Légy türelemmel irántam

(Mt 18:21-19:1) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?' Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.' Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.

Az áteredő bűn és a családi örökség miatt, az embereknek születésileg hajlamuk van valamilyen bűnre. A meggyengült emberi természetünkből fakadóan - habár küzdünk ellene - évekig, évtizedekig, vagy akár holtunkig ki vagyunk szolgáltatva a bűn valamilyen formájának. Van, aki hajlamos a lopásra, vagy a harácsolásra; van, aki durva lelkületű; van, aki hajlamos a részegeskedésre, vagy a paráznaságra...  Hasonlóképpen, van, aki hajlamos arra, hogy könnyen megharagudjon és, hogy haragtartó legyen... De van, akinek enyhébb a természete, és ha megharagszik is, hamar megbocsát, nem duzmál és könnyen megbékél. Erre mondják, hogy ez nem érdem, hanem ez neki a természetéből adódóan van így...

Jómagam is ilyen soha meg nem bántódó tipusú voltam. Édesanyám is ilyen volt. Mindig azt gondoltam, hogy nálam olyan, hogy harag, haragtartás, nem létezik. Ez így is volt, egésszen addig, amig az egyszerű, gyarló, világi emberek között forgolódtam. Ha úgy adódott, egyszerűen lehülyéztem az illetőt, egyet legyintettem, és a dolog el volt intézve. A probléma akkor kezdődött, amikor már megtértem, és a keresztény közösség belső életével kerültem kapcsolatba. Ott valami mennyországra számítottam, de amikor azt tapasztaltam, hogy az az ember, aki leginkább ismeri és hirdeti az igazságot, az ver át, az csal meg és az semmiz ki, akkor beengedtem szívembe a haragot. Ez olyan volt, mint amikor egy svábbogár besurran a fehér hálószobába. Ott aztán elszaporodik és megkeseríti, nyugtalanná teszi az ott alvók életét...

A harag, a megbántódás, olyan repedést okoz az ember szívén, lelkén, ami nagyon fájdalmas. Ez a fájdalom a továbbiakban olyan lelki gyengeségként nyilvánul meg, amely döntően tudja befolyásolni a megbántott ember érzéseit, kapcsolatait, döntéseit és cselekedeteit. Ha ez a folyamat nem áll le, nem gyógyul meg, akkor annyira elmérgesedhet, hogy végül tragikus kimenetelhez vezethet. Egy egyszerű, mindennapi megbántódás, akár emberöléshez is vezethet, ha nem uralkodik az ember érzésein és cselekedetein. A harag gerjedésén, kezdettől és keletkezésétől fogva, az ördög mindvégig hatékonyan dolgozik, hogy az embert romlásba döntse. Ha lehetséges, bemagyarázza az ember szívébe a haragot, fokozza azt, mert neki az tetszik ha békétlenség van, és ha az embert helyrehozhatatlan, tragikus cselekedetekre veheti rá...

A hívő ember ebből a példabeszédből is, de a Miatyánkból is tudja, hogy mindenkinek meg kell bocsátani, mert különben számára sincs bűnbocsánat. Csak a teljesen elvetemült emberek tagadják, hogy meg kellene bocsátani. De ennek ellenére, nagyon sok embernek nehezen megy a megbocsátás. Ha megbocsátásról van szó, akkor leginkább a szájukkal bocsátanak meg, de a szívükben ott marad a sértődöttség. Azt mondják magukban: Megbocsátok, megbocsátok, de nem felejtek...

A megbocsátás nem érzelem kérdése, hanem egy személyes döntés. Döntenünk kell erős elhatározással, hogy megbocsátunk az ellenünk vétőnek. És megtegyük ezt a lépést formailag, de mégis, egy idő után arra ébredünk, hogy ugyanott vagyunk ahol voltunk. Ugyanúgy fáj a szívünk, a lelkünk, ugyanúgy haragszunk arra a személyre, és esetleg úgyanúgy szapuljuk a másik embert, mint korábban...

A haragnak és a megbocsátásank van egy benső, lelki mechanizmusa. Tudatosítanunk kell, hogy ha lekünk van, akkor az érinthető, és ha érinthető, akkor sebezhető is. És ha már megsebződik, akkor annak fájnia is kell, de ha meggyógyul, akkor heg is marad rajta... Tekintsünk a saját lelkünkre kivülről, és kezeljük úgy, mintha egy idegené lenne. Ismerjük meg sebeinket, tartsuk számon azokat és gondozzuk. A lelki sebeket csakis az Úr tudja meggyógyítani... Ezért van szükség a lelkigondozásra... De minden lelkigondozás ellenére megtörténhet, hogy a fájdalom nem tűnik el egyhamar...

Ha megbocsátottunk, és mégis, akár egy életen át fáj az a seb, akkor egy életen át kell folyamatosan megbocsátanunk. A megbocsátás nem maradhat csupán lelki síkon, hanem annak meg kell nyilvánulnia az életben is. Ez leginkább egy kimodott fohász által nyilvánulhat meg: 

Uram! Bocsáss meg testvéremnek, aki megkeserítette életemet, megfosztott az örömtől és megsebezte a szívemet. Áldd meg és vezesd el őt a Te országodba. Habár ma még cselekedetei miatt el vagyunk választva egymástól, add, hogy egykor együtt játszodhassunk a mennyek országában. 

A megbocsátás egy életre szóló kihívás. Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek? Hétszer? Bizony, hetvenhétszer (Mt 18:21-22), vagyis mindig. Meg kell bocsátanunk, akár bocsánatot kér, akár nem... Miért? Mert a megbocsájtás a mi érdekünk is...

(Mt 28:21-22) Akkor odalépett hozzá Péter, és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.

Ha nem bocsátunk meg, akkor annak a következménye lelki betegség lesz (depresszió, nyugtalanság, demencia), amelyet hamarosan követhet testi betegség is. A harag és a meg nem bocsájtás szorongást, félelmet és belső feszültséget okoz, amely aztán kihat valamelyik testrészünkre. A harag lehet oka sok agyvérzésnek, gyomorbajnak, idegbajnak, stb. Ezek már önmagukban büntetései a haragtartásnak, de a legnagyobb büntetés a bűnök bocsánatának elvesztése és az ítélet, amely lelki tömlöcbe juttathat, vagyis a tisztítótűzbe.

(Mt 5:25) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek.

Törekedjünk hát minden nap megbocsátani és imádkozni azokért az emberekért, akikkel ütközéseink, koccanásaink voltak. Legyünk türelemmel egymás iránt, mert nem tudhatjuk mikor jön el az a nap, amikor eltünnek azok az átléphetetlennek tűnő, bántó akadályok, amelyek köztünk állnak...

Uram Jézus, add meg nekem az alázat kegyelmét, amely sosem enged komolyan megharagudni, és az igazi szeretetet, amely mindig kész megbocsátani. Ámen.