A próféta tisztessége

(Mt 13:57) “ A prófétának csak a saját hazájában és házában nincs becsülete.” (Szent István)
(Mt 13:57) “ Nincsen próféta tisztesség nélkül hanem csak az õ hazájában.” ( Károli féle)
(Mt 13:57) “ Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában és a saját házában ( Káldi-Neovulgáta)

Gondolom, hogy a régi idõktõl megvolt ez a szállóige a nép körében, amit az Úr Jézus önmagára vonatkozólag is megállapított:

(Jn 4:44) “Jézus maga állapította meg, hogy saját hazájában nincs a prófétának becsülete.” (Szent István)

(Jn 4:44) “Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.”(Károli)

Ez a szállóige tanusítja a mindenkori próféta szenvedését, elutasítottságát, amit az övéi részérõl törvényszerűen elszenved. Törvényszerűen szenvedi el, mert a mindenkori próféta, emberként, része a világnak, a társadalomnak, a nemzetnek, egy kisközösségnek és egy családnak. Törvényszerűen szenvedi el, mert az emberi természet nem bírja elviselni a prófétát, amikor kiemelkedik természetes életbõl a természetfeletti küldetésére, ezért aztán önkéntelenül, a bûnös természtébõl fakadóan, támadásba lendül ellene...

A kételkedõ kérdés

(Mt 13: 54-55) Honnan van ennek ilyen bölcsessége és csodái? Nem az ács fia ez?

Ez a kérdés szemlélteti a megtestülés felfoghatatlan csodáját. Az Ige testé lett és miköztünk lakózott (Jn 1:14). Úgy született bele a világba, a történelembe, a választott nemzetbe, Izraelbe és a Szent Családba, hogy senki sem vette észre... A második isteni személy, a Fiúisten, emberré lett, közönséges emberként élt kb. 30 éven keresztül, de úgy elrejtette isteni életét, hogy sem a szomszédai, sem a kortársai, sem a gyerekkori, legénykori barátai észre nem vették. Õbenne, mindig csak az ácsmester József fiát ismerték. Milyen csodálatos az Úr Jézus rejtett emberi élete! Harminc év isteni hallgatás…

Nekünk is, királyi papságunkban és prófétaságunkban (1Pét 2:9), a keresztség által, megvan a mi rejtett életünk, amelyben szüleink gyermeke, testvérünk testvére, rokonunk rokona, barátunk barátja, kisközösségünk tagja vagyunk, ahol jól ismernek bennünket képességeinkkel, tehetségeinkkel, de ugyanakkor hibáinkkal és gyengeségeinkkel is. A bérmálás szentségében megkapjuk a nyilvánosságra lépés kegyelmét, a tanuságtétel karakterét, amely csiraként, elkészitett szerszámként, vagy akár “idõzitett bombaként” elhelyezi bennünk a prófétai küldetést...

Az Úr Jézus, amikor kiemelkedett a Jordán vizébõl - amikor az Atya dörgõ hangja és a Szentlélek leereszkedése megvallotta a Fiút - áttörte a határt a rejtett élete és a nyilvános mûködése között. Eképpen a megkeresztelt ember is, akit megbérmálnak, amint elkezd mûködni benne a Szentlélek és a kegyelem elvetett magja növekedni kezd benne, az élõ hit által, elõbb-útóbb áttöri a határt a rejtett élete és a nyilvános hitélete között. Hitvallásával, tanuságtételével, lelki adományainak müködtetésével, nyilvánosságra lép. Ettõl kezdve a keresztény ember megéli prófétai küldetését és ki van téve a prófétai elutasítottságnak és az abból eredõ fájdalmaknak. Valójában, ez a kereszt lényege...

Az elutasítás

A bûnös emberi természet, az önzés, a gõg és az irigység miatt, nem hajlandó elfogadni a kivételeket. Nem hajlandó elfogadni, hogy egy hozzá hasonló ember, valamiféleképpen kiváltságosabb, különb lehet. Hogyan létezhet, hogy ez vele megtörtént és velem nem?... Miért pont õ és miért nem én?... Õ mivel különb, mint én?... Miért õ a kiválasztott és miért nem én?... Hogyan lehet õ élete magasztosabb, mint az enyém? Ez a nagy probléma a Szűzanya Mária kiváltságos helyzetével is. Ezért van annyi elutasítás a protestánsok részéről Máriával kapcsolatosan... Mária miért lenne különb mint más? Õ is “csak egy asszony”, mint minden más asszony. Hagyjuk már a szeplõtelen fogantatást, meg a szűzen szűlést…

A másik vetülete az elutasításnak, a bûnös ember lelkiismeretének reagálása. A bûnnel egyetértõ ember, az õ lelkiismerete negatív megmozdulásai miatt, az irigység és a düh szellemében, mindenképpen a prófétára vetíti ki problémáit, mert benne azt látja, aminek õneki is lennie kellene, de nem az. A bûnnel egyetértõ ember, az igaz emberben szembesül azzal az képpel, amit elmúlasztott megvalósítani és ez arra készteti, hogy az igaz embert támadja, hogy lerombolja és megsemmisítse azt a valóságot, ami õt kényelmetlen helyzetbe hozza...

A mindenkori próféta ne legyen már olyan próféta és ne emelje ki a fejét a tömegbõl... És ha mégis megteszi - mert meg fogja tenni, mivel a Szentlélek tüze nem engedi, hogy hallgasson - akkor vágjuk le azt... Az Úr Jézust saját kisközössége, talán a játszótársai, legénykori barátai akarták megölni:

(Lk 4:28-29) “Ezt hallva mind haragra gerjedtek a zsinagógában. Felpattantak, kiûzték a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák.”

Keresztelõ Szent Jánost is lefejezték és sok mást prófétát, mint az elutasítás végsõ, legdrasztikusabb formáját. Viszont ezeknek az elutasítottaknak nagy lesz a jutalmuk:

(Jel 20:4) “Ezután trónokat láttam, azok ültek rajtuk, akikre az ítélkezést bízták. És (láttam) a lelkeket, akiket Jézus melletti tanúságtételükért és az Isten szaváért lefejeztek, akik nem borultak le sem a vadállat, sem képmása elõtt, sem bélyegét nem viselték homlokukon vagy karjukon. Életre keltek, és ezer évig uralkodtak Krisztussal.”

A bolondá nyilvánítás

Miután a prófétát elutasították, mivelhogy az nem hallgat el, az irigység és a düh szelleme ellenlépésre sarkalja a gõgös embert. Addig is, amig a legdrasztikusabb elutasítási és leállítási módszerhez nyúlna, valamit ki kell találnia. Igy aztán kézenfekvõ magyarázat a próféta rendkivüli viselkedésére, hogy az eszét vesztette, megháborodott, pszihés beteg, vagyis egyszerûen bolond. Az Úr Jézust is megháborodottnak nyilvánították, mielõtt a végsõ elutasitáshoz, a keresztrefeszítéshez nem folyamodtak:

(Mk 3.21) “Amikor övéi ezt meghallották, mentek, hogy megfogják, mert azt mondták, hogy megzavarodott.”

A prófétáló felebarátunk megzavarodott, bezsongott, mert nem akar többé olyan lenni, mint amilyen azelõtt volt. Nem akar többé az emberek véleményéhez, a hagyományokhoz alkalmazkodni és olyan dolgokat beszél, amiket nem szeretünk hallani. A mindenkori próféta sorsa, a hitét megélõ keresztény ember sorsa is... Bennünk is kételkedni fognak, bennünket is el fognak utasítani és bennünket is bolondnak fognak tartani...

Az Úr Jézus názáreti elutasítottsága a mindenkori tanítványok okulására íródott meg. Ezért teszi Márk mindjárt a tizenkettõ kiválasztása és szétküldése elé evangéliumában. Ez arra tanít minket, hogy e világban elutasítottságra vagyunk rendelve, de a fenti igerész (Jel 20:4) azt jelzi, hogy ugyanakkor természetfeletti sikerre is vagyunk rendelve...

A hármas keresztünk

A hármas a kereszt: a müködésünk kétségbevonása, az elutasítás és a bolondá nyilvánítás...

Ez a folyamat sokrétü lehet:

- Gyermekkorban a szülõktõl, nevelõktõl, barátoktól, akik elutasítják hitünket, magatartásunkat, megnyilvánulásainkat;

- Az iskolában képességeinkért, alkotásainkért, viselkedésünkért;
- a kisközösségben, faluban, szomszédságban magatartásunkért, életformánkért, egyéni megnyilvánulásainkért;

- A munkahelyen tehetségeinkért, adottságainkért, véleményeinkért, meglátásainkért, stb…

A társadalmi nyomás

Kialakul az emberben a társadalmi nyomástól való rettegés. Mit mondanak rólam az emberek, a környezetem? Ez a társadalmi nyomás jelen van az iskolától, a munkahelyig, a falutól a városig, a plébániától a püspöki karig. Mindehol jelen van... De az Úr mindig rendel embereket, akik a Szentlélek erejével legyõzik a társadalmi nyomást és ki merik mondani Isten akaratát. Mindig lesznek olyanok, akik hirdetik Isten szavát, hirdetik azt, amit az eltévelyedett közösség nem akar meghallgatni. Ekkor aztán megkérdõjelezik a próféta személyét, mûködését és elutasítják. Hiteltelennek vagy megzavarodottnak nyilvánítják...

A társadalmi nyomást csak a Szentlélek erejével lehet legyõzni. Lásd Szent Péter pünkösdi beszédét. Ugyancsak az elsõ keresztények életébõl láthatjuk, hogy kérni kell a Szentlélek erejét a prófétai küldetéshez. Kérni kell a bátorság lelkét:

(ApCsel 4:29-31) És most, Uram, tekints fenyegetõzéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék szavadat. Nyújtsd ki kezedet, hogy gyógyulások menjenek végbe, jelek és csodák történjenek szent szolgád, Jézus nevében.” Amíg így imádkoztak, megremegett a hely, ahol összegyûltek. Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették az Isten szavát.

Ima: Uram Jézus, kérjük a bátorság Lelkét, hogy bátor prófétáid lehessünk, hogy tudjuk hirdetni igédet, alkalmas és alkalmatlan idõben. Ámen.