2007. november 9., péntek

Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket?

(Mt 11:16-19) "Kihez hasonlítsam ezt a nemzedéket? Hasonlít a tereken tanyázó gyerekekhez, akik odakiáltják a többieknek: Furulyáztunk nektek, de nem táncoltatok, siratót énekeltünk, de nem jajgattatok. Eljött János, nem eszik, nem iszik, s azt mondják rá, hogy ördöge van. Eljött az Emberfia, eszik is, iszik is, s azt mondják rá, lám a falánk, iszákos ember, a vámosok és a bűnösök barátja. A bölcsesség azonban igazolja magát tetteivel."

Képzeljük el az akkori fõteret, az ottani piacteret... Tele van emberekkel, csak amúgy nyüzsögnek az asztalok és a kirakott áruk között... Az egész tér zsong a beszélgetésektõl, alkudozásoktól. Mindenkinek dolga van, mindenki el van foglalva a maga bajával… Az egyik el akarja adni a portékáját, a másik szeretne valamit vásárolni, a harmadik csereberél, a negyedik beszélget egy rég nem látott ismerősével… Egyszóval, tele a fõtér élettel…

A fõtér az emberi társadalmat jelképezi

Itt mindenki megtalálható vagy megjelenik egy bizonyos idõintervalum alatt. Muszály itt mindenkinek megfordulnia, mert a fõtér nélkül, az ember nem tudja kielégíteni alapvetõ szükségleteit. Az ember társas lény, tehát nem élhet a fõtér nélkül. Ebben a zsivalyban, a fõtér egyik jól látható pontján összejön, ott tanyázik, néhány kisgyerek, akik elkezdenek furulyázni. A közelben lévõk egy pillanatra felfigyelnek, odafordulnak, belehallgatnak a gyerekek produkciójába, majd feleszmélnek: “Na jó… de most már nézzünk a magunk dolga után…”

A fõtéren nyüzsgõ embereknek nincs idejük abbahagyni a munkájukat, ûgyes-bajos dolgaikat, nincs idejük ráhangolódni a furulyázásra, hogy kedvet kapjanak és táncra is perdüljenek. Amikor a gyerekek furulyázás helyett síratót énekelnek, az emberek megint leállnak egy percre, elgondolkodnak, de nincs idejük átérezni a a síratót és nem kezdenek el könnyezni...

Nincs idõ, menni kell, sok a dolog…

Ha a fõtér a társadalom, akkor a tereken tanyázó kisgyerekek, a mennyek országának hírnökeit jelképezik.




Az Úr Jézus egyik példázatában így szól a mennyek országának lakóiról:

(Mt 18:3) "Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.”

A jelenet kétpólusú

Az egyik pólus a fõtér, ami a világ, míg a másik pólus a furulyázó-énekelõ gyerekek, akik a mennyek országa. Isten meghívja az embert így is, meg úgy is, de sajnos az embernek semmiképpen sincs ideje válaszolni a meghívásra. Az ember túlságosan el van foglalva a maga földhözragadt dolgaival, nincs ideje elmenni a királyi menyegzõre (Mt 22:1-6)...

Isten, az Õ végtelen szeretetében, nagyon találékony és az embert mindenféleképpen hívja, csakhogy valahogyan megmenthesse. Eljött Keresztelõ János az õ aszkétikus életével, a bûnbánattal, böjttel és meghívta az embereket Isten országába. Õ útat készített az Üdvözitõnek. Eljött az Úr Jézus örömet hozva, a vizet borrá változtatva, irgalmasságot hirdetve. Beûlt a vámosok közé, szabadulást hozott nagy erõvel és hatalommal, ördögöket ûzve, betegeket gyógyítva és Isten országának örömhírét hírdetve...

De az embereknek sem ez nem jó, sem az nem jó... Isten követe ha böjtöl, miért böjtöl, ha eszik, miért eszik. Így is, úgy is az ördögtõl valónak gondolják... Mindig, csakis a küldöttel van a baj, csakhogy ne kelljen õszintén szembenézniük önmagukkal, ne kelljen hinniük, hogy ne kelljen megváltoztatniuk életüket...

Ez ma is így van

Eljött a Szûzanya Szõkefalvára (de lehet akár  Megjugorjebe) és a látnok által kéri az emberektõl, hogy imádkozzanak, böjtöljenek, olvassák a Szentírást, járuljanak szentségekhez, éljenek tiszta életet. Erre azt mondják: nem bíztos, hogy Istentõl van, hiszen meg van írva, hogy az utolsó idõben sok hamis próféta lesz. Aztán meg, nincs is egyházi elismerés a jelenésrõl...

Másfelõl, ott van a katolikus karizmatikus megújulás, az örömével, a hallelujázásával, a karizmákkal, a Szentlélekkel, Jézus szabadító, gyógyító erejével. Erre azt mondják, hogy ez vallási pszihózis, hogy szektások, protestáns beûtések, félrecsúszottak, elszállottak...

Itt is, ott is, úgy gondolják, hogy félrecsúszott emberekrõl van szó, ha netán nem bolondokról vagy éppen az ördöngösökrõl. Pedig valójában, nem-e arról van szó, hogy jól megvannak a vasárnapi tessék-lássék vallásosságban, fõtéri elfoglaltságokban?...

Fújhatják a karizmatikusok a furulyát és énekelhetik a síratót a máriás lelkületûek, az embereknek nincs idejük se táncolni, se könnyezni. Jól megvannak a fõtéren a mindennapi lótás-futásunkban...

Az elutasítás nem maradhat következmény nélkül

A király elõbb-utóbb haragra gerjed, elküldi hadseregét a hûtlenek ellen (Mt 22:7-8) és levágatja õket. A szûntelenül csak a vásárral törõdõket, a bálványzókat, Isten átengedi a gonosznak (Jel 13:15-16) és ezeket örök gyötrelemre juttatja (Jel 14:9-11)...

Mérjük fel, amíg nem késõ: mi hogyan válaszolunk Isten hívására? Rendelkezünk-e mennyei szenzorokkal, hogy felfogjuk Isten hívását? Van-e hallókészülékünk, hogy meghalljuk a Jó Pásztor hangját, bármilyen formában is jelenik meg?... Vagy inkább leragadtunk a mindennapi életünkben, a külsõségekben, saját foglalatosságainkban.

Ima: Add Uram, hogy táncoljunk vagy sírjunk, csak éppen közönyösek, ne maradjunk, mert Te azt mondod, hogy: ”mivel langyos vagy, se hideg, se meleg, kivetlek a számból.” (Jel. 3:16). Ments meg Uram minket a közönyösségtõl. Ámen.