Áldott adventi idõszakot

Adjon az Úr neked áldott adventi idõszakot, hogy majd a Karácsony szent ünnepén lobogjon benned a  szeretet lángja.



HARMATOZZATOK

Harmatozzatok égi magasok!

Téged vár epedve a halandók lelke,

Jöjj el, édes Üdvözítőnk!

Mert az emberek ott tévelygenek,

Hol te égi fényed útján nem vezérled

Ôket, édes Üdvözítőnk!



Áldás, dícséret és hála néked:

Mert fényes világunk s legfőbb 

boldogságunk,

Te vagy, édes Üdvözítőnk!



A prófétáknak lelkei láttak

Szent jelenésekben s téged békességben

Vártak, édes Üdvözítőnk!



Te ember lettél, s új tant hirdettél.

A jövendölések beteljesedének

Rólad, édes Üdvözítőnk!



Hiszünk tebenned, égi szent követ:

Út, igazság, élet hittel vallunk téged

Istenünknek, Üdvözítőnk!



Ím, az áldozat, melyet bemutat

Szolgád Fölségednek: jöjj el és szenteld meg,

Ó kegyelmes Üdvözítőnk!



Nyújtsd malasztodat, hogy ez áldozat

Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben.

Ó segíts meg, Üdvözítőnk!



Szent az egy Isten három személyben.

Az Atyaistennel és a Szentlélekkel

Szent vagy, édes Üdvözítőnk!

Gyűlöletesek lesztek

(Lk 21:12-19) Mindezek előtt pedig kezet emelnek rátok és üldözni fognak titeket. Átadnak benneteket a zsinagógáknak és börtönbe vetnek. Királyok és helytartók elé hurcolnak titeket az én nevemért. Alkalom lesz ez számotokra, hogy tanúságot tegyetek. Véssétek hát szívetekbe: ne gondolkodjatok előre, mi módon védekezzetek. Mert olyan szájat és bölcsességet adok majd nektek, amelynek egyetlen ellenfeletek sem tud ellenállni vagy ellentmondani. Kiszolgáltatnak titeket szüleitek és testvéreitek, rokonaitok és barátaitok, és közületek egyeseket halálra adnak. Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de egy hajszál sem vész el a fejetekről. Állhatatossággal fogjátok megőrizni lelketeket.

Amikor valaki megtér, eleinte minden jól megy. A család örül, a közösség elégedett és a munkatársak is tisztelettel néznek az emberre. Lám, ez az ember, aki ivott, aki szélhámos volt és templomkerülõ, most tisztességes, misére járó ember. Így a megtérõ ember eleinte egy kellemes kegyelmi idõszakot él át, egy lelki tavaszt, egyféle lelki nászútat, amikor minden szuper, amikor teljes szellemi védettséget élvez és amikor lelki csecsemõnek való szellemi táplálékban részesül (1Pét 2:2)...

De a lelki életben nincs megállás, nincs vakáció és nincs visszaút... A kezdeti kegyelmi idõszakot késõbb nehezebb idõk váltják fel. Egy idõ után, a lelki növekedés velejárója lesz az ige értelmének bensõ megértése. A Szentlélek Úristen megadja a belülrõl érteni tudó hitet, a bensõ tanítást, amelyben megmutatja a hit dolgainak összefüggéseit. Ezen az úton csakis akkor lehet továbblépni, ha az ember igennel válaszol az ige kihívásaira. A Szentlélek, a Szentírás igéi által, feldobja a labdát. Felmutatja a hívõ ember lelki szemeinek a követelményeket és félreérthetetlenül értésére adja, hogy vagy elõre, vagy hátra... Az ember vagy megcselekszi Isten igéit és elõfelé-felfelé halad a lelkiekben, vagy elutasítja az igét s akkor visszacsúszik. Az ige követelményeire, az ember csakis igennel válaszolhat, különben hamar alkalmatlanná válik. Nincs középút...

Az ige megcselekvése nem marad hatástalanul. A szellemi világ sötét oldalán nagy felhördülés támad... A gonosz hatalmasságai szauroni haraggal észlelik veszteségüket. Az ige bármilyen hirdetése, megcselekvése, amely Isten országát építi, az ördög országát rombolja. Ahol világosság támad, ott a sötétség várfalai omladoznak, mint egykor Jerikónál. De az ige megcselekvése az evilági környezetben is megütközést kelt. Ennek láttán, mindenki, de kivétel nélkül mindenki, egy lelki tükörrel találja magát szemben. Aki önmaga is cselekszi az igét, örvendezve ismeri fel önmagát és saját jócselekedeteit. Aki viszont nem cselekszi meg az igét, az olyant lát a tükörben, ami nagyon kellemetlenül érinti. Saját lelkének romjait látja meg benne... A csaló, a saját csalásait látja meg; az önzõ, a saját önzését; a parázna, a saját paráznaságát és így tovább... Az ige hétköznapi megjelenítésében mindenki a saját szégyenfoltjait látja meg. A család tagjai is, a keresztény közösség tagjai is, meg a papság is... Mindenki... Õk is gyakran azt szeretnék, hogy az ember csak egy vasárnapi, formális templombajáró legyen, de hétköznap felejtse el az igét... 

Ezután a dolgok szép lassan elfajulnak:

- Miért nem elég neki, ha vasárnap templomba jár?... 

- Miért kell még közösségbe is járnia?...

- Elherdálja a pénzt a szegényekre!... 

- Miért nem a család az elsõ neki?... 

- A munkában is annyira fafejű... 

- Mindig csak igazságot akar... 

- Nem akar kedvezni a gazdagnak, a rangosnak, a csalónak ( nem akarja ügyesen intézni dolgokat..)... 

- Nem szolgálja ki a nagyfõnököt és nem nyomja el a kicsinyeket... 

- Az erkölcstelenségekkel, a parázna, házasságtörõ, röhécselõ, trendi véleményekkel nem ért egyet... 

- Ez hülye! (nagy J-vel)... 

- A vallás az agyára ment... 

- Mit gondol magáról?... 

- Azt gondolja, hogy manapság így meg lehet élni?... 

- Úgy kinyírják, mint a múrkot... 

- Magára vessen. Mentse meg Isten, mert benne bízott (Zsolt 22:9)...

Ezen a ponton, a köves talajra esett búzaszemek már rég megbotránkoztak és meghátráltak (Mt 4:17)...

De az ördög sem ül ölbe tett kézzel: 

- Te akarod rombolni az én mûvemet?  

A roppant inteligens, rosszindulatú és gúnyos tekintetével ezt sugallja: 

- Már sok ilyen kliensem volt mint te... Lám, te mire vagy képes?... 

És elkezdõdik a harc... Lassan minden és mindenki az igét megélõ ember ellen fordul. Ellensége lesz az embernek a saját háza népe (Mt 10:36). A munkatársak magára hagyják. Még a keresztény közösség is félreérti az igét megcselekvõ igaz embert. Nem értik meg szemponjait... Csupa értetlenséggel és elutasítással találja szembe magát: 

- Mi van ezzel?... 

- Miért nem tud normális lenni?... 

S még a nagymama is azt mondja: 

- Nem jó ez a nagy vallásosság!... Amíg ivott és olyan volt, mint a többiek, jobban vóót dóga... Lehet, hogy a sok ima miatt veri az Isten (Iz 53:4)...

A megpróbáltatásoknak hosszú a sora, de a legnagyobb kereszt mégis az, amikor a tieid vetnek meg. Nem az idegenek jutattnak a legnagyobb szenvedésre, hanem a saját házad népe: a testvéreid, a rokonaid, a tulajdon anyád és apád, sõt, feleséged és gyermekeid... A szellemi harcban megszünnek a vérkapcsolatok és a legközelebbiek elõtt leszel gyülöletes... Szeretetre, elismerésre vágysz, de csak gyülöletben és kirekesztésben lesz részed Jézusért...

(Sir 2:1) Fiam, ha Istennek szeretnél szolgálni, készülj fel igen sok megpróbáltatásra.

(Mik 7:5-6) Ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a jó ismerősben, még asszonyod előtt is, akit magadhoz ölelsz, vigyázz, hogy mit mondasz! Mert a fiú gyalázatosan bánik apjával, a lány anyja ellen támad, a meny az anyósa ellen, az embernek saját háza népe is az ellensége.

(Mt 10:22) Gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért, de aki kitart mindvégig, az üdvözül.

(Mt 10:35-36) Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert apjával, a leányt anyjával, a menyet anyósával, és így az embernek ellensége lesz a háza népe.

S ha mindez megtörténik velünk, mit tegyünk? Meghátrálunk Megbotránkozunk? Hamis sáfárként konformálódjunk az ördög országának követelményeihez, hogy átcsússzunk az ördög rostáján (Lk 22:31)?...

Nem gondolhatjuk, hogy saját erõnkbõl megállhatunk a küzdelemben. Talán egyszer-kétszer futja a hõsiességbõl, de az igazi ellenállást és szilárdságot csakis Isten Lelke adhatja meg. A Szentlélek, a szeretetet Lelke az, Aki kiûzi a félelmet... Õ ad a bátorságot és megfelelõ szavakat a megfelelõ idõben. Ha nyitottak vagyunk Rá és ha kérjük Õt, akkor a mennyei Atya bõségesen adja nekünk, mert Ő megígérte... Tanúságtételünk által dicsõítsük meg Isten nevét a világban. Akarjunk az Õ eszközei lenni...

Ima: Add Uram Jézus a Szentlelket, hogy ne riadjunk vissza, ne hátráljunk meg és ne botránkozzunk meg soha Benned. Ámen.

Az én házam az imádság háza

(Lk 19:45-48) Azután bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik ott adtak-vettek. Ezt mondta nekik: ,,Írva van: Az én házam az imádság háza, ti pedig rablók barlangjává tettétek' [Iz 56,7; Jer 7,11]. Mindennap tanított a templomban. A főpapok, az írástudók és a nép vezetői az életére törtek, de nem tudták módját ejteni, mert az egész nép rajta csüggött és hallgatta őt.

Az én házam az imádság háza – mondja az Úr. De mit is jelent ma pontosan az, hogy az Én házam, vagyis Isten háza?... Egy hely ahol Isten lakózik?... Ahol fogadóórákat tart?... Ahol találkozhatunk Vele?...

Ádám és Éva engedetlensége után, az ősbűn elkövetése által, az ember elszakadt Istentõl. De mégis, ezután is voltak emberek, akik Istennel jártak... Tehát Isten velük volt... Ilyen volt Hénoch (Énok), aki nem halt meg, hanem eltûnt, mert Istennel járt (Ter 5:24). Aztán Ábrahám lett az, akit Isten kiválasztott, hogy megváltó és üdvözítõ tervét vele kezdje el. Ábrahám mindig kint, a természetben, a csillagos ég alatt találkozott Istennel (Ter 15:5). A nagy találkozások helyeit kõhalom oltárokkal jelölte meg, olyan kövekbõl, amelyeket ember keze nem piszkolt be vasszerszámmal (MTörv 27:5; Józs 8:31).

Izsák és Jákób istenélménye és üdvtörténeti szerepe után, Mózes volt az, aki rendszeresen találkozott Istennel szemtől szembe. Ezeknek a találkozásoknak csúcspontja a kõtáblák átadása volt. A kõtáblák után, Isten elrendelte a frigyládát meg a szent sátrat. Ez a sátor már egy zárt hely volt, amelyet Isten kijelölt tartózkodása helyéül. A szent sátor, a menny képmása volt és Isten értünk elfogadta, hogy az Õ végtelenségét és térfölöttiségét, egy zárt térben jelenítse meg...

(Kiv 33:9) Valahányszor bement Mózes a sátorba, leereszkedett egy felhőoszlop, és megállt a sátor bejáratánál: így beszélt Mózessel az ÚR.

Aztán Dávid következett, aki Isten iránti buzgó szeretetét ki akarta fejezni. Dávid azt gondolta, hogy méltatlan dolog, hogy amíg õ szép házban lakik, addig Isten odakint egy sátorban fagyoskodik. Ezért Dávid elhatározta, hogy házat épít Istennek. De Isten megmosolyogta Dávidot, hogy az Neki, a végtelen Istennek, Aki az eget és a földet teremtette, egy ember akar házat építeni (2 Sám 7:5)... Mégis, Isten jóindulattal fogadta Dávid gondolatát. De mivel Isten háza, a békesség háza kellett, hogy legyen, ezért a harcos Dávid nem volt alkalmas annak felépítésére. Csak Dávid fia, Salamon építhette fel az Elsõ Templomot Jeruzsálemben. Salamon imádkozott benne, hogy Isten költözzön be a Templomba és minden ott imádkozónak hallgassa meg imáját. Isten meghallgatta Salamon könyörgését és így létrejött a Jeruzsálemhez kötött isteni jelenlét és imameghallgatás (1Kir 8 végig)...

(1Kir 8:27) Igen, de hát valóban az emberek közt lakik az Isten a földön? Nézd, az egek és az egek ege sem képesek téged befogadni, nem is szólva erről a templomról, amelyet építettem.

Ez az elsõ templom leromboltatott a babiloni fogság idején, majd a felszabadulás után, felépíttetett a Második Templom. A Második Templom ugyan kisebb volt méretre, de nagyobb lett dicsõségben, mert megláthatta az Üdvözítõt. Az Üdvözítõ, miután eljött a világba és tanította az embereket, kijelentette, hogy jönnek majd az idõk, amikor az emberek nem helyhez kötötten imádják Istent, hanem lélekben és igazságban (Jn 4:23), bárhol a világon...

(Jn 4:21-23) Hidd el nekem, asszony – mondta Jézus –, elérkezik az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogják imádni az Atyát. Ti azt imádjátok, akit nem ismertek, mi azt, akit ismerünk, mert az üdvösség a zsidóktól ered. De elérkezik az óra, s már itt is van, amikor igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát. Mert az Atya ilyen imádókat akar.

Tehát ma már nem keressük Istent sem Jeruzsálemben, sem más szent helyen, mert lehet Õt imádni bárhol, lélekben és igazságban. Ma ilyen imádókat keres Isten... De a helyhezkötött imádás mégis megmaradt, éspedig a a legszentebb áldozat bemutatásában és az Oltáriszentségben. Ebbõl a szempontból az Oltáriszentség és a tabernákulum hasolatos a frigyládához.  Hasonlóképpen, ilyen volt az áldott állapotban lévõ, kegyelemmel teljes Szûzanya is... 

(Lk 1:32-43) Nagy szóval felkiáltott: „Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?

A végtelen Isten egésszen jelen volt a Szűzanya méhében és jelen van a tabernákulum véges, szûk és zárt térségében. Ezért, a katolikus templomok tabernákulumai, ma is a helyhezkötött, Istennel való találkozás helyei...

Más szempontból, Szent Pál tanítása szerint, a mi testünk, minden kegyelmi állapotba lévõ ember, a Szentlélek, és a Szentlélek által, a Szentháromság temploma...

(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?

Az ilyen emberek találkozása, a Krisztus nevében való összejövetel, ahol ketten vagy hárman összejönnek az Úr nevében (Mt 18:20), megjeleníti Krisztust és megjeleníti az élõ kövekbõl épült Isten házát (1Pét 2:5). Ez egykor majd megmutatkozik az õ teljességében, mint a Bárány Menyasszonya (Jel 21:2)...

(1Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. 

Keressük Isten helyhezkötött házát, tegyük alkalmassá testünket és lelkünket, hogy Isten háza lehessen, és épüljünk fel a krisztusi közösség által Isten élő házává.

Ima: Oltalmazz meg minket Uram, hogy megmaradhassunk a kegyelem állapotában és a mi szívünk, lelkünk, testünk mindig a Te házad legyen. Ámen.

Mit akarsz?

(Lk 18:35-43) Történt pedig, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak ült az út szélén és kéregetett. Amikor hallotta az elvonuló tömeget, megkérdezte, hogy mi az. Megmondták neki, hogy a Názáreti Jézus megy arra. Erre felkiáltott: ,,Jézus, Dávid fia! Könyörülj rajtam!' Akik elöl mentek, ráparancsoltak, hogy hallgasson. De ő annál jobban kiáltozott: ,,Dávid fia! Könyörülj rajtam!' Erre Jézus megállt, és megparancsolta, hogy vezessék őt hozzá. Amikor odaért, megkérdezte tőle: ,,Mit akarsz, mit cselekedjem veled?' Az így szólt: ,,Uram! Hogy lássak!' Jézus azt mondta neki: ,,Láss! A hited megmentett téged.' Azonnal látott is, és követte őt, Istent magasztalva. Erre az egész tömeg, amely ezt látta, dicsőítette Istent.

Nemrég láttam a How do you know (2010) (magyar címe, Honnan tudod?) amerikai romantikus vígjátékot, amelyben Reese Witherspoon játszik. A filmben, egy 31 éves baseball játékos nõrõl van szó, akit - habár még mindig nagyon jól játszik - a kora miatt kiselejteznek a válogatottból. A sportolók általában tragédiaként élik meg, amikor szembesülnek azzal, hogy kiöregedtek és lecsúsznak az élvonalból. Ilyenkor, egy megszokott procedura szerint, a pszihológushoz kalauzolják a sportolót, hogy egy lelki szakember pátyolgassa őt. Igen ám, de Lisa-t kemény fából faragták... Amikor odaér a pszihológushoz, rájön, hogy neki nincs is szüksége senki vigasztalására, mert õ elég erõs ahhoz, hogy szembenézzen a helyzettel. De ha már ott van, megkérdezi a pszihológustól, hogy szerinte létezik-e egy általánosan érvényes tanács, amely segíthet az embereken. A pszihológus, rövid gondolkodás után, azt válaszolja: Igen, van... Találd meg, hogy mire van szükséged és tanuld meg kérni azt. Igencsak elcsodálkoztam, hogy egy amerikai romantikus vígjátékban ilyen bölcs mondással találkoztam...

Igen. Ezt tette a jerikói vak is... Pontosan tudta, hogy mire van szüksége és torka szakadtából kiabálva kérte azt. Velünk gyakran az a baj, hogy nem tudjuk mire van szükségünk és nem is tudjuk kérni... Nem tudjuk, hogy mire van szükségünk, mert annyi hiábavalóság van az életünkben, hogy elveszünk közöttük és nem is tudjuk kérni, mert vagy büszkék vagyunk, vagy nem bízunk eléggé. Az Úr Jézus azért adta nekünk a Miatyánkot, hogy ne össze-vissza imádkozzunk hosszú hiábavalóságokat és mindenféle butaságot kérjünk az Úrtól. A mennyei Atya jobban tudja, mint mi, hogy mire van szükségünk (Mt 6:8). Ha teljesítené minden kérésünket, amelyeket kimondunk imáinkban, akkor bizonyára, a végén igencsak megbánnánk, hogy kértük azokat...

Találjuk meg, hogy mire van szükségünk. Ehhez azonban meg kell ismernünk önmagunkat és az életünket. A jó önismeret már félsiker. Aki ámítja magát és nem akar tiszta képet kapni önmagáról, minden bajával és gyengeségével együtt, az nem is tud kérni. A probléma megoldásának elõfeltétele, annak felismerése és elfogadása... 

Milyen problémáink lehetnek? Szorongunk? Félünk? Agresszívak vagyunk? Az alkohol rabjai vagyunk? Drogozunk?... 

Milyen sérüléseink vannak? Nem fogadtak el? Megloptak? Becsaptak? Megcsaltak?...

Hol szereztük azokat? Már az anyánk méhében? Az iskolában? A szerelmi kapcsolatainkban? A házasságban? A munkahelyen?...

 

Sokféle sérülése lehet az embernek... Gyakran nem is sejti, nem is tudja felismerni azokat. Csak annyit érez, hogy valami nem jó. Imádkozni kell a bajok felismeréséért. Miben áll a mi vakságunk? Kérjük az Urat, hogy az Õ szemével, az Õ irgalmával szemlélhessük életünket. Ha kérünk, akkor Õ ad. Õ ad, mert megígérte, Õ ad, mert irgalmas, Õ ad, mert mindig a javunkat akarja...

Ha felismertük bajunkat, akkor tanuljuk meg kérni annak orvoslását. Kérjük imáinkban, böjttel, kérjük gyógyító imaszolgálatok által, kérjük felajánlott szentmisével, kérjük a szentségek vétele által ( szentgyónás, szentáldozás, szent kenet)...

(Mt 7:8) Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

De amikor kérünk, kérjünk tiszta és osztatlan szívvel, jó szándékkal, erõs hittel és az Úr iránti bizalommal. Vizsgáljuk meg, hogy nem-e azért kérünk, mert valakire neheztelünk, vagy azért, mert önzõk vagyunk, vagy mert mindenáron meg akarjuk valósítani a saját akaratunkat. Ismerjük fel Isten akaratát és lássuk meg azt, ami kedves Neki. Ne kérjünk olyan dolgokat amelyek nem kedvesek Istennek. Nem minden problémánk oldodik meg, még akkor se ha hittel kérjük és még akkor se ha látszólag a javunkat szolgálja. Van amikor Istennek más tervei vannak. Van amikor meghagyja a problémánkat, hogy szenvedéseinkkel társuljunk az Õ keresztjéhez. Ha ezt felismerjük, akkor fogadjuk el szeretettel a keresztet és kérjünk más kegyelmeket. Amikor pedig már eléggé tiszták és gyógyultak vagyunk, akkor kérjük mások tisztulását és gyógyulását is. Könyörögjünk azokért is, akik nem tudják, hogy mit akarnak...

Ima: Uram Jézus, add meg nekünk a bölcsesség ajándékát, hisz megígérted apostolaidnak, hogy elküldöd nekünk a Vigasztalót. Ámen.

Emberfiának napja

(Lk 17:20-27) Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: ,,Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: ,,Íme itt van,'' vagy ,,Amott''. Mert az Isten országa köztetek van.' A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: ,,Íme, itt van'', ,,íme, ott van''; ne menjetek el és ne fussatok oda. Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék. Ahogy Noé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfiának napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak s férjhez mentek addig a napig, amelyen Noé bement a bárkába [Ter 7,7]. Azután jött a vízözön, és mindenkit elpusztított. És ugyanúgy, ahogy Lót napjaiban történt: Ettek, ittak, adtak, vettek, ültettek, építettek. Azon a napon pedig, amikor Lót kiment Szodomából, tűz és kénkő esett az égből és elpusztított mindenkit [Ter 19,24]. Így lesz azon a napon is, amelyen az Emberfia megjelenik. Aki azon a napon a háztetőn lesz és a holmija a házban, ne jöjjön le érte, hogy elvigye; és aki a mezőn lesz, ne térjen vissza. Emlékezzetek Lót feleségére. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti, megmenti azt. Mondom nektek: Azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Két asszony őröl együtt: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ketten lesznek a mezőn: az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Erre megkérdezték tőle: ,,Hol lesz ez, Uram?' Ő azt felelte nekik: ,,Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.'

Az Úr Jézus Emberfiának nevezi önmagát, utalva ezzel a Dániel könyvében megjövendöltekre (Dán 7:13). Ez arra emlékeztet bennünket, hogy az Ige testté lett (Jn 1:14), hogy Isten önmagát kiüresítve szolgai alakot öltött (Fil 2:7) és egésszen olyan lett mint mi, kivéve a bûnt (Zsid 4:15). 

A megtestesülés által, Isten emberré lett. Jézus Krisztus, egy személyben, valóságos Isten és valóságos ember. Isten, magára öltve emberi természtünket, a megváltás és a feltámadás által részesít bennünket isteni életében. De melyek az Emberfia napjai?... Melyik az a nap, amelybõl az emberek szeretnének majd akár egyet is látni, de nem fognak látni?

A tanítványok Úrnak nevezik Jézust, a Mestert és Õ elfogadja ezt a megszólítást. Azt mondja, hogy Õ valóban Úr:

(Jn 13:13) Ti Mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. 

Tehát az Emberfia napja nem más, mint az Úr napja. De melyik az Úr napja? Az Úr napja a hetedik nap, vagyis az ószövetségben szombat volt az (Ter 2:3; Kiv 31:13). De az apostolok az Úr napját átvitték a hét elsõ napjára, a feltámadás napjára, amely most már a nyolcadik napra esik (v.ö. nyolc boldogság). Tehát a jelen korban, az Emberfia napja, vagyis az Úr napja, nem más, mint a vasárnap, amikor az Úr feltámadását ünnepeljük... Tehát, ha jönnek majd napok, amikor megszûnik az Emberfia napja, akkor itt arra gondolhatunk, hogy jönnek majd napok, amikor majd megszünik a vasárnap és a szentmiseáldozat bemutatása...

Továbbá, az Úr napjai, az Úr második eljövetelének napjára is értelmezhetõ (Iz 13:6; Ez 30:3), ami nem egy rendszeresen ismétlõdõ esemény, hanem egyszeri és rendkivüli. Ezt is az Emberfia napjainak nevezi az Úr Jézus (Lk 17:26) és itt az Õ második eljövetelére, meg az akkori, végsõ eseményekre vonatkoztatja.

Azt mondják, hogy a világot az eucharisztikus óra tartja fenn. A földbolygón, a nappal körbemenetelével, mindenhol szentmiseáldozat bemutatása megy körbe a világban. Amikor ez az óra megáll, akkor a világ elpusztul, mert az emberek megszegik az örök szövetséget. Isten a megváltó keresztáldozatánál különbb szövetséget nem ajánlhat fel az embereknek (Iz 24:1-5), mert már mindent odaadott. Egyszülött Fit adta oda a világért. Ennél többet nem tud adni...

A nap minden órájában, tiszta áldozatot mutatnak be valahol a földön, egy elvégzett szentmise által. Ezt a tiszta áldozatot támadja az Antikrisztus az utolsó idõkben, amint az a Dániel könyvében meg van írva (Dán 12:11-12). Ez lesz az a rettenetes végidõ, amelyrõl az Úr Jézus is szólt Dániel prófétára utalva (Mt 24:15), amelyrõl Szent Pál azt mondja, hogy a hamis próféta beûl Isten templomába és istenként mutogatja önmagát (2Tessz 2:4). Ekkor az életet adó szent áldozat helyébe valamiféle pusztító utálatosság, valami halálos bálvány kerül majd...

(Dán 12:11-12) Attól az időtől kezdve, amint megszűnik a mindennapi áldozat, és felállítják a vészt hozó undokságot, ezerkétszázkilencven nap lesz. Boldog, aki bízni tud, és megéri az ezerháromszázharmincötödik napot.

(Jel 12:5-6) Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott Istenhez és az ő trónjához, az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig.

(Jel 12:13-14)Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte; de az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék három és fél évig a kígyó elől elrejtve.

(Jel 13:5) Gőgös, káromló szája volt, és hatalmat kapott, hogy negyvenkét hónapig jártassa.

 

Mikor kerül sor erre? Azt senki sem tudhatja biztosan és nem is tartozik ránk (ApCsel 1:7), de az idõk jeleire mindenképpen figyelnünk kell (Mt 16:3). Az mondja Szent Pál, hogy mielõtt eljönnek ezek a végidõk, meg kell történnie a nagy elpártolásnak (2 Tessz 2:3). Ez az elpártolás, valószínüleg egy nagy szakadás lesz az Egyházban, egy nagy méretű aposztázia. Ennek jeleit már láthatjuk szerte a világban. Úgy kb. 2000 óta, püspökök és egész egyházmegyék vannak kitéve intenzív támadásoknak. Püspökök mondanak le és egyházmegyék omlanak össze... 

Kettõs harapofogóban van a papság. Egyrészt, a nagy kisértés által ki vannak téve a bukásnak, másrészt, a gonosz, az elesett papok ellen hangolja a híveket.  A legutóbbi írországi incidens, ennek a folyamatnak a legszembetûnõbb példája. Meg lehet figyelni a világban, hogy habár az egész kereszténység üldözést szenved, mégis leginkább a Katolikus Egyházat támadják. Ez azért van, mert a folyamatos szentáldozat bemutatásának fenntartója a Katolikus Egyház, melyben teljesen jelen van Krisztus Egyháza és mert a szentmise a kegyelmi élet csúcsa és forrása...

Miért történik mindez? Úgy néz ki, hogy a hetedik napért, a nyugalom napjáért... Az Úr, amiután megteremtette a világot, a hetedik napon megnyugodott munkájából. Ezt a napot megszentelte és elrendelte ünnepnapnak. Ennek a napnak a megûlése szövetség Istennel. A keresztényeknek is megvan a maguk szombatja, olvashatjuk a Zsidókhoz írt levélben. Ez a nyugalom helye (Zsid 4:9), a mennyek országa, Isten színe látása és a Vele való örökké tartó boldog közösség. Itt mindenki és minden megnyugszik. Szent Ágoston mondja: Nyugtalan a szívem Uram, amíg meg nem nyugszik Benned. Úgy néz ki, hogy ezt a hetedik napot, a nyugalom napját tagadja és támadja a sátán. Talán ez lehet a 666-os szám értelme (Jel 13:18). Amint az evangélium a teljességet a 7-szerrel és a 77-szerrel fejezi ki  (Mt 18:22), úgy a sátán, a 666-al háromszor, vagyis örökké, tagadja meg a 7-ik napot, vagyis az Úr napját. Ez végül is a mennyek országának tagadása, amelybõl nincs része a gonosznak...

 

Nem tudjuk pontosan, hogy miként fognak bekövetkezni ezek a rettenetes dolgok, de azért elgondolkodhatunk rajta.  Az a dolgunk, hogy figyeljük az idõk jeleit és készen legyünk mindig, hogy a jó oldalra álljunk. Be kell szállnunk Noé bárkájába, ami az Egyházat jelképezi és készek kell legyünk, hogy bármelyik percben ott tudjuk hagyni evilági életünket. Nehogy úgy járjunk, mint Lót felesége, aki visszanézett a korábbi életére és sóbálvánnyá változott...

Azokban az idõkben lesz jel az eligazodásra: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is. Nagyon megható ez az ábrázolás: a hívõk úgy rajoznak Krisztus körül, mint ahogy a sasok keringnek a szavannában elesett elefánt teteme fölött. A test Krisztus teste (Jn 6:56) és a sasok a hívõ lelkek, akik a hit által újból és újból megújulva, magasan szárnyalnak (Iz 40:31)...

Használjuk ki a kegyelmi idõt és ne szalasszunk el egyetlen egy vasárnapi szentmisét se. Sõt, ha lehetséges, vegyünk részt a hétköznapi szentmiséken is. Amikor csak tehetjük, menjünk el szentségimádásra vagy szentséglátogatásra.

Ima: Uram Jézus, könyörülj rajtunk és add nekünk kegyelmedet, hogy bele ne aludjunk a világ dolgaiba és észrevegyük az idõk jeleit. Ámen.

Ha malomkövet kötnének a nyakára

(Lk 17:1-6) Azután így szólt tanítványaihoz: ,,Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! Ha vét ellened testvéred, figyelmeztesd; és ha megbánja, bocsáss meg neki! Még ha napjában hétszer vét is ellened, és napjában hétszer tér vissza hozzád, és azt mondja: ,,Bánom!'' - bocsáss meg neki.' Az apostolok ekkor azt mondták az Úrnak: ,,Növeld bennünk a hitet!' Az Úr ezt felelte: ,,Ha csak akkora hitetek lesz is, mint egy mustármag, és ennek az eperfának azt mondjátok: ,,Szakadj ki tövestől és verj gyökeret a tengerben!'', engedelmeskedni fog nektek.

Ha malomkövet kötnének a nyakára… Ebből rögtön egy öngyilkosság vagy egy kegyetlen gyilkosság juthat eszünkbe. Már látjuk is a Szajna partját, a kikövezett támfalaival, ahol egy reményvesztett szerencsétlen ember bogozza a követ saját nyakára, hogy beugorjon a vízbe. Vagy elképzelhetjük, amint sötét maffiózók, ugyanezt teszik valakivel, akit el akarnak tenni láb alól. Aztán belegondolunk, hogy milyen lenne, ha mi lennénk ennek a szerencsétlennek a helyében. Az önvédelmi reflexünk azonnal eltaszítja ezt a képet... Persze, de ez a kép hasznos is lehet. Jó lehet arra, hogy figyelmeztessen minket és elriasszon a botrány vétkétől. Jó arra, hogy tudatosítja az emberben a botránkoztatás bűnének súlyosságát...

De mi is valójában a botrány: Veszekedés? Verekedés? Szemérmetlekedés? Mi az?... 

A Katolikus Egyház Katekizmusa így határozza meg a botrányt (scandalum):

 KEK 2284. A botrány olyan viselkedés vagy magatartás, amely másokat bűn elkövetésére indít. Aki botránkoztat, a felebarát kísértőjévé válik. Kárt okoz az erénynek és az egyenességnek; testvérét lelki halálba taszíthatja. A botrány súlyos bűn, ha cselekedettel vagy mulasztással mást szándékosan súlyos bűnbe visz.

Nagy Szent Gergely, a Lelkipásztorság törvénykönyvében (I./II. fejezet) a malomkő szimbólumának egy más értelmezést tulajdonít...

Ne vállaljanak lélekvezetést olyanok, akik életükben nem gyakorolják azt, amit elméletileg elsajátítottak. A malomkõ ti. a világ körüli szorgoskodást és fáradalmat jelenti, a tenger mélysége pedig a végsô kárhoztató ítéletet jelképezi. Aki tehát az életszentség megmutatására állíttatott oda és mégis vagy szóval ront meg másokat, vagy példával, jobb volna neki, hogy földi foglalatoskodások közepette világi ruházatban érné a halál, minthogy szent hivatalában a bûnre adjon másoknak példát: az egyedül elbukót ugyanis tûrhetôbb szenvedés kínozza a pokolban.
 

 

A malomkő képe tehát, inkább felel meg a rabok által forgatott malomkőnek, ahol nem magát a követ akasztották az ember nyakába, hanem a szíjjat, amellyel a malomkövet forgató rúdat kellett húzni. A malomkő tehát e világ robotját jelképezi, az eredeti bűn miatt ránkszabott fáradságos kenyérkeresetet (Ter 3:19). A tengerben való elsülyedés, a büntetést is sugallja, de ugyanakkor a népek sokasságát is (Jel 12:18;13:1). Tehát jobb az emberek sokasságában robotolni a mindennapi kenyérért, mint egyházi tisztségben, másokat megbotránkoztatva, az evangéliumból meg az oltár szolgálatából élni (1Kor 9:13-14). Mert méltó ugyan a munkás az eledelére (Mt 10:10), de csak akkor, ha a termést begyűjti, nem pedig eltékozolja (Mt 12:30; Lk 12:23). Ugyanakkor, az evangéliumból és az oltárból élő, annyit kellene elvegyen fizetségéből, hogy a malomkőnél robotolót ne szégyenítse meg (1Kor 11:12). Mert a malomkőnél robotoló egyszerű ember gyakran nem jut annyira, hogy tisztességes életet biztosítson családjának, de az evangélium és az oltár szolgálata egyeseknek igencsak jövedelmező foglalkozás...

Nagy a kisértés! Igykezzünk Isten félelmében, igaz, erkölcsös, mértéktartó életet élni, hogy nehogy zátonyra fusson az életünk...

Ima: Uram Jézus, elkérjük az istenfélelem ajándékát, hogy mindig a Te félelmedben éljünk és soha senkit meg ne botránkoztassunk. Ámen.

Mennyivel tartozol uramnak?

(Lk 16:1-8) A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Egy gazdag embernek volt egy intézője. Bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Erre magához hívatta és azt mondta neki: ,,Mit hallok rólad? Adj számot gazdálkodásodról, mert nem lehetsz tovább az intézőm!'' Az intéző ezt mondta magában: Mitévő leszek, ha uram elveszi tőlem az intézőséget? Kapálni nem tudok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit teszek, hogy befogadjanak az emberek a házukba, ha elmozdít az intézőségből. Magához hívta tehát urának minden egyes adósát, és megkérdezte az elsőtől: ,,Mennyivel tartozol uramnak?'' Az így felelt: ,,Száz korsó olajjal.'' Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, ülj le hamar, és írj ötvenet!'' Azután megkérdezte a másikat: ,,Hát te mennyivel tartozol?'' Az így válaszolt: ,,Száz véka búzával.'' Erre azt mondta neki: ,,Vedd elő adósleveledet, és írj nyolcvanat!'' Az úr megdicsérte a hamis intézőt, hogy okosan cselekedett; mert a világ fiai a maguk módján okosabbak a világosság fiainál.

Volt egy ismerõsöm akirõl az a hír járta, hogy néha pénzt kér kölcsön és "elfelejti"  megadni... Amikor kérték tõle vissza a kölcsönzött összeget, megjátszodta, hogy nem emlékszik a kölcsönre és letagadta a tartozását. Amikor aztán vita lett belőle, azzal vágta ki magát, hogy: Ejsze, abból a pár lejbõl állsz!...  Furcsa gondolkodás, furcsa magatartás… Ő nem azért tagadta a tartozását, mintha nem lett volna mibõl megadnia, hanem azért, mert annyira magánakvaló volt, hogy inkább meghazudtolta embertársát, minthogy megváljon attól a kis összegtõl, amivel tartozott. A mástól kölcsönzött pénzt, saját nyereségének tekintette...

(Sir 29:4) Sokan talált pénznek tekintik a kölcsönt, és aki segített rajtuk, azt zavarba hozzák. 

Az életben sokféle adósságot csinálunk és sokféle kifizetnivalónk van... Boldog ember aki megérti, hogy az életben minden számláját ki kell fizetnie. Aki nem fizeti ki számláit, hamar hitelét veszíti és többé nem állnak vele szóba. A hosszú barátság titka a pontos elszámolás...

De van másfajta adósság is. Az, amellyel Istennek tartozunk. Az ember, a megromlott természetébõl fakadóan, tagadja ezt az adósságot. Már az elsõ emberekben megnyilvánult ez a felelõtlenség, ez a tagadás. Az ősbűn után Ádám Évára, Éva meg a kígyóra mutatott (Ter 3:12-13). Káin tagadta, hogy felelõséggel tartozna Ábelért (Ter 4:9). A mai ember is egyszerûen tagadja a bûnt, tagadja, hogy tartozik Istennek, Teremtõjének, Gondviselõjének, mennyei Atyjának... Ezzel pedig meghazudtolja Istent, Aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy aki Benne hisz, el ne vesszen hanem örök élete legyen (Jn 3:16). Ez az evangélium hiábavalósága az ember életében… Az ember inkább meghazudtolja Istent és megcsalja önmagát, minthogy bevallja, hogy bűnös és tartozik Istennek. Így sokaknak az evangélium hiábavalóan hangzik el és Krisztus vére hiábavalóan hullott a porba...

(1Jn 1:8-10) Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűnünk, megcsaljuk magunkat, és nincs bennünk igazság. Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincs bennünk.

Pedig Isten nem azért kéri adósságaink beismerését, hogy megfizessük neki, hanem azért, hogy megválthassa azokat. Neki tartozunk és mégis, Õ akarja kifizetni adósságainkat. Csak annyit kér, hogy valljuk be azokat. Ha bevalljuk tartozásainkat és felírjuk azokat adóslevelünkre, akkor Isten Fia, a Megváltónk, felviszi a keresztfára és eltörli azokat (Kol 2:14). 

Az ember gyakran nem csak önmagától hazudik, hanem bátorítva is van erre a nagyobbak által. Isten mindig támasztott prófétákat (Ez 33:7) akiknek az volt a szerepük, hogy figyelmeztessék a népet tartozásaikra. Ezek felelõséggel tartoztak a népért. Hasonló ezekhez minden ember, aki Isten szolgája... De mivel Isten embere is gyarló, aki megalkuszik a bûnnel, ezért megesik, hogy inkább az emberek közé tartozik, mint Istenhez. Elvilágiasodása miatt, egyre inkább nem a Szentlélek vezeti, hanem az emberi gondolkodás és egyre inkább elhagyja a Szentlélek bátorsága, hogy helyébe az embereknek való megfelelés kényszere uralkodjon az életében. Ennek következtében, lassan-lassan, a bûn csak félig-meddig lesz bûn és teret hódít a megalkuvás, hogy az emberek elismerjék és elfogadják őt.  Ha egy prófétát dicsér a nép, akkor meglehet, hogy valójában nem is szent, hanem hamis próféta, olyan, amelyik megfelel a nép szája ízének. Az ilyen meghamisítja a nép Isten iránti adóslevelét, nem inti megtérésre az embereket, hanem magatartásával, példájával, még szentesíti is a közösségben a bûnös magatartást...

Ha felnõttek lettünk Krisztusban, ne csaljuk meg önmagunkat, sem azzal, hogy nincs adósságunk Isten felé, sem azzal, hogy Isten szolgájának barátja vagyunk. Tiszteljük Isten sáfárát, de ne tévesszük össze a plébánia ajtóját a gyóntató fülke ajtójával és ne gondoljuk, hogy a pap barátsága belépõjegy lesz számunkra a menyországba...

Ima: Uram Jézus, add, hogy szereteted bûnbánatra indítson miunket és így lerakjuk Nálad bûneinket. Ámen.

Az utolsó helyre

(Lk 14:1;7-11) Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: ,,Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ,,Add át a helyedet!'' És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ,,Barátom! Menj följebb!'' Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.

Mit jelent ma, lelki szempontból, az utolsó helyre űlni? Jókai Mór Egy magyar nábob című regényében megkérdezi az íródeák a nagyurat, hogy hol foglalhat helyet az asztalnál. Az nagyúr kineveti és azt mondja neki: Bárhová is ülsz fiam, az biztosan az utolsó hely lesz...  A nemesúr kijelentése két dologra világít rá: az első az, hogy az asztalnál van egy rang szerinti, megtisztelő helyzekedési rend, amely a házigazdától függ; a második az, hogy az akkori nemesség általában nem tartotta valami nagyra a deáktudományt. Ha nem voltál nemes, gazdag vagy tekintélyes, akkor semmi voltál. Amíg a hortobágyon a térdig érő sárban törtek a hintótengelyek, addig a nemesurak, semmit se törődve az országgal, mulatókban tivornyáztak vagy külföldön szórták a pénzt. De az ipari forradalomnak és a polgárosodásnak nem volt ideje a nemesurakra várni. A kérdés az, hogy vajon, lélek szerint, annál az asztalnál, tényleg az iródeák volt az utolsó?...

Ha nyilvános helyre megyünk, akkor mindig vannak olyanok, akik az első helyekre gyurakodnak. Ha csak a csíksomlyói búcsúra gondolunk, akkor évente halljuk, hogy a búcsúnak nincs más meghívottja, csak az a személy, aki a prédikál. Mégis azt látjuk, hogy sokan ott tolongnak az oltár körül az első helyekért... Vannak ott politikusok, vitézek, lovagok vagy ki tudja milyen címet nem igénylő emberek. Sokan közülük olyanok, akik az istenadta emberi méltóságukon kívül nem sokat tudnak felmutatni, de ők mindenképpen ott akarnak lenni cifra köntösökben az oltár előtt. Olyan is volt, hogy a rendezőket félretaszigálta egy sornyi csapzott, huszárruhás csoport, mert hát ők olyan messziről jöttek és nekik muszály ott állniuk az oltár mellett. Aztán persze, van olyan is, aki szivesebben ülne hátrébb, de nem teheti, mert a hivatala kötelezi, hogy ott legyen...

A politikában is tapasztaljuk, hogy egyesek folyton mondanak le pozíciójukról, de valahogyan mégiscsak elnökök, pártvezérek és miniszterek maradnak. Valahogyan mindig szükség van rájuk, mert nélkülük kihal a nemzet, megáll az ország és még véletlenül se csúszhatnak le az első helyről, a főnöki székből. A hivatalos verzió mindig az, hogy nélkülük nem lehet meg a párt és ezért egyhangúlag visszaválasztották a vezetésre. De a  valóság az, hogy a kuliszák mögött, minden régi bajtársát, mostani ellenfelét "el-sztalinizálta", hogy egyedül maradhasson a hatalmon...

Ez az egyházban sincs másképpen. A keresztség nem cseréli ki automatikusan a bűnre hajló emberi természetet, hanem csak idővel megnemesíti, azaz, megnemesithetné, ha az emberek élnének a kegyelemmel és nem vennék azt hiába (2Kor 6:1)...  Az ember magával hozza önző, törtető lelkületét a keresztény hitéletbe is. Átmenti oda is a nagyravágyását. A kérdés az, hogy van-e elegendő felfogása, odahajlása, és megérti-e idővel az Úr Jézus tanítását. Az Úr Jézus nem azt mondja, hogy a keresztség által egyből kezes bárányok leszünk, hanem azt, hogy a kegyelem által formálhatók vagyunk. Ő nem azt állítja, hogy ha megkeresztelkedtünk, akkor nem eshet meg, hogy néha letaposunk másokat, hanem azt, hogy a kegyelem által megérthetjük, mitől lesz nagy és első az ember. Az ember nem attól lesz nagy és első ha törtet, ha másokon átgázol és önmagát felmagasztalja, hanem attól, ha Isten kegyelme által, méltó módon, alázatosan él és dolgozik. Az ember érdemessé kell tegye magát, azaz érdemessé kell válnia Isten kegyelme által...

Önmagunk felmagasztalásban van egy alapvető tisztességtelen magatartás, éspedig az, hogy elveszem azt a szerepet, azt a pozíciót, azt a helyet, ami nem engemet illet meg. Ebben az értelemben az önmagunk felmagasztalása valójában tolvajlás... Tolvajlás, mert ha az a hely nem engem illet meg, akkor az másvalakié. Ha pedig az illetékes helyét elveszem, akkor meglopom őt, és meglopom a közösséget is. Ellopom az ő helyét, az ő pozícióját, az ő érdemeit és az ő munkájának gyümölcsét. Ugyanakkor meglopom a közösséget is, mert megfosztom azt egy érdemes ember munkájától, szolgálatától és annak gyümölcseitől. Egy pozíció elnyerése nem csak verseny kérdése. Nem mondhatjuk azt, hogy törtethetünk és pályázhatunk bármilyen helyre és pozícióra. A fő kérdés az, hogy ki az illetékes, ki méltó, ki alkalmas arra a pozícióra, helyre, mert ez nem csak személyes űgy, hanem közösségi űgy is. A főhelyekre, az első helyekre felcsimpászkodott alkalmatlan emberek lerombolják a közösséget, az egyházat és az államot...

A főhelyre űlő méltatlan ember büntétése önmagától adódik: az utolsó hely. Ez magától értetődő dolog. Mivel természetes módon, ösztönösen, mindenki csak felfele törekszik, ezért csak egyetlen hely marad mindig üresen, éspedig az utolsó hely. Aki kiesik az első helyről, az csakis az üres helyre kerülhet. Ennek lehet azonban egy másik jeletése is: ha valaki méltatlanul hág felfele, egyszer majd bukni fog. Amikor pedig bukik, a legutolsó helyre bukik, mert elveszíti mindenki megbecsülését. És valóban, a becstelenség nem más, mint az utolsó hely. Ezért törekedjünk dolgozni, de kevéssel beérni, alkotni, de névtelenek maradni, szolgálni, de dicséretlenül maradni. Ne fogadjunk el emberi dicsérteket és kitüntetéseket. Szaladjunk el a megtiszteltetések elől. Ne legyünk olyanok, mint az a kanonok úr a Jókai Mór Aranyember című regényéből, aki egy érdemrenddel, oly megvetendő módon volt megvásárolható. Várjuk türelemmel jutalmunkat és helyünket a Hatalmastól, Aki majd igazságosan megfizet mindenkinek érdemei szerint...

Ima: Kérjük Uram Jézus az alázatosság erényét, hogy egykor majd felmagasztaltassunk a Te dicséreted által. Ámen.

A szűk kapun bemenni

(Lk 13:22-3) Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. Közben valaki megkérdezte tőle: ,,Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?' Ő ezt felelte nekik: ,,Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ,,Uram! Nyisd ki nekünk!'' Ő ezt feleli majd nektek: ,,Nem tudom, honnan valók vagytok.'' Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ,,Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.'' Ő erre azt feleli nektek: ,,Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!'' [Zsolt 6,9] Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. Mert íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.

1996-ban kezdtem el járni a csíksomlyói búcsúra. Vágy ébredt bennem, hogy péntek este kimenjek és reggelig virrasszak a kegytemplomban. Este kimentem, de éjjel a fáradtság csak hazaűzött. Ennek ellenére úgy döntöttem, hogy kimegyek a hajnali misére. Hajnalban elindultam és kiértem a reggeli 6 órás misére. 

A templom zsúfolásig volt tele. Olyan pára és testszag volt, hogy a lélegzetem is elállt. A mise végén értesítettek a mikrofonban, hogy a gyónás meg a szentáldozás a belsõ udvarban van megszervezve. Mivel én a sekrestye ajtaja mellett álltam, a sekrestyeajtón keresztül viszonylag könnyû lett volna a folyosóra kijutni és onnan a belsõ udvarra, de tömeg csak egy tömbként, centinkként lépegethetett elõre...

Nagyon lassan haladtunk és csak egy negyedóra alatt értünk ki a folyosóra. Ott már látszott, hogy mi a probléma. A szervezõk nem tudtak már odajutni és a belsõ udvarra nyíló boltives francia ablaknak csak az egyik szárnya volt megnyitva. Ezért aztán egyszerre csak egy ember tudott bejutni a belsõ udvarra. Olyan gyúródás lett, mint a Ceuşescu korszakban az élelmiszer üzletekben. Csak épp, hogy itt most az örök életet adó eledelért volt a gyúródás. A szûk ajtón való bejutást - bosszankodva vagy nevetve - mindnyájan a mennyek országába való bejutás szimbólumaként élték meg...

Hol van a szûk kapu?... Mondhatjuk, hogy itt van, vagy ott van?... Nem. Ez is olyan, mint Isten országa (Lk 17:21): nincs egy bizonyos utcában, vagy templomban és GPS-el sem mérhetõ be. A szûk kapu a mennynek országának kapuja. Sok szûk kapu van az életben (Jn 10:7), amíg eljutunk a végsõ kapuig (Mt 25:10). Aki Krisztust követi, ki és bejár a kapun és legelõt talál. Az okos szûz, akinek van tartalék olaja, bejut a végsõ kapun, amikor a Võlegény eljön...

(Mt 7:13-14) A szűk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

A mesében, a királyfinak, egyszer csak kiemelkedik a tóból a tavak tündére, hogy egy ajánlatot tegyen. A királyfinak néhány másodperce van, hogy döntsön és igennel vagy nemmel válaszoljon. Ez a válasz meghatározza további életét, sorsát... A válasz után a tündér eltûnik a vízben és többé nem tér vissza. Ilyen a szûk kapu is...

Az Úr Jézus megjelenik az ember mindennapjaiban és felajánlja önmagát az élethelyzetek által. Az ember feladata felismerni az Úr Jézust, az Õ tanítását, az evangéliumot, abban az élethelyzetben és igent mondani rá. Ha igent mondunk, akkor az a helyzet átölel és hordoz bennünket a kegyelem hullámain. Hordoz bennünket Krisztus keresztje, ha belekapaszkodunk... Ha nemmel válaszoltunk, akkor a helyzet elsülyed az idõk tengerében.. A nem válaszra, a helyzet végleg elmúlik és a kapu bezárul. Az elmúlt helyzetet nem hozhatjuk vissza. Ez hasonló egy óriáslesikláshoz is. Ha a sízõ elkapja a kaput, jó, de ha nem, akkor végleg elszalasztotta azt a kaput...

Amint egyre inkább igent mondunk ezekre a kapukra, annál inkább szorosabb lesz a mi helyzetünk. A világ és annak fejedelme (Jn 14:30) figyel bennünket és nagyon nem tetszik neki amit teszünk. Ekezdõdnek a szorongattatások... Ha elkezdûnk imádkozni, templomba járni, megtérni, megváltozni, adakozni, másokon segíteni, jót cselekedni, stb., akkor azt gondolhatnánk, hogy dicséretet kapunk. Gyerek dolog ilyent gondolni... A valóság az, hogy ha elkezdûnk a szûk kapukon belépni, akkor megtapasztajuk a sátán körmeit és fogait. Furcsa módon, senkinek sem fog tetszeni az, amit teszünk. A házastársunk féltékeny lesz, hogy már nem õ az elsõ a szívünkben, hogy már nem gyûjtünk vagyont, mint korábban, hanem még adakozunk is. Másokon segítünk ahelyett, hogy lebecsülnénk õket, hogy már nem vagyunk annyira menõk, ügyesek, mint korábban. A gyerekeink is furcsán néznek ránk, hogy hová járunk, milyen közösségbe, hogy miért olvassuk a Bibliát és miért imádkozunk annyit. Minek kell annyit templomba járni? Miért kell annyit ájtatoskodni? Jobb esetben majd gyagyásnak írnak le, de rosszabb esetben számíthatunk komoly csatározásokra is. Van akinek házastártsa kidobálja vagy összetépi a vallásos könyveit, szentírását... Cirkuszol és számonkéri minden jócselekedetét. A családpasztorációval foglalkozó lelkipásztorok gyakran azt akarják elhitetni, hogy a keresztény család attól hiteles, hogy harmonikus. Ez nem így van… Ezek megfeledkeznek az Úr Jézus szavairól:

 
(Luk 12:52-53) Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.

Szó szerint, ellensége lesz az embernek a saját családja (Mt 10:36; Mik 7:6). Ez azért van, mert Krisztus világossága be kell hatoljon valaki által a szellemi sötétségben élõ családba. A család többi tagja nem fogadja ezt szivesen, hanem ellenáll. Sokszor, egy családban, Krisztus igazi elfogadása évtizedekig is eltarthat. Ez egy nagyon kemény és mindenapos harc... Az a család, amelyben nagy békesség van, gyakran a hitetlenség és a bûnös, világias élet hamis békéjében él...

De a szûk út, a szûk kapu, nemcsak a családban hoz megpróbáltatásokat. Kirekeszthetnek a munkaközösségbõl, elfordulhatnak a barátok, sõt bizonyos esetekben még a keresztény közösségben is magára maradhat az ember (Luk 6:22; Jn 16:2). Ez a legkeményebb kereszt... Mindenképpen, a szûk út, a szûk kapu, ijesztõ lehet és félelmet kelthet. Csakis a hit által vagyunk képesek nekiindulni. Vajon, hogy fogunk ezen túljutni? Bízzunk... Az Úr megsegít... Ez olyan, mint amikor egy szpeológus nekindul egy szûk barlangnak, de nem tudja biztosan, hogy átfér-e majd rajta. Ha elindult, akkor csakis elõre mehet...

Nagyon sok jónak tûnõ ember jár a széles és tágas úton. Ezek jól megvannak az élettel, mindig érvényesülnek, mindig sikeresek és az emberek dicsérik õket. Ezek azok az aranyemberek (v.ö.Jókai Mór, Az aranyember), akiket mindenki szeret. De ha nem szöknek meg az aranyember életükbõl a hit szigetére, akkor jaj nekik... Semmibe veszik Isten szavát, az evangélium számukra üres szöveg és a hegyi beszéd gúny tárgya... Mindenféle ügyeskedésesel érvényesülnek, mert a maguk módján eszesek (Luk 16:8). A törvény korlátait szélesre tárják önmaguk számára és mindig a legkönnyebb megoldást választják. Életük útját gyakran lelki hullák és összetört szívek jelzik. A végén pedig, amikor meghalnak, nagy temetést rendeznek nekik, ahol a pap, a politikus vagy a munkatárs hosszan méltatja életmûvüket. De vajon bejutott-e a lelkük a szûk kapun?...

Igyekezzünk hát minden nap a szûk úton járni és a szûk kapun bejutni, amíg még van rá idõnk...

Ima: Kérjük Uram Jézus minden nap a Szentlelket, Aki képes megadni nekünk a bátorságot a szûk kapu választására. Ámen.

Útközben

(Lk 12:54-59) Ezután a tömeghez is szólt: ,,Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: ,,Jön az eső'', és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: ,,Forróság lesz'', és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.'

Az emberi élet valóban hasonlít egy úthoz. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Mivel az Úr Jézus valóságos Isten, ezért az Õ lénye azonosul a tulajdonságával. Õ nem csak egy utat mutatott nekünk, hanem Õ maga az út. Õ nem csak igazat mondott, hanem Õ maga az igazság. Õ nem csak élt közöttünk, hanem Õ maga az élet. Õ nem csak szeret minket, hanem Õ maga a szeretet. Ő az út, melyen az igazságban, tartunk az örök élet felé, ahol a szeretet...

Az emberi élet szó szerint is egy út... Képzeljük el milyen lenne az, hogyha láthatnánk az összes lábnyomunkat, attól a perctõl, ahogy döcögve elindultunk, egésszen a mai napig, addig a székig, amelyen pont most űlünk... Legyen minden lábnyomunk pl. piros színű. Így rátalálnánk lábunk nyomára az irodában, a folyosókon, az utcákon, a templomban, a kocsmában, vagy olyan helyeken is, amelyekrõl rég meg szerettünk volna feledkezni, mert azokon a helyeken olyan dolgokat mûveltünk, amelyekre nem vagyunk túl büszkék. Ezeket a lábnyomokat általában cipõnkkel (sarunkkal) hagytuk ott. A talpunk nem érte a földet, hanem a cipõnk talpán járt-kelt... Ezért a cipõnk, a mi életünket, munkánkat jelképezi és ez az életút gyakran igencsak gyarló és bûnös. Ezért kellett lehúznia saruját Mózesnek is az égõ csipkebokornál (Kiv 3:5)... Nem léphetett saruival a szent helyre. Nem vihette be a bűnös életét Isten szentségébe, hanem csakis a lecsupaszított emberi lényét. Ezért van az, hogy nem vagyunk méltók megoldani az Úr Jézus saruszíját (Mk 1:7), mert Õ mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt (Zsid 4:15)...

Milyen a mi életútunk? Mondjuk, hogy a kék az eget, a lelkit és a szentet jelzi, és a piros a vért, a testet, meg a bûnös életet. Milyen a mi lábunk nyoma? Kék, vörös vagy lila?... Vigyáztunk-e lábunk nyomaira, hogy helyesek legyenek?...

Az életben sokan, nem a saját útjukat járják, hanem követnek valakit... Pl. mentorokat, lelki vezetõket, különböző mestereket, gurukat, stb. Ez sajnálatos dolog, mert az Úr Jézus világosan megmondta, hogy csakis Õt kövessük, hiszen csakis Õ az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Õ a Mester akit követnünk kell. Rajta kivül nincs más mester és nincs más szabadító. A legnagyobb szent is, még a legszentebb pápa is csak testvér az Úrban és az Úr tanítványa (Mt 23:8)... Ez nem jelenti azt, hogy nem szorulunk az Egyház anyai vezetésére, hanem azt, hogy van amikor nem hallgathatunk a testre és vérre, amint Szent Pál sem tette (Gal 1:16)... Nem az a férfi aki keménykedik és macsó, hanem az, aki szilárdan megáll az élet viharaiban. Ezért aztán sok női szentrõl el lehet mondani, hogy: Micsoda férfi ez a nő…

Életútunk sokszor göröngyös és tele van ütközésekkel. Ennek egyik legnagyobb problémája a megbántódás és a harag. Mivel gyarlók vagyunk, ezért gyarkan vétünk embertársaink ellen, vagy mások vétenek ellenünk. Így aztán, az egyik legnagyobb ajándék az, ha nem sértõdünk meg, ha nem haragszunk, ha nem ítélkezünk, hanem minden gyarlóságot irgalommal és azonnal megbocsájtunk.

Gyakran egy véleménykülönbség miatt is egy életre szóló harag születik. Sajnos… Gyakran az is baj, hogy az előljárók nem döntik el a vitás kérdéseket és nem közvetítenek alárendeltjeik között. Ekkor megszakad a párbeszéd és a párbeszéddel együtt a szeretet is. Ezután nem marad más, mint a harag és annak konzerválása... Nem haragszom rád, csak jól elraktam panaszaimat a mélyhűtõbe. Aztán majd, amikor eljön az ideje, kiolvasztom onnan azokat. Ha hamarabb nem, hát majd akkor, amikor különítéletre megyünk az Úr Jézus trónja elé. Mert a legnagyobb elõljáró, Aki előtt mindenkinek meg kell jelennie, az a nagy Király és ítélõbíró, az Úr Jézus Krisztus (2Kor 5:10)...

Ha bölcsek vagyunk, akkor minden vitás kérdésünket megoldjuk ebben az életben és mindenkivel megbékélünk. Ismerek olyan embert, aki egy komoly vita után azzal vált el embertársától, hogy: Majd odaát elválik!… Micsoda vakmerõség! A buta ember, vitás kérdését, vakmerõen az isteni itélőszék elé meri vinni… Honnan veszi, hogy abban a perben nyerni fog és hogy az ő javára fog ítélni az Úr? Hátha veszíteni fog? Akkor mi lesz?... Hát az lesz, hogy akkor majd meg fog fizetni az utolsó fillérig. És az nem más, mint a tisztítótûz...

Mivel Isten szentségébe nem lehet bevinni semmiféle bûnt, sem vitát, sem haragot, ezért Isten, az Õ irgalmasságában és szeretetében, a tisztítótüzet adta nekünk. Ott már a célba vagyunk, csak még az ideigtartó szenvedés és tisztulás van hátra. Az emberek sokassága nem veszi komolyan a tisztítótüzet és a tisztulást. Nem engesztelődnek ki, nem gyónnak és nem részesülnek búcsúban sem... Az emberek nagy sokassága a tisztítótûz felé tart. Képzeljük el a mai embereket, hosszú-hosszú sorokban, mint amikor az szovjetek az emberek tízezreit terelték nyolcas-tízes oszlopokban Szibéria felé, a fogságba. Sokan hét év múlva tértek onnan vissza, lefogyva, legyengülve és betegen. Ehhez hasonlatos a tisztítótûz is... Vagy ott van a parajdi sóbánya legalsó fejtése. Olyan sötétség van ott, hogy még a vak is többet lát, mint egy lámpás nélkül maradt bányász. Ha a bennünk lévõ világosság sötétség, akkor mekkora a sötétség (Mt 6:23)? Mekkora sötétség lehet Isten boldogító világosságának a hiánya?...

Mit tegyünk? Ha valakinek vétettünk, kérjünk bocsánatot és ha valaki duzmál ránk, kérdezzük meg, hogy mivel bántottuk meg. Béküljünk ki, amennyire csak rajtunk múlik. Legyünk jóakarattal ellenfeleinkkel szemben és sose keményítsünk be. Mindig tartsuk fenn magunknak azt a lehetõséget, hogy hátha mi tévedtünk és legyen mindenkihez egy jó szavunk. Egyszer hallottam egy kollegámtól egy jó román mondást: Sã lasi întotdeauna loc de bunã ziua... ami kb. annyit jelent, hogy: Mindig adj esélyt a holnapi köszönésnek… Vagyis sose vesszél össze valakivel úgy, hogy másnap ne tudj köszönni neki. Végül pedig, a békesség Ura őrizzen meg minket mindenféle haragtól...

Ima: Uram Jézus, őrizd meg utunkat, hogy tisztán és feddhetetlenül járuljunk szent színed elé. Ámen.

Esztelen!

(Lk 12:13-21) Valaki megszólította a tömegből: ,,Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!' Ő azt felelte neki: ,,Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?' Aztán így szólt hozzájuk: ,,Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.' Példabeszédet is mondott nekik: ,,Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. Akkor így gondolkozott magában: ,,Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.'' Majd azt mondta: ,,Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!'' Isten azonban így szólt hozzá: ,,Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?'' Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.'

Mennyire rosszul esik, ha azt mondják nekünk, hogy: Bolond!... vagyis: Esztelen!... Ez magyarán azt is jelenti, hogy: Te ostoba, te hülye!… 

Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette (Ter 1:26). Ennek a hasonlatosságnak az egyik legfontosabb jellemzõje, hogy az ember értelmes, okos lény. Az okosság egyike a sarkalatos erényeknek. Ha azt mondjuk embertársunknak, hogy esztelen, ezzel a benne rejlõ Istenhez való hasonlóságot sértjük... Ez nemcsak az embert, mint teremtményt sérti, hanem magát a Teremtõt is. Ezért az Úr Jézus szigorúan szól az ellen, hogy valaki, akár felindulásból is, ostobának vagy bolondnak nevezze embertársát. Az ilyennek azt mondja, hogy méltó a pokol tüzére...

(Mt 5:22) Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.

Tehát, itt nem csak arról van szó, hogy ne haragudjunk embertársunkra, hanem arról is, hogy minden embertársunkban tisztelnünk kell Isten képmását. Tudatosítanunk kell, hogy az embernek erősen nagy az értéke. Értékesebb egy hegynyi aranynál, mert az arany csak élettelen fém, de az ember élõ, gondolkodni tudó és alkotásra képes lény. Még ha meg is sérült az emberben az értelem a bûn miatt, vagy valami betegség miatt, tisztelnünk kell azt, amint tisztelünk egy rombadõlt templomot (1Kor 6:19). Tisztelnünk kell azért, ami volt és Akiért, kinek házaként egykor felépült...

Az eszesség kétféle: van az Isten akarata szerinti, lelki eszesség és van az evilági, sátáni, ravasz eszesség (sátáni bölcsesség, Jak 3:15). A világ fiai a maguk nemében eszesebbek a világosság fiainál (Lk 16:8). E világ fiainak eszessége ravaszság, amely által, minden cselvetést és furfangot bevetve, felülkerekednek embertársaikon, kirabolják a szegényeket és vagyont halmozva, basáskodnak mások fölött. Azt tartják, hogy õk jogosan gazdagok, mert õk okosabbak és mert õk többet dolgoznak. Azt tartják, az a helyes rend, hogy egyesek gazdagok legyenek, mások meg szegények. Sõt, van olyan is, aki azt állítja, hogy a kapitalista rendszer gazdagjai az életszentség egyik formáját élik meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy a kommunizmus jó, hanem azt, hogy a vagyon halmozása és az életszentség kizárják egymást...

Az Úr Jézus, az életszentségre vágyó gazdag ifjútól azt kérte, hogy ossza szét vagyonát és kövesse Õt (Mt 10:21). A gazdagokról pedig azt mondta, hogy nehezebben jutnak be a mennyek országába, mint ahogy a teve átjut a tû fokán (Mt 10:25). Az Úr Jézus, tanításának igéiben arra hív minket, hogy ne gyûjtsünk vagyont itt a földön (Mt 6:19), adjunk a rászorulónak (Mt 4:42) és hogy nem szolgálhatunk ugyanakkor a vagyonnak is (a mammonnak), meg Istennek is (Mt 6:24). A gyakorlat bizonyítja, hogy ha komolyan törekszünk az Úr Jézust követni, akkor kizárt dolog hogy meggazdagodjunk, mert mindig az Urat szolgáljuk, mindig van akin segíteni (Mt 26:11), és forditva, aki gazdagodni akar, az törvényszerûen elzárkozik Istentől és embertársától. Tehát az Úr Jézus nem kerül ellentétbe önmagával: a példabeszédben elhangzott esztelenség, lelki esztelenség. A lelki esztelenség, pedig a lelki gazdagságra való törekvés hiánya...

Az ember teste-lelke, élete és ideje egységes. Az ember nem tudja megosztani magát a dolgok között. Vagy a lekieket választja, vagy a testieket, vagyis az anyagiakat. Sokan azt gondolják, hogy biza meg kell valahogyan élni és a lelkiek mellett szükséges az anyagi vállakozás is. Elvégre a társadalmat is kell építeni... De a valóság az, hogy ha az ember egyszer beleáll egy vágásba, belép a mókuskerékbe, akkor onnan már nehezen tud kilépni. Ezért aztán az ember döntései nagyon fontosak az életben: vagy az emberekre hallgatunk, vagy az Úr Jézusra. Talán biztatni fognak, hogy legyünk sikeres vállalkozók, teremtsünk javakat, jólétet, munkahelyeket, stb., de ne feledjük, hogy az Úr Jézus egyébre hív minket. Arra hív, hogy hagyjuk ezt a világot a maga útján és csakis Õt kövessük, mert Õ az út, az igazság és az élet (Jn 14:6).

Ima: Add Uram, hogy Benned bízzunk és elhiggyük, hogy úgy is élhetünk, mint az ég madarai és a mezõ virágai. Ámen.

Elvettétek a tudás kulcsát

(Lk 11,47-54) Jaj nektek, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, atyáitok pedig megölték őket. Ezáltal tanúsítjátok, hogy egyetértetek atyáitok tetteivel; mert azok megölték őket, ti pedig a sírjaikat építitek. Azért mondta Isten bölcsessége is: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk, de közülük egyeseket megölnek és üldöznek, hogy számon lehessen kérni e nemzedéktől minden próféta vérét, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől Zakariás véréig, aki az oltár és a templom között veszett el. Bizony, mondom nektek: számon fogják kérni mindezt ettől a nemzedéktől. Jaj nektek, törvénytudók! Mert elvettétek a tudás kulcsát, magatok nem mentetek be, s a bemenőket is megakadályozzátok.' Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok nagyon felháborodtak, és sok mindenről kezdték őt faggatni, leskelődtek utána, hogy szavaiban megfogják.

A kulcs a tulajdon és a hatalom jelképe. Akinél a kulcs, az a házigazda és az az úr. Akinél a kulcs, az rendelkezik a zár alatt lévõ értékekkel. Nem rossz és nem méltatlan dolog az értékeket elzárni. Ahol sok kéz jár, ott jó ha az értékek zár alatt vannak (Sir 42:6). Van olyan, hogy a gazda, az úr, kiadja kezébõl a kulcsot és rábízza egy bizalmasára, egy kincstárnokra. Ezért a kincstárnok hatalmas ember, második az urakodó után ( Ter 39:6; Ter 41:44; ApCsel 8:27).

A legnagyobb érték a mennyek országa, annak titkai és a legnagyobb hatalommal maga Isten rendelkezik. A mennyei Atya is átadta Valakinek országának kulcsait...

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

Ez az hatalmas nem más, mint az élő Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus. De az Úr Jézus nem tarotta meg csak magának ezt a hatalmat, hanem továbbadta a kulcsok hatalmát. A búzaszem elhalása és szaporodása (Jn 12:24) abból is állt, hogy a kulcsok hatalmát tovább kellett adni... Ezért az Úr Jézus továbbadta a kulcsok hatalmát az Egyháznak, az Õ misztikus Testének. Elsősorban Simonnak adta át, akit Péternek nevezett (Mt 16:19). Aztán átadta a többi apostolnak is az oldó-kötõ hatalommal (Mt 18:18). Majd az apostolok által átadta nekünk is, minden megkeresztelt és bérmált krisztuskövetőnek, a királyi papság és prófétaság által (1Pét 2:9). Mi mindnyájan, valamilyen szinten, az Úr sáfárai vagyunk és kincseinek intézõi (Lk 12:42)...

De mire jó a mennyek országának kulcsa? Hogy megnyissa a mennyek országának titkait, kifejtse a krisztusi tanítást, hogy feloldozza a bûnöket, hogy kijelentsen igazságokat, hogy kirekesszen vagy befogadjon bûnösöket Isten népe körében... Ezek közül, talán, a kulcsnak, a tudásra vonatkozó jelentése az egyik legdíszesebb... Sokan törekednek a tudásra, az ismeretre. Van aki csak amúgy ontja magából a teológiai ismereteket, nem törõdve azzal, hogy az egyszerû népnek nem erre van szüksége, hanem éhezi az örömhírt, a gyógyulást és a vigasztalást. Könyvei pedig ott sorakoznak haszontalanul a polcokon... Van aki szüntelenül tömi magát a tudománnyal, majd aztán ágálva szónokol, sziporkáztatva magas röptü teológiai eszmefuttatásokat, történelmi ismereteket vagy irodalmi műveket. Ahelyett, hogy a kereszt bolondságát hirdetné, világi emberek mûveivel páváskodik (1Kor 1:17-18). Az ilyen szolga csak önmagát hízlalja...

A tudás elsajátítása szükséges, a teológia szükséges, de ezeknek elsajátítása kötelez. Minél többet tud valaki, annál felelõsebb tudásának megéléséért és továbbadásáért (2Pét 1:6-8). Úgy vegyük számba a nekünk juttatott kulcsokat és azok használatát, hogy azok fognak bennünket érdemessé tenni a Kapu előtt (Jn 10:9), amelyet ha az Úr kinyít, senki be nem zárja és amelyet ha Õ bezár, senki ki nem nyítja (Jel 3:7)...

Ima: Uram Jézus, szüntelenül könyörgünk kegyelmedért, hogy mindig hûséges sáfárok marafhasdunk. Ámen.

Ő bement hozzá

(Lk 11:37-41) Miközben beszélt, egy farizeus megkérte, hogy ebédeljen nála. Ő bement hozzá, és asztalhoz ült. A farizeus pedig megütközött magában, amikor látta, hogy evés előtt nem mosott kezet. Ekkor az Úr azt mondta neki: ,,Ti farizeusok ugye megtisztítjátok a pohár és tányér külsejét? A bensőtök azonban tele van rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Aki a külsőt alkotta, nem az alkotta azt is, ami benne van? Ami bennetek van, abból adjatok alamizsnát, és akkor minden tiszta lesz számotokra.

Több helyen is olvassuk az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus elment a egy-egy farizeushoz ebédelni. Pedig az Úr Jézus mindig a farizeusokkal és az írástudokkal állt szembe. Ahány elmarasztaló példabeszédet mondott, azt majdnem mind nekik mondta. Csak egyetlen egy alkalommal, több mint húsz "jaj"-t sorolt fel ellenük (Mt 25-26). Haragudtak is ezért rá nagyon... Dühöngtek, halálát kívánták és azon tanakodtak, hogy miként ölhetnék meg. Végül aztán, a megváltás beteljesedése is a farizeusok meg az írástudók gyülölete által valósult meg. Annyira gyûlölték az Úr Jézust, hogy pénzzel, fondorlattal, árulással, maniplációval és zsarolással elérték, hogy Judás elárulja az Úr Jézust, hogy a csõcselék halált ordíson rá, hogy Barabás szabadulását követelje, meg hogy Pilátus halálra ítélje. Az Úr Jézus elõre tudta mindezt és mégis elment a farizeusokhoz... Miközben velük evett, finoman tanította őket, vagy szemrehányást tett nekik egy-egy képmutató viselkedésért vagy téves felfogásáért. Ha valaki meghívta házába, akkor az Úr Jézus mindig elfogadta a meghívást, lehetett az farizeus, írástudó vagy vámos.

Az evangéliumi példázatokból már tudjuk, hogy lelkünk, szívünk egy házhoz hasonlatos. Mint minden háznak, ennek is van ajtaja. De ennek az ajtónak csak belülrõl van kilincse. Ez a szabad akaratunkat szimbolizálja. Azt jelenti, hogy a szívükbe, szívünk szeretetébe, csak azt fogadunk be, akit akarunk. Ezért van az, hogy a szeretetet nem lehet kierõszakolni, nem lehet megvásárolni. Szabad akaratunkat Isten is tiszteletben tartja. Az Úr Jézus ma is bemegy ahhoz, aki szivesen látja Őt és behívja (Jel 3:20). Ott áll szívünk ajtaja elõtt és kopogtat. Aki beengedi, azzal  Ő együtt eszik...

(Jel 3:20) Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.

Te beengedted már az Úr Jézust a szívedbe? Emlékszel olyanra, hogy meghívtad volna Õt akár egy fohásszal is, imára kulcsolt kézzel, vagy térdre esve, széttárt karokkal?... Ha nem, akkor hát miért nem? Milyen fenntartásod van? Bizalmatlan vagy iránta? Nagyok az Õ követelményei? Még mindig édesnek érzed a bûnt? Érdekesebb, csábítóbb a világ, mint Jézus? Úgy gondolod, hogy még ráérsz?...

Bármi legyen is az oka, ha még nem engedted be Jézust a szívedbe, életedbe, akkor keresd Õt hamar és hívd meg Őt magadhoz. Ma még van idõd, ma még van lehetõséged... Holnap, ki tudja... De ne a félelem legyen az oka. Az is valami... Gondoljunk az elkárhozottakra és rettenjünk meg... De nem ez a tökéletes. Gondoljunk inkább arra a csodálatos élményre, hogy magát Istent láthatjuk vendégül. Nehogy azt gondoljuk, hogy mi vendégeljük meg Õt, hiszen Õ vendégel meg minket, mert Õ a vendég is, az asztal is, meg az eledel is. S milyen édes ez az eledel. Aki egyszer megkóstólja, az mindig vágyódik utána. Aki vele eszik, soha többé nem éhezik (Jn 6:35) és aki Õt eszi annak örök élete van (Jn 6:57)...

Ima: Add Uram, hogy szívem minden kamrájának ajtaját megnyissam elõtted. Ámen.

Aki nincs velem, ellenem van

(Lk 11:15-26) De közülük néhányan így szóltak: ,,Az ördögök fejedelme, Belzebub által űzi ki az ördögöket.' Mások pedig égi jelet kértek tőle, hogy kísértsék. Ő azonban látta gondolataikat, és ezt mondta nekik: ,,Minden ország, amely önmagával meghasonlott, elpusztul, és ház házra omlik. Ha tehát a sátán meghasonlott önmagával, hogyan állhat fenn az ő országa? Azt mondjátok, hogy én Belzebub által űzöm ki az ördögöket. De ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Ők lesznek tehát a ti bíráitok. De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Amikor az erős fegyverrel őrzi a házát, biztonságban van a vagyona. De ha nála erősebb jön, legyőzi őt, elveszi összes fegyverzetét, amelyben bízott, és elosztja zsákmányát. Aki nincs velem, ellenem van, s aki nem gyűjt velem, az szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken jár és nyugalmat keres; mivel azonban nem talál, így szól: ,,Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem''. Amikor megérkezik, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegy, magához vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat, bemennek, és ott laknak. Annak az embernek az állapota pedig rosszabb lesz, mint volt.'

Ez a kijelentés kettéosztja a teremtett világot. Van a világosság és van a sötétség (Ter 1:4). Van jó oldal és van rossz oldal. Vannak angyalok és vannak ördögök. Van Krisztus oldala és van a Sátán oldala. A két oldal között szellemi harc van (Jel 12:7). Nincs szürke zóna, nincs olyan, hogy sem itt, sem ott nem vagyunk... Ha akarjuk, ha nem, valamelyik oldalra kell állni, vagy valamelyik oldalra odakerülünk... Ha nem vagyunk az Úr Jézus oldalán, akkor elkerülhetetlenül szembekerülünk Ővele...

Hajlamosak vagyunk Istent a világos oldallal azonosítani, és a szellemi világot duálisnak tekínteni, amelyben Isten és a Sátán szembenállnak egymással. A valóság azonban az, hogy Isten e fölött a duális szellemi valóság fölött trónol. Ő teremtette a világosságot, és Ő választotta el a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4). A Sátán, habár ellenkezik Istennel, nem lehet ellenfele Istennek, hiszen csak Isten teremtménye. A Sátánnak valójában lehetetlen Isten ellen harcolni, vagy Istent legyőzni. A harc már előre el van dőlve, vagy el se kell dőlnie... Mivel az ördögnek nem volt soha semmi esélye a győzelemre, az Istennel való ellenkezése az emberi ész szerint érthetetlen. Nincs logikája... Ez egy perverz magatartás... Ha az ördögnek sincs semmi esélye, akkor miért nem alázza meg magát Isten előtt, vagy alázkodik meg és borul le most Isten előtt?...

Mi az eredeti bűn állapotába, ebbe a háborúba születtünk bele, és ezért aztán nehéz nekünk, és jaj a föld lakóinak (Jel 12:12). Napról-napra tapasztaljuk, hogy az ördög rombol a világban, az egyházban, az emberek között és az emberek lelkében. Képes elhitetni az embereket, képes elhitetni, hogy ő a hatalmasabb és győzni fog... Pedig pofonegyszerű, és világos, hogy nem igaz. Ez a hazugság csak arra való, hogy minél több teremtményt rántson magával a mélybe, a pusztulásba...

A fenti igerész nemcsak a lelkek helyzetét mutatja be, hanem azok jogi állapotát is. A keresztség szentségében ördögűzés is történik... Nem csak hogy beleoltatunk Krisztus által a Szentháromság istenes életébe, hanem jogilag le is foglaltak minket Jézus Krisztus számára. Ezért aztán az ördög nem nyúlhat hozzánk, megkeresztelt emberekhez, hacsak később az ember nem adja át magát önszántából az ördögnek, és nem mondja vissza Jézus Krisztus fennhatóságát, jogát, a saját lelke fölött. Ha az ember, valamilyen módon eladja lelkét az ördögnek, akkor az birtokába veszi fokozatosan, a démoni befolyástól egésszen a megszállottságig. Ez a legnagyobb nyomorúság, amelybe egy ember kerülhet, és amelyet az első parancsolat megszegésével vonhat magára. Még súlyosabb következmény az, hogy ez a bűn kihat nemcsak az elkövetőre, hanem annak leszármazottjaira is, harmad és negyedíziglen (Kiv 20:5; Szám 14:18)...

A szabadulás mindig lehetséges, ha a bajban lévő ember irgalomért esedezik, szabadulásért folyamodik és visszakéri az Úr Jézus Krisztus fennhatóságát saját lelke és élete fölött. De ha a szabadulás megtörténik is, a korábbi rossz helyzet összes következménye nem szűnik meg, hanem azoktól tovább szenvednek bizonyos formában... A megszabadult embernek nagyon kell vigyáznia, hogy lelke megtisztított szobájában mindig legyen ott a Szentlélek kegyelme. Ő az az erős, Aki megkötözte és kidobta az ördögöt onnan (Mk 3:27). De ha a bűnös, világias élet miatt, az Úr Jézus kivonul abból a lélekből, akkor az automatikusan a sötétség birtokába kerül vissza... Ez hasonlít egyképpen a közlekedő edények elméletéhez. A lélek soha sem mentes a szellemi befolyásoktól. Ha nincs benne a Szentlélek, akkor jönnek a gonosz lelkek, a démonok. És sokan jönnek... Hétszer többen, mint korábban voltak (Mt 12:45). Ezért aztán a megtérés, nagyjából, csakis egy egyszeri és emelkedő lelki folyamat lehet. Nem nagyon szabad visszabukni, mert nem biztos, hogy újból vissza tudunk emelkedni. Ha valaki, megtérése után, megtagadja, lábbal tiporja az Úr Jézus megváltó Szent Vérét, akkor annak nincs több megtérés (Zsid 10:26-29). Vigyázzunk, nehogy egy életnyi lelki küzdelem után, lelkünk állapota még rosszabb legyen, mint amilyen először volt. Virrasszunk és imádkozzunk, hogy kisértésbe ne essünk (Mt 26:41)...

(Zsid 10:26-31) Ha ugyanis azután, hogy az igazságot felismertük, szándékosan vétkeztünk, nincs többé áldozat a bűnért, hanem rettenetes ítélet és lángoló tűz vár ránk, amely megemészti a lázadókat. Aki Mózes törvényét megszegte, annak két vagy három tanú szavára irgalom nélkül meg kellett halnia. Gondolhatjátok, mennyivel súlyosabb büntetést érdemel az, aki lábbal tiporja az Isten Fiát, semmibe veszi a szövetség vérét, amely megszentelte, és kigúnyolja a kegyelem Lelkét. Ismerjük jól, azt, aki így szólt: „Enyém a megtorlás, s én megfizetek.” Majd ismét: „Az Úr ítélkezik népe fölött.” Rettenetes dolog az élő Isten kezébe jutni.

 

 



 

Ima: Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben, a Sátán gonosz kisértései ellen légy oltalmunk. Esedezve kérünk, parancsoljon neki az Isten, te pedig mennyei seregek vezére, a Sátánt és a többi gonosz lelket, kik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.