Elég neked az én kegyelmem

(2Kor 12:7-10) De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében." Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Életünkben sok kezdetet van... Tipegünk az óvodába, topogunk az iskolába, majd az egyetemre, vagy a munkahelyre, az egyházi szolgálatba, vagy esetleg a politikai életbe... A pályát kezdő gyerek, vagy fiatalember, eleinte félszeg. Félénken, gyormorideggel közelít az intézményhez, az osztályhoz, a közösséghez, a hivatalhoz, vagy a szolgálatához. Az első lépések bizonytalanok, az első megszólalások remegő, halk szavúak. De ahogy az idő telik, az ember egyre inkább bennfentes lesz, lassan megbátrodik, és kezd otthonosan mozogni, beszélni és megnyilvánulni...

Isten kegyelme

Isten kegyelme az Isten életében való részesedés, az a "szent vízforrás” (Jn 4:14; Ez 47:1), az a "drága kenet" (1Ján 2:27; Zak 4:12), amely a kegyelem kifogyhatatlan forrásából (Jn 1:16) áramlik belénk: a szívünkbe, lelkünkbe és testünkbe...

(Ez 47:1) Ezután visszavitt engem a ház kapujához, és íme, víz fakadt a ház küszöbe alatt a keleti oldalon...

(Zak 4:12) És másodszor is mondtam neki: »Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?«

(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Jn 4:14) ...de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

(1Ján 2:27) A tőle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket, hiszen kenete megtanít benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

Isten kegyelemének több formája van. Nem is tudatosítjuk, hogy mi mindent kaptunk kegyelemből, és gyakran teljesen természetesnek vesszük, hogy azokból az ajándékokból részesültünk: 

- Kegyelem az, hogy családba születhettünk, hogy tehetséges szüleink voltak, hogy sokmindenre megtanítottak bennünket. 

- Kegyelem az, hogy van egészségünk és erőnk, hogy a különböző képességeink kibontakozhatnak. 

- Kegyelem az, hogy részesülünk a Szentlélekben, az Ő ajándékaiban és adományaiban. 

- Kegyelem az, hogy tanulhattunk, és egy szakmában elmélyedhetünk. 

- Kegyelem az, hogy kiművelhetjük adottságainkat, hogy érett személyiségünk alakulhat ki. 

- Kegyelem az, hogy jó élettársra leltünk és családunk lehet. 

- Kegyelem az, hogy a Szentlélek megvilágosít természetfeletti világossággal, hogy megérthetjük az összefüggéseket a teremtett világban. 

- Kegyelem az, hogy erős hitet kapunk, hogy szolgálhatunk a közösségben. Stb, stb... 

Isten kegyelme által vagyunk, amik vagyunk, és semmink sincs, amit nem Istentől kaptunk volna...

(Ef 2:8-9) Kegyelembõl részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

(1Kor 4:7) Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

Mindezek ellenére, az Isten kegyelme átlal formált, alakított, felszerelt és feldíszített ember, a Sátán tévedésébe tud esni. Hamar elkezdhet önmagában tetszelegni, és elbízakodottá tud válni...

A lelki nárcizmus

A nárcizmus egy olyan lelki, személyiségi eltorzulás, amelyben az ember csak önmagára van tekintettel... A lelki nárcizmus-al, a nárcizmusnak, a lelki életben és a hitéletben megnyilvánuló formájára utalok...

A nárcizmus lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg.

Az Isten kegyelme által szolgáló ember beleszerethet saját lelki képességeibe, állapotába, adományaiba, s azt mindenek fölé helyezheti. Isten széppé formálja őt, tulajdonságokkal ékesíti, és adományokkal szereli fel, hogy hatékonyan szolgálhasson a közösség felé...  De a nagy adományokkal rendelkező ember könnyen beleeshet az önteltség és a kevélység bűnébe. Ez az állapot Lucifer önteltségére emlékeztet, aki annyira eltelt saját tündöklésével, hogy Isten fölé helyezte magát. A sátáni sors veszélye mindig ott lappang az Isten kegyelme által szolgáló ember életében. Ezért kell Isten szolgájának megpróbáltnak lennie, hogy meg tudjon maradni az alázatban...

(Jób 36:21) Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod.

(1Tim 3:6) Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és a sátán sorsára jusson.

A lelki tövis

Nyilvánvaló, hogy Szent Pál az ő testében kellemetlenkedő tövist nem valami tüskebokorban szerezte. Ez a tövis lelki eredetű volt, és egy lelki sebzettségre, gyengeségre és fájdalomra utalt. Szent Pál nem nyilvánította ki konkrétan, hogy mi volt az a tövis, de annyit elárult, hogy ezáltal a sátán folyamatosan bántalmazta őt és megalázta... Ugyanakkor, Szent Pál azt is tudatosította, hogy ezt az állapotot Isten, az Ő végtelen bölcsességében, megengedte a gonosznak. Ez javára vált neki, mert így nem bízhatta el magát az Úr nagy adományaival és a kinyilatkoztatásban való részesedésben...

(2Kor 12:7) De hogy a kinyilatkoztatások nagyszerűsége önhitté ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy szüntelen zaklasson s el ne bízzam magamat. 

A lelki tövis sokféle formában jelenhet meg: Lehet egy nagyon erős és megalázó kísértés, amely édes-keserű, és iszonyatos vágyakkal, indulatokkal tölti el az ember szívét. Ugyanakkor, okozhat nagy rettegést is, a végleges elbukás veszélyének rémséges perspektívája által. De lehet egy lelki tulajdonság, képesség ideiglenes elvesztése, amely miatt szégyenteljesen meztelennek érezi magát az ember, vagy lehet egy nehéz lelki állapot, amelyben az hívő elmagányosodik, amelyben mindenki elhagyja és teljesen magára marad...

A lelki tövis mindig valamiféle megpróbáltatás, amely lelki szárazsággal, meztelenséggel, kiábrándulással, önbizalom elvesztésével, magányossággal és keserűséggel jár. Célja, hogy az ember összetörjön, és elfogadja szívében, hogy magától semmit sem tehet, hogy mindent csakis az Úrban cselekedhet meg...

(Jn 15:5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

Ez a fajta "mozsárban való összezúzás", lelki összetörés, arra való, hogy a szolga alkalmassá váljon Isten akaratának feltétel nélküli teljesítésére. Az ember lassan rájön a maga tehetetlenségére, gyengeségére, és ténylegesen, őszintén elfogadja azt az igazságot, hogy csak Isten kegyelme által lehet az, aki lett... Az ember így megérti, hogy elég neki az Úr mindennapi kegyelme...

Uram Jézus, köszönöm, hogy megóvsz engem önmagamtól, a kevélységemtől és az önteltségemtől. Köszönöm, hogy összetöröd a lelkem, és minden napom azzal kezdődik, hogy: „Uram segíts!”. Hiszem, hogy a Te kegyelemed megsegít engem életem minden napján. Ámen.

Állítsátok helyre az igazságot

(Ám 5:14-15.21-24) A jót keressétek, ne a rosszat, és akkor éltek; és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, úgy, amint mondtátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, állítsátok helyre az igazságot a kapuban; talán megkönyörül az Úr, a Seregek Istene József maradványain. ,,Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem. Ha egészen elégő áldozatokat mutattok be nekem: ajándékaitokat el nem fogadom; kövér békeáldozataitokra nem tekintek. Vidd el előlem énekeid zaját, hárfád zenéjét meg nem hallgatom. Törjön elő inkább a jog, úgy, mint a víz, és az igazság, mint a sebes patak.

Mi emberek gyakran tévedünk, és sokszor követünk el bűnöket... Habár manapság nem illik kollektív bűnösséget emlegetni, de bizonyos értelemben, a közösségek is lehetnek bűnösök... Nem az a baj, hogy megesnek a bűnök, hanem az, ha nincs belátás, és az ember meg a közösség tagadja tévedését. Az embernek az lenne a dolga, hogy belássa tévedését, és helyreállítsa az igazságot, úgy a saját életében, mint a közösség, vagy a nemzet életében. Mivel minden igazságtalanság bűn (1Ján 5:17), ezért a múltban elkövetett igazságtalaságok tagadása és helyre nem állítása, kétszeresen bűn...

(1Ján 5:17) Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal.

Az Istentől elszakadt szeretet

Gyakori, hogy egyes emberek szeretetről beszélnek, és egymás iránt egyfajta szeretetet is tanúsítanak anélkül, hogy ezt a szeretetet az igazsághoz szabnák. Aztán, amikor az igazságtalanságaik miatt konfliktusok alakulnak ki, társakat keresnek, akikkel összebújhatnak, hogy egymást támogassák. Illik rájuk a mondás: Madarat tolláról és embert barátjáról... 

Az ilyenek mindig összegyűlnek a hasonszőrűekkel, egymást támogatják, és létrehoznak egyfajta "banda-szeretetet". Aki megfelel igazságtalanságuk elvének és mércéjének, az a banda tagja és részesül a banda-szeretetben, aki pedig nem, azt kirekesztik. Ez a banda-szeretet egy kirekesztő, hamis szeretet, egy Istentől elszakadt szeretet... Mivel az Istentől elszakadt szeretet nem táplálkozik Isten szeretetéből (1Ján 4:7-8), nincs megvilágítva Isten igazsága által (Jn 8:12, 14:6), ezért csakis egy hamis, torz és beteges szeretet lehet. Az ilyen bűnös szeretet mindig bűnre kötelez, és az ott lappangó, kimondott vagy kimondatlan banda-eskű, vagy banda-tagság, lelki megkötözöttséget eredményez...

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(1Ján 4:7-8) Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten szeretet.

Az igazságtalanság többszintű hatása

Az igazságtalanság mindig az ember szívéből indul útjára (Péld 4:23; Mt 15:19), s aztán eljut a közösség és társadalom különböző szintjeire. Ugyanakkor, a közösség és a társadalom különböző szintjeire eljutott igazságtalanság, megfertőzi az emberek lelkét, és megosztja őket. Ennek nyomán, újabb egyéni, személyes igazságtalaságok és bűnök keletkeznek. Az igazságtalanságok körforgásának íve annál tágabb lesz, és annál több embert érint, minél magasabban áll az igazságtalanságot elkövető ember a társadalom, vagy az egyház ranglétráján (Iz 28:7-8, Lk 11:44)...

(Iz 28:7-8) Még ezek is tántorognak a bortól, és szédelegnek a mámorító italtól. A papok és a próféták támolyognak az italtól, a bor áldozataként; az erős ital elkábítja őket. Inognak, amikor látomást látnak, és bizonytalanok, ha ítéletet kell hozni. Igen, minden asztal tele van okádékkal, egy csöpp hely sem marad tőlük tisztán.

(Péld 4:23) Nagy gonddal óvd a szívedet, mert ebből fakad az élet!

(Mt 15:19) Mert a szívből származnak a rossz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, erkölcstelenségek, lopások, hamis tanúskodás, káromkodások.

(Lk 11:44) Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.

Ha egy magas rangú egyházi vagy világi vezető úgy védi közösségét, nemzetét, hogy egy kisebbséget kirekesztő törvényt szorgalmaz, azzal még nem felelős közvetlenül a népirtásért, de igazságtalan eszméi eljutnak a közösség és a társadalom különböző szintjeire, és onnan visszaívelnek más emberek által a társadalomba. Azok viszont már nemcsak az ő téves eszméit fogják megvalósítani, hanem hozzáteszik a saját igazságtalaságaikat, amelyek aztán végül pályaudvarokra, vagonokba, vagy kivégző osztagok elé juttatnak sokakat. Az ilyen magas rangú embereknek mindig lesznek banda-szeretettel lelkesedő hűséges hívei, és ezért aztán az ő személye mindig meg fogja osztani a társadalmat...

Ha egy tehetséges, nagyhatású író, egyeseknek szeretetet, másoknak meg gyűlöletet ír, azzal még nem felelős közvetlenül a társadalomban elszabadult gyűlölet hullámért, de igazságtalan írásai eljutnak a társadalom különböző szintjeire, és onnan, hatásukkal, visszaívelnek az emberek által a társadalomba. Az olvasók is hozzáteszik a maguk igazságtalanságait, és ezek által, a maga fajtájúakat szeretni fogják, és a más fajtájúakat gyűlölni. Később, amikor az indulatoktól elragadott tömegek megrohanják a szomszéd települést, telve bosszúvággyal, akkor már senki se gondol arra, hogy ki ültette el az emberek szívébe a gyűlöletet. Ennek az írónak is mindig lesznek banda-szeretettel lelkesedő hűséges hívei, és az ő személye is mindig meg fogja osztani a társadalmat...

Ha egy vitatott személyiség megosztja az embereket és a társadalmat, azért nem érdemes vitatkozni... Megosztó hatásuk a bizonyíték, hogy nem voltak jó emberek, nem voltak szentek, és nem éltek Isten akarata szerint. Az Isten akarata szerint élő szent emberre jellemző, hogy nem osztja meg az embereket, hanem mindenkinek befogja a száját, mert az élete feddhetetlen (Jak 1:4, 2Pét 3:14)...

(Jak 1:4) Az állhatatosságnak meg tökéletességre kell vezetnie, hogy tökéletesek és feddhetetlenek legyetek, és semmilyen tekintetben ne essetek kifogás alá.

(2Pt 3:14) Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket.

Állítsuk helyre az igazságot

Az előljáró vétkezik alattvalója, szolgatársa, vagy híve ellen... Lerombolja annak a tisztességét, becsületét és hitelét az egész közösség előtt, igazságtalanságokkal és rágalmakkal. Később belátja tévedését, de nem tesz semmit azért, hogy helyreállítsa a másik ember becsületét és tisztességét. Azt gondolja, hogy elegendő, ha másnaptól mosolyogva köszön neki. Hát ez nem elegendő... Állítsa helyre az igazságot. Kövesse meg négyszemközt, és méginkább nyilvánosan, a közösség előtt, és rehabilitálja őt... Állítsa vissza annak az embernek tisztességét...

A közösségvezető vétkezik egy közösségi tag ellen... Összetöri a másik ember közösségi tevékenységét, érzelmeit és lelkét. Később érzi, hogy tévedett, de nem tesz semmit... Azt gondolja, hogy a másik embernek kötelessége megbocsátani neki, és közösségbe járni. A másik ember viszont lesérült, és többé már nem bír közösségbe járni. A lelke évekig darabokban hever, és ki tudja meggyógyuk-e valaha... Hát nem elegendő... A közösségvezető állítsa helyre az igazságot. Kérjen bocsánatot, sőt kedveskedjen a sértettnek megtisztelő közösségi feladatokkal, megbízatásokkal, hogy kimutassa iránta a megváltozott hozzáállását...

(Lk 17:3-4) Vigyázzatok magatokra. Ha vét ellened testvéred, fedd meg. De ha megbánja, bocsáss meg neki. Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.”

A cégvezető túlóráztatja munkásait, de nem fizeti ki a túlórákat, nem engedi őket szabadságra, alacsony bért fizet, és annak is egy részét csak kézbe, nem hivatalosan. Aztán karácsonykor kiszúrja az ember szemét egy kis ajándékkal, vagy bónusszal. Panaszkodik a nagy adók miatt, de minden évben új ingatlant vásarol, és kétszer is eljár üdülni egzótikus helyekre... Hát nem elegendő... Állítsa helyre az igazságot. Tartsa be a törvényeket. Fizessen tisztességes bért az alkalmazottjainak, fizesse ki a járulékokat, fizesse ki a túlórákat, és adja meg az embernek a törvényes pihenési szabadságot...

(Iz 58:3) „Miért böjtölünk, ha nem látod meg,és miért sanyargatjuk magunkat,ha nem veszed észre?” De lám, még a böjtöléstek napján is csak a hasznot keresitek, és sanyargatjátok munkásaitokat.

Hasonlóképpen a politikusok is... De erről már nem is érdemes szólni... Ugyan már... "Jöhet valami jó Názáretből?", azaz, kifordítva a mondást: Jöhet valami jó a politikusoktól?...

(Jn 1:46) „Jöhet valami jó Názáretből?” – kérdezte Natánael.

A múlt század fergeteges eseményei közt sok tehetséges ember tévelyedett el, és jutott az élete zsákutcába. Ezek olyan vitatott személyiségek, akiket egyesek bűnösöknek kiáltanak ki, mások meg apostolokká magasztalnak..És ennek sosincs vége... Állítsák helyre az igazságot. Nem lehet a bűnt magasztalni, és nem lehet az érdemeket elvitatni... 

A társadalom és az egyház legnagyobb problémája a fel nem dolgozott múlt. Az embereknek nem volt lehetőségük megtalálni a válaszokat a múlt század nehéz kérdéseire. És arra aztán végképp nem volt lehetőségük, hogy feldolgozzák és elfogadják a kudarcokat. Szükség van a történészek, az egyházak és a civil társadalom képviselőinek tisztességes és őszinte munkájára, hogy helyreállítsák az igazságot. Amíg ez nem történik meg, addig az egyik ember szobrot emel, a másik meg ledönti. Az egyik ember ünnepel, a másik meg tüntet. Gyűlöli az egyik ember a másik ünnepét, amint az igében is áll...

(Ám 5:21) Gyűlölöm és elvetem ünnepeiteket, ünnepségeitek nem tetszenek nekem.

És vajon miért gyűlöli? Mert helyre kellene állítani az igazságot. És a legnagyobb baj az, hogy az igazságtalanságok többrétegű hatása által, a be nem látott, múltbeli bűnök, ismét visszagyűrűznek a társadalomba, és nagy valószínűséggel a történelem megismétli önmagát. És már ismétlődik is...

Uram Jézus, szabadíts meg minket az elfogultságtól, a rögeszméktől és a szélsőséges gondolkodástól. Add bölcsességedet, hogy mindig felismerjük az igazságot és az igaz szeretetet. Ámen.

Egyenlőség legyen

(2Kor 8:7.9.13-15) Ezért, mint ahogy mindenben kitűntök: hitben, szóban, ismeretben, minden buzgóságban és a tőlünk kapott szeretetben, úgy tűnjetek ki ebben a jótékonyságban is. Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelmét, hogy értetek szegénnyé lett, bár gazdag volt, hogy az ő szegénysége által ti gazdagok legyetek. Nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük legyen, nektek pedig nyomorúságtok, hanem az egyenlőség szerint: most a ti bőségetek pótolja azoknak szűkölködését, hogy az ő bőségük is pótolja majd a ti szűkölködéseteket; hogy egyenlőség legyen, ahogy írva van: ,,Aki sokat gyűjtött, nem bővelkedett, és aki keveset, nem szűkölködött' [Kiv 16:18].

A mi generációnk, akik a kommunizmusban voltunk diákok, sokat hallottunk az iskolában az egyenlőségről. Habár mindig éreztük, hogy nem vagyunk egyenlők, mégis jó volt azt hallani, hogy gyengeségünk ellenére, elméletileg jogunk van egyenlők lenni a többiekkel. Ez akkor egy kényelmes illuzió volt, amelyben jó volt ringatni magunkat... 

Később aztán eljött a demokrácia, a kapitalizmus és szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy egyáltalán nincs egyenlőség, és megláttuk illuzióink összeomlását. Hamar megtapasztaltuk, hogy nem vagyunk egyenlők sem a képességekben, sem az anyagiakban, sem pedig az oktatási, vagy az egészségűgyi renszerben való részesedésben. Aztán a legszomorúbb az volt, amikor azt is megláttuk, hogy a törvény előtt sem vagyunk egyenlők.

Tagadhatatlan, hogy a kommunizmus legvonzóbb ideálja az egyelőség eszméje volt. Csak az a probléma, hogy ezt Isten nélkül akarták megvalósítani, és persze igazságtalan eszközökkel. Ennek aztán államosítások és kollektivizálások lettek a következményei. Így aztán rengeteg ember életét, munkáját rombolták le és tették tönkre. 

De hogyan történhettek meg a bolsevizmus és a kommunizus szörnyűségei? Igaz, hogy a kommunizmus tévedéseinek forrását az okkult, sátáni erőknél kell keresni, amelyek Isten és az Egyház ellen támadnak, de ugyanakkor, az is igaz, hogy az egyházak is adtak okot e sátáni tévedések kibontakozására és elterjedésére:

- A Francia forradalom előtt, a rendi gyűlés tárgyalásainak kudarcba fuladása és a lázadások kitörése a nemesi és az egyházi rendek hajthatatlanságának volt köszönhető, amellyel mindenáron ragaszkodtak előjogaikhoz és birtokaikhoz. Nem volt egyenlőség… 

- Az 1917-es Nagy októberi szocialista forradalom is azért jöhetett létre, mert a cári hatalom, meg az orosz ortodox egyház, képtelenek voltak a nép életszükségleteire megfelelő választ adni, és az emberek nyomorogtak. Nem volt egyenlőség… 

Hát ha nem volt egyenlőség, akkor jött a gonosz és adott az embereknek egyenlőséget. Vegyétek el azt, ami a királyé és az egyházé! Ekkor a királyt, máshol meg a cárt megölték, és az egyház vagyonát elkobozták... Az emberekre pedig jöttek más zsarnokok, nyomorgatók, sokkal kegyetlenebbek, mint amilyenek a cárok, a királyok, vagy az egyház fő előljárói voltak.

Visszatekintve a múltra, érthető, hogy a történelmi egyházak miért ellenzik a kommunista, szocialista eszméket és az eféle politikai erőket. De valahogyan mégsem érthető, hogy az egyházak ma is mindig a jobboldali kapitalista eszméket és ilyen politikai erőket támogatják. A jobboldali kapitalista rendszert tartják a lehető legideálisabb szociális és gazdasági rendszernek, holott ez a rendszer csakis a gazdasági és szociális egyenlőtlenségek növekedéséhez, a gazdagok és a szegények közötti olló szétnyílásához vezethet. Tehát semmiképpen sem vezet az egyenlőség felé… Ez egy olyannyira hivatalosan vállalt nézet, hogy a vatikáni bank (IOR) csúfosan leváltott elnöke, aki egy enciklika megírásában is közreműködött, a gazdag üzletemberek életét majdnemhogy életszentségnek minősítette.

A paradox helyzet az, hogy míg leginkább a baloldali politikai erők, a szociáldemokraták ígérnek egyfajta egyenlőséget, egyfajta igazságosabb vagyonelosztást, a diferenciált adózások által és a szociális segélyezések által, addig az egyházak a jobboldalt támogatják, akik az egykulcsos adóval és a szociális rendszerek leépítésével kettészakítják a társadalmat dúsgadagokra és szegényekre.

Az egyház szociális tanításának fényében is abszurdum azt gondolnunk, hogy valami nagyot tehetünk a társadalom megváltoztatása érdekében, hogy egy egyenlőbb és igazságosabb társadalom legyen. Az Úr Jézus világosan megmutatja korlátanikat...

 
(Jn 15:5) Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

Semmit sem tehetünk magunktól. Tehát ha valami maradandót teszünk életünkben, azt mindig az Úr Jézus cselekszi általunk... De tudunk tenni kis dolgokat, és tudunk tenni azért, hogy ne áruljuk el a szegényeket. A Don Bosco (1988) filmben, Don Bosco édesanyja azt mondta a fiának, amikor a szemináriumba készült: Fiam, ha gazdag leszel, nem lépem át a küszöbödet.

Egyenlőség a tisztelet megadásban

Mennyire sajnálatos, amikor egy krisztuskövető, a társadalmat kifosztó és szegényeket nyúzó gazdagoknak kedvez, és mindig csak kivételez velük. Ezzel nemcsak a szegény embert árulja el, hanem magát a szegény emberben rejtőzködő Jézus Krisztust is...

(Jak 2.2-7) Ha közösségetekbe belép egy férfi pompás öltözékben, aranygyûrûvel az ujján, és belép egy szegény is elnyûtt ruhában, figyelmetek a pompás öltözékû felé fordul, és így szóltok hozzá: „Foglalj itt kényelmesen helyet.” A szegénynek meg azt mondjátok: „Állj oda oldalra!” Vagy: „Ülj ide zsámolyomhoz!” Nem volt részrehajló ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek?Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát az Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak ígért, akik õt szeretik? Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé? Hát nem õk gyalázzák meg azt a fönséges nevet, amely le van híva rátok?

Egyenlőség a kenyértörés közösségében

Nagy baj az, ha a kenyértörés közösségében, vagyis a szentmisén, az emberek megszégyenülve érzik magukat egyesek fényűzésének láttán. Főleg ma, amikor legtöbb helyen a monarchia már a múlté, egyesek "valakik" akarnak lenni a templomban. És teszik ezt az egyházi asszisztenciával. Ez bizoy egy igencsak sajnálatos dolog... A szegények ilyenkor lesérülnek lelkileg és visszahúzódnak. A templom is csak a gazdagokké - gondolják magukban - és ezzel igazolják Tamási Áron Rendes feltámadás című novelláját...

(1Kor 11:22) Nincs otthonotok evésre-ivásra? Vagy megvetitek Isten egyházát, és megszégyenítitek a szegényeket? Mit mondjak nektek? Dicsérjelek? Ezért nem dicsérlek benneteket.

Egyenlőség a megbecsülésben

A gazdag szegényebbé legyen, hogy a szegényt is felemelje. Ezáltal a szegény is, meg a gazdag is, egyenlő módon részesül a megbecsülésben a krisztusi közösségben... 

A szegények elhanyagolása, meg nem becsülése és kiszorítása hitelteleníti el leginkább az egyházat. A YouTube-on sok olyan interjú látható, amelyben a nyomorult, szegény, ortodox embereket kérdezik a templomba járásról:

- Ó, templomba járni? Az nagyon drága... – mondják őszintén, és felsorolják a plébániai szolgáltatások tarifáit. Ők bizony nem rendelkeznek ennyi pénzzel. Örvendenek ha jut a mindennapi kenyérre, na meg a temetésre, mert hát meghalni ugyebár muszáj...

(2Kor 8:9) Hiszen ismeritek Urunk, Jézus Krisztus jótékonyságát. Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok.

(Gal 2:10) Csak legyen gondunk a szegényekre, ennek viszont igyekeztem is eleget tenni.

Ha az Úr Jézus, Isten létére, azonosult a legkisebbekkel, akkor mi is mérjük magunkat a szegényekhez, a kicsinyekhez és az egyszerűekhez, ne pedig a gazdagokhoz és a nagyokhoz... Keressük a szegények és a kicsinyek társaságát, annélkül, hogy megvetnénk, vagy megutálnánk a gazdagokat és a nagyokat. Szeressünk mindenkit, akár szegény, akár gazdag, de legyünk mindig az alázatosok és a szegények pártján (Zsolt 82:1-4, Mk 14:7, Róm 12:16)...

(Zsolt 82:1-4) Áll az Isten az istenek gyülekezetében, és ítélkezik az isteneken: „Meddig ítéltek még hamisan, és meddig vagytok tekintettel a gonoszok személyére? Szolgáltassatok igazságot a szűkölködőnek és az árvának, juttassátok jogához a nyomorultat és a szegényt! Szabadítsátok meg a szegényt, és a szűkölködőt mentsétek ki a gonoszok kezéből!”

(Mk 14:7) Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót tehettek velük; de én nem leszek mindig veletek.

(Róm 12:16) Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.

Uram Jézus, tudom, hogy nem mindenki, aki azt mondja "Uram, Uram" jut be a mennyek országába. Kérlek tégy méltóvá Szent Nevedhez. Ámen.

A második

(Mt 22:34-40) Mikor a farizeusok meghallották, hogy a szaddúceusokat elnémította, összegyűltek egy csoportba, és az egyikük, egy törvénytudó, hogy próbára tegye, megkérdezte tőle: ,,Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?' Ő azt felelte neki: ,,Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből'' [MTörv 6,5]. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat'' [Lev 19,18]. Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.'

A tudós emberek hajlamosak az élet dolgait tételekbe osztályozni és rangsorolni. Azonban a tételekbe foglalt dolgok működnek maguktól is, a tudós emberek véleményétől függetlenül, és ez a nagybetüs ÉLET. A tudósok farizeusok tételes kérdésére az Úr Jézus tételekben válaszolt, de a tanítványoknak azt mondta, hogy Ő életet ad nekik és bőségben adja...

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Az ember istenképe

Isten olyannak alkotta a világot, hogy az ember embertől szülessen, vagyis a szüleitől. A Teremtő, kezdetben, csak egyedül teremtette meg az első emberpárt. Aztán megáldotta őket, hogy szaporodjanak és sokasodjanak. Így, a továbbiakban, már bevonta, és ma is bevonja teremtését a tobábbteremtés munkájába. Ezáltal az ember Isten munkatársa lesz, és minden ember születésekor megoszlik úgy a szeretet, mint az öröm...

(Ter 1:28) Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: „Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok azt uralmatok alá, és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és minden állaton, amely mozog a földön!”

Isten azt akarja, hogy az ember az Ő társa legyen a teremtő és üdvözítő művében és, hogy ez a közös munka áldás és öröm legyen az ember számára. Ezért a család és a munka áldás és öröm kellene legyen az ember számára, de sajnos ez gyakran nem így van... Gyakran az embernek a család és a munka csak a szenvedés, a kínlódás és a gyötrelem helye. De minden bűn ellenére, Isten mindig azt akarja, hogy egy folytonos szeretetközösség legyen Isten és az ember, ember és az ember között...

A gyermek már a fogantatásától fogva érzi és felfogja környezetét. Érzi a szüleit és a feléje áradó szeretetet. A gyermek lelkében, tudatalatti érzéseiben, már nagyon korán kialakul az ősbizalom és az istenkép, amit a szüleitől kap. A gyermeknek nem kell magyarázni, hogy kihez tartozik, hogy ki az ő anyja és ki az ő apja. Tudja, érzi azt, és hozzájuk ragaszkodik... Feltekint rájuk, és tudatán kívül, úgy néz fel rájuk, mintha Istenre tekintene. Ezért nagyon fontos, hogy a szülő helyesen szeresse gyermekét, és ne törje össze gyermekében az ősbizalmat, meg az istenképet.

A szülő, a tanító, a hitoktató, a pap, mind hozzájárulnak a gyermek istenképének kialakulásához. Ezek közül azok a legfontosabbak, akik leginkább képviselik a legfelső tekintélyt, vagyis az Istent, a gyerek szemében. Ez lehet a szülő, lehet a pap, vagy lehet egy nagyobb befolyású világi hívő is. Ezeknek a viselkedése nagy szerepet fog játszani később a felnőtt emberben kialakult istenkép milyenségében...

A pap, ha akarja, ha nem, ha tudatosítja, ha nem, valóságosan képviseli Istent az emberek előtt, mint Alter Christus. Ez olyannyira konkrét, hogy ha botrányos viselkedésével meggyűlölteti magát, akkor azzal Istent és az Egyházat gyűlölteti meg. Ha egy ember kiábrándul a papból, akkor bármennyire is kontrolálja magát, ellenérzéssel tekint a plébánia felé, a templom felé és az oltár felé. A művelt ember tudatosítja, hogy külön kellene választania a pap személyét Istentől, de ez csak értelmi szinten sikerül neki. Érzelmi szinten, a pap iránti ellenszenve behatol a tudatalattijába, a szívébe, és onnan visszakiárad egészen az oltárig...

A sérült istenképet csakis kiengesztelődéssel lehet meggyógyítani. Az embernek ki kell engesztelődnie Istennel, embertársával és önmagával. Ezt a hármas kiengesztelődést el kell végezni, és helyes sorrendben kell megtenni. Először is bocsássunk meg másoknak, akik megsértették lelkünket, és összetörték bennünk az ősbizalmat meg az istenképet. Másodszor, bocsássunk meg önmagunknak, hogy lelki sérültségünkből fakadóan mi is vétkeztünk, és megsebeztünk másokat. Harmadszor pedig bocsássunk meg Istennek, hogy megengedte megtörténni mindazt, amit mi értelmetlen szenvedésnek, elvesztett időnek gondolunk életünkben. Így az Istennel való kiengesztelődést szinte magától fogja követni az Egyházzal való kiengesztelődés is...

(2Kor 5:20) Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel!

Istennek hagylak

A sérült ember, akiben összetört az ősbízalom meg az istenkép, egy csomó dolgot nem képes helyesen megélni: nem képes szeretni embertársait, vagy helytelenül szereti őket; érzéketlen mások iránt, vagy elfogultan érzékeny; nincs benne empátia, vagy betegesen ragaszkodó; közönyös, vagy túlbuzgó; logikátlan, vagy mesterkélt; ferde gondolkodású, vagy torz elméjű; igazságtalan, vagy kegyetlen; agresszív, vagy bosszúálló; durvalelkű, vagy tuskó; kemény szívű, vagy pipogya, stb...

Minden viselkedési probléma gyökere, hogy a sérült ember képtelen szeretni embertársát. Az ilyen, amikor megtapasztalja Isten szeretetét, jó esetben elnyeri a hit kegyelmét és megtér. Válaszol Isten szeretetére... Megküzdi a maga harcát, próbál megváltozni, és próbálja megélni Isten parancsolatait. De valójában, amíg meg nem gyógyul a lelke, addig mindig jelen lesz az életében valamilyen torz megnyilvánulás.

A sérült krisztuskövető szeretetlen magatartását leginkább így lehetne összefoglalni: Menj békében, Istennek hagylak... A szeretetnek ez a fajta átpasszolása Istenhez azért rossz, mert Isten szeretete nem helyetesíti az emberi szeretetet. Az emberszeretet fontos annak is, aki szeret, és annak is, aki szeretve van. Annak, aki szeret, azért fontos, mert a szeretet gyakorlása boldogítja őt, és ezzel bizonyítja az Isten iránti szeretetét. Annak pedig, aki szeretve van, azért fontos, mert így megtapasztalja Isten szeretetét embertársán keresztül...

(1Ján 4:20)  Ha valaki azt állítja, hogy: "Szeretem az Istent", de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.

Rusnya dolog, amikor valaki ezt gondolja: Nem gyűlöllek, nem utállak, nem haragszom rád, nincs semmi bajom veled, de Istennek hagylak... Szeressen téged az Isten. Nem kellesz az életemben... Nem kellesz, mert nem bírlak elviselni, mert púp vagy a hátamon, és kérlek ne zavarj személyeddel, viselkedéseddel, felfogásoddal, véleményeddel, jelenléteddel, stb. Ez a viszony nagyon jól be van mutatva a Jégkorszak rajzfilm I. részében, a Mani és a lajhár kezdeti kapcsolatában...

Nem kisebb a második

A Nagy parancsolatról több evagéliumi részben is olvashatunk (Mt 22:38; Mk 12:28; Luk 10:25). Ezekből láthatjuk, hogy a felebarát, vagyis az ember iránti szeretet a második parancs. Azt gondolhatnánk, hogy ez a második parancs kisebb mint az első, vagyis mint az Isten iránti szeretet parancsa. Egyesek azt gondolják, hogy ha szeretik Istent, akkor mellőzhetik az embert és az ember iránti szeretetet. Sőt, meg is vethetik az embert... Sok olyan buzgó, imádságos ember van, akár pap vagy szerzetes is, akik egyfajta önző jámborságból, ostromolják az oltárt és az eget, de utálattal menekülnek az emberektől. Pedig a második parancs nem kisebb az elsőnél. Azért nem kisebb, mert az Úr Jézus, a második isteni személy, azonosul a legkisebbekkel is...

 
(Mát 25:40) És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.

Máshol pedig a szeretet nagy parancsolatának lényege az emberszeretetben van szintetizálva...

(Gal 5:14) Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.

Végül pedig, mint a parancsolatok végső lényegét, az Úr Jézus egy új parancsolatatot hagyott ránk...

(Ján 13:34) Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.

Bármit tehetünk Istenért, bármilyen szolgálatot végezhetünk az Úr szőlősében, de egyet ne feledjünk: mindenkinek ki kell engesztelődnie embertársaival, és meg kell gyógyulnia lélekben... Aki nincs meggyógyulva lélekben, annak jobb ha nem vállal közösségi szolgálatot. Előbb törődjön a saját kertjével, a saját lelkének gyógyulásával, és csak azután szolgàljon mások felé. Nagy veszély az, ha a krisztusi közösségben sérült ember kerül vezető beosztásba, és sérült emberre bízzák a lelkek gondozását. Az ilyen szolga hasonló a porcelánboltban forgolódó elefánthoz... 

Egyszer azt mondta volt valaki az emberekről: 

Van olyan ember, aki másoknak való. Van olyan ember, aki magának való. És van olyan ember is, aki még magának se való... 

Az utóbbi ember ugyan mire való? Amíg nem vagyunk másoknak valók, addig csak nagyon keveset értettünk meg az Úr Jézus tanításából, és még távol állunk Isten országától...

Uram Jézus, belátom, hogy keveset tettem parancsolataid megélése terén. Add kérlek, hogy ezután jobban megéljem a felebaráti szeretet. Ámen.

Mi lesz ebből a gyermekből?

(Lk 1:57-66.80) Azután eljött az ideje, hogy Erzsébet szüljön; és fiút szült. Meghallották szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy irgalmasságot cselekedett vele, és örvendeztek vele együtt. Történt pedig, hogy a nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak nevezték. De az anyja így szólt: ,,Semmiképpen sem, hanem Jánosnak fogják hívni.' Erre azt mondták: ,,De hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így neveznének.' Intettek tehát apjának, hogyan akarja őt nevezni. Ő pedig írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: ,,János a neve.' Mindnyájan elcsodálkoztak. Erre azonnal megnyílt a szája és a nyelve, megszólalt, és magasztalta az Istent. Félelem szállta meg összes szomszédjukat, s ezen dolgoknak elterjedt a híre Júdea egész hegyvidékén. Mindannyian, akik hallották, a szívükbe vésték ezt, és kérdezték: ,,Mi lesz ebből a gyermekből?' Mert az Úr keze volt vele. A gyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, és a pusztában volt addig a napig, amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben.

Sokan tapasztaltak már különös, jelszerű eseményeket bizonyos személyek születésekor, vagy halálakor. Ilyenkor az ember megáll egy percre, rácsodálkozik az eseményre, és azon tûnõdik, hogy vajon mit jelenthetett ez. Mi lesz ebbõl a gyermekből?... Mi lesz ebből az elköltözött emberből?...Ki volt ez az ember, aki épp eltávozott az Úrhoz?... Ki lesz ebből az Isten gyermekébõl a szentek hierarchiájában?...

Máskor hallunk elszomorító történeteket elhagyott gyerekekről, akiket utcákon, mezőkön, kukákban találnak meg, és az Úr ad nekik elég életerőt, hogy túléljék és elinduljanak az élet rögös útján. Korházba viszik őket, táplálják, gondozzák az irgalmas emberek, majd a korházból árvaházba, vagy egy örökbe fogadó családhoz kerülnek.

Ilyen volt Edith Piáf is (Edith Giovanna Gassion), a francia sanzonénekesnő és kulturális ikon. A kis „piaf” (veréb), Párizs egyik utcáján jött világra, pontosabban a Belleville ucta, 72. szám előtti járdán. Születési bizonyítványát a belleville-i Tenon nevű korházban állították ki. Anyja egy francia-olasz-berber származású énekesnő volt, míg az apja egy normand származású akrobata. Nagyanyja bordélyházat vezetett. Edith születésileg vak volt, és rendkívül kis termetű. A nagyanyja adott neki pénzt egy Lisieux-i Kis Szent Teréz zarándoklatra, ahol csodásan meggyógyult a látása. A kis „veréb” énekesi karrierje mai napig megrendíti az emberi szíveket, és nincs olyan érző szívű ember, aki könnyekre ne fakadna, amikor hallgatja dalait. Edith élete nagyon zűrzavaros és szenvedélyes volt. A szeretet és a szenvedés, a lázadás és a kicsapongás, a bohémság és a bünhődés láncolata jellemezte életét. Haláltusája nehéz volt. Utolsó szavai ezek voltak: „Minden átkozott bolondságért, amit elkövetsz az életben, meg kell fizetned.” Életvitele miatt, Párizs érseke megtagadta az egyházi temetését. Ettől függetlenül Edith eltávozott az Úrhoz... Vajon mi lett belõle? Mi lett ebbõl a gyermekből?...

Az Úr Jézus azt parancsolta, hogy nehogy egyet is megvessünk a kicsinyek közül:

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.

Kik ezek a kicsinyek?... Ők a gyerekek, akik az emberek kicsinyei. Ők az egyes emberek, akik kisebbek a nagyobbrendű emberek között. Õk az emberek általában, akik kicsinyek az angyalok előtt és a többi égi hatalmasságok előtt...

Lát az ember egy gyereket az utcán, amint játszik és rászól: "Te kölyök!"... Az a gyerek, alig húsz év múlva, talán már nagy ember lesz, aki sokak sorsát intézi. Akkor az embernek eszébe jut, hogy miként is bánt vele, alig egy szempillantásnyi idővel korábban...

Mikszáth Kálmán "Lajoskája" a Különös házasság- ban, egy pillanat alatt fején találta kővel a jércét, amit a nemes ifjurak nem bírtak elcsípni. Nem gondolták volna, hogy később Lajoska arca később olyan sok bankjegyre és utcanév táblára fog kerülni...

Ha egy gyereket látunk, mindig gondoljunk arra: Mi lesz ebbõl a gyerekből? Tekintsünk rá tisztelettel. Hátha épp egy nagy szentre tekintünk...

Uram Jézus, hogy soha meg ne vessünk, vagy utáljunk egyet se a kicsinyek közül. Ámen.

Isten Lelke vezérel

(Róm 8:14-17) Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: ,,Abba, Atyánk!' Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

Kiket vezérel Isten Lelke?

Az utóbbi évtízedekben több szektában terjedt el az a tévhit, hogy az embernek nincs saját lelke. Ezt a tételüket ki is dolgozták teológiailag, és szentírási részekkel támasztják alá. Azt mondják, hogy Isten, amikor megteremtette az embert a föld porából, az élet leheletét lehelte belé (Ter 2:7), és így lett az ember élő lény. Ezért aztán, amikor Isten megvonja az embertől éltető leheletét, akkor az ember meghal, és visszatér a föld porába (Jób 34:14-15). Szerintük az ember csak a föld elemeiből, meg Isten éltető leheletéből áll, és nincs neki saját lelke. Mi viszont hisszük, hogy az embernek teremtett, halhatatlan lelke van...

(Ter 2:7) Az Úr Isten megalkotta tehát az embert a föld porából, orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élőlénnyé.

(Job 34:14-15) Ha arra irányozná szívét, vissza is vonhatná magához leheletét, lélegzetét, akkor kimúlna minden élőlény egyaránt, s az ember visszatérne a porba.

Erre a tévhitre a következő kérdéseket tettem fel:

1. Hol tartózkodik az ember személye, az Én-je, amíg él ebben az életben? A föld elemeiben nem lehet, és Isten leheletében, vagyis az Ő Lelkében, Aki ugyancsak egy személy, ott se lehet. A válasz az volt, hogy az ember személye, Én-je, amelyben az öntudat van, csak az emberi agy működésének eredménye;

2. Hová lesz az ember személye és Én-je, amikor meghal? Hiszen a por visszatér a földbe, és Isten éltető Lelke visszavonul Őhozzá. Akkor se itt nincs, se ott nincs... A válasz az volt, hogy addig az ember nincs sehol, hanem megszűnik létezni. Addig csak a pora marad meg, de a feltámadáskor, Isten Lelke újra életre kelti porát és újraalkotja az embert.

Ekkor én begírtam a „lélek”, „lelke”, „lelked”, „lelkem” szavakat a szentírás keresőmotorjába, és az többszáz igerészt dobott ki, amelyben egyértelműen egy Isten által teremtett, éltetett, táplált, jól megkülönböztethető emberi lélekről, külön entitásról van szó. Sajnos, minden érvelésem hiábavaló volt... Erre én azt mondtam nekik, hogy még ha tévednék is, akkor is megmaradnék az én hitemben, mert az sokkal többet ígér, mint a tiétek...

1. Az én hitem azt ígéri, hogy nem szűnök meg a halál beáltával, hanem még ha meghalok is, élni fogok...

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

2. Az én hitem azt ígéri, hogy amikor meghalok ott leszek, ahol az én üdvözítő Uram van:

(Jn 12:26) Aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

3. Az én hitem azt ígéri, hogy ha a mennyei Atya akarata szerint élek és hiszek az Úr Jézus Krisztusban, akkor már halálom napján ott leszek a mennyben, és nem kell megvárnom a feltámadást, hogy megláthassam Istent...

(Lk 23.43) Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”

Hogy az embernek lelke van, amely felismehető mása az ember testi alakjának, azt több szentírási rész is említi. Itt csak két példát hoznék fel: 

- Sámuel megjelenik a halottidéző asszonynak Saul kérésére (1Sám 28:12-14);

- Az Úr Jézus, amikor feltámadása után megjelent az apostoloknak, kérte, hogy tappintsák meg Őt, és győződjenek meg, hogy nem szellem (Lk 24:39)...

(1Sám 28:12-14) Amint az asszony meglátta Sámuelt, nagy hangon felkiáltott, s azt mondta Saulnak: „Miért szedtél rá engem? Hiszen te magad vagy Saul!” A király azonban azt mondta neki: „Ne félj! Mit látsz?” Azt mondta erre az asszony Saulnak: „Isteni alakot látok feljönni a földből.” Ő erre azt mondta neki: „Milyen az alakja?” Az azt mondta: „Öreg ember jön fel, s palást van rajta.” Erre Saul megértette, hogy Sámuel az. Arcát a földre hajtotta, és leborult.

(Lk 24:39) Nézzétek meg a kezemet és lábamat, hogy valóban én vagyok! Tapintsatok meg, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.

 

Az ember halhatatlan lelke szellemi-lélek, vagyis más szempontból, egy szellemi test. A szellemi-lélek egy és ugyanazon emberi lelket jelenti: 

- A szellem szó azt fejezi ki, hogy az ember lelke magában hordozza az emberi személy egyediségét;

- A lélek szó azt fejezi ki, hogy az ember lelke képes egyesülni Istennel, aki Lélek (Jn 4:24);

- A szellemi test kifejezés azt jelzi, hogy az emberi léleknek nincs autonómiája, nincs élete önmagában (Jn 5:26), hanem életét és mozgását az élet forrásától, vagyis Istentől kapja (Jn 6:54; 1 Ján 5:12), Akinek egyedül van élete önmagában (Jn 5:26)...

(Jn 4:24) Az Isten Lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

(Jn 6:54) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon.

(1Ján 5:12) Akiben a Fiú van, annak van élete; akiben nincs Isten Fia, annak nincsen élete.

(Jn 5:26) Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában...

A Jézus Krisztusban hívő ember szellemi-lelkét Isten Lelke vezéreli. A Szentlélek betölti őt, megvilágosítja, élteti és vezérli. Isten Lelke a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek, és amint az Atyában van, úgy van a Fiúban is, és a Fiú által bennünk is...

(Jn 17:21-23) Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek õk is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsõséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így õk is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted õket, amint engem szerettél.

De hogyan vezérel minket Isten Lelke, vagyis a Szentlélek?

1. Vezérel sugallatok által

A sugallat a Lélek suttogása, amellyel irányítja lelkünket, és megosztja titkait lelkünkben. Ezek tartozhatnak csak miránk, de tartozhatnak más személyekre is, vagy akár a közösségre is. A sugallatnak gyakran nem tudjuk a miértjét, de az mindig Isten beavató szeretetéről tanuskodik...

(ApCsel 11:28) Elõállt közülük az egyik, név szerint Agabusz, és a Lélek sugallatára elõre megmondta, hogy nagy éhínség fog támadni az egész földön, s ez be is következett Klaudiusz idejében.

2. Vezérel a lelki adományok által

A lelki adományok különféléek, és akkor nyilvánulnak meg leginkább, ha az ember közösségi életet él egy krisztusi közösségben. Az adományok csak akkor lehetnek hasznosak, ha azoknak megnyilvánulása Krisztus testének tagjait szolgálják...

(1Kor 12:4) A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.

(1Kor 12:8-10) Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja a Lélektõl, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektõl, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben. Van, aki csodatevõ hatalmat kap, van, akinek a prófétálásnak vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül. Más különféle nyelveket vagy pedig a nyelvek értelmezését nyeri el ajándékul.

3. Vezérel a szolgálatok által

Egy lelki szolgálat mindig a közösség felé szól, és a szolgálatot mindig egy meghívás előzi meg. Van olyan is, hogy valaki beképzeli magának a meghívást egy szolgálatra, de valójában nagyravágyásból, hiúságból nevezi ki önmagát a szolgálatra...

(1Kor 12:28) Ám az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevõ hatalmat, gyógyítóerõt, segítõkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt.

Mit jelent az, hogy Isten Lelke vezérel?

Azt jelenti, hogy Isten gyermekei vagyunk. A kincs, vagyis a kegyelem, amelyből részesülünk, az a szőlőtőből belénk,  szőlővesszőkbe áradó éltető nedv. Ez a Szentlélekben való részesedés, vagyis a Vele való betöltekezés. 

A Fiú iránti szeretet az Atyában, és az Atya iránti viszontszeretet a Fiúban, Ő a harmadik isteni személy, a Szentlélek. Ő az, Aki belénk árad (1Ján 4:8), Aki az Atya és a Fiú Lelke... 

(1Ján 4:8) Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet.

Az Atya és a Fiú Lelke betölti, megvilágosítja, vezérli és élteti lelkünket, és hasonlóvá tesz bennünket a megtestesült Üdvözítőnkhöz, Aki az egyetlen közvetítő Isten és ember között (1Tim 2:5). A Szentlélek tölt el azzal örömmel, amely kiűzi lelkünkből a félelmet, és készségessé tesz minket, hogy gyermeki bizalommal szólítsuk Istent mennyei Atyának: Abba, Atyám! (Mk 14:36; Róm 8:15)...

(Mk 14:36) Ezt mondta: „Abba, Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd.”

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás Lelkét, általa kiáltjuk: „Abba, Atyánk!”

(1Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, és egy a közvetítő Isten és az emberek között: az ember Krisztus Jézus...

Abba! Drága jó mennyei Atyánk! A mi Urunk Jézus Krisztus által, bizalommal kérjük a Szentlelket, mert Ő erre buzdít minket szent igéivel. Ámen.                            

Hová tűnt a lelkesedésetek?

Manapság egyre több őszinte cikket olvashatunk az egyházi sajtóban, amelyekben nyíltan írnak a hit hanyatlásáról, a nem megfelelő lelkipásztori módszerekről, az új evangelizációról és a lehetséges járható útakról. Mi történt az utóbbi időkben? Szent Pál apostol szavait idézve: Hová tűnt a lelkesedésetek?...

(Gal 4:15) Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem.

Hiszem, hogy minden krisztuskövető, aki meghívást kapott Isten szolgálatára, az Úr szőlősébe (Mt 20:1-16), mind nagy örömmel és lelkesedéssel kezdi el a munkáját. A kezdő tanítónő is gyönyörűen kidíszíti az osztálytermét szemléltető eszközökkel, de pályája vége felé már az órákat sem tartja meg rendesen, és megsárgult vázlatokról improvizálja óráit. A fiatal pap is nagyon lelkes és tüzes, de mire megöregszik, akkorra már lesz belőle egy kemény nyakú, kérgesedett szívű, szűk keblű lelkipásztor, aki nem legelteti a nyájat, hanem inkább űzi. A fiatal kántor is kezdetben szépen énekel, de a végén már unottan kornyikálja a liturgiát, azon morfondírozva, hogy miért is nem választott egy jobb szakmát. A világi hívők se különbek: a hit kegyelmének első, szerelmi időszakában,  buzgók és szeretetteljesek, szívélyesek és adakozók, nagylelkűek és áldozatkészek, de ahogy telik az idő, lassan kiábrándulnak és elhidegülnek... Szép lassan elpárolog a lelkesedés...

A megbotránkozást a letöbb ember rosszul értelmezi. Megbotránkozni nem azt jelenti, hogy megütközünk valami tiszteletlen, vagy illetlen dolgon, hanem azt, hogy bizonyos okok miatt meggyengül a hitünk, vagy elveszítjük hitünket. Hibás, aki megbotránkoztat, azaz megrontja, meggyengíti a másik ember hitét, de az is hibás, aki hagyja, hogy megbotránkoztassák, azaz meggyengítsék a hitét. A hithez való hűség és ragaszkodás mindenkinek egyéni felelőssége, pont úgy, mint a fizikai élethez való ragaszkodás. Boldog, aki nem botránkozik meg soha, és kitart a hitben...

(Mt 11:6) Boldog, aki nem botránkozik rajtam.

(Mt 13:21) ...de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik.

                                        

De mi az oka, hogy az emberek megbotránkoznak és, hogy elpárolog a hitük?... Részben az ő hibájuk, mert a feltámadt Úr Jézussal való személyes találkozásukat nem vésték eléggé a szívükbe, mert hálátlanok és mert megfeledkeznek Istenről. Itt gondolom, hogy részben a hitet átadók is hibások... 

Hogyan adjuk át a hitet? Milyen hitet adunk át? Mert egyáltalán nem mindegy... Sajnos, gyakran azt látjhatuk, hogy nem az élő hit átadása történik, nem a szentek hitét adják át, hanem holmi emberi hagyományokat. Gyakran csak téves és száraz vallási tanítások átadása történik...

(Mk 7:7) De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok.

(Mk 7:8) Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok."

Néhány példa a hit rossz átadásáról:

1. A nem megfelelő bérmálkozási felkészítők

Az elsőáldozási felkészítők még nem jelentenek problémát, mert a gyerekek akkor még kicsik és ártatlanok. Szót fogadnak, és a hitet tiszta és nyitott szívvel fogadják. A bérmálkozási felkészítő azonban már teljesen más. Itt már a felnőtt kor küszöbén álló, az élet igazságait kereső, lázadó, a bűnbe belekóstolt fiatalokról van szó, akiket nem lehet mesékkel traktálni. Nagy probléma, amikor a pap kiáll a fiatalok elé, hogy a becsületről, a hazafiasságról, a kiállásról, a tisztaságról, a családról meg gyerekvállalásról beszéljen, miközben körülöttünk szép lassan minden omlik össze.

A nem őszinte, a valóságtól elrugaszkodott, példamutatás nélküli és az Úr Jézusba vetett élő hit nélküli hittanóránál nincs kiábrándítóbb. Így aztán a bérmálkozásból szép lassan egyfajta közösségi ünnep lesz, mint az iskolai kicsengetés, amelyen túl kell esni, és a fiatalok egy részének talán ez lesz az utolsó alkalom, amikor elmennek misére, vagy belépnek a plébánia udvarára.

Tévedés ne essék: a bérmálás szentségének karaktere létrejön, annak magja el lesz ültetve a lelkekben, de kérdés, hogy ez a mag ki fog-e majd kelni, és megtermi-e majd gyümölcsét (Mt 13:23)? A bérmálkozási felkészítőt olyan emberek kellene tartsák, akik megtapasztalták szívükben a Szentlélek jelenlétét, az Ő működését és fontosságát az ember életében. Hiteles tanúságot kellene tenni a fiataloknak a Szentlélek működéséről, és imádkozni kellene értük egyenként, hogy megtapasztalják az Szentlélekkel való betöltekezést. Személyes megtapasztalás nélkül, az elméleti tanítás nem sokat ér...

(Mt 13:23) A jó földbe vetett mag pedig az, aki hallja az igét és meg is érti azt. Aztán gyümölcsöt hoz: az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.

2. A valláspótló hagyományokba vetett bizalom

Sokfelé jelenség, hogy az élő hitet és a feltámadt Úr Jézussal való találkozást, holmi népi, nemzeti, helyi, vagy közösségi hagyományokkal pótolják... Ennek két oka is lehet: vagy a lelkipásztor alkuszik meg, hogy a népet meg tudja fogni, azt nyújtva, ami tetszik az embereknek; vagy a lelkipásztor sem ismeri a feltámadt Úr Jézust, és ő maga akarja terelni a nyájat a hiábavaló hagyományok útjára. Így aztán, szép lassan kialakul egy Jézus nélküli Egyház, egy Jézus nélküli pusztán emberi szeretet, egy kulturális eseményekre, művészi produkciókra, ajándékozásokra, húsvéti nyuszikra, határkerülésekre és egyébb valláspotló fesztiválokra alapozott vallásosság... 

Ott van az a sok egylet, lovagrend, közösség, rendezvény, stb. Ezek mind jók is lehetnének, ha nem kerülnének az emberi dolgok az élő hit és a feltámadt Úr Jézus helyébe. Jók és dicséretesek lehetnének, ha tagjai és rendezői élő hittel ragaszkodnának az Úr Jézus tanításához, és nem emberi tanításokat követnének. Jók és dicséretesek lehetnének, ha a feltámadt Úr Jézusért működnének, és nem a nemzeti esküjükért, vagy ideológiai, vagy nacionalista gyűlölködéseikért. Az élő hit segítene megtölteni ezeket a hagyományőrző rendevényeket is tűzzel, ha a feltámadt Úr Jézusba hinnének, és az Isten és emberszeretetre alapoznának, amelynek lényeges része az idegen és az ellenség szeretete.

(Kol 2:8) Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.

3. A segítő összetartozás hiánya

Hogyan lehet élő hitről beszélni egy közösségben, amikor az ember azt tapasztalja egy életen át, hogy magára van hagyva, soha senki számba se veszi, és soha senkitől nem várhat segítséget. A keresztény irgalmasság mára már fehér holló lett... 

Itt idézhetjük a haldokló Nyirő szavait: 

„A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

Van egy-két karitatív akció, van egy Caritas, de hol vagyunk mi, emberek, akik minden nap tehetnénk valamit másokért. Az önző, magánakvaló magatartás beívódott az emberekbe és a társadalomba. Az "Én" igen nagy úr lett napjainkban... Csalva, lopva, rabolva, de bárhogyan is palotában lakni, limuzinnal járni és gyakran, csak egy gyermeket vállalni... Az élet célja számukra összejárni a világot, mintha mindenhol nem ugyanaz lenne: emberek, házak, bűnös életek, a természet elemei, stb...

Az embereket fel kellene rázni: Ember! Még kettőt pillantasz, és jön a Halál testvér... Hogy fogsz számot adni életedről?... 

Nagy a felelőssége azoknak, akik ezt az utcákon kellene kiabálják, de még a fülekbe sem súgják. A segítő szeretet nélküli hit átadása hatástalan, mert a hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2:18-20)...

(Jak 2:15-17) Ha pedig egy testvér vagy nővér ruhátlan és szükséget szenved a mindennapi élelemben, valaki pedig közületek azt mondja neki: „Menj békében, melegedjél és lakjál jól!” – de nem adjátok meg neki, amire a testnek szüksége van, mit fog ez használni? Így a hit is, ha tettei nincsenek, halott önmagában.

4. A keresztség és a házasság szentsége iránti tiszteletlenség

Mára már nincsenek illő és helyes szabályok a csecsemő keresztség és a házasság szentségének kiszolgáltatására... 

A csecsemők keresztelése arra kellene legyen alapozva, hogy a keresztény szülők megígérik és garanciát vállalnak arra, hogy elvezetik gyereküket a katolikus keresztény hit megismerésére. Erre fel, olyan csecsemő keresztelések szemtanúi vagyunk, ahol a szülők csak úgy "összeállva" élnek, vadházasságban, és még ráadásúl, nyilvánosan és köztudottan is erkölcstelen életet élnek.

A szentségi házasságot is megkötik ünnepélyes formában az ilyen emberek, akik a házasságuk előtti paráznaságuk nyilvánvaló gyümölcsével büszkélkednek az oltár előtt. A menyasszony ruhája kidomborodik, és a keresztszülők meg tanúk is mind boldogok. Ilyenkor az lenne illendő, ha a gyermek megszületése után, szerény környezetben, egyszerre történne meg a házasságkötés és a gyermek megkeresztelése.

Mindenkinek kijár az irgalom és a megbocsájtás, a tisztelet és az emberi méltóságának becsülése, de ha a rendet és a tisztességet elvetik, akkor ne várjuk, hogy a fiatalok tiszta, hit szerinti életet éljenek. Az ilyen példák csak arra bátorítják a fiatalokat, hogy igenis, lehet vadházasságban élni, és nincs semmi gond a házasság előtti szexuális élettel. A szülők pedig már nem is tudják ezt a folyamatot megakadályozni, amikor maga az egyház nem hoz szigorú szabályokat a házasságkötésre és a csecsemő keresztség kiszolgáltatására...

(1Kor 5:3-5) Én ugyan testileg távol, de lélekben közel, mintha közöttetek volnék, már ítéletet mondtam afölött, aki így viselkedett: Urunk, Jézus Krisztus nevében egyesüljünk, ti és az én lelkem, Urunk Jézus hatalmával, adjuk át az ilyet a sátánnak testének romlására, hogy lelke üdvözüljön az Úr napján.

5. Az egyháztanácsok marginalizálása

Az Anyaszentegyház mindenkit befelé szül a keresztség szentsége által, és mindenki csak meghívott és befogadott az Egyházban. Ezért aztán nincs is helye a követelőzésejnek... Honnan is venné a jogot egy laikus, hogy az Egyház vagyoni ügyeibe beleszójon és követelőzzön?...

Az Úr Jézus az apostolokat bízta meg a vezetéssel és a közösségi vagyon kezelésével, azok meg az utódaikat, a püspököket. Az anyagiakért a püspök és azok megbizottjai, a plébánosok felelnek. A laikusoknak csak meghívott és tanácsadó szerepük van...

(ApCsel 4:34-35) Nem akadt közöttük senki szűkölködő, mert akiknek földje vagy háza volt, eladták, az eladott javak árát elhozták, és az apostolok lábához tették. Mindenkinek annyit osztottak ki belőle, amennyire szüksége volt.

De mégis... Nem jó dolog az, ha az egyháztanács nem működik, megszűnik, vagy ha csak szimbolikussá válik és marginalizálják. A pap is csak egy ember, aki eltévelyedhet. Szüksége van támaszra, szüksége van tanácsadókra, figyelmeztetőkre és lelki tükörre... Ha nem veszi igénybe az egyháztanácsot, ha elbagatelizálja azt, akkor könnyen megtörténhet, hogy elcsúszik az anyagiasság lejtőjén. S így aztán a hívek megbotránkoznak, egyet legyintenek és mindenki szétszéled az anyagiak utáni rohanásban. Ha a papnak szabad, akkor nekem kötelező... A hitet, csak igazságban és Krisztus világosságában élő, tiszta kezű szolga tudja átadni, aki nem vegyül el a világ dolgaival...

(2Tim 2:4) Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését. 

6. A világi hatalommal való lepaktálás

Állandó, történelmi kísértése az Egyháznak a világi, politikai hatalom megkörnyékezése... A kishitű ember mindig azt gondolja, hogy Isten országa egy evilági országban, egy városban, egy épületben, vagy egy intézményben jelenik meg. A feltámadt Úr Jézus soha nem ostromol várakat, soha nem vesz be országokat, nem tulajdonít el épületeket, hanem mindig csak az emberi szíveket keresi. Élni kell az anyagi javakkal, de a feltámadt Úr Jézusnak nincs szüksége tégla falakra, jogi aktákra, szerződésekre, hanem csak ember szívére. Persze, az evilágiakat is kell intézni... De mi a lényeg?... Ő azt mondta, hogy Isten országa nincsen itt, vagy ott, egy látható helyen, hanem bennünk és köztünk van (Lk 17:20-21)...

(Lk 17:20-21) Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: „Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: »íme itt van,« vagy »amott«. Mert az Isten országa köztetek van.”

Ezért aztán sajnálatos dolog, ami egy ideje folyik minálunk: gyakran a szószékről politizálnak, épületeket és iskolákat egy tollvonással adnak át az egyházaknak, indokolatlan anyagiakat eszközölnek ki az államtól, stb... 

Jobb lesz ettől a hitélet, vagy az erkölcsi helyzet? Csak nehogy az írországi egyház sorsása jussunk. Amit ma egy tollvonással oda lehet adni, azt holnap egy tollvonással el is lehet venni. Csak a megtért szíveket, és a szívekben élő istenszeretetet nem lehet elvenni. Az élő hitre kellene alapozni. A politikai hatalommal kierőszakolt egyházadó, hitoktatás, vagy egyházi iskola, tud-e élő és megalapozott hitet átadni?...

Még sok más példát is fel lehetne hozni azokról tévedésekről, amelyek a nyugati egyházakban is lerombolták a hitet, de elég ha megértjük, hogy az evangelizációhoz olyan emberekre van szükség:

- Akik személyesen találkoztak a feltámadt Úr Jézussal, és nem elméletekről beszélnek;

- Akik komolyan veszik a hitüket, az egyházi törvényeket, és helyesen élik meg azokat;

- Akiknek tiszta a szívük, a kezük, a testük és az életük, és az Úr Jézus Krisztus világosságában járnak.

Törekedjünk hát alkalmassá válni az Úr szőlősében való munkára...

(Lk 10:2) Azt mondta nekik: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.

Uram Jézus, Te vagy az Egyház Feje és a Jó Pásztor. Kérünk Téged, hogy tégy minket alkalmassá az evangélium hiteles hirdetésére és az élő hit átadására. Ámen.