ha tökéletes akarsz lenni – felelte Jézus –, add el, amid van, az árát oszd szét a szegények között, így kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere, és kövess engem!”

(Mt 19:23-24) Jézus most tanítványaihoz fordult: „Bizony mondom nektek, a gazdagnak nehéz bejutnia a mennyek országába. Újra azt mondom: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”

(Mt 26:11) Szegények mindig lesznek veletek, de én nem maradok mindig veletek.

(1Tim 6:9-10) Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe esnek, sok esztelen és káros kívánság kelepcéjébe, amelyek romlásba és kárhozatba döntik az embert. Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek.

Az ember teste és lelke, élete és ideje egységes. Az ember nem tudja megosztani önmagát és életét a dolgok között. Vagy a lekieket választja, vagy a testieket, vagyis az anyagiakat... 

Sokan vannak, akik azt gondolják, hogy bizony meg kell valahogyan élni, és a lelkiek mellett szükséges az anyagi vállakozás is. Elvégre a társadalmat és a nemzetet is építeni kell... De a valóság az, hogy ha az ember egyszer beleáll egy kerékvágásba, belép egy mókuskerékbe, akkor onnan nehezen tud kilépni. Ezért aztán az ember döntései nagyon fontosak az életben: vagy az emberekre hallgatunk, vagy az Úr Jézusra. Bíztatni fognak minket, hogy legyünk sikeresek, legyünk vállalkozók, teremtsünk javakat, jólétet, munkahelyeket, stb., de sose feledjük el, hogy az Úr Jézus egyébre hív minket... Arra hív, hogy szentek legyünk, hogy hagyjuk ezt a világot menni a maga útján, és csak Őt kövessük, mert Ő az út, az igazság és az élet (Jn 14:6)...

Uram Jézus! Add, hogy Benned bízzunk, és elhiggyük, hogy úgy is élhetünk, mint az ég madarai és a mező virágai. Ámen.

Elvettétek a tudás kulcsát

(Lk 11:47-54) Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.' Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

A kulcs a tulajdon és a hatalom jelképe. Akinél van a kulcs, az a házigazda és az úr. Akinél van a kulcs, az rendelkezik a zár alatt lévő értékekkel. Nem rossz és nem méltatlan dolog az értékeket elzárni. Ahol sok kéz jár, ott jó ha az értékek zár alatt vannak (Sir 42:6). Van, hogy a gazda, a ház ura, kiadja kezéből a kulcsokat, és rábízza egy bizalmasára, egy kincstárnokra. Ezért a kincstárnok hatalmas ember, második az urakodó után (Ter 39:6; Ter 41:44; ApCsel 8:27)...

(Sir 42:6) Ahol kíváncsi az asszony, ott pecsétgyűrűt, ahol sok a kéz, ott kulcsot kell használni.

(Ter 39:6) Tehát egész vagyonát rábízta Józsefre, s nem törődött semmivel, csak az étellel, amit evett.

(Ter 41:44) A király azután így szólt Józsefhez: „A fáraó én vagyok, de a te parancsod nélkül se kezét, se lábát ne mozdítsa senki Egyiptom egész földjén.”

(ApCsel 8:27) Az fölkelt tehát, és elment. S íme, egy etióp férfi, Kandakénak, az etiópok királynőjének hatalmas udvari tisztje és minden kincsének kezelője, aki Jeruzsálembe jött imádkozni...

A legnagyobb érték az örök élet, vagyis az üdvösség, a mennyek országa és annak titkai. A legnagyobb hatalommal pedig maga a jó Isten bír. De a mennyei Atya rábízta az Ő házának kulcsát valakire...

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

A hatalmas, Akinek Isten átadta a kulcsot, vagy a kulcsokat, nem más, mint az Ő Szent Fia, az Úr Jézus Krisztus.

De az Úr Jézus sem tarotta meg magának a kulcsok hatalmát, hanem továbbadta azt az apostoloknak. A búzaszem meghalása és ezáltali megszaporodása abból is állt (Jn 12:24), hogy továbbadta a kulcsokat. Így az Úr Jézus továbbadta a hatalmat az Egyháznak, az Ő misztikus Testének (1Kor 12).

Az Úr Jézus a kulcsok hatalmát elsősorban Simonnak adta át, akit Péternek nevezett (Mt 16:19), majd a többi apostolnak is az oldó-kötő hatalom révén (Mt 18:18). Az apostolok és apostolutódok által nekünk is átadta, minden megkeresztelt és megbérmált krisztuskövetőnek, mint királyi papságot és prófétaságot (1Pét 2:9). Mi mindnyájan az Úr sáfárai vagyunk valamilyen szinten, és kincseinek intézői (Lk 12:42)...

(Jn 12:24) Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.

(Mt 16:19) Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyben is.

(Mt 18:18) Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

(1Pét 2:9) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.

(Lk 12:42) Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendelt, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?

De mire jók a mennyek országának kulcsai?... Arra, hogy megnyissák a mennyek országának titkait, hogy kifejtsék a krisztusi tanítást, hogy feloldozzák a bűnöket, hogy kijelentsék az igazságokat, hogy megítéljenek, kirekesszenek vagy visszafogadjanek bűnösöket Isten népe körében, stb. Mindezek közül, tán a kulcsok tudományra vonatkozó értelme a legkívánatosabb... 

Sokan törekednek a tudásra és az ismeretek megszerzésére. Van, aki csak amúgy ontja magából a teológiai ismereteket, nem törődve azzal, hogy az egyszerű népnek nem erre van szüksége, hanem éhezi az örömhírt, a lelki gyógyulást és a vigasztalást. Könyvei ott sorakoznak és porosodnak a polcokon hasztalanul. Aztán van, aki szüntelenül tömi magát tudománnyal, és ágálva szónokol, sziporkáztatva a magas röptű teológiai eszmefuttatásait, sorolva a történelmi ismereteket, vagy az irodalmi műveket. Ahelyett, hogy a kereszt bolondságát hirdetné, világi művekkel és bölcselkedésekkel páváskodik (1Kor 1:17-18). Az ilyen szolga bizony csak önmagát hízlalja...

(1Kor 1:17) Krisztus nem keresztelni küldött engem, hanem azért, hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.

A tudás elsajátítása, a tudomány és a teológia ismerete szükséges, de ezeknek elsajátítása kötelez is. Minél többet tud valaki, annál felelősebb tudásának megéléséért és továbbadásáért (2Pét 1:5-8). Úgy vegyük számba a nekünk juttatott kulcsokat és azok használatát, hogy azok fognak bennünket érdemessé tenni a Kapu előtt (Jn 10:9), amelyet ha az Úr kinyít, senki be nem zárja, és amelyet ha Ő bezár, senki ki nem nyítja (Jel 3:7)...

(2Pét 1:5-8) Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, a tudás az önuralmat, az önuralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddő.

(Jn 10:9) Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-be jár, és legelőt talál.

(Jel 1:18) Bár halott voltam, de íme élek örökkön örökké. Nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

(Jel 3:7) A filadelfiai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, aki ha valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja...

Uram Jézus, szüntelenül könyörgünk kegyelmedért, hogy hűséges sáfáraid lehessünk. Ámen.

Ő bement hozzá

(Lk 11:37-41) Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: ,,Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.

Több helyen is olvashatjuk az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus elmegy egy-egy farizeushoz házába. Pedig hát az Úr Jézus mindig a farizeusokkal és az írástudokkal állt szembe. Ahány elmarasztaló példázatot mondott, majdnem mind őnekik mondta. Egy alkalommal pl. több mint húsz "jaj"-t sorolt fel ellenük (Mt 25-26). Haragudtak is rá ezért nagyon. Dühöngtek és azon tanakodtak, hogy miként ölhetnék meg Őt. Végül a megváltás beteljesedése is a farizeusok meg az írástudók gyűlölete által teljesedett be. Annyira gyűlölték az Úr Jézust, hogy pénzzel, fondorlattal, árulással, maniplációval és zsarolással, elérték, hogy Júdás elárulja az Úr Jézust, hogy a csőcselék halált kiáltson rá, hogy Barabás szabadulását kérje és, hogy Pilátus halálra ítélje az Úr Jézust. Az Úr Jézus előre tudta mindezt, és mégis elment a farizeusokhoz ebédre... Miközben velük étkezett, finoman tanította őket, vagy szemrehányást tett nekik egy-egy képmutató viselkedésért vagy téves felfogásáért. Ha valaki meghívta házába, akkor az Úr Jézus mindig elfogadta a meghívást, lehetett az farizeus, írástudó vagy vámos...

Az evangéliumi példázatokból tudjuk, hogy a lelkünk és szívünk egy házhoz hasonlatos. Mint minden háznak, ennek is van ajtaja. De ennek az ajtónak csak belülrõl van kilincse. Ez a mi szabad akaratunkat szimbolizálja. Azt jelenti, hogy a szívükbe, annak szeretetébe, csak azt fogadjuk be, akit mi akarunk. Ezért van az, hogy a szeretetet nem lehet kierőszakolni, nem lehet megvásárolni. És a szabad akaratunkat Isten is tiszteletben tartja. Az Úr Jézus ma is bemegy ahhoz, aki szivesen látja Őt és behívja lelki házába (Jel 3:20). Ott áll szívünk ajtaja előtt és kopogtat. Aki beengedi, azzal  Ő együtt eszik...

(Jel 3:20) Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

Te beengedted már az Úr Jézust a szívedbe? Emlékszel-e olyanra, hogy meghívtad volna Őt akár egy fohásszal is, imára kulcsolt kézzel, térdre esve, vagy széttárt karokkal?... Ha nem, akkor miért nem? Milyen fenntartásaid vannak? Bizalmatlan vagy iránta? Nagyok az Ő követelményei? Még mindig édesnek érzed a bűnt? Érdekesebb, csábítóbb a világ, mint az Úr Jézus? Úgy gondolod, hogy még ráérsz ezzel?...

Bármi legyen is az oka, ha még nem engedted be az Úr Jézust a szívedbe, életedbe, akkor keresd Őt hamar, és hívd meg Őt magadhoz. Ma még van időd, ma még van lehetőséged erre... Holnap, ki tudja... De ne a félelem legyen a meghívás oka. Az is valami... Gondoljunk az elkárhozottakra és rettenjünk meg... De nem ez a tökéletes. Gondoljunk inkább arra a csodálatos élményre, hogy magát az Istent láthatjuk vendégül. Nehogy azt gondoljuk, hogy mi vendégeljük meg Őt, hiszen Ő vendégel meg minket, mivel Ő a vendég is, Ő az asztal is és Ő az eledel is. És milyen édes ez az eledel... Aki egyszer megkóstólja, az mindig vágyódik utána. Aki Vele eszik, soha többé nem éhezik (Jn 6:35) és aki Őt eszi annak örök élete van (Jn 6:57)...

(Jn 6:35) Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg.

(Jn 6:57) Ahogyan engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy, aki engem eszik, az általam él.

Ó, szentséges, ó, kegyelmes,

Édességes Jézusom!

Dicsértessél, tiszteltessél,

Én megváltó Krisztusom!

Szállj be szívem hajlékába,

Jöjj be lelkem pitvarába,

Ott nyugodjál, ott lakozzál,

Soha el se távozzál.

Add Uram Jézus, hogy szívem minden szobája ajtaját megnyissam előtted. Ámen.

Aki nincs velem, ellenem van

(Lk 11:15-26) De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.' Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: ,,Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem''. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.'

Ez a kijelentés kettéosztja a teremtett világot... Van világosság és van sötétség (Ter 1:4-5; Lk 22:53). Van jó oldal és van rossz oldal. Vannak angyalok és vannak ördögök. Van Krisztus oldala és van a Sátán oldala. A két oldal között szellemi harc dúl (Jel 12:7). Nincs szürke zóna, és nincs olyan, hogy sem itt, sem ott nem vagyunk. Ha akarjuk, ha nem, valamelyik oldalra oda kell állnunk, vagy valamelyik oldalra odakerülünk. És ha nem vagyunk az Úr Jézus oldalán, akkor elkerülhetetlenül szembenállunk Vele...

(Ter 1:4-5) Látta Isten, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Isten elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának.

(Lk 22:53) Amikor naponta ott voltam a templomban veletek, nem vetettetek rám kezet. De ez a ti órátok, a sötétség hatalmáé.

(Jel 12:7) Ekkor harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal.

Hajlamosak vagyunk Istent a világos oldallal azonosítani, és a szellemi világot duálisnak tekinteni, amelyben Isten és a Sátán szembenállnak egymással. A valóság azonban az, hogy Isten e duális szellemi világ fölött áll, ott trónol és onnan uralkodik (1Kor 15:25). Ő teremtette a világosságot, és Ő választotta el a világosságot a sötétségtől. A Sátán, habár ellenkezik Istennel, nem lehet ellenfele Neki, hiszen ő csak Isten teremtménye. A Sátánnak valójában lehetetlen Isten ellen harcolnia, vagy Őt legyőzni. A harc kimenetele már előre el van dőlve, vagy el sem kell dőlnie. Mivel az ördögnek soha nem volt esélye a győzelemre, ezért az Istennel való ellenkezése az emberi értelem számára felfoghatatlan. Érthetetlen, mert nincs logikája, és ezért, átvitt értelemben, egy perverz dolog. Ha az ördögnek nincs semmi esélye, akkor miért nem alázza meg magát Isten előtt, és miért nem borul le előtte?...

(1Kor 15:25) Mert addig kell uralkodnia, míg valamennyi ellenségét lába alá nem veti.

Mi emberek az eredeti bűn állapotába és ebbe a harcba születtünk bele, ezért aztán nehéz nekünk az élet. Jaj a föld lakóinak (Jel 12:12). Napról-napra tapasztaljuk, hogy az ördög rombol és pusztít a világban, az Egyházban, az ember lelkében és az emberek között. Képes elhitetni az emberekkel, hogy ő hatalmas és győzni fog. Pedig pofonegyszerű és világos, hogy ez nem igaz. Ez a hazugság csak arra való, hogy minél több embert rántson le magával a mélybe és a pusztulásba...

(Jel 12:12) Ezért örüljetek, egek, és ti, akik benne laktok! Jaj a földnek és a tengernek, mert oda szállt le az ördög nagy haragjában. Tudja, hogy kevés ideje van hátra.

A bekezdő igerész nemcsak a lelkek helyzetét mutatja be, hanem azoknak jogi állapotát is. A keresztség szentségében ördögűzés is történik. Nemcsak, hogy beleoltatunk Jézus Krisztus által a Szentháromság istenes életébe, hanem jogilag le is vagyunk foglalva Jézus Krisztus számára. Ezért aztán az ördög nem nyúlhat a megkeresztelt emberhez, hacsak az később nem adja át magát önszántából az ördögnek, és nem mondja vissza Jézus Krisztus fennhatóságát és jogát a saját lelke fölött. Ha az ember valamilyen módon eladja lelkét az ördögnek, akkor az birtokába veszi fokozatosan, a démoni befolyástól egésszen a megszállottságig. Ez a legnagyobb nyomorúság, amelybe ember kerülhet, és amelyet a Tízparancsolat első parancsolatának megszegésével vonja magára. És a még súlyosabb következmény az, hogy ez a bűn kihat nemcsak az elkövetőre, hanem annak leszármazottjaira is, harmad és negyedíziglen (Kiv 20:5; Szám 14:18)...

(Kiv 20:5) Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok, számon kérem az atyák vétkét gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, ha gyűlölnek engem!

(Szám 14:18) Hosszan tűrő s nagyirgalmú az Úr, megbocsát gonoszságot és vétket, de büntetlenül nem hagy senkit, megbünteted az atyák vétkeit fiaikon, harmadik és negyedik nemzedékükön.

A szabadulás mindig lehetséges az életben, ha a bajban lévő ember irgalomért esedezik, szabadulásért folyamodik és visszakéri az Úr Jézus Krisztus fennhatóságát a saját lelke és élete fölött. De ha a szabadulás meg is történik, a korábbi rossz helyzet összes következménye nem szűnik meg, hanem azoktól tovább szenved bizonyos formában. A megszabadult embernek nagyon kell vigyáznia, hogy lelke megtisztított szobájában mindig meglegyen a Szentlélek kegyelme. Ő az az erős, Aki megkötözte és kidobta az ördögöt onnan (Mk 3:27). De ha annak az embernek, a bűnös és világias élete miatt, a Szentlélek visszahúzódik a lelkéből, akkor az automatikusan visszakerül a sötétség birtokába. Ez egyképpen hasonlít a közlekedő edények elméletéhez. A lélek sohasem mentes a szellemi befolyásoktól. Ha nincs benne a Szentlélek, akkor jönnek a gonosz lelkek és a démonok. És sokan jönnek... Hétszer többen, mint korábban voltak (Mt 12:45)... Ezért aztán a megtérés nagyjából csakis egy egyszeri és emelkedő lelki folyamat lehet. Nemigen szabad visszaesni, mert nem biztos, hogy újból vissza tud az ember emelkedni. És ha valaki, a megtérése után, megtagadja és lábbal tiporja az Úr Jézus megváltó Szent Vérét, akkor annak nincs több bűnbocsánat és megtérés (Zsid 10:26-29). Vigyázzunk, nehogy egy élet lelki küzdeleme után, lelkünk állapota még rosszabbá váljon, mint amilyen először volt. Virrasszunk és imádkozzunk, hogy kisértésbe ne essünk (Mt 26:41)...

(Mt 12:45) Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.

(Mt 26:41) Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.

(Mk 3:27) Senki nem mehet be az erős ember házába és nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erős embert, és akkor majd kirabolja a házát.

(Zsid 10:26-31) Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bűnért, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat. Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Lelkét. Ismerjük jól, azt, aki így szólt: „Enyém a megtorlás, s én megfizetek.” Majd ismét: „Az Úr ítélkezik népe fölött.” Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni.

 

 

Mindig csak virrasszunk és imádkozzunk. Minden nap harcoljunk az Úr Jézus kegyelmének erejével és a Szűzanya segítségével...

 

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kisértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérünk, parancsoljon neki az Isten, te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz lelket, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.

Amikor imádkoztok

(Lk 11:1-4) Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: ,,Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.' Erre azt válaszolta nekik: ,,Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod! Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponta, és bocsásd meg a bűneinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek, és ne vígy minket kísértésbe.'

Kérdés, hogy imádkozunk-e? Mert ha nem, akkor nehéz arról beszélni, hogy: Amikor imádkoztok... Sokan vannak, akik látszólag jó emberek, de valójában a legsúlyosabb bűnben élnek: az önmegelégedés, az önteltség és a gőg bűnében... Ezek az emberek azt állítják, hogy ők becsületesek, jók, ők nem vétettek senkinek, ezért hát nem szorúlnak bűnbocsánatra és kegyelemre. Nekik nincs szükségük az Úr Jézusra, az Egyházra és jól megvannak a saját életükkel. De ez valójában a bűn tagadása... Annak a tagadása, hogy az ember megváltásra szorúl, és nem elég önmagának. Az ilyenekért hiába halt meg az Úr Jézus Krisztus a kereszten, mert ezek nem fogadják el az Ő keresztáldozatának gyümölcseit. Bizony ez egy nagyon komoly probléma, és ha meg nem térnek és nem tartanak bűnbánatot, akkor bűneikben fognak meghalni (Jn 8:24)...

(Jn 8:24) Azért mondtam nektek, hogy meghaltok bűneitekben. Mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok bűneitekben.

(1Ján 1:8-10) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk.

A másik véglet, az ima-malom típusú ember. Az ilyen betáblázza napjait imákkal. Reggel-este misére jár, naponta elmond egy teljes rózsafűzér koroszút, két-három litániát és egyébb betanult imákat. Minden lelki találkozón, lelkigyakorlaton ott van, és állandóan töltekezik... Amikor viszont belépsz a személyes életébe, olyan lelki és viselkedési eltorzulásokkal találod magad szembe, hogy jól meg kell kapaszkodnod a hitedben, hogy meg ne kérdezd: Mire jó a vallásosság?... Az ilyenek vallásossága és imaélete olyan, mint amikor addig tömik beléd a habostortát meg a mézet, amíg el nem betegedsz tőle. Ezeknél, gyakran, a családi kapcsolatokban és az állapotbeli kötelességek elvégzésében is súlyos hiányosságokat láthatunk. Az is előfordul, hogy a beteges vallásosságuk komoly pszihés problémákat okoz a család tagjainak...

A helyes imaélethez meg kell értenünk, hogy mi az ima, és miért kell, illetve hogyan kell imádkoznunk: Az ima az az eszköz, amely által kapcsolatba lépünk Istennel, hogy meghalljuk az Ő hangját és töltekezzünk kegyelmével. Ez olyan, mint egy adó-vevő készülék. A világháború ideje alatt is a földalatti partizánok adó-vevő készülékekkel tartották a kapcsolatot a központtal. A kapcsolatok rövidek voltak, hogy az ellenség ne tudja bemérni az adó-vevő készülék helyét. Az Úr Jézus is arra tanít minket, hogy az imánk legyen bensőséges, rejtett és rövid...

(Mt 6:5-7) Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt hiszik, hogy ha ömlik belőlük a szó, nyomban meghallgatásra találnak!

Nem föltétlenül azért kell imádkozunk, hogy felsoroljuk Istennek minden szükségletünket és bajunkat. Ő jobban tudja mint mi, hogy mire van szükségünk. Ő már akkor tudja, hogy mi kell nekünk, amikor mi még nem is sejtjük. Volt olyan is, hogy alig kezdtem bele a Miatyánkba, és már a második sornál szólt hozzám az Úr. Még meg se szólíthattam Őt, még alig nyitottam ki a számat, de Ő már válaszolt. Még nem is kértem, de Ő már megadta...

Az imaélet attól is függ, hogy kinek milyen hivatása és életállapota van. Van akinek az a hivatása, hogy szüntelenül dicsőítse Istent, imádkozzon az emberekért és van, aki csak erőért imádkozik, hogy tettekkel segíthessen embertársain. A helyes imaélethez tudatosítanom kell, hogy ki vagyok, milyen az életállapotom, mi a hivatásom, mit kell tegyek és melyek a kötelességeim...

Az idők gonoszak (Ef 5:16). Ezért hát ki kell használni az időt, úgy az imára, mint a cselekvésre. Ima nélkül nekirohanni a mindennapoknak startból vereség, viszont imába mélyedve bezárkózni, amikor odakint cselekedni kellene, mulasztás. Az ima olyan kapcsolat az Úrral, mint a mobiltelefoné a térerővel, vagy a villamos eszközé a konektorral. Ha fontos dolgokban sokat kell telefonálni, akkor arra is kell vigyázni, hogy a telefon le ne lemerüljön...

(Ef 5:16) Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak.

Isten szeretet. Ő végtelenül jó és irgalmas. Ha nem imádkoztunk egy ideig, akkor forduljunk vissza minél hamarabb hozzá. Nem fog szemrahányást tenni, mint az öreg szülő a gyermekének, hogy miért nem hívta fel telefonon néhány hétig. Az Úr sosincs távol, hanem csak mi fordulunk el Tőle. Ő minden küzdelmünkben velünk van, bennünk van és "fogja" a kezünket. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy feléje fordítsuk gondolatainkat és szívünket. Ezért munka közben is, útközben is, mondjunk gyakran röpimákat: Jézus, Mária, József!... Uram irgalmazz nekem!...  Jézusom, bízom benned!... Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!... Amikor pedig imádkozunk, bízzunk teljes szívünkkel az Úrban...

Bármilyen bűnben is buktunk el, gyorsan forduljunk az Úrhoz és kérjünk bocsánatot imában vagy szentgyónásban. És legfőképpen vigyázzunk, hogy az imánk soha ne legyen egyfajta üzlet-ima, vagy uzsorás-ima. Ne azért imádkozzunk, hogy valamit megkapjunk az Úrtól cserébe. Ne képzeljük a jó Istent valamiféle kávégépnek vagy bankautomatának, ahová be kell dobni az imát, és azért majd minden kivánságunk teljesül.

Amikor imádkozunk, akár szárnyalunk a kegyelemtől, akár lelki szárazságot érzünk, szítsuk fel mindig a szívünkben szeretetünket az Úr iránt. Gondoljunk mindig arra, hogy milyen édes az Úr és, hogy mennyi jót tett velünk. Ne feledjük el soha, hogy a felhők fölött mindig süt a nap. Az Úr karonfog minket, és a felhők fölé emel, hogy ott, mint két jó barát (Jn 15:15), együtt sétálva ossza meg velünk gondolatait és titkait...

(Jn 15:15) Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.

Az isteni erények felindítása

- Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy.

- Istenem, remélek tebenned, mert mindenkor hű és irgalmas vagy.

- Istenem, mindennél jobban szeretlek téged, mert végtelenül jó és szeretetre méltó vagy.

Uram Jézus, köszönjük, hogy barátaiddá fogadtál minket. Ámen.

Ki az én felebarátom?

(Lk 10:25-37) Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: ,,Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?' Ő ezt válaszolta neki: ,,Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?' Az így felelt: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből [MTörv 6,5]; felebarátodat pedig, mint önmagadat' [Lev 19,18]. Erre ő így szólt: ,,Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.' De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: ,,De ki az én felebarátom?' Jézus akkor így kezdett beszélni: ,,Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan otthagyták és eltávoztak. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment. Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette. Egy szamariainak is arra vitt az útja. Odament, és amikor meglátta, megkönyörült rajta. Odalépett hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ,,Viseld gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.'' ,,Mit gondolsz, e három közül melyik volt felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?' Az így felelt: ,,Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.' Jézus erre azt mondta neki: ,,Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!'

Ki az én felebarátom? Vajon ez manapság csak egy retorikus kérdés? Jelent ez számunkra ma valamit?... 

Érdekes ez a szó a magyar nyelvben: felebarát, fele-barát... Mit is jelent valójában? Félig-meddig barátom? Felemás barátom? Barátom is, meg nem is? Mi az, hogy felebarát?...

Sokszor van, hogy különbözõ népcsoportok között gyűlölet lángol fel. Ember embernek farkasa lesz... Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad, és gyakran még egy nemzeten, országon belül is van, hogy bizonyos népcsoport a többség prédája lesz... 

A '90-es években, a széteső Jugoszlávia esete bizonyítja, hogy ez a veszély ma is aktuális, és mint parázs a hamú alatt, ma is ott lapul. Ebből a szemszögből felvetődik a kérdés, hogy ki a mi felebarátunk? Kit tudunk belefértetni ebbe a fogalomba? Belefér mondjuk a cigány? Vagy a zsidó? Hát az oláh, a tót, vagy az ukrán? Melyik az a "felebarát", amelynek még csak az említése is csavar egyet a gyomrunkon, összeszorítja a torkunkat és az öklünket? Melyik az, amelyiket otthagynánk összeesve a járdán, és átmennénk az út túlsó oldalára?...

Amíg a szívünkben utálat és gyűlölet van bizonyos népcsoportok iránt, amíg ezeket szívesen tudnánk nem létezőknek, amíg ezekkel semmiképpen sem fognánk kezet, addig nem ismerjük a felebaráti szeretetet. Vigyázzunk, hogy senkit meg ne utáljunk, mert annak az embernek is van őrangyala, aki minden nap Isten trónja elé járul. Nehogy bepanaszoljon minket az Úrnál (Mt 18:10). Amíg a szívünkben gyűlölet van, akár egy ember iránt is, addig nincs részünk Isten országából (1Ján 3:15; 1Ján 4:20). Ezért hát tartsunk bűnbánatot, és engesztelődjünk ki szívünkből minden embertársunkkal...

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet sem e kicsik közül. Mert mondom nektek: angyalaik a mennyekben mindig látják Atyám arcát, aki a mennyekben van. 

(1Ján 3:15) Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne.

(1Ján 4:20) Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

Jogos a kérdés, hogy akkor a minden felebarát testvér? Itt a testvér a Krisztusban való lelki tedtvérségre utal, mivel Őbenne a mennyei Atya fogadott gyermekei lettünk. Itt már az Úr Jézus nem felebarátról beszél, hanem barátainak nevez minket...

(Lk 12:4) Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek.

(Jn 15:15) Már nem mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek.

(Jn 15:13) Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért.

(Ef 1:4-5) Mert őbenne választott ki bennünket a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte. Szeretetből eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által – akarata és tetszése szerint – fogadott gyermekeivé legyünk...

A felebaráti szeretetet nem csak az utálat meg a gyűlölet gátolja, hanem az önzés is, a közöny is, meg a gyávaság is... Az a lényeg, hogy én jól legyek, haladjak az életben, aztán aki elesett, ott jó helyen van... Magára vessen ha pipogya, ha elhagyta magát... Miért nem vigyázott jobban magára?... Miért nem gondoskodott jobban?... Miért tartozna ez rám?... Mindenki éljen meg, ahogyan tud... Ilyen az élet... Nagyon sajnálom, de nem tartozik rám... Ott van a Caritas, a hajléktalan szálló, meg az a sok segélyszervezet. Jöjjenek és oldják meg a helyzetet. Azért vannak. Hát nem?...

Egyszer, úgy dél körül, mentem át egy szűk sikátoron. Emberek álltak sorban ott egy kenyérüzlet ablakánál. Egy tagbaszakadt férfi tántorgott felém. Nagyon részegnek tűnt, és félelmet keltett bennem. A sorbanállók hangosan kacagták és gúnyolták: Nna, jól benyalt már az ipse... Amikor odaért hozzám, egyenesen a karjaimba tántorodott, majd visszahőkölve nekiesett a falnak. A hideg is kirázott... De a sikátor végénél felocsúdtam. Akkor jutott el az eszemig, hogy ennek az embernek nem is volt alkoholszaga. Egyből rájöttem, hogy ezzel az emberrel valami baj van. Nem tudtam nyugodni, hanem visszatértem a sikátor túloldalaára, és ott rá is találtam az emberre a vasuti sínektől pár méternyire. Hanyatesve feküdt a földön és kapálózott, mint egy hátára esett cserebogár. Nem volt képes se megfordulni, se felállni, hanemcsak a szemét meresztgette és tátogott. Odaléptem hozzá és megláttam mellette a szatyrát amelyből kiszóródtak a dolgai amint elesett. Köztük láttam valamilyen gyógyszereket és egy zaharinos dobozt is. Rögtön rájöttem, hogy ez az ember cukorbeteg és krízise van. Azonnal telefonáltam a mentőért, és tíz perc múlva el is vitték a korházba. Ekkor nagyon elgondolkodtam... Dél volt, a gyári első műszak vége. Emberek százai jöttek ki a környező gyárak kapuin és haladtak el mellette a síneken át. Mind ránéztek, kikacagták, de oda nem ment volna akár egyvalaki is, hogy felemelje őt...

A bekezdő igerészből láthatjuk, hogy pont azok, akiknek a leginkább kellene ismerni Isten akaratát, a szeretet parancsolatát, az irgalmasságot, azok kerülik ki nagy ívben a szerencsétlenül járt embert. Vajon ma másképpen állnak a dolgok?...

A szamaritánusok abban az időben, Izraelben, olyanok voltak, mint ma nálunk a cigányok. Megvetett emberek voltak és lenézettek a zsidók szemében, olyanok, akikkel nem álltak szóba (Jn 4:9). Ez a szamaritánus talán nem is ismerte a törvényt, mert nem volt a választott nép köréből, de a szíve természetes indulatából, benne volt a szeretet és az irgalmasság. Nem kellett senki se tanítsa, megmondja neki, hogy mit kell tennie. Egyszerűen érezte és megcselekedte... Képzeljük el, hogy minket, nagy templombajárókat, buzgó lelkiségi tagokat, magunkra hagynak bajunkban a közösség tagjai, de aztán jön egy cigány, akit nem látnak szivesen a templomban, a szentmisén, és felkarol, kisegít minket a nyomorúságunkból. Talán ilyen lehetne egy mai irgalmas szamaritánus történet...

Ezért aztán, ha egy ember segítő kezet nyújt felénk, bárkié is legyen az, bármennyire is piszkos, fehér vagy fekete, kérges vagy tetkós, fogjuk meg, mert az a mi felebarátunk keze, és az a segítő lesz majd a mi testvérünk...
 

  

 

Uram Jézus, szégyeljük magunkat, mert bizony nem vagyunk méltók a keresztény névre. Kérünk, adj nekünk bátorságot az irgalmasság cselekedetihez. Ámen.