Ez az evangéliumi rész Keresztelő Szent Jánosról nyújt nekünk képet, amint talán éppen, vízben derékig, kereszteli a bűneiket megvalló embereket, talán éppen a vámosokat meg a paráznákat.
Amint a zsidók küldöttsége odaérkezik, megszólitja őt fennhangon és hivatalosan. A küldöttség csupa vallási előljáró. A helyzet nagyon feszült. Nyíltan és nyilvánosan kérdezik meg Keresztelő Jánostól: Ki vagy te? Te vagy-e a Messiás? Illés vagy-e? Talán próféta vagy?
A kérdések jogosak, ugyanis Izrael népe feszülten várta az írásokba foglalt igéreteket, a Messiást. János tagadja, hogy bármelyik is lenne ezek közül. Ekkor hangzik el az evangéliumi szakasz központi kérdése: Mit mondasz magaról?
Igen… Mit mondasz magadról, mert mi képet akarunk alkotni rólad, és ezt a képet el kell vigyük azoknak, akik minket küldtek. Keresztelő János ekkor Izajás próféta szavait alkalmazza önmagára...
(Jn 1:23) „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
Ekkor a küldöttség látva, hogy János semminek sem vallja önmagát, számonkéri tőle, hogy akkor miért keresztel. Miért keresztel, ha nem ő az Istent felkentje? János megvallja, hogy ő nem Szentlélekkel keresztel, hanem csak vízzel, de már itt van Ő, a Felkent, Aki Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt 3:11), Akinek János, a saját megvallása szerint, még a saruszíjját sem méltó megoldani.
Ki az akitõl kérdezik, hogy mit mond magáról?
Erre a kérdésre a szentírás ad választ. Keresztelő János, Zakariás pap és Erzsébet fia. Születése körül nagy kavarodás történt, amint azt a Luk 1.-ben olvashatjuk. Zakariás pap éppen szolgálatos volt a templomban, amikor megjelent neki Isten angyala, és hírül hirül adta, hogy imája meghallgatásra talált és fia születik. Erről a fiúról ezt mondta az angyal...
(Lk 1:15) Mert nagy lesz az Úr elõtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.
Tehát János születésétől fogva elhívott, kiválasztott személy volt. A második tény, amit az írások feltárnak az, hogy Erzsébet, János anyja és Mária, Jézus anyja, rokonok voltak. Ez akkor derül ki, amikor ugyanaz az angyal, Gábriel (Lk 1:19), megjelent és hírül adta a Szűzanyának, Isten nagy kegyelmét, az Üdvözitő megtestesülését...
(Lk 1:36-37) Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddõnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”
Innen gondolhatjuk, hogy Mária és Erzsébet a következő harminc év alatt, az Úr Jézus rejtett életének ideje alatt, többször is találkozhattak. Tehát az Úr Jézus és János "testvérek" voltak és jól ismerték egymást.
A harmadik tény, amit a szentírás Keresztelő János életéről rögzít, hogy nagyon önmegtartóztató életet élt...
(Mt 3:4) János teveszõrbõl készült ruhát viselt, csípõjét pedig bõröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele.
Mit mond magáról a megkérdezett?
Semmi nagy... Két dolgot figyelhetünk meg: tagadja, hogy ő “Illés” lenne és tagadja, hogy ő “a Próféta”...
A prófétaság tagadását úgy lehet értelmezni, hogy János “a Próféta” megnevezés alatt szintén a “Krisztust” vagyis “a Messiást” értelmezte, amint Mózes könyvében áll...
(MTörv 18.18-19) „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik körébõl, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s õ mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertõl.
Viszont az illési szerepének tagadását úgy lehet értelmezni, hogy nem akarta magát mesterként tiszteltetni, és le akart tünni a Jordán színteréről, hogy helyet adjon annak, Akinek az útját készítette...
(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
De az Úr Jézus, a maga idejében, vallomást tesz Keresztelő Jánosról és arról, hogy ő valóban Illés volt...
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.
(Mt 17:12) Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is." Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Itt fontos leszögezni, a tévedés elkerülése végett, hogy Keresztelő János illési mivoltát nem úgy kell értelmezni, mintha Illés újra megszületett volna Jánosban, hanem úgy, hogy János, Illés prófétai lelkével felkent küldött volt. A szó szerinti téves értelmezést használják a New Age-esek, akik Keresztelő János példájával próbálják igazolni reinkarnációs tévhitüket. Tehát Illés nem reinkarnálódott Keresztelő Jánosban...
Mit mond János magáról? Azt mondja, hogy õ nem más, mint "kiáltó szó a pusztában".
Mit értsünk ez alatt? Hogy ezt megértsük, képzeletben menjünk ki mi is a pusztába és kezdjünk el kiabálni... Kiabáljuk torkunk szakadtából hogy: Jézus él! Jézus él!…
Így két dolgot érthetünk meg:
- Az első, hogy hangunk nagyon messzire elhallatszik. Nem látjuk, de elképzelhetjük, hogy a puszta vadjai mind felkapják a fejüket és csodálkozva hegyezik fülüket. Mi volt ez? Mit akar ez jelenteni? … Tehát a pusztában kiáltó szava messzire elhallatszik. Az emberek felijednek szunyókálásukból és elgondolkodnak. A pusztában kiáltó szó FELÉBRESZT, felhívja a figyelmet, várakozásra sarkall és befogadóvá tesz.
- A második pedig, hogy aki a pusztában kiált, nem látja, nem tapasztalja kiáltásának eredményét. Csak sejti, reméli a várt hatást, ami a füleken keresztül a szívekben történik, de annak eredményét nem láthatja meg és nem arathatja.
Tehát valójában ezt vallja magáról Keresztelő János: Én útkészitő vagyok, azáltal, hogy kiáltó szóval felébresztem az embereket a bűnös élet mély álmából, hogy készségesek legyenek az eljövendő Megváltó befogadására.
Mit mond a kiáltó szó a pusztában?
Ugyanakkor János, Izajás próféta szavaival mondja el az útkészités módját...
(Iz 40.3-4) Egy hang kiált: „Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy.
Vajon itt az Úrnak, a proféta szava által, a környező tájra, a hegyekre meg a völgyekre volt gondja, vagy ez inkább valami emberek lelkére vonatkozó dolgokat közöl? Azt hiszem, hogy itt a hegyek és a völgyek a társadalmi berendezkedést szemléltetik. Vannak gazdagok és szegények, hatalmasok és elnyomottak, vannak erősek és gyengék... A hegyek és a völgyek, az ezek közötti különbségeket szemléltetik. A hatalmasok és a gazdagok a hegyek tetején pöffeszkednek, míg a szegények a völgyekben görnyednek. Egyik ember a másik farkassa, és a gazdag a szegényt falja fel... Ezekre az állapotokra János konkrét válaszokat is ad a kérdezőknek...
(Lk 3.11-14) „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.”„Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
De az egyenes utat az emberek lelkében kell előbb elkészíteni a megtérés által, hogy mindez létrejöhessen...
Az Úr Jézus megvallja Keresztelő Jánost:
- János lelkének, jellemének sziklaszilárdságát a lengedező nádszál ellenpéldájával szemlélteti;
(Mt 11:7-8) … Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltõl hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik.
Továbbá, az Úr Jézus megvallja Jánosról, hogy próféta, sőt még a prófétánál is nagyobbnak mondja...
(Mt 11:9) Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat.
És harmadszorra, az Úr Jézus megvallja, hogy Keresztelő János valóban a megjövendölt Illés...
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, õ Illés, akinek el kell jönnie…
Az Isten Fia felmagasztalja Keresztelő Jánost az emberek között, igen nagynak nevezve őt...
(Mt 11.11 Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelõ Jánosnál.
De ugyanakkor, kiemeli azt is, hogy milyen nagy dicsőségre hívja meg Isten az embert, mivelhogy a mennyek országában a legkisebb is nagyobb, mint az ott működő Keresztelő János (de nem a mennyben lévő Keresztelõ Szent János).
Te mit mondasz magadról?
Keresztelő János személyén és életén keresztül, ma újból felülvizsgálhatjuk életünket:
- Szentlélekkel vagyunk-e eltelve, vagy inkább borral, és részegítő italokkal? Itt nem föltétlenül arra kell válaszolnunk, hogy alkoholisták vagyunk-e vagy sem, hanem azt kell felülvizsgálnunk a “bor” szimbóluma alatt, hogy a világi örömöknek hódolunk-e, vagy Isten országát keresve, Szentlélekkel vagyunk eltelve?...
- A ruhánk teveszőr pokrócból van-e, vagy inkább finom, puha divatos öltözék?
Itt megint nem arra kell gondolnunk, hogy Assisi Szent Ferenc módjára pokrócba kell öltözzünk, mert az ma nevetséges lenne, de a “puha ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg, mennyire hódolunk a hiúságnak és a divatnak? Mennyire vagyunk egyszerűek, szemérmetesek és illedelmesek az öltözködésben? A “ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg lelki téren, mibe vagyunk öltözve. A Szentlélek adta erényekbe, az alázatosságba, irgalmasságba, szelídségbe, vagy inkább a világiasság rongyaiba?...
- Az eledelünk sáska és vadméz, vagy pedig egyik lakomáról a másikra, egyik dorbézolásról a másikra vágyódunk? Itt felül kell vizsgálnunk, hogy mennyire szeretjük az önmegtartóztatást és a böjtöt, azaz mennyire probléma ez számunkra. Ha nem szeretjük az önmegtartóztatást, akkor talán az imaélet is sántít. Az “eledel” szimbóluma alatt, lelki téren, vizsgáljuk meg lelki táplálékunkat is. Milyen a mi táplálékunk? Istentől, a Szentlélektől kapott táplálék-e, vagy a világ szellemi mosléka?...
- Az Úr prófétái vagyunk-e vagy a világ és a prosperitás prófétái. Krisztusban mindnyájan részesülünk az Ő prófétaságából, de mi mennyire működünk közre Isten kegyelmével, hogy ahol élünk, Isten szavát, akaratát váltsuk valóra. Megvalljuk-e Istent, az Úr Jézus Krisztust környezetünkben? Életünkkel megvalósitsuk-e Isten országát a közvetlen környezetünkben, vagy inkább a világi, anyagias lelkületet éljük meg, árasztjuk magunk körül?...
- Mi Illés vagyunk-e, aki kiáltó szóval előkésziti az útat a lelkekben, vagy inkább elzárjuk az Úr útját az emberek elől? Készen állunk-e tanuságot tenni reménységünkről, a Jézus Krisztusban ígért üdvösségrõl, az örömhírről? Felébresztjük-e az embereket a bűn ámából, hogy nyitottá tegyük őket az Jézus Krisztus befogadására?...
- Heródeseket, királyokat megintők vagyunk-e, vagy inkább olyanok vagyunk mint a nádszál, amely oda hajlik amerre a szél fúj? Készen állunk-e a kihívásokra, készen állunk-e ha kell az összetűzésekre Isten igazságáért, készen állunk-e az üldöztetésekre, vagy inkább csak kompromisszumokra telik és nagyon hamar megbotránkozunk?...
Mit mond rólunk Jézus Krisztus?
A keresztény ember nem lehet álmodozó, hanem józanul kell értékelje önmagát. Nem is becsülheti nagyra, de nem is értékelheti le önmagát. A keresztény ember tudja, hogy egyszer majd szemtől-szembe kell megállnia az Úr előtt, az Ő ítélõszéke elõtt. Mit mond ekkor rólunk Jézus?
A keresztény ember sejti, hogy körülbelül hányasra vizsgázott, de még önmagát sem ítélheti meg. Ezért az Úr Jézus arra tanít, hogy ne ítéljük meg magunkat, hanem hagyjuk az ítéletet egésszen Őrá, és üljünk az utolsó helyre...
(Lk 14:10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg elõtt.
Hasonlóképpen ír Szent Pál is:
(1Kor 4:3-4) A magam részérõl nem törõdöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felõlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bûnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet.
A kérdés tehát megválaszolatlan marad, de földi zarándokútunk alatt, mindig szemünk előtt lebeg az a kérdés: Mit mond rólam az Úr Jézus?...
Uram Jézus, add nekünk a lelki erőséget, hogy követhessünk Téged, és add nekünk az istenfélelem lelkét, hogy mindig szem előtt tartsuk eljövendő ítéletedet. Ámen.
Igen… Mit mondasz magadról, mert mi képet akarunk alkotni rólad, és ezt a képet el kell vigyük azoknak, akik minket küldtek. Keresztelő János ekkor Izajás próféta szavait alkalmazza önmagára...
(Jn 1:23) „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
Ekkor a küldöttség látva, hogy János semminek sem vallja önmagát, számonkéri tőle, hogy akkor miért keresztel. Miért keresztel, ha nem ő az Istent felkentje? János megvallja, hogy ő nem Szentlélekkel keresztel, hanem csak vízzel, de már itt van Ő, a Felkent, Aki Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt 3:11), Akinek János, a saját megvallása szerint, még a saruszíjját sem méltó megoldani.
Ki az akitõl kérdezik, hogy mit mond magáról?
Erre a kérdésre a szentírás ad választ. Keresztelő János, Zakariás pap és Erzsébet fia. Születése körül nagy kavarodás történt, amint azt a Luk 1.-ben olvashatjuk. Zakariás pap éppen szolgálatos volt a templomban, amikor megjelent neki Isten angyala, és hírül hirül adta, hogy imája meghallgatásra talált és fia születik. Erről a fiúról ezt mondta az angyal...
(Lk 1:15) Mert nagy lesz az Úr elõtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.
Tehát János születésétől fogva elhívott, kiválasztott személy volt. A második tény, amit az írások feltárnak az, hogy Erzsébet, János anyja és Mária, Jézus anyja, rokonok voltak. Ez akkor derül ki, amikor ugyanaz az angyal, Gábriel (Lk 1:19), megjelent és hírül adta a Szűzanyának, Isten nagy kegyelmét, az Üdvözitő megtestesülését...
(Lk 1:36-37) Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddõnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”
Innen gondolhatjuk, hogy Mária és Erzsébet a következő harminc év alatt, az Úr Jézus rejtett életének ideje alatt, többször is találkozhattak. Tehát az Úr Jézus és János "testvérek" voltak és jól ismerték egymást.
A harmadik tény, amit a szentírás Keresztelő János életéről rögzít, hogy nagyon önmegtartóztató életet élt...
(Mt 3:4) János teveszõrbõl készült ruhát viselt, csípõjét pedig bõröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele.
Mit mond magáról a megkérdezett?
Semmi nagy... Két dolgot figyelhetünk meg: tagadja, hogy ő “Illés” lenne és tagadja, hogy ő “a Próféta”...
A prófétaság tagadását úgy lehet értelmezni, hogy János “a Próféta” megnevezés alatt szintén a “Krisztust” vagyis “a Messiást” értelmezte, amint Mózes könyvében áll...
(MTörv 18.18-19) „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik körébõl, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s õ mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertõl.
Viszont az illési szerepének tagadását úgy lehet értelmezni, hogy nem akarta magát mesterként tiszteltetni, és le akart tünni a Jordán színteréről, hogy helyet adjon annak, Akinek az útját készítette...
(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
De az Úr Jézus, a maga idejében, vallomást tesz Keresztelő Jánosról és arról, hogy ő valóban Illés volt...
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.
(Mt 17:12) Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is." Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Itt fontos leszögezni, a tévedés elkerülése végett, hogy Keresztelő János illési mivoltát nem úgy kell értelmezni, mintha Illés újra megszületett volna Jánosban, hanem úgy, hogy János, Illés prófétai lelkével felkent küldött volt. A szó szerinti téves értelmezést használják a New Age-esek, akik Keresztelő János példájával próbálják igazolni reinkarnációs tévhitüket. Tehát Illés nem reinkarnálódott Keresztelő Jánosban...
Mit mond János magáról? Azt mondja, hogy õ nem más, mint "kiáltó szó a pusztában".
Mit értsünk ez alatt? Hogy ezt megértsük, képzeletben menjünk ki mi is a pusztába és kezdjünk el kiabálni... Kiabáljuk torkunk szakadtából hogy: Jézus él! Jézus él!…
Így két dolgot érthetünk meg:
- Az első, hogy hangunk nagyon messzire elhallatszik. Nem látjuk, de elképzelhetjük, hogy a puszta vadjai mind felkapják a fejüket és csodálkozva hegyezik fülüket. Mi volt ez? Mit akar ez jelenteni? … Tehát a pusztában kiáltó szava messzire elhallatszik. Az emberek felijednek szunyókálásukból és elgondolkodnak. A pusztában kiáltó szó FELÉBRESZT, felhívja a figyelmet, várakozásra sarkall és befogadóvá tesz.
- A második pedig, hogy aki a pusztában kiált, nem látja, nem tapasztalja kiáltásának eredményét. Csak sejti, reméli a várt hatást, ami a füleken keresztül a szívekben történik, de annak eredményét nem láthatja meg és nem arathatja.
Tehát valójában ezt vallja magáról Keresztelő János: Én útkészitő vagyok, azáltal, hogy kiáltó szóval felébresztem az embereket a bűnös élet mély álmából, hogy készségesek legyenek az eljövendő Megváltó befogadására.
Mit mond a kiáltó szó a pusztában?
Ugyanakkor János, Izajás próféta szavaival mondja el az útkészités módját...
(Iz 40.3-4) Egy hang kiált: „Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy.
Vajon itt az Úrnak, a proféta szava által, a környező tájra, a hegyekre meg a völgyekre volt gondja, vagy ez inkább valami emberek lelkére vonatkozó dolgokat közöl? Azt hiszem, hogy itt a hegyek és a völgyek a társadalmi berendezkedést szemléltetik. Vannak gazdagok és szegények, hatalmasok és elnyomottak, vannak erősek és gyengék... A hegyek és a völgyek, az ezek közötti különbségeket szemléltetik. A hatalmasok és a gazdagok a hegyek tetején pöffeszkednek, míg a szegények a völgyekben görnyednek. Egyik ember a másik farkassa, és a gazdag a szegényt falja fel... Ezekre az állapotokra János konkrét válaszokat is ad a kérdezőknek...
(Lk 3.11-14) „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.”„Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
De az egyenes utat az emberek lelkében kell előbb elkészíteni a megtérés által, hogy mindez létrejöhessen...
(Mt 3:2) Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.
És mit mond még Keresztelő János? Megmondta Heródesnek, a királynak, a legmagassabb hegycsúcsnak, hogy nem szabad testvére feleségével együtt élnie. Megmodta neki, hogy a házasságtörés bünében él. Ezért aztán a fejét vették…
Mit mond az Úr Jézus a megkérdezzettről?
Mit mond az Úr Jézus a megkérdezzettről?
Az Úr Jézus megvallja Keresztelő Jánost:
- János lelkének, jellemének sziklaszilárdságát a lengedező nádszál ellenpéldájával szemlélteti;
- János aszkéta életmódját a királyok palotáiban forgolódó emberek ruházatának ellenpéldájával szemlélteti.
(Mt 11:7-8) … Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltõl hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik.
Továbbá, az Úr Jézus megvallja Jánosról, hogy próféta, sőt még a prófétánál is nagyobbnak mondja...
(Mt 11:9) Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat.
És harmadszorra, az Úr Jézus megvallja, hogy Keresztelő János valóban a megjövendölt Illés...
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, õ Illés, akinek el kell jönnie…
Az Isten Fia felmagasztalja Keresztelő Jánost az emberek között, igen nagynak nevezve őt...
(Mt 11.11 Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelõ Jánosnál.
De ugyanakkor, kiemeli azt is, hogy milyen nagy dicsőségre hívja meg Isten az embert, mivelhogy a mennyek országában a legkisebb is nagyobb, mint az ott működő Keresztelő János (de nem a mennyben lévő Keresztelõ Szent János).
Te mit mondasz magadról?
Keresztelő János személyén és életén keresztül, ma újból felülvizsgálhatjuk életünket:
- Szentlélekkel vagyunk-e eltelve, vagy inkább borral, és részegítő italokkal? Itt nem föltétlenül arra kell válaszolnunk, hogy alkoholisták vagyunk-e vagy sem, hanem azt kell felülvizsgálnunk a “bor” szimbóluma alatt, hogy a világi örömöknek hódolunk-e, vagy Isten országát keresve, Szentlélekkel vagyunk eltelve?...
- A ruhánk teveszőr pokrócból van-e, vagy inkább finom, puha divatos öltözék?
Itt megint nem arra kell gondolnunk, hogy Assisi Szent Ferenc módjára pokrócba kell öltözzünk, mert az ma nevetséges lenne, de a “puha ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg, mennyire hódolunk a hiúságnak és a divatnak? Mennyire vagyunk egyszerűek, szemérmetesek és illedelmesek az öltözködésben? A “ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg lelki téren, mibe vagyunk öltözve. A Szentlélek adta erényekbe, az alázatosságba, irgalmasságba, szelídségbe, vagy inkább a világiasság rongyaiba?...
- Az eledelünk sáska és vadméz, vagy pedig egyik lakomáról a másikra, egyik dorbézolásról a másikra vágyódunk? Itt felül kell vizsgálnunk, hogy mennyire szeretjük az önmegtartóztatást és a böjtöt, azaz mennyire probléma ez számunkra. Ha nem szeretjük az önmegtartóztatást, akkor talán az imaélet is sántít. Az “eledel” szimbóluma alatt, lelki téren, vizsgáljuk meg lelki táplálékunkat is. Milyen a mi táplálékunk? Istentől, a Szentlélektől kapott táplálék-e, vagy a világ szellemi mosléka?...
- Az Úr prófétái vagyunk-e vagy a világ és a prosperitás prófétái. Krisztusban mindnyájan részesülünk az Ő prófétaságából, de mi mennyire működünk közre Isten kegyelmével, hogy ahol élünk, Isten szavát, akaratát váltsuk valóra. Megvalljuk-e Istent, az Úr Jézus Krisztust környezetünkben? Életünkkel megvalósitsuk-e Isten országát a közvetlen környezetünkben, vagy inkább a világi, anyagias lelkületet éljük meg, árasztjuk magunk körül?...
- Mi Illés vagyunk-e, aki kiáltó szóval előkésziti az útat a lelkekben, vagy inkább elzárjuk az Úr útját az emberek elől? Készen állunk-e tanuságot tenni reménységünkről, a Jézus Krisztusban ígért üdvösségrõl, az örömhírről? Felébresztjük-e az embereket a bűn ámából, hogy nyitottá tegyük őket az Jézus Krisztus befogadására?...
- Heródeseket, királyokat megintők vagyunk-e, vagy inkább olyanok vagyunk mint a nádszál, amely oda hajlik amerre a szél fúj? Készen állunk-e a kihívásokra, készen állunk-e ha kell az összetűzésekre Isten igazságáért, készen állunk-e az üldöztetésekre, vagy inkább csak kompromisszumokra telik és nagyon hamar megbotránkozunk?...
Mit mond rólunk Jézus Krisztus?
A keresztény ember nem lehet álmodozó, hanem józanul kell értékelje önmagát. Nem is becsülheti nagyra, de nem is értékelheti le önmagát. A keresztény ember tudja, hogy egyszer majd szemtől-szembe kell megállnia az Úr előtt, az Ő ítélõszéke elõtt. Mit mond ekkor rólunk Jézus?
A keresztény ember sejti, hogy körülbelül hányasra vizsgázott, de még önmagát sem ítélheti meg. Ezért az Úr Jézus arra tanít, hogy ne ítéljük meg magunkat, hanem hagyjuk az ítéletet egésszen Őrá, és üljünk az utolsó helyre...
(Lk 14:10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg elõtt.
Hasonlóképpen ír Szent Pál is:
(1Kor 4:3-4) A magam részérõl nem törõdöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felõlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bûnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet.
A kérdés tehát megválaszolatlan marad, de földi zarándokútunk alatt, mindig szemünk előtt lebeg az a kérdés: Mit mond rólam az Úr Jézus?...
Uram Jézus, add nekünk a lelki erőséget, hogy követhessünk Téged, és add nekünk az istenfélelem lelkét, hogy mindig szem előtt tartsuk eljövendő ítéletedet. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése