Ez az evangéliumi szakasz Keresztelõ Szent Jánosról nyújt nekünk képet, amint talán éppen, vízben derékig, kereszteli a bûneiket megvalló embereket, talán éppen a vámosokat meg a paráznákat...
Amint a zsidók küldöttsége odaérkezik, megszólitja õt fennhangon és hivatalosan. A küldöttség csupa hivatalos vallási elõljáró. A helyzet nagyon feszült. Nyíltan és nyilvánosan kérdezik meg Ketesztelő Jánostól: Ki vagy te? Te vagy-e a Messiás? Illés vagy-e? Talán próféta vagy? A kérdés jogos, ugyanis Izrael népe feszülten várta az írásokba foglalt igéreteket, a Messiást. János tagadja, hogy bármelyik is lenne ezek közül. Ekkor hangzik el az evangéliumi szakasz központi kérdése...
Mit mondasz magaról?
Igen… Mit mondasz magadról, mert mi képet akarunk alkotni rólad magunknak és ezt a képet el kell vigyük azoknak, akik minket küldtek. Keresztelő János ekkor Izajás próféta szavait alkalmazza önmagára:
(Jn 1:23) „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
Ekkor a küldöttség látva, hogy János semminek sem vallja önmagát, számonkéri tõle, hogy akkor miért keresztel. Miért keresztel, ha nem õ az Istent felkentje? János megvallja, hogy õ nem Szentlélekkel keresztel, hanem csak egyszerû vízzel, de már itt van Õ, a Felkent, Aki Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt 3:11), Akinek János, a saját megvallása szerint, még a saruszíjját sem méltó megoldani...
Ki az akitõl kérdezik, hogy mit mond magáról?
Erre a kérdésre a szentírás ad választ. Keresztelõ János, Zakariás pap és Erzsébet fia. Születése körül nagy kavarodás történt, amint a Luk 1.-ben olvashatjuk. Zakariás pap éppen szolgálatos volt, amikor megjelent neki Isten angyala és hírül hirül adta, hogy imája meghallgatásra talált és fia születik. Errõl a fiúról ezt mondta az angyal:
(Lk 1:15) Mert nagy lesz az Úr elõtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.
Tehát János születésétõl fogva elhívott, kiválasztott személy volt. A második tény amit az írások feltárnak az, hogy Erzsébet, János anyja és Mária, Jézus anyja, rokonok voltak. Ez akkor derül ki, amikor ugyanaz az angyal, Gábriel (Lk 1:19), megjelent és hírül adta a Szûzanyának, Isten nagy kegyelmét, az Üdvözitõ megtestesülését:
(Lk 1:36-37) Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddõnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”
Innen gondolhatjuk, hogy Mária és Erzsébet a következõ harminc év alatt, az Úr Jézus rejtett életének ideje alatt, többször is találkozhattak. Tehát az Úr Jézus és János, testileg "testvérek" voltak és jól ismerték egymást...
A harmadik tény amit a szentírás Keresztelõ János életérõl rögzít, hogy nagyon önmegtartóztató életet élt:
(Mt 3:4) János teveszõrbõl készült ruhát viselt, csípõjét pedig bõröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele.
Mit mond magáról a megkérdezett?
Semmi nagy dolgot... Két dolgot figyelhetünk meg: tagadja, hogy ő “Illés” lenne és tagadja, hogy ő “a Próféta”...
A prófétaság tagadását úgy értelmezem, hogy János “a Próféta” megnevezés alatt szintén a “Krisztust” vagyis “a Messiást” értelmezte, amint Mózes könyvében áll:
(MTörv 18.18-19) „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik körébõl, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s õ mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertõl.
Viszont az illési szerepének tagadását, csakis úgy tudom értelmezni, hogy nem akarta magát mesterként tiszteltetni és le akart tünni a Jordán színterérõl, hogy helyet adjon annak, Akinek az útját készítette...
(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
De az Úr Jézus, a maga idejében, vallást tesz Keresztelõ Jánosról és arról, hogy õ valóban Illés volt:
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.
(Mt 17:12) Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is." Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Itt fontos leszögezni a tévedés elkerülése végett, hogy Keresztelõ János illési mivoltát nem úgy kell értelmezni, mintha Illés újra megszületett volna Jánosban, hanem úgy, hogy János, Illés prófétai lelkével felkent küldött volt. A szó szerinti, téves értelmezést, használják a New Age-esek, akik Keresztelõ János példájával próbálják igazolni reinkarnációs tévhitüket...
Mit mond János magáról? Azt mondja, hogy õ nem más, mint "kiáltó szó a pusztában".
Mit értsünk ez alatt? Hogy ezt megértsük, képzeletben menjünk ki mi is a pusztába és kezdjünk el kiabálni... Kiabáljuk torkunk szakadtából azt, hogy: Jézus él! Jézus él!…
Így két dolgot érthetünk meg:
- Az elsõ az, hogy hangunk nagyon messzire elhallatszik. Nem látjuk, de elképzeljük, hogy a puszta vadjai mind felkapják a fejüket és csodálkozva hegyezik fülüket. Mi volt ez? Mit akar ez jelenteni? … Tehát a pusztában kiáltó szava messzire elhallatszik. Az emberek felijednek szunyókálásukból és elgondolkodnak. A pusztában kiáltó szó FELÉBRESZT, felhívja a figyelmet, várakozásra sarkall és befogadóvá tesz...
- A második pedig az, hogy aki a pusztában kiált, nem látja, nem tapasztalja kiáltása eredményét. Csak sejti, csak reméli a várt hatást, ami a füleken keresztül a szívekben történik, de annak eredményét nem láthatja, nem arathatja...
Tehát valójában ezt vallja magáról Keresztelő János: Én útkészitõ vagyok, azáltal, hogy kiáltó szóval felébresztem az embereket a bûn mély álmából, hogy készségesek legyenek az Eljövendõ, a Megváltó befogadására.
Mit mond a kiáltó szó a pusztában?
Ugyanakkor János, Izajás próféta szavával elmondja az útkészités módját is:
(Iz 40.3-4) Egy hang kiált: „Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy.
Vajon itt az Úrnak, a proféta szava által, a környezõ tájra, a hegyekre meg a völgyekre volt gondja, vagy ez inkább valami emberek lelkére vonatkozót közöl? Azt hiszem, hogy itt a hegyek és a völgyek a társadalmi berendezkedést szemléltetik. Vannak gazdagok és szegények, hatalmasok és elnyomottak, vannak erõssek és gyengék... A hegyek és a völgyek, az ezek közötti különbségeket szemléltetik. A hatalmasok és a gazdagok a hegy tetején pöffeszkednek, mig a szegények a völgyekben görnyednek. Egyik ember a másik farkassa és a gazdag a szegényt falja fel... Erre az állapotra János konkrét válaszokat is ad a kérdezõknek:
(Lk 3.11-14) „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.”„Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
De az egyenes utat az embernek a lelkében kell előbb elkészíteni a megtérés által, hogy mindez létrejöhessen...
Az Úr Jézus megvallja Keresztelõ Jánost:
- János lelkének, jellemének sziklaszilárdságát a lengedezõ nádszál ellenpéldázatával szemlélteti;
(Mt 11:7-8) … Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltõl hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik.
Továbbá, az Úr Jézus megvallja Jánosról, hogy próféta, sõt még a prófétánál is nagyobbnak mondja:
(Mt 11:9) Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat.
És harmadszorra, az Úr Jézus megvallja, hogy Keresztelõ János valóban a megjövendölt Illés:
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, õ Illés, akinek el kell jönnie…
Az Isten Fia felmagasztalja Keresztelõ Jánost az emberek között, ezt mondván róla:
(Mt 11.11 Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelõ Jánosnál.
De ugyanakkor kiemeli azt is, hogy milyen nagy dicsõségre hívja meg Isten az embert, mivelhogy a mennyek országában a legkissebb is nagyobb, mint az akkor mûködõ Keresztelõ János (de nem a mennyben lévõ Keresztelõ Szent Jánosnál).
Te mit mondasz magadról?
Keresztelõ János személyén és életén keresztül, ma újból felülvizsgálhatjuk életünket:
- Szentlélekkel vagyunk-e eltelve, vagy inkább borral, és részegítõ italokkal? Itt nem föltétlenül arra kell válaszolnunk, hogy alkoholisták vagyunk-e vagy sem, hanem azt kell felülvizsgálnunk a “bor” szimbóluma alatt, hogy a világi örömöknek hódolunk-e, vagy Isten országát keresve, Szentlélekkel vagyunk eltelve?...
- A ruhánk teveszõr pokrócból van-e, vagy inkább finom, puha divatos öltözék?
Itt megint nem arra kell gondolnunk, hogy Assisi Szent Ferenc módjára pokrócba kell öltözzünk, mert az ma nevetséges lenne, de a “puha ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg, mennyire hódolunk a hiúságnak és a divatnak? Mennyire vagyunk egyszerûek, szemérmetesek és illedelmesek az öltözködésben? A “ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg lelki téren, mibe vagyunk öltözve... A Szentlélek adta erényekbe, az alázatosságba, irgalmasságba, szelídségbe, vagy inkább a világiasság rongyaiba?...
- Az eledelünk sáska és vadméz, vagy pedig egyik lakomáról a másikra, egyik dorbézolásról a másikra vágyódunk? Itt felül kell vizsgálnunk, hogy mennyire szeretjük az önmegtartóztatást és a böjtöt, azaz mennyire probléma ez számunkra. Ha nem szeretjük az önmegtartóztatást, akkor talán az imaélet is sántít. Az “eledel” szimbóluma alatt, lelki téren, vizsgáljuk meg lelki táplálékunkat is. Milyen a mi táplálékunk? Istentõl, a Szentlélektõl kapott táplálék-e, vagy a világ szellemi mosléka?...
- Az Úr prófétái vagyunk-e vagy a világ és a prosperitás prófétái. Krisztusban mindnyájan részesülünk az Õ prófétaságából, de mi mennyire mûködünk közre Isten kegyelmével, hogy ahol élünk, Isten szavát, akaratát váltsuk valóra. Megvalljuk-e Istent, az Úr Jézus Krisztust környezetünkben? Életünkkel megvalósitsuk-e Isten országát a közvetlen környezetünkben, vagy inkább a világi, anyagias lelkületet éljük meg, árasztjuk magunk körül?...
- Illés vagyunk-e, aki kiáltó szóval elõkésziti az útat, vagy inkább elzárjuk az Úr útját az emberek elõl? Készen állunk-e tanuságot tenni reménységünkrõl, a Jézus Krisztusban ígért üdvösségrõl, az örömhírrõl? Felébresztjük-e az embereket a bûn ámából, hogy nyitottá tegyük õket az Jézus Krisztus befogadására?...
- Heródeseket, királyokat megintõk vagyunk-e, vagy inkább olyanok vagyunk mint a nádszál, amely oda hajlik amerre a szél fúj? Készen állunk-e a kihívásokra, készen állunk-e ha kell az összetûzésekre Isten igazságáért, készen állunk-e az üldöztetésekre, vagy inkább csak kompromisszumokra telik és nagyon hamar megbotránkozunk?...
Mit mond rólunk Jézus Krisztus?
A keresztény ember nem lehet álmodozó, hanem józanul kell értékelje önmagát. Nem is becsülheti nagyra önmagát, de nem is értékelheti le önmagát. A keresztény ember tudja, hogy egyszer szemtõl-szembe kell megállnia az Úr elõtt, az Õ ítélõszéke elõtt. Mit mond ekkor rólunk Jézus?
A keresztény ember sejti, hogy körülbelül hányasra vizsgázott, de még önmagát sem ítélheti meg. Ezért az Úr Jézus arra tanít, hogy ne ítéljük meg magunkat, hanem hagyjuk az ítéletet egésszen Õrea és üljünk az utolsó helyre:
(Lk 14.10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg elõtt.
Hasonlóképpen ír Szent Pál is:
(1 Kor 4.3-4) A magam részérõl nem törõdöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felõlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bûnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet.
A kérdés tehát megválaszolatlan marad, de földi zarándokútunk alatt, mindig szemünk elõtt lebeg az, hogy: Mit mond rólam Jézus?...
Ima: Uram Jézus, add nekünk a lelki erõsséget, hogy követhessünk Téged és add nekünk az istenfélelem lelkét, hogy mindig szem elõtt tartsuk ítéletedet. Ámen.
Mit mondasz magaról?
Igen… Mit mondasz magadról, mert mi képet akarunk alkotni rólad magunknak és ezt a képet el kell vigyük azoknak, akik minket küldtek. Keresztelő János ekkor Izajás próféta szavait alkalmazza önmagára:
(Jn 1:23) „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
Ekkor a küldöttség látva, hogy János semminek sem vallja önmagát, számonkéri tõle, hogy akkor miért keresztel. Miért keresztel, ha nem õ az Istent felkentje? János megvallja, hogy õ nem Szentlélekkel keresztel, hanem csak egyszerû vízzel, de már itt van Õ, a Felkent, Aki Szentlélekkel és tűzzel fog keresztelni (Mt 3:11), Akinek János, a saját megvallása szerint, még a saruszíjját sem méltó megoldani...
Ki az akitõl kérdezik, hogy mit mond magáról?
Erre a kérdésre a szentírás ad választ. Keresztelõ János, Zakariás pap és Erzsébet fia. Születése körül nagy kavarodás történt, amint a Luk 1.-ben olvashatjuk. Zakariás pap éppen szolgálatos volt, amikor megjelent neki Isten angyala és hírül hirül adta, hogy imája meghallgatásra talált és fia születik. Errõl a fiúról ezt mondta az angyal:
(Lk 1:15) Mert nagy lesz az Úr elõtt, bort és mámorító italt nem fog inni, hanem már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni.
Tehát János születésétõl fogva elhívott, kiválasztott személy volt. A második tény amit az írások feltárnak az, hogy Erzsébet, János anyja és Mária, Jézus anyja, rokonok voltak. Ez akkor derül ki, amikor ugyanaz az angyal, Gábriel (Lk 1:19), megjelent és hírül adta a Szûzanyának, Isten nagy kegyelmét, az Üdvözitõ megtestesülését:
(Lk 1:36-37) Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddõnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.”
Innen gondolhatjuk, hogy Mária és Erzsébet a következõ harminc év alatt, az Úr Jézus rejtett életének ideje alatt, többször is találkozhattak. Tehát az Úr Jézus és János, testileg "testvérek" voltak és jól ismerték egymást...
A harmadik tény amit a szentírás Keresztelõ János életérõl rögzít, hogy nagyon önmegtartóztató életet élt:
(Mt 3:4) János teveszõrbõl készült ruhát viselt, csípõjét pedig bõröv vette körül, sáska és vadméz volt az eledele.
Mit mond magáról a megkérdezett?
Semmi nagy dolgot... Két dolgot figyelhetünk meg: tagadja, hogy ő “Illés” lenne és tagadja, hogy ő “a Próféta”...
A prófétaság tagadását úgy értelmezem, hogy János “a Próféta” megnevezés alatt szintén a “Krisztust” vagyis “a Messiást” értelmezte, amint Mózes könyvében áll:
(MTörv 18.18-19) „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik körébõl, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s õ mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.” Ha valaki nem hallgat szavaira, amelyeket az én nevemben hirdet, akkor magam leszek, aki számadást kérek attól az embertõl.
Viszont az illési szerepének tagadását, csakis úgy tudom értelmezni, hogy nem akarta magát mesterként tiszteltetni és le akart tünni a Jordán színterérõl, hogy helyet adjon annak, Akinek az útját készítette...
(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
De az Úr Jézus, a maga idejében, vallást tesz Keresztelõ Jánosról és arról, hogy õ valóban Illés volt:
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, ő Illés, akinek el kell jönnie.
(Mt 17:12) Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is." Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
Itt fontos leszögezni a tévedés elkerülése végett, hogy Keresztelõ János illési mivoltát nem úgy kell értelmezni, mintha Illés újra megszületett volna Jánosban, hanem úgy, hogy János, Illés prófétai lelkével felkent küldött volt. A szó szerinti, téves értelmezést, használják a New Age-esek, akik Keresztelõ János példájával próbálják igazolni reinkarnációs tévhitüket...
Tehát Illés NEM reinkarnálódott Keresztelõ Jánosban!
Mit mond János magáról? Azt mondja, hogy õ nem más, mint "kiáltó szó a pusztában".
Mit értsünk ez alatt? Hogy ezt megértsük, képzeletben menjünk ki mi is a pusztába és kezdjünk el kiabálni... Kiabáljuk torkunk szakadtából azt, hogy: Jézus él! Jézus él!…
Így két dolgot érthetünk meg:
- Az elsõ az, hogy hangunk nagyon messzire elhallatszik. Nem látjuk, de elképzeljük, hogy a puszta vadjai mind felkapják a fejüket és csodálkozva hegyezik fülüket. Mi volt ez? Mit akar ez jelenteni? … Tehát a pusztában kiáltó szava messzire elhallatszik. Az emberek felijednek szunyókálásukból és elgondolkodnak. A pusztában kiáltó szó FELÉBRESZT, felhívja a figyelmet, várakozásra sarkall és befogadóvá tesz...
- A második pedig az, hogy aki a pusztában kiált, nem látja, nem tapasztalja kiáltása eredményét. Csak sejti, csak reméli a várt hatást, ami a füleken keresztül a szívekben történik, de annak eredményét nem láthatja, nem arathatja...
Tehát valójában ezt vallja magáról Keresztelő János: Én útkészitõ vagyok, azáltal, hogy kiáltó szóval felébresztem az embereket a bûn mély álmából, hogy készségesek legyenek az Eljövendõ, a Megváltó befogadására.
Mit mond a kiáltó szó a pusztában?
Ugyanakkor János, Izajás próféta szavával elmondja az útkészités módját is:
(Iz 40.3-4) Egy hang kiált: „Készítsetek utat a pusztában az Úrnak, egyengessétek Istenünk ösvényét a sivatagon át. Minden völgyet töltsetek fel, minden hegyet és halmot hordjatok el. Ami egyenetlen, váljék egyenessé, a hegyek ormai legyenek olyanok, akár a völgy.
Vajon itt az Úrnak, a proféta szava által, a környezõ tájra, a hegyekre meg a völgyekre volt gondja, vagy ez inkább valami emberek lelkére vonatkozót közöl? Azt hiszem, hogy itt a hegyek és a völgyek a társadalmi berendezkedést szemléltetik. Vannak gazdagok és szegények, hatalmasok és elnyomottak, vannak erõssek és gyengék... A hegyek és a völgyek, az ezek közötti különbségeket szemléltetik. A hatalmasok és a gazdagok a hegy tetején pöffeszkednek, mig a szegények a völgyekben görnyednek. Egyik ember a másik farkassa és a gazdag a szegényt falja fel... Erre az állapotra János konkrét válaszokat is ad a kérdezõknek:
(Lk 3.11-14) „Akinek két ruhája van - válaszolta -, az egyiket adja oda annak, akinek egy sincs. S akinek van mit ennie, ugyanígy tegyen”. „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.”„Ne zsaroljatok, ne bántsatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal.”
De az egyenes utat az embernek a lelkében kell előbb elkészíteni a megtérés által, hogy mindez létrejöhessen...
(Mt 3:2) Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa.
És még mit mondott Keresztelõ János? Megmondta Heródesnek, a királynak, a legmagassabb hegycsúcsnak, hogy nem szabad testvére feleségével együtt élnie. Megmodta neki, hogy a házasságtörés bünében él. Ezért aztán fejét vették…
Mit mond Jézus Krisztus a megkérdezzettrõl?
Mit mond Jézus Krisztus a megkérdezzettrõl?
Az Úr Jézus megvallja Keresztelõ Jánost:
- János lelkének, jellemének sziklaszilárdságát a lengedezõ nádszál ellenpéldázatával szemlélteti;
- János aszkéta életmódját a királyok palotáiban forgolódó emberek ruházatának ellenpéldázatával szemlélteti.
(Mt 11:7-8) … Jézus Jánosról kezdett beszélni a tömegnek: „Mit mentetek ki látni a pusztába? Széltõl hajladozó nádat? Vagy mit mentetek ki látni? Finom ruhába öltözött embert? Aki finom ruhában jár, királyi palotában lakik.
Továbbá, az Úr Jézus megvallja Jánosról, hogy próféta, sõt még a prófétánál is nagyobbnak mondja:
(Mt 11:9) Miért mentetek ki? Prófétát látni. Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat.
És harmadszorra, az Úr Jézus megvallja, hogy Keresztelõ János valóban a megjövendölt Illés:
(Mt 11:14) S ha tudni akarjátok, õ Illés, akinek el kell jönnie…
Az Isten Fia felmagasztalja Keresztelõ Jánost az emberek között, ezt mondván róla:
(Mt 11.11 Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelõ Jánosnál.
De ugyanakkor kiemeli azt is, hogy milyen nagy dicsõségre hívja meg Isten az embert, mivelhogy a mennyek országában a legkissebb is nagyobb, mint az akkor mûködõ Keresztelõ János (de nem a mennyben lévõ Keresztelõ Szent Jánosnál).
Te mit mondasz magadról?
Keresztelõ János személyén és életén keresztül, ma újból felülvizsgálhatjuk életünket:
- Szentlélekkel vagyunk-e eltelve, vagy inkább borral, és részegítõ italokkal? Itt nem föltétlenül arra kell válaszolnunk, hogy alkoholisták vagyunk-e vagy sem, hanem azt kell felülvizsgálnunk a “bor” szimbóluma alatt, hogy a világi örömöknek hódolunk-e, vagy Isten országát keresve, Szentlélekkel vagyunk eltelve?...
- A ruhánk teveszõr pokrócból van-e, vagy inkább finom, puha divatos öltözék?
Itt megint nem arra kell gondolnunk, hogy Assisi Szent Ferenc módjára pokrócba kell öltözzünk, mert az ma nevetséges lenne, de a “puha ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg, mennyire hódolunk a hiúságnak és a divatnak? Mennyire vagyunk egyszerûek, szemérmetesek és illedelmesek az öltözködésben? A “ruha” szimbóluma alatt vizsgáljuk meg lelki téren, mibe vagyunk öltözve... A Szentlélek adta erényekbe, az alázatosságba, irgalmasságba, szelídségbe, vagy inkább a világiasság rongyaiba?...
- Az eledelünk sáska és vadméz, vagy pedig egyik lakomáról a másikra, egyik dorbézolásról a másikra vágyódunk? Itt felül kell vizsgálnunk, hogy mennyire szeretjük az önmegtartóztatást és a böjtöt, azaz mennyire probléma ez számunkra. Ha nem szeretjük az önmegtartóztatást, akkor talán az imaélet is sántít. Az “eledel” szimbóluma alatt, lelki téren, vizsgáljuk meg lelki táplálékunkat is. Milyen a mi táplálékunk? Istentõl, a Szentlélektõl kapott táplálék-e, vagy a világ szellemi mosléka?...
- Az Úr prófétái vagyunk-e vagy a világ és a prosperitás prófétái. Krisztusban mindnyájan részesülünk az Õ prófétaságából, de mi mennyire mûködünk közre Isten kegyelmével, hogy ahol élünk, Isten szavát, akaratát váltsuk valóra. Megvalljuk-e Istent, az Úr Jézus Krisztust környezetünkben? Életünkkel megvalósitsuk-e Isten országát a közvetlen környezetünkben, vagy inkább a világi, anyagias lelkületet éljük meg, árasztjuk magunk körül?...
- Illés vagyunk-e, aki kiáltó szóval elõkésziti az útat, vagy inkább elzárjuk az Úr útját az emberek elõl? Készen állunk-e tanuságot tenni reménységünkrõl, a Jézus Krisztusban ígért üdvösségrõl, az örömhírrõl? Felébresztjük-e az embereket a bûn ámából, hogy nyitottá tegyük õket az Jézus Krisztus befogadására?...
- Heródeseket, királyokat megintõk vagyunk-e, vagy inkább olyanok vagyunk mint a nádszál, amely oda hajlik amerre a szél fúj? Készen állunk-e a kihívásokra, készen állunk-e ha kell az összetûzésekre Isten igazságáért, készen állunk-e az üldöztetésekre, vagy inkább csak kompromisszumokra telik és nagyon hamar megbotránkozunk?...
Mit mond rólunk Jézus Krisztus?
A keresztény ember nem lehet álmodozó, hanem józanul kell értékelje önmagát. Nem is becsülheti nagyra önmagát, de nem is értékelheti le önmagát. A keresztény ember tudja, hogy egyszer szemtõl-szembe kell megállnia az Úr elõtt, az Õ ítélõszéke elõtt. Mit mond ekkor rólunk Jézus?
A keresztény ember sejti, hogy körülbelül hányasra vizsgázott, de még önmagát sem ítélheti meg. Ezért az Úr Jézus arra tanít, hogy ne ítéljük meg magunkat, hanem hagyjuk az ítéletet egésszen Õrea és üljünk az utolsó helyre:
(Lk 14.10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg elõtt.
Hasonlóképpen ír Szent Pál is:
(1 Kor 4.3-4) A magam részérõl nem törõdöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felõlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bûnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet.
A kérdés tehát megválaszolatlan marad, de földi zarándokútunk alatt, mindig szemünk elõtt lebeg az, hogy: Mit mond rólam Jézus?...
Ima: Uram Jézus, add nekünk a lelki erõsséget, hogy követhessünk Téged és add nekünk az istenfélelem lelkét, hogy mindig szem elõtt tartsuk ítéletedet. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése