Az ősbűn után, Isten megváltó és szabadító terve fokozatosan bontakozott ki az üdvtörténetben. Így aztán az Istennel való kapcsolat helyreállítása is egy folyamatos fejlődésen ment keresztül. Ebből a távlatból, az igaz Isten imádata s a vele való kapcsolat egy állandóan fejlődő, megújuló folyamat volt. A pillanatnyi emberi élet, kvázi csak egy pillanatnyi állapotot tud magáévá tenni ebből a folyamatból. Ezért aztán, ha az emberi élet rövid ideje alatt megjelenik Istennek valamilyen újító tervrészlete, azt legtöbbször az ember nem tudja megérteni és befogadni. Azért nem tudja, mert az ember értelme korlátolt és saját életének, gondolatvilágának és szokásainak rabja...
Ugyanakkor, mindig voltak kivételek, mindig voltak olyan emberek is, akik megértették az idők jeleit, akik meg tudtak újulni hitben és felfigásban és be tudták fogadni az újat. Isten mindig támasztott embereket, az Ő akaratának megvalósítására. Ezért aztán, nagyon leegyszerűsítve, két kategóriára lehet is osztani az embereket: "a tradicionalistákra" és "a megújulókra". Persze, ez nem egésszen így van, és persze, itt nem kell föltétlenül a Lefebre féle tradicionalizmusra gondolni...
A hagyományhoz való ragaszkodás óbora
A "tradicionalizmust" úgy határoznám meg, mint valami csökönyös ragaszkodást a szokásokhoz, a hagyományokhoz, a formákhoz, akár a tartalom elveszítésének árán is. Az óbor az a hagyományos vallásosság, amit az ember egykor bevett, és lelki életének része lett. Gyakran megtörténik, hogy egy idő után a tradicionalista ember elfelejti, hogy mi is volt a hitének lényege...
Amint telik az idő, az ember azt veszi észre, hogy egyre inkább alkalmatlan a változásra, egyre inkább alkalmatlan az új dolgok befogadására. Ezért is van az, hogy manapság, a mai rohanó, állandóan változó világunkban, csakis a fiatal munkaerőt keresik. A fiatal munkaerő nemcsak olcsóbb, hanem képes is gyorsan alkalmazkodni, mert olyan még a lelke, mint egy fehér ívpapír...
Az emberi lélek a tömlő. A tradiciókhoz ragaszkodó lélek a régi tömlő. Nem jó a régi tömlőbe új bort tölteni... Nem jó egy hagyományokhoz ragaszkodó vallásosságot, új vallásossági formákkal bolygatni. Félő, hogy a hagyományokhoz ragaszkodó lélek összezavarodik, és még az a gyenge hite is, ami megvan, megrendül és károsodik...
A hagyományokhoz való ragaszkodás gyakran nem csak a régi vallásos formákhoz való ragaszkodást jelenti, hanem igen gyakran annak eltorzítását, kiüresítését, képmutató megélését is. A farizeusok és az írástudók tradicionalizmusa oda vezetett, hogy Mózes törvényei között bújkálva, Isten törvényeit gyengítették, és az a vallásosságuk képmutatásban merült ki (Mt 23:13-39). Gyakran ilyen a mai hagyományos vallásosság is. Föltétlenül ragaszkodik bizonyos egyházi formákhoz, külsőségekhez, szokásokhoz, hagyományokhoz meg előírásokhoz, de gyakran már rég kiüresedett a krisztusi tartalomtól...
Vajon túlzásokba esünk amikor azt mondjuk, hogy egy mai vallásos cselekedet üressé válik? Akkor hát minek lehet nevezni azt a vallásosságot, amikor valaki csak azért megy el a vasárnapi misére, mert ez a szokás? Minek lehet nevezni azt az esküvői szentmisét, amikor az egész templomi kösségbôl, csak az ifjú pár járul szentáldozáshoz, és ők is csak azért, mert, mint főszereplõk, nem bújhatnak ki előle? Vagy amikor a keresztszülõk csak akkor gyónnak meg (azt is csak formálisan) évek óta előszõr, és évekre utoljára, amikor keresztelésre mennek? Vagy amikor a keresztszülők kórusban mondják a keresztszülői fogadalmakat, holott jól tudják, hogy semmit sem fognak megtartani azokból az igéretekből? És a példákat lehetne még sorolni...
A II. Vatikáni Zsinat óta szüntelen harc folyik a hagyományokhoz ragaszkodók és az újítók között. Persze, az újítás címe alatt sok a hamis, elutasítandó dolog is megjelent, de ez nem jelenti azt, hogy a megújulást el kellene utasítani, vagy, hogy a megújulás csődöt mondott volna. Így aztán, persze leegyszerűsítve, ma a régi tömlő a "tradicionalista"vallásos ember, aki nem képes befogadni az evangélium új szellőjét, és a megújulás új borát...
A megújulás új bora
Amint az Úr Jézus által meghirdetett örömhír új bor volt a zsidók számára, hasonlóképpen ma is, a II. Vatikáni Zsinat után is, az új vallásos megnyilvánulások (mint pld. a lelkiségek) új bor a tradiciókhoz ragaszkodó "régi tömlők" számára...
Aztán ott vannak a II. Vatikáni Zsinat néhány fontos lépései:
- Nyítás a világ felé, de nem az elvilágiasodás felé;
- A laikusak szerepének kiemelése és meghatározása;
- A Szentlélek újszerü kiáradása és a végső idők emberének evangélizálása...
(Mt 24:14) Az országnak ezt az evangéliumát hirdetni fogják az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.
A régi tömlők nem tudják ezeket befogadni/elfogadni. És nem csak az új bort nem tudják befogadni, hanem legtöbbször az új tömlőket sem tudják elfogadni... Mindig ott van bennük egy bizonyos ellenkezés, értetlenség a megújulók iránt.
Milyen tömlő vagyok?
A tradiciók rabja vagyok vagy képes vagyok megújulni hitben és felfogásban? Elég nekem, ha formálisan, vasárnaponként eljárok a templomba vagy valami többre vàgyok? Szeretem a szép prédikációkat, de aztán, ha hazamentem, minden marad a régiben? Szeretem a hagyományos egyházi ünnepeket, de Isten szavát, a Szentírást, Isten akaratát nem is ismerem és nem is igazán érdekel? Nyitott vagyok-e a lelki megújulásra? Nyitott vagyok-e Isten igéjének befogadására és megcselekvésére? Milyen tömlő vagyok? Régi vagy új? Milyen az én vallásosságom? Régi vagy új bor? Képes vagyok-e a változások befogadására? Képes vagyok-e magamon változtatni? Mi az, amit nem tudok befogadni? Fel tudom-e ismerni Isten művét, jegyelmének kiáradását, akár a régi, akár az új dolgokban?...
Isten szolgája felismeri Urát
Isten igazi szolgája felismeri Urát a régiben vallásosságban is, meg az újban is, mert a juhok ismerik a Pásztor hangját. Ugyanakkor azt is felismeri, hogy ki gyakorol igaz és hű vallásosságot, legyen az akár régi fajta, vagy akár új fajta...
(Jn 10:2-3) Aki a kapun megy be, az a juhok pásztora. Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti õket.
Az értelmesen hívő ember, amint érti az Ószövetséget is, meg az Újszövetséget is, úgyanúgy megérti és hiszi a régi vallásossági formákat is, meg az újakat is, mert ő nem a formát nézi, hanem a lényeget. A lényeg pedig nem más, mint az Úr Jézus személyének jelenléte. Ahonnan az Úr Jézus távozott, ott hiábavaló mindenfajta vallásosság... Ezért aztán az okos szolga, valóban képes lesz előhozni éléstárából úgy a régit és mint az újat...
(Mt 13:52) Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”
Ima: Add Uram Jézus, hogy ne hagyjuk el a régieket se, de ismerjük fel az új dolgokat is, mert Te ugyanaz vagy tegnap, ma és mindörökké. Ámen.